Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
bici

Végre: Kerékpáros kerettantervek az általános iskolákban



Igen, eljutottunk végre oda, hogy a nagy oktatási átalakításban a kerékpározás már két kerettanterven belül is választható lesz az általános iskolákban. Ennek a jelentősége sokkal nagyobb, mint elsőre tűnik, végre lehetőség nyílik arra, hogy gyermekeink elsajátíthassák a KRESZ, kerékpáros közlekedés biztonságos alapjait az iskolákban is, és talán az utámpótlás sport is elindul kifelé az évek óta tartó gödörből.


A két program közül a Bejárható Magyarország kapott nagyobb publicitást, ami hazánk tájainak megismeréséről szól, és részben kerékpáros programokat is kínál. Számunkra azonban sokkal érdekesebb a Bringaakadémia kerettanterve, ami tényleg csak és kizárólag a kerékpároktatásról szól. Magyaroszágon, 2013 őszétől. Még elhinni is nehéz.

Bringaakadémia kerékpáros oktatás

A kerékpározás alapjait legjobb már gyermekkorban elsajátítani - ezt segíti a Bringaakadémia


A kerettantervi rendelet módosítása napokon belül, március elején jelenhet meg, ennek mellékletében várhatóak majd a minket érintő, szabadon választható kerettantervek is, a Bringaakadémia és a Bejárható Magyarország. Bár sok kritika éri az oktatás átalakítását, a mindennapos testnevelés beveztése és a pedagógusok óraterhelésének átgondolása egyben lehetőség is azoknak a pedagógusoknak, akik eddig tanterven kívüli programokban vitték a gyerekeket sportolni, kirándulni, kerékpártúrákra. Reméljük, hogy ezek az iskolák, pedagógusok minél nagyobb számban élnek majd a lehetőséggel, és a kerettantervet beépítik a helyi tantervükbe, pedagógia programjukba. A Bejárható Magyarország és Bringaakadémia egy rendszerezett, összetett ismeretanyag is egyben, ami évtizedekre meghatározhatja a közlekedési kultúra, közlekedésbiztonság, kerékpározás, sport és túra jövőjét hazánkban.

A kerettantervek a tervezhető órakeret terhére vezethetik be az iskolák, ami azt is jelenti, hogy az emeltszintű oktatással is versenyezni kell például, de képzeljük el azt az ideális világot, ahol a gyermekek már akár 3. osztályos kortól elsajátíthatják a biztonságos közlekedés és kerékpározás alapszabályait a Bringaakadémia tervén belül, majd később a Bejárható Magyarország programban kerékpárral fedezik fel az országot. Irigylésre méltó helyzet lenne.

Bringaakadémia kerékpáros oktatás ötelete nem új

Eisenkrammer Károly már évek óta foglalkozik a gyerekek kerékpáros oktatásával

A Bringaakadémia kerettantervet már évek óta fejleszti Eisenkrammer Károly, akit sokszoros magyar bajnokként, olimpikonként is ismerhetünk, de a sikeres Top Maratonok egyike, a Mátra Maraton is az ő nevéhez fűződik. Lelkes elkötelezettséggel már évekkel ezelőtt elkezdett dolgozni ezen a programon, a Bringaakadémia terve évről évre finomodott és bővült, mire eljutott arra a szintre, hogy az Oktatási Hivatal is felfigyelt rá.

A Bringaakadémia program ezt a lehetőséget testesíti meg, két éven át, heti 1 órában (ennyit biztosít a választható kerettanterv), ami évi 32 órát jelent a 3-4. illetve 5-6. osztályos gyerekek megismerkedhetnek a KRESZ alapjaival, a kerékpáros technikai alapismeretekkel, gyakorlati ismeretekkel és a túrázással is. Mindez a tudásanyag sok felnőttnek is jó lenne, talán eljutunk addig is, hogy az iskolás gyerek segíti szüleit még jobb kerékpárossá válni...

Bringaakadémia technikai oktatás

A Bringaakadémia 10 órában foglalkozik a technikai oktatással, sisakhasználattól a defektjavításig

És hogy mit tehetünk mi ezért? A kerettantervek száma miatt fontos, hogy az érintett szülők a gyermek általános iskolájában felhívják a figyelmet erre a programra, különösen a 4-5. osztályosok esetében, ahol heti 2-2 óra szabadon választható órakeret van, ennek egyike lehet a Bringaakadémia is akár. Érdemes megkeresni a pedagógusokat, akik ezt vezetnék, informális beszélgetésekkor az igazgatók, iskolai vezetők figyelmét felhívni a programra, lelkesíteni a többi szülőt. Nagy lehetőség ez, hogy valami változzon a közlekedésben, több kerékpáros lehessen az utakon 10-20 év múlva, akik már az iskolában megismerkedtek az alapokkal. Te mit teszel az ügy érdekében?

Tovább
1

Kifogáslista helyett...



Az elmúlt hetek remek alkalmat biztosítottak az egész éves edzettségünk leépítésére, a nehezen elvesztett kilók visszanyerésére, és még a hó is leesett....

Kétségbeesve morfondírozhatunk a tükör előtt, vagy a mérlegen állva, hogy mikor jön már a tavasz, mikor kezdhetjük az edzést, de a valóság az, hogy a tél csak egy lehetőség, hogy az egyoldalú kerékpáros edzést érdekes új dolgokkal egészítsük ki.

Annak a körülbelül 100-150 embernek, aki a téli ciklokrossz versenyeken részt vesz, eddig nem volt különösebb gondja: a SuperCross sorozatban 1-2 hetente voltak versenyek, így mindig készülni kellett. Január 12-én, szombaton azonban az országos bajnoksággal majdnem véget ér a szezon (egy verseny lesz még Budapesten), azonban ciklokrosszozni, montizni ilyen időben is lehet, egyedül latyakban vagy esőben lépi túl az egészséges ember tűréshatárát a körülmények összesége. Tehát igenis bringázni lehet, bütykös gumival, meleg ruhában.

Noé kupa

Az sem ördögtől való, ha valaki ilyenkor már nem ülne bringára, felszerelés, eszköz hiánya vagy egyszerűen csak az időjárás miatt, rengeteg választható lehetőség van a TV vagy internet helyett.

A legkézenfekvőbb a futás, hasonló aerob terhelés, lábat erősíti, sokat írtunk már róla, nekem heti két rövidebb kocogásom van újabban, egészen élvezhető. Hátránya, hogy lassabb mozgás, így lassul a lábfordulat, de ha nincs kerékpározás, még mindig a második legjobb opció. A spinning sem rossz, ha valaki fázós, de azért az sem váltja ki 100%-osan a több órás alapozó edzéseket, részben az intenzitás, részben a mozgás kötöttsége miatt.

Ha még ezekre is találunk kifogásokat, akkor jöhet az úszás, illetve a torna, ami elsősorban a nyáron elhanyagolt felsőtestet veszi kezelésbe, illetve a bemerevedett, megrövidült izmok regenerációját is segíti.

Szívesen sorolnám előrébb a sífutást, korcsolyázást, mivel szenzációsan hatékony mindkettő, de reálisan nézve a mi klimatikus és domborzati adottságaink mellett maximum néhány hetes elfoglaltságokról van szó, kár érte. Aki teheti, sífusson, korcsolyázzon mert jó.

Legvégülre hagytam a gyaloglást és túrázást, mivel a kerékpározáshoz viszonylag keveset tesznek hozzá, ellenben zsírégetésre a hosszabb túrák is alkalmasak. A gyaloglást megkönnyíti, ha az embernek van kutyája, így egyszerre teszünk jót az állattal és magunkkal is, de ha valakinek nincsen, érdemes felvenni a kapcsolatot a helyi menhelyekkel, állatvédőkkel, akik biztosan örömmel veszik, ha valaki segít nekik a kutyák kimozgatásában. Mi családilag a csivava fajtamentéssel foglalkozunk, így a kutyasétáltatás ilyen időben pár száz méter csupán, de a nagyobb testű, szűk helyre összezárt állatok életminőségét jelentősen javítani tudjuk akár fél-egy óra futkározással is, miközben az erőforrás hiányos civil szervezeteket is segítjük. Win-win!

Kutya sétáltatás

Tovább
1

Bringázz olimpikonokkal az év utolsó napján!



December 31. - Bringázás olimpikonokkal!

Bár a városban már nem sok bringást látni, a kerékpáros élet egy percre sem állt le. A december 30-i KiskunCrosson szokás szerint nagyjából 100 ember vett részt, élsportolóktól a hobbistákig. Szerencsére nem ez az utolsó bringás esemény az évben, 31-én többen szerveznek kisebb-nagyobb közös gurulásokat, a bici.hu kőbányai csapata a helyi Kőbányai Torna Club rendezvényéremegy el, ahol többek között a sportág két legendás alakjával a sokszoros magyar bajnok és olimpikon Eisenkrammer Károllyal és a Burczki Szilárddal lehet koccintani a túra végállomásán, a Budai várban. A tempó ezúttal családi lesz és a hangsúly a közös évbúcsúztatáson van, nem a versenyen. Találkozó, Kőbánya, Szent László tér (a templom előtti füves téren) délelőtt 10 órakor. Az útvonal a következő, bárhol lehet csatlakozni: 10:00 órakor: Szent László tér – Albertirsai út – Kerepesi út – Stefánia út – Városliget útvonalon, körülbelül 10:30 órakor érünk a Hősök terére. Innen tovább: Hősök tere - Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi Lánchíd – Sikló utca – Budai Vár (Savoyai terasz). Várható érkezés a Budai Várba 11:00 és 11:30 között.

Január 1. - Jótékonysági BUÉK Kupa!

Aki nem bír magával, az másnap mutathatja meg, hogy nem csak este legény, hanem nappal is, a Noé Állatotthon jótékonysági BUÉK kupáján. A táv nagyjából egy óra, és mindenféle terepre alkalmas kerékpárral lehet indulni, legyen az egy városi monti, vagy karbon ciklokrossz gép.

Főnyeremény: elismerő kézfogások, és a tudat, hogy tettél valamit! A pálya egy része az állatotthon területén fog vezetni. Tábortűz és sátor lesz, és az otthon segítői teával, zsíros kenyérrel kedveskednek majd az indulóknak. A jótékonyság keretében licitálni lehet Buruczki Szilárd sokszoros magyar bajnok ciklokrossz vázára is, ennek részletei itt.

Időpont: 2013. január 1. 12:30, 13:00-tól rajt

Nevezési díj: Állateledel vagy 1000.- forint

Helyszín: Bp. XVII.ker. Csordakút utca (Noé Állatotthon)

Tovább
0

Hideg van a bringázáshoz mit tegyek?



Először is, nincs még hideg, tessék felöltözni és tekerni. Réteges öltözködéssel fagypontig kényelmesen kitolható az edzés időszaka, megfelelő ruhával tovább is. De mit lehet tenni, ha már nem megoldható a bringázás?

Íme 4 kiegészítő sport, aminek révén jövőre jobb eredményeket érhetsz el:

1. Úszás

Az úszás előnye, hogy nem terheli az izületeket, gyakorlatilag egész évben elérhető, és hasonló kardiovaszkuláris hatása van az edzésnek, mint a kerékpározásnak. Erősíti az egész évben elhanyagolt felsőtestet, és mivel nem kötött mozgás, az izmok mozgástartománya is nőhet. Nem javasolt a mellúszás mindenkinek, mivel erősen terheli a térdet, és minden úszásnemnél a technika a lényeg. Ha hamar elfáradsz, akkor valószínűleg fejlesztened kell a mozgásod, szakember segítségét igénybe venni ér. 30-60 perc úszás kiegészítő edzésnek tökéletes, 1 óra vagy felette akár az alapozásba is beleszámít. Ugyanakkor inkább egészségvédő, mint teljesítmény növelő hatása van, a víz hűtése miatt alacsonyabb a pulzus, és a teljesítmény is jellemzően kisebb, mint szárazföldi edzéseknél.

2. Futás

A természetes választás. Sok szempontból a legközelebb áll a kerékpározáshoz, hasonló izmokat mozgat, és az intenzitás is hasonló, sokszor magasabb. Emiatt érdemes lassan kezdeni, sokkal lassabban, mint ahogy elsőre jól esik, ugyanis könnyen olyan pulzus zónába kerülhetünk, ahol semmi keresnivalónk alapozó időszakban. A hirtelen erős edzés megviseli a térdet, tavaly emiatt 2 hónapig csak úszni tudtam. Két további hátránya van még a futásnak: a biciklizés miatt megrövidült izmok sérülésveszélyesek, ha nem nyújtunk eleget (szigorúan edzés után, előtte nyújtani nem szabad), illetve mivel lassabb mozgás, érdemes pörgetős tekeréssel kompenzálni, hogy tavaszra is megmaradjon a 90-100-as lábfordulat. Az izomerőt konkrétan nem növeli, de sok kis izmot fejleszt, amik a stabilitásban szerepet játszanak, és a szív-érrendszer területén is pozitív a futás hatása. Mindenképpen javasolt, de mértékkel.

3. Súlyzós edzés

A súlyzós edzés szerves része a téli alapozásnak, pályakerékpárosoknál a legfontosabb edzésforma ebben az időszakban. A maximális erő fejlesztésével az izomtömeg is növelhető, és minden más edzés erre épül. Nagyon nagy a helytelen kivitelezésből adódó sérülés veszélye, és a túlterhelést is nehéz elkerülni. Aki először jár konditerembe, mindenképpen kérje egy szakavatott társ segítségét. A 80% láberősítés mellett ne feledkezzünk el a felsőtestről sem, nem lehet jó bringás az, aki nem tud 2kg-ot sem megmozdítani a kezével. Minden edzés után kötelező az óvatos nyújtás, és érdemes beiktatni pár órán belül 20-30 perc nagyon könnyű görgőzést vagy pörgető tekerést.

+1. Jóga

Kerékpár jóga

Tanulmányok szerint 2-3 hónap alatt is nagymértékben javítható a hajlékonyság, ami a kerékpárosoknak amúgy sem erőssége. Eléred kinyújtott lábon állva tenyérrel a talajt? és az ujjad hegyével? Ugye hogy nem? Ezért van szükséged a jógára, a női kerékpárosok rendszeresen űzik, de ha a fentiek közül egyik sem nyerte el a tetszésed, a jóga legalább olyan jó választás lehet, mint az erősebb sportok, mert lehet, hogy gyengébb leszel tavasszal, de a sérüléseket jobban el fogod kerülni szezon közben.

Ha lenne hó rendszeresen itthon, javasolnám még a sífutást is, de ez az ország nagyobb részén, az év legnagyobb részében legalább olyan sci-fi, mintha az űrkapszulákból ugrálást említeném kiegészítő sportnak, párásodó szemüveggel...

Tovább
0

Hány bringára van szükséged?



Notórius tárgy gyűjtőként nehéz erre a kérdésre választ adni. Azoknál a dolgoknál, amik fontosak, hajlamos vagyok túlzásba esni, de az adott pillanatban mindig könnyű megmagyarázni, hogy ötödik autónak miért kellett pár éve egy Trabant, és most sem nehéz indokot találni arra, hogy a meglévő öt kerékpárom mellé miért van még szükség egy könnyű, egysebességes ciklokrossz gépre. Jelenleg van egy országútim, az minden kicsit is sportos kerékpárosnak kötelező. Két monti, egy merevfarú, ha gyors vagy sáros a terep, egy összelós, ha köves vagy gödrös. Kell két ciklokrossz is, a magyar utakra az való igazán, elég gyorsak aszfalton, de földúton is elketyegnek. Az egyik a városi bringám, a másikkal a Supercross sorozat utolsó helyeiért harcolok. De nincs például kocsmába járós bringám, amit ki lehet kötni bárhová, vagy teherszállítóm, hogy ne kelljen autóval boltba járni. A lista végtelen, az egyik kedvenc oldalalon, a bringás képregények között épp ez volt a téma. Mint kiderült, a megközelítésem túlságosan is kicsinyes, sokkal többféle bringára van szüksége az embernek. Már csak három dolog kell, pénz, tárolóhely és idő használni őket!

bringa garázs

Tovább
0

bici

blogavatar

A kerékpározás nem csak Tour de France vagy fogyókúra. A kerékpározás közlekedés, sport, társasági esemény, de leginkább életforma.