Miközben mindenki Contador, Evans, Basso, és természetesen a két Schleck akcióit lesi, nem kizárt, hogy meglepetésképpen, 1985 után újra egy francia versenyző gurul be sárgában Párizsba. Megtörténhet a csoda?

Thomas Voeckler egy ártatlannak tűnő szökés után vette át a sárga trikót, ez a legtöbb favoritnak megfelelt, hiszen így nem az ő csapatukat kell a folyamatos védekezéssel fárasztani, figyelhetnek egymásra. Sokan a Pireneusokban várták a nagy áttörést, de a kóstolgatásból egy valaki jött csak ki jól, és ez Voeckler. A rengeteg támadás ellenére megvédte előnyét, és valószínűleg még pár napig rajta marad a sárga trikó, az sem kizárt, hogy végig. Vezetését sokan meglepetésnek könyvelik el, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az idén már 10 versenyt nyert, és bár nem a legjobb a hegyekben, a kiegyenlített küzdelem fekszik neki. Persze ő maga 0% esélyt ad a végső sikernek, ami valahol persze érthető is. Az Alpok 12-14%-os emelkedőin Contador és a Schleck fivérek valószínűleg komolyabb támadásokat fognak indítani, míg Evans az időfutamon jelent fenyegetést, 2 perc előny nem annyira sok a síknak titulált, de egy amatőr versenyen szinte hegyesnek számító kb 55-60 perces időfutamon. Ugyanakkor az idén a Dauphine-n már mentek ugyanezen a szakaszon egymás ellen, és a különbség közöttük ennél kisebb volt.

Voeckler nem először viseli a sárga trikót, egyszer már 10 napig őrizte és végül 18-ik lett az akkor uralkodó Armstrong idejében, 2004-ben. Most valószínűleg a Top 10-be is befér, de nem kizárt a dobogó sem, ha a "nagyok" eltaktikázzák magukat. Ugyanakkor Thomas nagyon szerényen 0% esélyt ad magának, teljesen mellőzve az ilyenkor előforduló sztárallűröket. Pedig oka lenne a magabiztosságra, szerencsére a stílusa nem olyan. Talán ezért is imádja extrán a francia sajtó, és a közönség. A 18-ik szakaszok, a Col de Galibier-en minden kiderül. Virenque óta az első francia akinek drukkolok, hiába kedvelem az 5 nagy esélyest... 

Addig pedig egy Rihanna videó, ahol maga a mellesleg tehetséges előadónő is két kerékre száll. Nem egy Voeckler, de tőle nem is azt várjuk:

Egy 4 adagos hétvégi altatós csülökhöz többek között a következő mennyiségű alapanyag kell: fél kg csülök, 20 dkg szalonna, két doboz tejföl, 30 dkg túró, 25 dkg száraztészta, kis liszt, zöldségek, fűszerek. Tisztes mennyiség egy kisebb családnak, nem?

5500 Kcal a fenti 4 fős vasárnapi ebéd energiatartalma, azaz fejenként közel 1400 Kcal, a napi energiaszükséglet bő 2/3-a. Egy Tour menőnek naponta egyedül kellene ennyit ennie, a napi 4-7 órás tekerés mellett. Egyes Ogre méretű olvasóim halkan felhorkanhatnak, hogy ez is mennyiség? Kiló csülköt bevágok a sör mellé, és leöblítem egy tortával. Na igen, ez tényleg így van, de egy átlagos kerékpárversenyző valahol 60 és 70 kg között van, nem 130 és 150 között, azaz ennyi minden be sem férne a hasába egy nap alatt.

Mit esznek hát, hogy végig tudjanak menni a három hetes versenyen? Először is, sokat, és folyamatosan. A szakasz indulás jellemzően dél körül van, így reggel 8-kor kezdődik az étkezés. Müzli, rízs, tészta, nudli a reggeli, annyi, amennyit a gyomor ésszerűen elbír. Fontos, hogy ilyenkor is csak azt szabad enni, ami jól esik, az ugyanis kisebb valószínűséggel okoz emésztési problémát, ellenben többet tudnak bekanalazni.

Két órával később újabb étkezés, ezúttal lassan felszívódó szénhidrátok keverékét isszák meg, így 1000 Kcal-nál járnak, mielőtt egyáltalán nyeregbe ültek volna. Reggelizz úgy, mint egy király, és ez számukra különösen hasznos tanács.

Egy átlagos versenyző 6-900 Kcal-t éget el óránként, ugyanakkor a szervezete ilyen terhelés mellett jó ha 250-300 Kcal-t fel tud venni azonos idő alatt, így kiemelten fontos, hogy mindig rágcsáljanak valamit, energiaszeletet, zselét, szénhidrát dús izoitalokat. Az etetési zónában kis rízsszeleteket, sütiket és további zseléket kapnak a kis táskában, ezzel együtt a szakasz végére már 2500 Kcal-t felvesznek aznap, ami egy átlagos, alacsony intenzitással sportoló egyénnek már egész napra elég lenne.

Bár a versenyen sok minden történhet, az étkezés ritmusát fenn kell tartani, hogy az ne változzon nagyon a megszokott menetrendhez képest, ezért is esznek könnyen felszívódó, és kevés gázt termelő normális kajákat is adott esetben, hogy az emésztőrendszer se veszítse el a napi rutint. A befutőnál hideg vízzel és üdítővel várják a megfáradt sportolókat, a rehidratációt azonnal el kell kezdeni. A legtöbben mérlegeléssel kezdenek a csapatbuszban, hogy pontosan tudják, mekkora veszteséget kell mindenképpen behozni.

A csapatbuszban az első palack gyümölcsös szénhidrát mixüket is megkapják, mellé rízst és tojást, végül pedig egy újabb italt, mely most már fehérjét is tartalmaz, ezzel kihúzzák a szállodába menet. Itt kell megemlíteni, hogy ez az időszak az amatőr sportolóknak is nagyon fontos, erről már korábban is írtam: edzés után gyors és lassú felszívódású szénhidrátok fogyasztása jelentősen meggyorsítja a regenerációt, és nem árt a fehérje sem, hogy a sérült izmok javítása is gyorsabban megtörténhessen.

Este 8-9 között történik a főétkezés, amit a csapat szakácsa állít össze, 40 % szénhidrát, 30% fehérje és 30% zsiradék összetételben. Ilyenkor sok zöldséget is fogyaszthatnak, reggelig meg tudják emészteni, és antioxidáns tartalmuk segít megkötni az egész napos munka során felszabadult szabadgyököket - újabb elméletek szerint az izomláz egyik kiváltóinak tekinthetőek.

A verseny után így egy újabb 2500 Kcal kerül a versenyzők szervezetébe, pótolva az egész napos veszteséget, és megakadályozva a további súlyvesztést. Ezzel feltöltik a kiürült energia raktárakat, segítik az izomregenerációt fehérjékkel és antioxidánsokkal, a zöldségek rosttartalma emellett a normális székletet is lehetővé teszi - próbáljunk csak meg egész nap kizárólag cukros kajákat enni, és látjuk ennek fontosságát. Egy átlagos kerékpárosnak ezen mennyiség önmagában is elég lenne, de még így is jobban járunk, mint nem sportoló honfitársaink, akik egy jó kis zsíros csülköt, kolbászt, dupla adag tésztát csak vágyakozva nézhetnek, esetleg a felszedett kilókkal viccelődve ehetnek meg, míg nekünk megadatik az a luxus, hogy a mindennapi étkezésünk része lehessen, súlyfölösleg nélkül. A Tour menőknek pedig már inkább az okoz problémát, hogy a 60-70 kg-os testük megbírkózzon a napi 5000 Kcal-al, bármennyire is szeretnek enni. Jó étvágyat mindenkinek, én lépek is a henteshez a napi betevő csülök/kolbász mixért!

A fa remek tulajdonságai közismertek, kiválóan nyeli el a rezgést, rugalmas, szálirányban pedig elég merev is tud lenni. A népszerű karbon valójában felfogható egy szupermesterséges fa váznak is a tulajdonságai miatt, de ne feledkezzünk el az eredeti alapanyagról sem. A klasszikus fa vázas bringákról már volt szó korábban, de amiket most néztem azok még ennél is meredekebb ötletet képviselnek.

A hajlított-ragasztott fa lemezek a bútoroknál már régóta népszerűek, gyerekkorom egyik kedvenc fotele is ilyen volt, ugyanakkor a kerékpáripar nem "fedezte" fel magának az alapanyagot, leszámítva egy-két elvetemült designert. Jellemzően a lapokat függőlegesen alkalmazták, mint a gyerekkerékpároknál:

Nem nehéz látni a hátrányt egy felnőtt kerékpár esetében: a lap függőleges irányban nem rugalmas, oldal irányban viszont igen. Lehet ennél jobban is megoldani a dolgot? A válasz természetesen igen, fordítsuk meg a lapot, és hajlítsuk meg a rugalmasság érdekében:

Az ötlet máris élhetőbbnek tűnik, a nyereg így remekül rugózik, a villa oldalirányú merevségével kapcsolatban már van némi fentartásom, nem beszélve az alsócsőről, ami szinte tökéletesen másolja a robogók nyeklő-nyakló vázainak megoldását. Szerencsére ez a verzió sem hagyta el a tervezőasztalt, amint az erős másolatnak tűnő 2011-es ötlet sem:

Ugyanakkor ezen a bringán már értékelhető villa van, és bár vannak kétségeim a váz merevségét és súlyát illetően, nem kevésbé trendi, mint egy Critical Mass-es matricákkal teleragasztott, küllők közét kártyával feldíszített 80-as évek beli acélvázas fixi. Az igazi nagy durranás azonban mégis ez:

Működőképesnek tűnő modell, és a mai divatnak megfelelően kiszélesített középsőrész. Igazából ez már kéne is, bár kétségtelen, hogy a karbonkerék enyhe túlzásnak tűnik városi felhasználásra...

Lutz szerint ő ugrott a legmagasabbról sikeresen az egész világon - egykerekűvel. Ha ezt alátámasztani nem is tudjuk, azért el kell ismerni, hiába nincs ki az összes kereke, ügyes srác!

Extreme Unicycling 2010 Lutz Eichholz from Lutz Eichholz on Vimeo.

Két nagyon eltérő témájú, de annál szomorúbb/felháborítóbb/megdöbbentőbb videóba szaladtam bele ma este egy felhőtlen tekerés után. Az elsőt bizonyára más sokan láttátok, a Tour vasárnapi szakaszán egy felelőtlen idióta fellökött két versenyzőt, szerencsére élve megúszták. Ez talán azoknak az autósoknak lehet tanulságos, akik gyakran centizik ki a bringásokat. Ne tegyék, a következmények horrorisztikusak lehetnek. Arról nem is beszélve, hogy nekem még sosem sikerült autóval olyan helyzetbe kerülnöm, hogy legalább egy méter oldaltávolsággal ki ne tudjak kerülni egy akár sáv közepén flangáló kerekest (megjegyzés: a kerékpáros NEM köteles az út szélén menni a KRESZ szerint sem). A másik videó autós városi parasztokról szól, kommentárt politikailag korrekt nyelven nehéz lenne írni. Sokkal jobb hetet kívánok mindenkinek ezeknél!

és az angol parasztok: A verekedés oka: a kerékpáros hangosan jelezte, hogy túlságosan közelről kerülték ki... Ezek szerint nem elég udvariasan hívta fel a figyelmet az életét veszélyeztető szituációra...