Hazánkat, ami éppen kerékpáros paradicsomnak nem nevezhető, Parti András képviseli Londonban. A CSC-s Szöllőssy István segítségével készülő magyar bajnok a mostani eredményei alapján egész jó helyen bejöhet, különösen, hogy a VB mezőnynél talán kicsit könnyebb is lesz a helyzet.

András nagyon sokat küzd azért, hogy a nemzetközi versenyeken helyt állhasson a francia, olasz, német, spanyol és cseh nagymenők ellen, de képzeljük el, hogy milyen esélyei vannak egy ruandai srácnak, akinek hat testvére halt meg a népírtás alatt? Neki nem kellett gondolkodnia az élet értelmén, és végigszenvedni egy 8 órás állás-hétvégi focimeccs életet, neki cselekednie kellett, hiszen látta, hogy az élet nagyon esetleges dolog. Sérülései miatt az egyik nagy álma, a Tour de France még nem valósult meg, azonban Andráshoz hasonlóan, ő is indul a londoni olimpián, képviselve hazáját a világ előtt. Természetesen ahogy Brno mellett, itt is a magyar fiúnak szurkolunk, de kiváncsian várom a ruandai srác eredményét is! Hajrá, mutassátok meg a nagy nemzeteknek, hogy szívvel is lehet eredményt elérni, ha szorgalommal párosul...

Az elmúlt hétvégén ízelítőt kaptunk a nyárból, és néhányan biztos abból is, hogy mire kell figyelni a melegben. A kerékpározással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat szedem össze pár sorban, a kiegészítéseket a kommentekben lehet hozzátenni. A meleg két ok miatt veszélyes: az egyik a kiszáradás (aminek következménye a napszúrás), a másik a leégés (ami egyenes út a bőrrák felé).

A leégéssel kapcsolatban sok újdonságot nem tudok mondani, a fényvédő szerek használata több, mint ajánlott a napnak kitett bőrfelületeken, ellenjavallt a felső nélküli tekerés (részben azért, mert az átnedvesedett mez/póló jobban hűt, míg a földre csöpögő veríték semmit), és persze a szokásos, dél körüli tekerés is. A bőrünk érzékeny szövet, érdemes vigyázni rá. Ha leégtünk, másnap lehetőleg 10-18:00 között ne menjünk napra.

A kiszáradás viszont még alattomosabb, mint a leégés, mert ilyen időben eleve mínuszról indulunk az általános meleg és izzadtság miatt. Pár hete volt egy verseny a Vértesben, ahová úgy érkeztem, hogy egy kicsit ki voltam száradva. A nagy melegben és erőlködésben ugyan próbáltam eleget inni, de ez reménytelennek tűnt, az utolsó kilométereken erdei csigák toltak fel az emelkedőn, annyira készen voltam. A szombati Crosskovácsi maratonra viszont másképp készültem: a megelőző napokban annyit ittam, hogy naponta többször is el kellett mennem WC-re, így biztosítva, hogy a lehető legkevesebb hiánnyal kezdjek. Az eredmény meg is lett, az utolsó kilométereken tucatnyi embert előztem vissza, pedig nem lettem edzettebb.

Nézzük tehát hogyan lehet felkészülni a hétvégi hosszabb túrákra, versenyekre. Legelőször is úgy kell odaérkeznünk, hogy a lehető legjobb formában vagyunk. Ez azt jelenti, hogy a glikogén raktárak tele vannak, és nincs folyadékveszteségünk. A hosszabb tekerést megelőző 1-2 napban kell ezen sokat dolgozni, egész nap kortyolgatni a vizet, egyszerre 1-2 deciket fogyasztva, hogy hirtelen ne híguljon a vér, és ne induljon be a kiválasztás. Ha a vizeletünk gyakori és híg, akkor jó irányban haladunk. A táplálkozás szénhidrát dús legyen (min. 70%), ilyenkor a zsír és fehérje kicsit háttérbe szorulhat. Ne feledjük, hogy a szénhidrát feldolgozása is vizet igényel, így evés után mindig sokat igyunk.

Ha eljött a nagy nap, akkor reggelire megint a szénhidrát és folyadék utánpótlással kezdjünk, hogy bepótoljuk az éjszakai veszteséget. A tekerést megelőző 1-2 órában (verseny esetén inkább 3) szilárd, nehezen emészthető táplálékot már ne vegyünk magunkhoz. Inni folyamatosan kell, vizet és nem szupertömény cukoroldatokat (izót). A kerékpározás első órájában még nem kell a cukorutánpótlással foglalkoznunk, ilyenkor még nyugodtan lehet szuperhíg (hipotóniás) oldatot, vagy vizet inni. Egy felnőtt férfinek 30 fokos melegben az óránként 1 liter víz sem sok. A tekerés második órájától kezdve el kell kezdeni a gyorsan ürülő szénhidrát raktárak újratöltését is.

Mi az ami nem működik? A sör, például. Finom, szénhidrát is van benne, de egyértelműen a tekerés ellen hat, bódít és kiszárít. A tömény izotóniás oldat sem segít, különösen, ha eszünk is mellé, mivel a szénhidrát feldolgozása több vizet vonhat el, mint amennyit beviszünk az oldatban. Így két út áll előttünk: mérsékelten hipotóniás, azaz híg oldat fogyasztása, vagy zselék, müzli szelet, és majdnem tiszta víz.

Az étkezéshez jó iránymutató, hogy mozgás közben csak néhány gramm szénhidrátot tudunk feldolgozni egyszerre, így egy nagy szelet mézes kenyér tömény oldattal csak megromlani tud a belünkben, felszívódni nem. A nagy folyadékveszteség másik problémája a sók kiürülése, elsősorban a magnézium hiány tud látványos görcsökhöz vezetni, de a konyhasóból is rengeteget veszíthetünk. Általában nem támogatom a sós ételek fogyasztását, de ha izzadunk, akkor egy kis sósperec előtte-utána de akár közben is, ártani nem fog.

A tekerés végére két dologban lehetünk biztosak: az egyik, hogy a szervezetünk súlyos táplálék hiányban szenved, tehát lehet betölteni a 4:1 szénhidrát:fehérje tartalmú folyadékot vagy ételeket, hogy a szervezet ne az izmot kezdje el bontani az akut szénhidrát hiány miatt. A másik, hogy komoly folyadékveszteségünk is van. Azaz tekerés előtt és után mérlegre állva, a különbözet 99%-a vízveszteség, amit lehetőleg még aznap pótolni kell. Nagyjából a hiányzó mennyiség 1,5-2x-ét kell elfogyasztani a regenerációhoz, figyelembe véve, hogy az étkezéssel elfogyasztott szénhidrát vízigényét is fedeznünk kell.

Mi a teendő napszúrás/kiszáradás esetén? Azonnali és folyamatos víz valamint só utánpótlás, azaz csipetnyi só egy kulacs vízbe, és ezt ismételni amilyen sűrűn csak lehet, óránként 1-1,5 liter vízzel is akár. Remélem jövő hétvégén már kevesebb vörösre égett hátú, napszúrástól támolygó kerékpárossal találkozhatunk, és nem azért, mert abbahagyták az előző heti kellemetlen élmények miatt. Ha nagyon undorító a meleg, mindig gondoljatok egy hideg, latyakos olvadó februári reggelre, és máris elviselhetőbb lesz!

Kora délelőtt egy hülye ötletem támadt: mi lenne, ha utolérném a Táncsics kirándulóhajót Esztergomig, ami már 45 perce úton van? Hogy sikerült-e? A befutó a Top Gear hasonló versenyeit megszégyenítően giccses lett.

Eredetileg egész napra számítógép bűvölést terveztem egy félig elsötétített szobában, miután előző nap egy erősebb kétórás edzést követően esküvőre voltunk hivatalosak, ahol a bort pálinkával kellett öblíteni a sportolói életmódot szem előtt tartva. Bár az eseményhez képest korán hazaértünk, reggel örömmel bocsájtottam útjára barátnőmet, aki a Táncsics kirándulóhajóval kísérte el édesanyját Esztergomba. A hajó 9-kor indult, én nem sokkal előtte keltem, némi emésztési problémával és enyhe apátiával. Valami kis reggelit legyűrtem, bekapcsoltam az internetet, de a félig felhúzott függöny mögül besütő nap csak kirángatott a szobából. Egy gyors telefonhívás háromnegyed tízkor és megtudtam, hogy a hajó az M0 hídnál jár éppen. Nem késlekedhettem, bevillant egy korsó sör Párkányban, a Dunamenti kerékpárút, a Pilis és már pattantam is fel a ciklokrossz jellegű túrakerékpáromra, a hűséges Kona Jake-re. Az egyébként télibringának használt Kona alapvetően hosszabb távú túrázásra készült, és mivel ilyet már vagy 15 éve nem csináltam, a mai nap lett az első nagy teszt, és rögtön cél is akadt: befogni a Táncsicsot, kizárólag legális utakat használva.

A tárolóban gyorsan felfújtam 4-4,5 bárra a gumikat, beraktam pár bringáskaját, és elindultam a "nagy" túrára. A térképet elfelejtettem ellenőrizni, és komputerem sincs, így csak saccolni tudtam, hogy nagyjából Visegrád-Nagymaros körül fogom először utolérni a hajót, és bíztam benne, hogy a letkési kerülővel (ott van híd az Ipoly felett) együtt is közel egyszerre érünk célba. Aki ismeri a Top Gear műsort, annak bizonyára ismerősek ezek az elemek, és az élet megmutatta ma, hogy nem kell megrendezettnek lenni egy versenynek, hogy giccses lehessen a vége.
10 óra előtt pár perccel hagytam el a házat Kőbányán, és a Rákos-patak menti kerékpárúton nyitottam, majd kis flik-flakkal az M3-as felett áthajtva Káposztásmegyer felé fordultam. Dunakeszire tudomásom szerint csak erre lehet legálisan kimenni, bár lehet, hogy tavaly óta változott a helyzet. Káposztás után az áruházak mellett a Lidl melletti földúton át lehet a Dunakeszi Shell kúthoz eljutni, innen már csak száz méter a kerékpárút kezdete, mely hol a Duna mentén, hol a kertvárosi utcákon kanyarog egészen Szobig. A kerékpárút országúti kerékpárral nem éppen ideális, rossz a minősége, nagy a forgalom, szűkek a kanyarok. Ugyanakkor a Konával nagyon egyenletes kényelmes tempót tartva 25-28 km/h között még éppen elviselhető, hála a sokkal szélesebb és puhább gumiknak.

Vácon még majd fél óra hátrányban voltam, a hajó 11:00-kor kötött ott ki, én 11:30-ra értem oda. Bár nem tudtam, mennyire van innen Nagymaros pontosan, úgy tippeltem, hogy ott már közel leszek a Táncsicshoz. Az egyenletes tempót igyekeztem tartani, bár nagy volt a nyomás a sietésre, nyugtattam magam, hogy túra, nem verseny. 12:00-kor, a Nagymaros előtti ártér jellegű földek között elveszettnek éreztem magam a betonúton, de hirtelen aszfaltos lett a kerékpárút, ami a falu közelségét jelzi, és először éreztem valószínűnek, hogy a bugyuta versenyben még akár jól is állhatok. A hajóállomástól pár száz méterre lehet először rendesen látni a Dunát, és feltűnt a Táncsics is - éppen velem egyvonalban, Visegrádról Nagymarosra tartva. Kihasználva a pillanatnyi előnyt, megtöltöttem a két kulacsot, és integettünk egymásnak a kikötőben. Innen már sima győzelemnek tűnhet a dolog, de a Duna északi oldalán voltam, ahol nincs végig út a part mellet az Ipoly miatt.

Az egyenletes sebességet tartva jutottam el Szobig (nem tudtam, hogy arrafelé is van kerékpárút már), innen azonban irányt kellett váltanom, híd ugyanis csak Letkésen van az Ipoly felett, ami bő 20 kilométeres kerülő. A szlovák oldalon már jártam párszor motorizált járművel, eddig nem tűnt fel hogy a puklik az úton hosszú emelkedők valójában, és a nap melege, valamint a közel négy órája tartó folyamatos tekerés miatt már kezdtem egy kicsit pilledni. Mindenesetre nem álltam meg, Párkány már nem volt messze, és az eurók a zsebemben motoszkálni kezdtek. Mielőtt azonban sörre válthattam őket, meg kellett néznem, hogy áll a hajó. Az utolsó faluban 13:33-at mutatott az óra, és 5 km-re jelezte Sturovót. A hajó 13:45-re érkezik. Kicsit csaltam a túratempóval és egy fokozattal leváltottam, növelve a tempót. Sturovót 13:43-kor értem el, és már csak egy kilométer volt a hídig. A hídra felhajtva a Top Gear adásaiban látható fej-fej melletti küzdelem bontakozott ki. A hajó pontos volt, és alig 50-100 méterre lehetett a hídtól, míg nekem még volt egy kis emelkedő, majd kacskaringó a végén. Szerencsére a kikötéshez a hajónak lassítania kellett, így nagyjából egy perccel előbb értem a stéghez. Hihetetlennek tűnt, különösen, hogy sosem voltam még erre bringával, és se kilométerórám nem volt, sem a távolságokkal nem voltam tisztában.

A sikert jól megérdemelt Radlerrel és egy Döner Kebabbal ünnepeltem családi társaságban, majd 40 perccel később elindultam hazafelé.

Innen már sokak számára ismerős lehet az út: Esztergom-Pilismarót, templomnál egy jobbos, patak mellett az erdészeti úton az Y elágazásig, és innen balra felfelé egészen a Dobogókői sípálya aljáig vezet az erdei út, melynek minősége csapnivaló lett az elmúlt években, országútival már nem is járok erre, csak a cx-szekkel. Bár az emelkedőt pianóban teljesítettem, hiszen túrázunk, a lejtő aljára mégis kijött a fáradtság, így egy fokozattal lassabban haladtam Szentendre után a Dunamenti kerékpárúton, mint addig, és egy figyelmetlen kerékpáros miatti vészfékezéskor a fékbowdent is elszakítottam. Emiatt a tervezett belvárosi örömkerékpározást kihagyva, az M0 hídon átvágva Káposztásmegyer felé mentem haza. A túra az internetes saccolás alapján valahol 160-170 km között lehetett és összesen 7 órát voltam nyeregben, mindkettő új idei rekord... Azért az látszik, hogy ez az év nem a legerősebb eddig, de sosem késő elkezdeni az alapozást, az egyik antikerékpáros cimborám is ma nyomta le első edzését, szóval lehet róla példát venni, aki még csak olvas, de a lába nincs használva...