Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
bici

A kézművesség dícsérete



A legtöbb mániákus kerékpárgyűjtőnek az álma egy saját méretre készített acélváz. Szerencsére hazánkban is vannak vázépítők, akikre vissza fogok térni, de most egy amerikai cég videójába futottam bele, ami talán kedvet csinál a gyűjtemény bővítéséhez.

A videó egy acélváz építésének fázisait mutatja be igen látványosan, a kaliforniai Soulcraft, pontosabban az alapító Sean Walling közreműködésével.A vállalkozás a kézműves munka értékeire épít a nagysorozatban készülő alumínium és karbon vázakkal szemben, kínálatuk a kerékpározás majd minden ágát lefedi, országúti, cx, monti vázak is készülnek, illetve komplett kerékpárokat is kínálnak.

Az FAQ-ot böngészve kiderül, hogy egy igazi büszke iparosemberrel van dolgunk, csak saját designnal dolgozik, az ügyfelek terveit nem önti formába, nem készít össztelós bringát, és bemutató kerékpárt sem tart, hiszen teli van megrendeléssel. A kiváló weboldalon túl a szájhagyományra hagyatkozik, kerékpárjai összesen két kereskedőnél kaphatóak, és nem is tervezi a hálózat és így a forgalom bővítését sem.

Összeségében, ha nem is kedves, de őszinte, és láthatóan erősebb oldala a csövek megdolgozása, mint a PR építése.Az persze természetes, hogy egy ilyen kézimunka nem az átlagos magyar zsebnek készült, a kicsivel 5000 dollár, azaz 1,2 millió forint értékű bringák az elszántaknak valók, egy lottóötösből azért egy Dirtbombot beválllanék.

FROM STEEL: The Making of a Soulcraft from michael evans on Vimeo.

Tovább
1

Ha mindannyian tekernénk...



Ha mindannyian tekernénk, edzettebbek lennénk. Az ökológiai lábnyomunk egy bringás cipő nyomával vetekedne. Az olajvállalatok fontossága sokadjára esne - bár a lánc olajozásához szükség lesz mág rájuk. És nem utolsósorban, több emberen mutatna jól a bringásruha - miközben napi 6000Kcal-t ehetnénk... További érvek:

Human-Powered Health from solve on Vimeo.

Tovább
0

Egy varrógép és egy kerékpár szerelmének gyümölcse...



Mi lehet vajon egy varrógép és egy kerékpár szerelmének gyümölcse? Természetesen egy kerékpáros sapka.

Érdemes figyelni a blog spanyol szövegét, a blog nevét is adó bici spanyolul kerékpár, igen szépen hangzik a hölgy szájából. Kellemes vasárnapozást! 14:15-től Liege-Bastogne-Liege az Eurosporton!

 

The Bicycle Cap by peSeta for the New Museum

Tetszett? Még több peSeta videó itt!

Tovább
0

Az igazi klasszikusok: Liege - Bastogne - Liege: a legrégebbi egynapos, 4. rész



Az 5 nagy klasszikus legrégebbi versenye, melynek nehézségét nem az út minősége, hanem a hosszú és meredek emelkedők sora, holnap az Eurosporton 14:15-től élőben!

A futam - nem meglepő módon - Belgiumban kerül megrendezésre, az Ardennek hegyei között. Az első verseny 1892-ben egy újság reklámozására szervezték - úgy látszik ez a kerékpársport fricskája, akkor egy újságot lehetett vele promotálni ma meg inkább töltelékanyag még egy sportújság hátulján egy nemzetközi verseny, a hazait meg sem említik (és nem az amatőr kupákra gondolok...). A verseny gyakorlatilag a flamand Tour of Flandres tükörképe, azzal a különbséggel, hogy a Liege-ből induló verseny ma már nem része az UCI ProTour sorozatnak, a népszerűségének ez azonban nem sokat ártott.

Visszatérve az első versenyre, a 33 indulóból csak 17-en értek célba, az első helyezett Leon Houa az amatőr versenyt 30perc előnnyel nyerte. 1893-ban szintén ő nyerte a 250 kilométernél is hosszabb versenyt, és ebben az évben a belga amatőr bajnokságot is. 1894-ben, az első profi futamon szintén első lett, ezúttal 7 perc előnnyel. Ezután a verseny 14 évig nem került megrendezésre, és még utána is inkább amatőr-félprofi szinten.

A verseny két ok miatt érdemelte ki a különleges státuszát. Az egyik a nehézsége, 250 kilométernél is hosszabb, viszonylag rövid, de meredek emelkedőkkel tarkított pálya, ami jó lehetőséget ad az agresszív stílusú bringásoknak a támadásra - de csak a verseny végén, mert itt nem lehet több órás szólózást bevállalni, az igazán kemény hegyekre a végéig kell várni. A másik fontos tényező az időjárás. 1980-ban végig esett a hó, a győztes Bernard Hinaultnak két ujja 3 hétig nem mozgott utána. Az eső, vihar egyébként sem ritka a tavaszi Belgiumban, és ez a hegyekben még az átlagosnál is kellemetlenebb tud lenni. És nem szabad elfeledni, hogy a távot magát egy amatőr is tudná teljesíteni, fogát összeszorítva, de itt tempót is mennek, és az adja az igazi kihívást, ahogy Szeghalmi Bálint is elmondta a napokban.

Végül a hivatalos weboldal, holnap kiderül, hogy vajon Gilbertnek sikerül-e zsinórban ezt a trófeát is hazavinnie?

Tovább
0

Spermabringa és Vaginataxi



Skandináviában egész más prűdnek lenni, mint itthon. A magyar társadalomban a szexre, meztelenségre utalás is felháborodást, zavartságot vagy kuncogást vált ki, míg Finnországban majd minden családnak van szaunája, ahová a vendégeket is szeretettel várják, természetesen ruhátlanul (ez a felöltözős szauna amúgy is inkább az angolszász és latin országokban divat, meg persze itthon). Magyarországon is vannak spermabankok, nemcsak északon, mégis nálunk nem annyira feltűnő a jelenlétük, mint a koppenhágai székhelyű European Sperm Banknak, akik kerékpárral szállítják a spermát a koppenhága környéki kórházakba. De még milyen kerékpárral! Koppenhága amúgy is a világ egyik legfejlettebb kerékpáros kultúrájával bír, de a Sperm Bullit, azaz sperma ágyúgolyó még ott is feltűnést kelt. Az ötlet eredetileg egy alacsony CO2 kibocsátással működő szállítóeszköz kereséséből indult, és jutottak el egy önálló hűtővel működő kerékpárig. Az ötlettől a megvalósításig hat hónap telt el.

A kerékpár így nem csak egy guruló marketingeszköz (nálunk az ilyenek még kicsi kínai quadokra épülnek...), amely felhívja a lehetséges donorok figyelmét arra, hogy segíthetnek a gyermektelen párokon, hanem egy szállítóeszköz is. A műanyag sperma fejében egy hűtőt rejtettek el, itt szállítják a kis, hűtést igénylő hengereket. A cégvezető Peter Bower személyesen használja a járművet, a járókelők gyakran megállítják, így remek lehetőség a cég számára, hogy a fotózás közben ismertessék céljaikat. A spermabringa, akár maga a bank is, teljes mértékben dán termék, egy szállítókerékpárra építette egy állat és növény modelleket készítő cég. A bringa maga 2.9m hosszú és 50 kilogramm - a szállítandó csomaggal együtt.

Ha mindez már elképzelhetetlennek tűnik a budapesti utakon (egy vidéki kisvárosról nem is beszélve...), és nem csak a mérete miatt, hiszen egy 50 kg-os, 3 méteres bringával gyakorlatilag járhatatlan lenne a város, akkor mit szólnának a kedves polgártársak (vagy mi most az aktuális pc megnevezés), a helsinkieket boldogító Vaginataxihoz? Mimosa Pale, finn művésznő, egy vagina formájú taxival járja hetente többször is a várost, és invitálja a békés lakosokat egy útra. Az ötlet a fallikus jelképektől hemzsegő világunk elleni protestálásból született, és ez még a viszonylag szabados finnek ingerküszöbét is átlépi....

Tovább
3

bici

blogavatar

A kerékpározás nem csak Tour de France vagy fogyókúra. A kerékpározás közlekedés, sport, társasági esemény, de leginkább életforma.