Sokan unalmasnak tartják a kerékpározás ősi ágát, az országútizást. Fiatalként talán izgalmasabb is lehet a BMX-es ugrálás, bandázás és erre az országúti kerékpárok amúgy sem alkalmasak. Vagy mégis?

És a régebbi kedvenc videóm itt: 

Jelenleg két domináns trend figyelhető meg a kerékpáriparban. Az egyik a 29-es montik divatja, mindenkit váratlanul ért a siker, még a gyártókat is, a másik pedig az országúti aero vázak tömeges elterjedése.

2011-ben szinte már minden gyártó kínál aero csöves országúti vázakat, és egyre inkább az alacsonyabb kategóriákban is. Néhány éve, talán a Cervelo kivételével még mindenki azt szajkózta, hogy a mezőnyben használt gépeknél nem jelent érezhető előnyt a vázak formálása, ezért leginkább a súly és a merevség volt a marketing kommunikáció középpontjában. Idén azonban - talán a karbontechnológia fejlődésének köszönhetően - az aero került a címlapra.

A fenti Scott Foil is 2011-es modell, bár tavaly Mark Cavendish már tesztelte a Touron - szakaszgyőzelmei elég jó referenciának bizonyultak, a Scott nem küzd értékesítési problémákkal.

A Cervelo már néhány éve kiállt az egyébként még nála is kisebb gyártók által bevezetett trend mellett, még az alumínium modelljuk is aerocsövekből készült, amivel mai napit egyedülállók. Más gyártók főleg a csúcsmodellekre koncentrálnak, a fenti Scott mellett a Felt AR sorozata, a Specilized Venge, vagy a Merida Reacto.

Nem véletlen, hogy más annyira nem erőlteti az alu aero vázakat - a Cervelo alapmodellje elképesztően merev és nem csak hajtásirányban. Egy alap Trek vázhoz képest olyan érzés volt, mintha hirtelen földútra mentem volna aszfalt helyett, ugyanakkor minden egyes pedálfordulat kilőtte a bringát, nyoma sem volt a hajlékonyságnak oldalirányban. A karbontechnológia folyamatos fejlődése éppen ezen a területen tud komoly javulást hozni, a váz oldalirányú merevségének megtartása mellett némi komfortot is biztosít. A fenti Felt AR már két éve kapható, és egyre inkább veszi át a vezető szerepet az eladásokban, annak ellenére, hogy csepp alakú csövek kialakítása némi súlyhátránnyal jár a hagyományos vázakhoz képest. Népszerűsége a facebookon is lemérhető - sokkal többen töltenek fel erről a kerékpárról képet a Felt oldalára, mint a hagyományosabb kialakítású modellekről.

A Cervelo sem ül a babérjain, a Touron már bemutatták az S3 modellt, amely állításuk szerint a legkönnyebb a kategóriában. A legjobb reklám azonban nem ez, hanem hogy az aktuális világbajnok, Thor Hushovd, aki nem mellékesen már napok óta sárga trikóban feszít, ezzel a típussal is versenyez. És ha neki elég jó, akkor nagy gond nem lehet a bringával. Ha más nem, ingázni jó lenne a szintén kanadai Konám helyett. Duzzogva...

Az idei év utolsó tervezett országúti versenye volt az Erste Tour tihanyi futama számomra. A meteorológusok egész héten küldték a jeleket, eső lesz, hideg és persze szél, de ez nem sok embert tántorított el. A versenyeken száznál is többen indultunk.

A tihanyi pálya hagyományos országúti helyszín, és talán az országban az egyik legszebb. A Balaton partja, Tihany belvárosa, és a sunyi, de nem túl hosszú dombok ideálissá teszik a 12,5 kilométeres kört kerékpáros versenyzésre. A rajtot 11:30-ra hirdették meg, de sokkal korábban érkeztem, tanulva az esztergomi futamból, ahol a csipek kiosztása körül alakult ki egy kisebb probléma. Itt ez a része flottul ment, így bőven volt időm megnézni a korosztályos futamokat, és 11 előtt kicsivel kezdeni a melegítést. Ekkor még esőkabát és karvédő sem volt fölösleges, hogy a hűvösen szemerkélő esőben könnyebben melegedjek. Szerencsére a telefonom a kocsiban hagytam, így hamar visszafordultam a parkolóba. Jól tettem, ugyanis 11:10kor, 20 perccel a rajt előtt indult is a felvezető kör, amít így persze sokan lekéstek. Elvileg ezt többször bemondták a rendezők, de a parkolóban azt nem lehetett hallani, illetve regisztrációkor sem említették ezt a kicsiny változást. A felvezető kör ugyan nem volt gyors, csak annyira, hogy a korábban lenyomott cukros szeletek nem tudtak felszívódni, és a rendes bemelegítés helyett lett egy nagy rohanás, majd pár perc várakozás a rajt előtt. A fehér aszfaltos kanyarokban már ekkor lemaradtam, az Ultremo R1 nagyon jó gumi, de nem esős felületre találták ki, így nagyon nem forszíroztam a kanyartempót. Nem is magam miatt, hanem mert ciki 5-10 embert lerántani a földre az elején.

Az éles rajtnál már láttam, hogy kicsit hátul vagyok, de az első emelkedő tetejéig még sikerült kontaktusban maradnom a főmezőnnyel. Aztán jött a fehéraszfaltos kanyar, ahol óvatosan mentem, és bekerültem a leszakadó, egyesével felzárkózni próbáló kerekesek közé - innen már nem volt visszaút a szembeszélben. Kicsit még küzdöttem, aztán két Aegonos versenyzővel próbáltam összeállni, de láttam rajtuk, hogy már ők is a minket 1-2 perccel lemaradva üldöző kb. 10 fős grupettóra várnak. Egyedül a szembeszélben nem volt értelme hajtani, így lassítottam én is. A második kört már közösen kezdtük meg, elég lendületesen fordulva az emelkedőre, és már szúrt is az oldalam. vagy egy éve nem éreztem ilyet, rögtön eszembe jutott a 20 perccel korábban induló rajtprocedúra. Szerencsére nem szakadtam le, és nemsokára rendbe jött az emésztésem is. Innen eseménytelenül teltek a körök, miközben az eleje egyre jobban szakadt szét, és mi is kaptunk előlről újabb erőket. Az idő közben szépen javult, és kezdett az erőm is megjönni, legalább a lejtős részeken be tudtam állni vezetni.

A versenytáv egyébként érthetetlen okokból szét volt bontva, mintha egy 40-49 éves versenyzőnek gondot okozna a 75 kilométer, emiatt abból a korcsoportból többen inkább jöttek végig velünk, feladva akár egy 5-ik helyezést is a korcsoportban. Az utolsó körre így nem fogyatkozott meg annyira a mezőny, ellenben szinte mindenki jó erőben volt, így izgalmas befutó elé néztünk, még ha csak a kb. a 100-ik helyért is ment. Az időmérőpont egy emelkedőn volt, itt szembesültem az első nehézséggel. A Sram váltó úgy működik, hogy egy kattintás lefelé, két kattintás a felfelé váltás, most pedig csak lefelé váltott. Mire rájöttem erre, már a 12-es lánckeréken voltam, kilazult a váltóbowden... Éreztem, hogy sok lesz így a 12 kilométer, 39/12-vel a tihanyi dombok között. A faluba érve a csapatból hallottam is, hogy na, szökni készül, pedig nem. Ezzel az áttétellel menni kell, különben a meredeken csak a leszállás marad. Az emelkedő tetejére már 2-300 méterre elszakadtam, de alig kaptam levegőt. Mindenesetre az kiderült, hogy nem csak 34/27-el lehet ott feljönni. A lejtőn váltottam egy 53/12-t, jól esett pörgetni egy kicsit. A fehéraszfaltos kanyarok már felszáradtak, viszont a síkra érve megint lassult a tempó. 39/12-vel nem győztem pörgetni, 53/12-vel meg merevedtem. Előre mentem hát, persze rögtön követtek.

Gondolom azt hitték, megint szökök. Próbáltam megosztani a vezetést, de ahogy lassítottam, a válasz egy támadás volt - persze hátulról, akik végig pihentek. Nem is baj ez, végülis a mezőnynek ez a része már amúgy is turista kategória belefér a játék. Próbáltam reagálni a lószolásra, és ekkor jött a kettes probléma, elől is leesett a lánc. Gyorsan próbáltam visszarakni váltóval, ami általában sikerülni is szokott, de nem most, hogy hátul is kónuszon tekertem. A nagy igyekezetben végül kiesett a váltóból! a lánc, így szépen megálltam váltót szerelni. 3,5 perc alatt végeztem, addig senki nem ért utol, így kvázi a grupettó után, majdnem 2:10-el be is estem a célba, kicsit csalódottan a váltó miatt.

Összeségében a verseny legnagyobb élménye, hogy egyre tovább tudok az elején maradni, ami szezonkezdetkor még nagyon nem ment, illetve lassan elérem azt a szintet, ahol az átlagos amatőr versenyző márciusban tart. Még 1-2 év, és talán hosszabb ideig is sikerül közelről nézni a "nagyokat". A másik nagy élmény a csapattárs megjelenése családjával, így rögtön igen lelkes szurkolótáborom is lett, ezért önmagában megéri versenyeken indulni! Az egész eddig versenyezgetés egyébként is része a felkészülésnek, még mindig a Transz Hungária a cél, ami 4 nap montizás - nekünk erősen túratempóban. Viszont az országútizás egyre jobban tetszik, lehet, hogy a sarazós felkészítést csúsztatom még egy ideig, és maradok aszfalton. Vasárnap Mátrázunk egy index fórumos baráti körrel, nekik az a felkészülés a 24 órásra, nekem meg az év leghosszabb napja, és ahogy nézem a meteorológiát, izzadni nem nagyon fogunk.

Beszámoló az élmezőnyről itt:

Képek itt:

És végül az eredménylista, ha még valaki nem látta.

A legtöbb mániákus kerékpárgyűjtőnek az álma egy saját méretre készített acélváz. Szerencsére hazánkban is vannak vázépítők, akikre vissza fogok térni, de most egy amerikai cég videójába futottam bele, ami talán kedvet csinál a gyűjtemény bővítéséhez.

A videó egy acélváz építésének fázisait mutatja be igen látványosan, a kaliforniai Soulcraft, pontosabban az alapító Sean Walling közreműködésével.A vállalkozás a kézműves munka értékeire épít a nagysorozatban készülő alumínium és karbon vázakkal szemben, kínálatuk a kerékpározás majd minden ágát lefedi, országúti, cx, monti vázak is készülnek, illetve komplett kerékpárokat is kínálnak.

Az FAQ-ot böngészve kiderül, hogy egy igazi büszke iparosemberrel van dolgunk, csak saját designnal dolgozik, az ügyfelek terveit nem önti formába, nem készít össztelós bringát, és bemutató kerékpárt sem tart, hiszen teli van megrendeléssel. A kiváló weboldalon túl a szájhagyományra hagyatkozik, kerékpárjai összesen két kereskedőnél kaphatóak, és nem is tervezi a hálózat és így a forgalom bővítését sem.

Összeségében, ha nem is kedves, de őszinte, és láthatóan erősebb oldala a csövek megdolgozása, mint a PR építése.Az persze természetes, hogy egy ilyen kézimunka nem az átlagos magyar zsebnek készült, a kicsivel 5000 dollár, azaz 1,2 millió forint értékű bringák az elszántaknak valók, egy lottóötösből azért egy Dirtbombot beválllanék.

FROM STEEL: The Making of a Soulcraft from michael evans on Vimeo.

Ez a kedvenc videóim egyike, és ezzel nem vagyok egyedül, több, mint 1 millió ember nézte már meg. Egy országúti kerékpárral mutat be olyan trükköket a főszereplő, amit legtöbben még elképzelni sem merünk. Aki először nézi meg, legyen türelemmel az elején, pár másodperc múlva cifra káromkodások közepette fogja a munkatársait a képernyő elé hívni, aki meg már ismeri, annak jó szórakozást kívánok újra!