Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
bici

Nemzetközi maratonokon a 29-essel



Nem tartom magam igazi montis arcnak, de a maratonversenyeket kimondottan megszerettem az elmúlt évben. Tavaly egy össztelós 26-ossal éreztem rá a kényelmes haladás ízére, méretproblémák miatt azonban idén új bringára váltottam, a legolcsóbb 29-es karbon Meridára esett a választásom. A túrázós csavargások után rögtön két eléggé eltérő jellegű nemzetközi maratonon is sikerült vizsgáztatni a bringát.

Bükk Maraton

Április végén Kolozsváron jártam a többszörös bajnok Buruczki Szilárddal, a Maratonul Fagetului, magyar Bükk Maratonon. A főszervező Kertész Levente igazán kitett magáért, szállással, nevezéssel várt minket, és mindig volt egy perce, hogy ügyes-bajos dolgainkban segítsen minket. A verseny 70 kilométer volt, kb 1800 méter szintkülönbséggel, dimbes-dombos terepen. Mivel a 30 és 70 kilométeres táv is egyszerre indult, az első emelkedőn sokan megelőztek, nem ismerve a pálya nehézségét, igyekeztem tartalékolni a későbbi dombokra.

Merida Big Nine

A frissítés után szétvált a mezőny, innentől élvezhettem igazán az erdélyi tájat és falvakat, valamint a 29-es előnyeit a göröngyös, de gyors utakon. A Merida érdekessége, hogy a nyeregcső nagyon vékony, mindössze 27,2mm-es, ás látványosan mozog, főleg, hogy nekem a maximumig ki van húzva. Méretezésnél a 19-es és 21 collos váz közé estem pont, a kisebbet választottam, terepen könnyebben irányítható egy rövidebb bringa.

29-es Merida

A kevéssé technikás pályán sok ellenfelet sikerült behozni az egyenletes tempóval, mindössze az utolsó, 30% feletti emelkedő előtt ment el egy idősebb versenyző mellettem, őt már nem értem utol a tolós szakaszon sem. Mármint nekünk tolós, Szilárd itt próbálta eldönteni Blazsó Marcival a kiegyensúlyozott küzdelmet, és nagytányéron tekert fel, pár tíz méter előnyt szerezve.
Marci azonban az össztelóssal az utolsó két kilométeren visszajött a lefelében, és sprintbefutó döntött a Meridás csapattársam javára. Fölényüket jelzi, hogy a legjobb helyi versenyző, Kelemen Árpi is több percet kapott tőlük, a dobogóról leszorult ellenfelek pedig még többet. Én egy órával később értem be, a Masters mezőny kb. első harmadába volt elegendő, bár a megszokott magyar mezőnyhöz képest azért jóval kevesebb induló volt.


Egy héttel később a Garda-tó mellett indultam a Riva Del Garda maraton középtávján, ami 77 km, 2800 méter körüli szintkülönbséggel. Az erdélyi 4 óra után bizakodtam egy 6 órán belüli időben, bár ekkor még az emelkedőket tartottam a nagy ellenfélnek, révén 85 kilogrammos testsúlyommal azért nem a könnyűsúlyban indulok.

Az első emelkedő itt is közös volt a rövidebb távval, több, mint egy órán keresztül mentünk felfelé, nagyrészt aszfalton és sotteren. Nagyon vártam már a lejtőzést, hiszen az előző hétvégén is ott sikerült a versenytársakat utolérni a 29-essel. Kicsit gyanús volt, hogy az enyémen kívül alig volt merevfarú a közelemben, de gondoltam a jóléti nyugati társadalomban természetes a karbon-xtr-es 29-es-es össztelósok megvétele. Az első lejtőn kiderült, hogy nem erről van szó: a köves-avaros-meredek vízmosásban rögtön át is ugrottam a kormányt, ekkor akartam felhívni az első maratonozó öcsémet és vele tartó edzőtársamat, hogy mégis a rövidebb utat válasszák, mert itt tolás lesz nekik.

Nagy nehezen leóvatoskodtam a lejtő aljáig, elengedve a gyorsabb osztrák, olasz és német bringásokat. A következő hegy 20-30% közötti emelkedőkkel várt, itt én voltam előnyben a könnyebb és merevebb bringámmal, tizesével előztem vissza a bringásokat. Bíztam abban, hogy a következő lejtő könnyebb lesz, de persze ez hiú remény volt, megint visszaelőztek, amíg pattogtam lefelé a köveken. Az öcsém a tartalék 26-os bringámat itt újra kénytelen volt tolni, az országútis háttér miatt sem a technika, sem a technikai tudás nem volt egyikőnk erőssége sem. Az utolsó emelkedő megint vérfakasztó volt, de innen a szintrajt szerint már a rövid táv lejtőjén gurultunk le a célig, ami szerencsére már könnyebb volt, leszámítva egy meredek letörést, ahol már nem volt lelkierőm kísérletezni, és lefutottam a bringával. Természetesen a "lejtőben" még voltak pár száz méteres 10-20%-os emelkedők, csak hogy égjen a comb, és a legvégén egy kb. római korból maradt macskaköves út, ahonnan a kövek már elmozdultak, kisebb gátakat alkotva a lyukak után.

Itt újra sokat gondoltam az öcsémre, aki a 26-ossal lépésben tudott csak lejönni, míg a 29-es viszonylag könnyen átlépte az akadályokat. Végül 5:30-on belüli idővel a mezőny második harmadában végeztem, és a többiek is beértek szintidőn belül. Negyedik cimboránk a rövidebb távon indult, neki a futás volt a téli sport, de igen jól érezte magát, egyrészt kimaradtak a legrosszabb emelkedők és lejtők, másrészt egy magyar maraton középtávnál alig könnyebb útvonalon tekerhetett egy jót a Garda-tó környéki szenzációs hegyek között.


Nekem meg nincs más hátra, mint meglátogatni a szervízt a hétvégi szentendrei Citycross után, mert a kormánycsapágyban az elfordulás gátló mechanizmust a néhány esésem valamelyike kiiktatta. A Merida azonban bezonyít, mert ezt leszámítva hibátlanul üzemel!

Tovább
1

26 vagy 29? Tényleg van különbség?



Christoph Sauser elkötelezett versenyzőként a 26-os bringákat választotta eddig, de a Specialized szervezésében egy valódi, mért összehasonlítás után mond véleményt a két típusról. Vajon tényleg jobb a 29-es, vagy csak már nehéz eladni a 26-os bringákat és valami újdonságot kellett bemutatni a gyáraknak? Hat perc, és mindenre választ kapsz. Ugyanitt 26-os monti eladó, karbon 29-est beszámítok!

 

Tovább
0

A 29-es csapdája - kiürültek a boltok, bajban a kereskedők



A 29 collos montik néhány éve még csak amerikai kísérletezgetések voltak a 27,5-ös próbálkozások mellett, afféle divathóbortnak tűnt. A hagyományos, 26-os montik továbbra is uralták a piacot, hiszen minden nagy gyártó emellett tette le a voksát az elmúlt évtizedekben.

Az anyagtechnológia fejlődésével azonban lehetségessé vált az erős, könnyű 29-es kerék gyártása is, így elhárult az az akadály, ami miatt a kisebb kerekek lettek a "szabványosak". A nagy kerék rengeteg előnnyel jár, és ezt az amerikai kerékpárgyártók fedezték fel újra maguknak. Az óceánon túl már nem az a kérdés, hogy mekkora kerékméretű bringát vegyenek, hanem hogy hol. A készletek ugyanis apadnak.

Legyen szó drága karbon egysebességesről vagy pár száz dolláros kezdőmodellről, a kereskedők és a gyártók alábecsülték az igényeket, és egyre több bolt panaszkodik ellátási nehézségekről. A szezon ugyanis nehezen indult, így sokan nem rendeltek elég kerékpárt, most pedig egymás elől vásárolják fel a gyártók megmaradt darabjait. A Scott, Specialized karbon bringák különösen népszerűek, és persze az úttörő Fisher sem panaszkodhat. A problémát az okozza, hogy korábban főleg kis amerikai cégek gyártottak csak ilyen bringákat, azonban a divat felkapta a nagykereket, és bár a komolyabb cégek is gyorsan szállnak be az üzletbe, egyszerűen nem tudnak eleget gyártani belőle hirtelen.

Felmérések szerint a jelenlegi montieladások 23%-a már 29-es az USÁ-ban, ami különösen azért számít soknak, mert tavaly 9%-on álltak. Ezeknek 56%-a volt 1000 dollár alatt, tehát egyre népszerűbbek az olcsó modellek is.

A Trek szerint a hiány nem meglepő, hiszen az általuk birtokolt Fisher-t leszámítva, a többieknek nem sok tapasztalatuk van a gyártásban, így azt is nehéz volt felbecsülni, hogy mennyivel nő a kereslet. A Scott például 2011-es évtől árul 29-est, de rögtön 5 modellt. Szerintük nagyban fogadtak a piacra, de mégsem elég nagyban - ugyanis eladatlan kerékpárjuk már nincsen, igazán már a szezon indulásakor se volt elég. A Specialized már néhány szezon óta ott van a szegmensben, jelenleg 30 modellt kínálnak nagykerékkel, ennek ellenére az alumínium Epic, valamint a karbon modellekből náluk is hiány van. A Giant sem régi szereplő a piacon, de a siker őket is meglepte: az első évben 30%-os részesedést ért el a 29-es modell.

A nagykerekűek azonban közel sem készülnek annyiféle formában, mint a korábbi 26-osok, és nem csak a gyártási kapcitások miatt. A karbon és jobb minőségű alu és acélvázas merevfarúak mellett főleg a 10-12 cm-es rugóúttal rendelkező modellekre van igény, közte és ezenkívül nincs akkora felhajtás. A hosszabb rugóutas bringáknál még mindig a 26-os tűnik a jobb megoldásnak, ahogy az alacsonyabb kerékpárosoknak és a súly miatt aggódóknak is. Érdekes az is, hogy bár a nagyok az idén törtek csak be igazán a piacra, a manufaktúraszerűen működő kis amerikai cégek ennek máris örülnek. Az ok egyszerű: a nagy cégek kampánya még erősebben irányítja a figyelmet a kategóriára, és így az ő eladásaik is nőnek.

Érdekes lenne megtudni, hogy itthon hogy áll a piac, valaki esetleg? Ha valamiért eltörne a montim váza, az biztos, hogy én már csak 29-est vennék, igaz 185 cm-es magassággal ez logikusnak is tűnik, a nagykerék-nagyváz mégiscsak arányosabb alattam.

Tovább
0

bici

blogavatar

A kerékpározás nem csak Tour de France vagy fogyókúra. A kerékpározás közlekedés, sport, társasági esemény, de leginkább életforma.