Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
bici

Balettozás kerékpárral - táncóra haladóknak



A kerékpáros tánc bár évszázados múltra tekint vissza, nem mondható tömegsportnak. A fixikkel végrehajtott gyakorlatok leginkább a tornára vagy balettre hasonlítanak, létezik egyéni, páros, négyes és hatos formáció is.

A történet 1888-ban kezdődött, amikor az exhibicionista Nicholas Kaufman nem hivatalos világbajnokságot szervezett, bár ez inkább szólt az ő trükkjeinek bemutatásáról, mint egy mai értelemben vett vb versengésről.

"Igazi" világbajnokságot 1956 óta tartanak férfiaknak, és 1970 óta nőknek. Az eszköz minden esetben egy fixi, közel 1:1-es áttétellel, a kerekek egyforma méretűek, és a tengelytáv a megszokottnál jóval rövidebb, hogy könnyebb legyen a gyakorlatok végrehajtása.

A kormány leginkább egy országúti bringa felfordított darabjára emlékeztet - gyakori látvány volt ez vidéken, amikor a parasztbácsik befogták igáslónak az unoka lelakott Csepel bringáját és el kellett érni a korményt valahogy. A Csepelekkel ellentétben a kormány képes 360 fokban körbefordulni, és így természetesen a villa is nagyjából egyenes és függőleges (nem ideális végsebességtesztre...) A verseny területe azonos a kerékpáros focipályával, 9x12-11x14 méter közötti terület, meghatározott mintával.

A felső videón a világbajnok női páros 2009-es összefoglalója látható, míg az alsón egy kültéri attrakció.

Tovább
2

Bringatárolás föld alatt a tolvajok és időjárás ellen



Létezik egy olyan ország, ahol a technológiai fejlettség messze meghaladja a Nyugat-Európában megszokottat, a kerékpár mégis a legfontosabb közlekedési eszközök közé tartozik. Ugyanebben az országban az emberek becsületességére vállalatokat lehet építeni, bár bűnözők, vandálok léteznek, de ez nem általánosan elterjedt viselkedés a fiatalok körében, hanem deviancia.

A kerékpárok nagy száma és szerte-szét szabadon hagyása azonban ott is gondot okoz, és mivel Japánban - mert természetesen megint róluk van szó - a városokban a terület a legdrágább erőforrás, nem is tűnik annyira elvetemült ötletnek az automatizált föld alatti mélygarázs kerékpárok számára. Használatuk több előnnyel jár: rendezett helyen és módon tudnak tárolni sokszáz kerékpárt, ezeket a kerékpárokat nem teszi tönkre az időjárás, és a vandálok, tolvajok sem tudnak kárt tenni benne.

Az Eco Cycle nevű szerkezetet a Giken gyártja, használata a felhasználó szemszögéből elég egyszerű. Regisztrál a cégnél, kifizeti a 2600 yenes havi parkolódíját (1300-at, ha még diák), és a 1950mm-nél rövidebb, és 1250mm-nél alacsonyabb kerékpárját pár másodperc alatt leküldheti a gép gyomrába. A kerékpár elővarázslása a legtávolabbi helyről sem több, mint 10 másodperc. Egy henger 144 kerékpárt tárol, és minimális helyet foglal a felszínen. Feltehetően ilyet Budapesten 2050, azaz a négyes metró átadása előtt nem fogunk látni.

Tovább
0

Hogyan készül a kerékpárlánc, és miért nem lehet leváltani?



A kerékpárlánc az egyik leginkább ápolásigényes, és mégis leggyakrabban elhanyagolt alkatrész bringánkon. Felváltására sok próbálkozás történt mind a kerékpárok, mind a motorok esetében, leggyakoribb megoldás a szíj és kardánhajtás, illetve más bonyolultabbb vagy kreatívabb ötletek (mint a magyar stringbike), de sokoldalúsága és hatékonysága miatt vezető szerepét a kétkerekűek világában magasan őrzi.

A fogaszzíj csendesebb, és kevesebb ápolást igényel, de az áttételt nehezebb változtatni, az agyváltó pedig nehezebb és nagyobb áttétel különbségekkel működik, mint a láncos megoldás (motoroknál pedig lehetetlenné teszi az áttétel módosítását szíjcsere nélkül, és bizonyos teljesítmény fölött sem használják. Jellemző motorok: a Harley-k, kisebb BMW-k). A kardán nehezebb, és bár élettartama szintén hosszabb, az áttételek változtatásánál okoz gondot és a rugóutat is korlátozza (motoroknál példa a boxer BMW-k, de sportos motort a BMW is lánccal készít, illetve más nagy túramotorok, ahol a tömeg nem számít.)

Marad tehát a lánc a főszereplő, bár rengeteg érv szól ellene, mellette még több. A kerékpárlánc sok apró alkatrészből áll, amik folyamatosan mozognak, súrlódnak, ráadásul nem csak egy irányú erő éri őket, egy soksebességes kerékpáron a különböző kombinációk miatt, erősen keresztberakva még extrémebb hatásoknak vannak kitéve, nem beszélve a tekerés közbeni váltásról.

Megfelelő kenéssel, tisztítással azonban ezt a stresszt sokáig képes kezelni, egészen komoly erőhatások esetén is. Gyakorlatilag a kosz eltávolítása mellett csak az olajozást kell rendszeresen megejteni, erre a legjobbak a speciális láncspray-k. A tisztítás történhet brigéciollal, petróleummal vagy kimondottan erre a célra készített folyadékokkal és szerkezetekkel. Egy korábbi blogban ezt igen alaposan összeszedték angol források alapján, akit nagyon érdekel, elolvashatja a legutolsó részletig.

A kerékpárláncok hatalmasat fejlődtek a többi alkatrészhez hasonlóan, egzotikus anyagok, színek és technológiák jellemzik a mai kínálatot, és az árspektrum is szélesebb lett. Én annak vagyok a híve, hogy a lánc a hajtás színvonalán legyen, hiszen így a legjobb a teljesítmény, ugyanakkor nem szaladnak el a költségek arányaiban. Vásárláskor még egy dologra kell figyelni: a láncok nagyon eltérő méretűek, egy teszkós 6 sebességes lánc nem fog futni egy 3x9-es montin. És ha már teszkós lánc, nézzük is meg, hogy készülnek az egyszerűbb láncok:

Tovább
0

50.000 ingyen kerékpár a szmog ellen



50.000 ingyen használható kerékpár, 2000 dokkolóállomás, 8 tervezett metróvonal, az ország legtisztább nagyvárosa. Merre járunk?

A világ legellentmondásosabb országában, Kínában, ahol a legfejlettebb technológia mellett sok millió ember még az áramot sem ismeri. A 7 törtenelmi főváros egyikében, Hangzhou-ban a helyi közlekedési vállalat irányítása alatt 50.000 kerékpárt telepítettek 2000 állomásra. A kerékpárokat egyszerű regisztráció és némi előleg után bárki használhatja, egyszerre egy órát ingyen. Azaz ha egy óra után leteszi a bringát, újra indul az ingyenesség, így biztostva, hogy a kerékpárok elérhetőek legyenek és mégse kerüljön pénzbe a rendszer a felhasználónak. A hálózatot folyamatosan ellenőrzik, és karbantartják, ahogyan ez elvárható. A helyi lakosság mentalitására is jellemző, hogy a program első évében nem történt kerékpárlopás, és nagyon kevés volt a rongálás is.

Hangzhou egyébként nem csak a legtisztább levegőjű nagyváros, hanem az egyik legszebb is Kínában, a klímája pedig kellemesen meleg, szubtrópusi monszun, azaz eső ugyan nyáron van, de télen nincsen hó. Az egy főre eső GDP meghaladja a 10.000 dollárt, viszonyításképpen a budapesti adat 2007-ben 33.000 euró volt, a magyar átlag 15.600 euró. A budapesti tervezett hálózat, a BuBi, 74 állomás, 1000 kerékpár, 1.06 milliárd forintos költséggel, melyből kb. 900 millió EU támogatás, egyelőre nem valósult meg a Parking Kft. menedzselésében.

Tovább
0

Hi-tech fabringák az Auditól - április tréfa?



Az április elsején kibocsájtott sajtóanyagokat fenntartásokkal kell kezelni, az Audi fából készült bringái azonban annyira szépek, hogy megérdemlik a megörökítést.

A ma délutánra igért prezentáción kiderül az igazság, hogy vajon ténylegesen ezeket a kerékpárokat fogják árusítani Amerikában, vagy az egész csak egy ügyes teaser. Az Audi duo eredetileg egy C3 100-as kombira épült hibrid koncepció elnevezése volt jó 20 évvel ezelőtt, így nem kizárt, hogy a kerékpárok csak a sajtó terelését szolgálják, vaskos tréfaként. A tegnap beharangozott duo kerékpárok jelmondata - Audi-inspirálta kerékpárok, melyek a luxus és teljesítmény világának legjobbját ötvözik. Ismerve az Audi alumínium és techno mániáját, nehéz elképzelni, hogy miért éppen a fát választották a váz alapanyagául, de erre is van magyarázat: a fa biztosítja a legjobb rezgéselnyelést az összes anyag közül.

A kerékpárokat a portlandi Renovo gyártja, akik valóban a fa elkötelezett hívei, montit, országútit és időfutamgépet is gyártanak belőle. A favázat fából, bambuszból és epoxiból készítik, így biztosítva a tökéletes merevséget, rezgéselnyelést és nem utolsósorban vízállóságot. Állításaik szerint a fa ugyanolyan élettartammal bír, mint a karbon, és messze meghaladja az acél és alu vázak fáradékonyságát.A három Audi modell anyagát úgy választják, hogy az illeszkedjen az Audi belterekhez. Az árazás és a specifikációk a prémium márkához illenek, lássuk mit lehet róluk tudni:


- duo City - caffe/szabadidős bringa, városi felfedező, és ingázóeszköz. A legjobban illik az alkalmankénti bringázókhoz - függőleges testtartás, komfort és a forgalom átláthatósága érdekében, defektnek ellenálló 32-es gumik, LED világítás, sárvédő, csomagtartó és Shimano Nexus 8-as váltó, mindez 6530 amerikai dollárért.

- duo Road: teljesítményorientált országúti kerékpár, amatőr versenyekre. keskeny gumi, minimális felszereltség és SRAM RED. 7460 dollárért

- duo Sport: fitness, hosszútávok megtételére alkalmas kerékpár. Alacsonyabb kormány, kisebb sárvédő, 28-as gumik, és Alfine 11-es agyváltó, 7350 dollárért.

A két fitness agyváltós kerékpárt a korábban bemutatott Gates karbonszíjak hajtják, így nem fenyeget a nadrág összekoszolásának veszélye.

Az esztétikai élménnyel nincs is gond, egyedi, luxust sugárzó kerékpárok, kinézetük megfelel az árcédulának. A tudások? Nos, aki egy autógyár bringáját veszi, annak ritkán jár a fejében a jó ár/érték arány, így számukra egy karbon Merida, Gepida vagy Stevens nem opció. 

Tovább
0

bici

blogavatar

A kerékpározás nem csak Tour de France vagy fogyókúra. A kerékpározás közlekedés, sport, társasági esemény, de leginkább életforma.