Coca-Cola, mint sportáplálkozás? Az a cukros-koffeines, ásványianyagoktól mentesített szénsavas víz? Nos elsőre nem hangzik túl tudományosan, de nézzük mi van a marketingmaszlag alatt.

A Coca-Cola hosszú történelme alatt viszonylag keveset változott, legfontosabb talán az 1905-ös évi, amikor kivonták a kokaint az összetevők közül. Azóta gyakorlatilag nem más, mint enyhe koffein, magas cukortartalmú szénsavas ital. Miért is lenne jobb, mint egy izotóniás keverék, ahol a cukrok, sók megfelelő arányban állnak rendelkezésünkre? Először is, a Cola cukortartalma egy kicsit magas, úgy 11% körüli, míg az optimális érték 6-8% között lenne. Ez önmagában lassítaná a felszívódást, de nem szabad elfelejteni, hogy a barna lötyiből versenyen csak pár decit fogyasztanak, míg más folyadékokból sok litert, így valószínűleg az a kicsi hígitás, ami szükséges, hamar megtörténik. 

A cukor tartalom ugyanakkor jó, hiszen azonnal üzemanyag. Szemben a szénsavval, amire semmi szüksége a szervezetnek sport közben. Kutatások szerint azonban a szénsavas ital nem okoz semmiféle változást a vér savasságában, mindössze a szénsavas gáz felgyülemlése lehet problémás, ha egy emberes böfivel nem sikerül a bejövő oldalon eltávolítani. A tápcsatorna másik végéig ugyanis a legtöbb embernél nehezen jut el, kerékpározás közben a perisztaltika minimális, a gáz meg magától nem indul el lefelé.

A cukortartalom tehát jó, a szénsav nem feltétlenül befolyásol, így a pozitív hatást kénytelenek vagyunk a koffeinnek betudni. Nagy valószínűséggel ez az egyik fő oka annak, hogy ilyen népszerű az imperialisták egyik legvágyottabb terméke. A koffein teljesítményfokozó hatása közismert, ám az kevésbé, hogy a kávé összetett vegyületei miatt pl. nem elég hatékony sport közben, szemben a koffeintablettával vagy a kólával. Az utóbbiak esetében valószínűleg a gátló mechanizmust aktiváló összetevők hiányoznak, így nincs más dolgunk, mint inni, és tekerni a sor elején. 

Persze ez nem ilyen egyszerű. Ugyan egyes vizsgálatok szerint átlag 25 percról 40 percre növekedett egy adott teljesítmény szinten történő maximális haladás hossza koffein fogyasztása után, ez azért még mindig nem fogja helyettesíteni az edzést. A koffein vízhajtó hatását még sokan szokták emlegetni, én is utaltam már rá korábban, de ez inkább akkor okoz gondot, ha kólát nagyobb mennyiségben, más italok nélkül, dehidratált de nem aktív állapotban fogyaszt az ember, magyarul edzés után, vízpótlásként. Olyankor kimondottan az izotóniás italok, kisebb mennyiségben gyümölcslevek vagy tej javasolt, a Cola nem annyira. 

Edzés, tekerés és verseny közben azonban nyugodtan lehet pár deci kólát fogyasztani, ha repülni nem is fogunk tőle, ártani szinte biztosan nem fog. Kellemes íze segíthet átlendíteni egy olyan szakaszon, amikor a víztől már undorunk van, sőt, magas szénhidrát tartalma miatt még meg is kívánjuk a vizet utána. Ami még érdekes, hogy az energiaitalok, amik pl. a Red Bull hazájában, Ausztriában szinte minden nagy versenyen elérhetőek, túlzott stimuláló hatásuk, azaz magas taurin és koffein tartlamuk miatt a fáradt kerékpáros teljesítményét inkább csökkentik, mint javítják. Ezt mondjuk személyes példával is alátámaszthatom, a Dreilander Giró utolsó frissítőjénél lehúztam egy Red Bull-t, aztán az utolsó kis hegyre életem leglassabb haladását mutattam be - persze nem csak emiatt. 

És végül egy Coca-Cola reklám Keanu Reeves korai éveiből.

Hazánk egyetlen működő kerékpáros pályája, a Millenáris szomorú állapotban van. Pedig fekvése nem rossz, a Városliget mellett könnyen megközelíthető, mostanában már a bringás sajtóban is jelennek meg rendszeresen hírek az edzőversenyekről, valahogy azonban sosincs kint tömeg. Tömeg? Az is ritka, ha a közvetlen hozzátartozókon kívül bárki felbukkan a pálya szélén. 

Persze erről nem a Milli tehet. Pályája ugyan töredezett, a nézőtért gaz növi be, és támogatás hiányában a versenyzők száma is minimális, de az olyan új tehetségek, mint Szalontai Sprinter Sándor képesek látványt varázsolni a pályára, legalábbis amíg a lehetőségeik engedik. A 110 éves, szinte folyamatosan üzemelő létesítmény egyébként nagyon addiktív, alig pár kört mentem a teknőben, és máris megfogalmazódott a rendszeresebb pályakerékpározás iránti vágy, még ha ezt 35 évesen elkezdve csak tömegsport szinten lehet űzni. A gond az, hogy tömegsport meg nincs mögötte, úgyhogy ezen az elképzelésen még fejleszteni kell. Mindenesetre látványt lehet pályán csinálni, erre példa az angolok sportélete (az olimpiára a pályakerékpáros jegyek fogytak el szinte a leghamarabb), és az alábbi videó is:

Velodrome from Nick Turpin on Vimeo.

Korábban már írtam a lapos kerék problémáiról, azaz a nagyobb gördülési ellenállásról és a fokozott defektveszélyről. Jelenleg nincs más megoldás, mint rendszeresen ellenőrizni a nyomást és pumpálni. Nem biztos azonban, hogy ez örökké így lesz. A Kickstarter oldalon keres támogatókat a The Pumptire Team új szabadalmukhoz, mely ezt a problémát örökre megoldaná. Első körben két városi gumit fejlesztenének ki, melyek saját magukat pumpálnák fel menet közben, az előre megadott nyomásig.

A tervük kivitelezéséhez 250.000 dollárt szeretnének összeszedni, ami terveik szerint 5000 gumi legyártását teszi lehetővé (azaz 50 dollár egy gumi). A fejlesztési összeg fedezné a tervezés befejezését, a tesztelést, a gyártóeszközök beszerzését, és az alapanyagok beszerzését. A gumi előzetes megvásárlásával lehet a projektet támogatni, és a két nap alatt, amióta láttam a linket, kb 2000 dollár már pluszban össze is gyűlt, de még így is jócskán szükség van a támogatásra. Akinek esetleg szimpatikus a projekt, itt vásárolhat a még nem létező, de igéretes termékből.

Az év várhatóan legmelegebb napján nem nehéz elképzelni, milyen is az, amikor az ember keze meleg, és nem fázik órákon át, akárhogy fújjon a menetszél. Ezt az érzést lenne jó érezni télen is, örökre elfeledve a jéggédermedt ujjakat. A motorozásnál ez már régóta megoldott, ott eleve nincs testmozgás termelte hő, ellenben sokkal jobban fúj a szél és van áram. A markolatfűtés azonban végre a kerékpárosoknak is elérhető barkácsolás nélkül, az A'ME-nak köszönhetően.

A fűtés akkumulátor segítségével történik, kétféle megoldással: montik és más egyeneskormányosok esetén a markolatot, míg országútiknál a bandázst fűtik. Az ár nem hangzik jól, 200 dollár, azaz 40.000 forint, ellenben a szétfagyott izületek kezelése sem. Nehéz döntés, de nekem felkerült a karácsonyi listára, a CX-et elvileg egész télen használni szeretném legalább az ingázásra. A téli kesztyűk sokat segítenek, de azért az mégsem az a könnyed, száraz érzés, amit egy hosszú edzésen szeretnék érezni...

A kerékpárosok kötelező sisakviselésének kérdése az egyik legalkalmasabb téma régi jó barátok összeugrasztására. Szinte bármelyik bringás társaságban találunk a sisak viselését drákói szigorúsággal követelő bringást, és igen népszerű álláspont ez azon autósok körében is, akiknek az egyik kedvenc gondolata úgy kezdődik: a mi adónkból.... és folytatják ne kezeljék a felelőtlen bringást, aki nem visel sisakot. 

A másik oldal, a szabadság elkötelezett híve, nem ritkán féknélküli fixivel, el sem tudja képzelni, hogy neki, vagy bárki másnak elő lehetne vagy kelljen írni bármit is a sisakokkal kapcsolatban. A józan ész valahol a sisakviselés mellett szól, sportolók esetében nem is kérdés:nagy sebességgel, a veszélyt nem teljesen kizárva haladunk sokszor, legyen szó országútról vagy az erdőről. Nincs is sok kivétel, a legtöbb sportoló hobbista és profi fején ott figyel egy jó minőségű, jól szellőző és könnyű sisak. Na de mi van az egyszerű ingázóval, aki holland stílusú kerékpárjával a 10-es tempót is alig éri el? Nekik is tegyük kötelezővé a frizurát eltorzító, esetleg zavaró sportos sisakokat?

Az orvosok szerint hiba lenne. A sisakviselés mellett kampányoló felmérések sokszor felületes adatok  alapján állapítják meg a rizikót, ami egy átlagos, magára figyelő ingázónál a töredéke sincs, mint a hivatalosnak vélt adat, állítják az angol orvosok. Nem felelőtlenek ők, hiszen a világítást, fényvisszaverőket igenis fontosnak tartják, egyedül a kötelező sisak ellen lépnek fel. Személyes választást szeretnének, és mivel az átlagember nem lesz hirtelen felelőtlen kamasz, csak mert bringával jár, nagyrészt fel is veszi a sisakot. Ezzel én is így vagyok, a bringás útjaim 98%-án sisakban, kesztyűben tekerek, hiszen első a biztonság. Ugyanakkor ha egy lányt kísérgetek max 15-el, akkor eszembe nem jut izzadnia műanyagban, hiszen a sebesség nem haladja meg egy futó tempóját.

A kerékpározás még ilyen kis intenzitással is jó hatással van az egészségre, és a brit tudósokkal egyetértésben (nem feledve a koppenhágaiak állandó kampányát a sisak törvények ellen), hiszek abban, hogy a több bringás sokkal értékesebb az általános egészséget illetően, mint a kevesebb, de kötelezően sisakot viselő. 

Sydney-ben 1991-ben tették kötelezővé a sisakot, 30%-al csökkent a kerékpárosok száma (ha olvasnák a blogot, a parkoló mozgalmárok már szinte mosolyoghatnak, hiszen akkor látszólag barátian támogathatnák ezt a biztonsági mozgalmat, tovább csökkentve a kerékpárosok számát.). A 30%-os csökkenés azt jelenti, hogy ennyi ember válaszott más közlekedési eszközt, és ennyien élnek valószínűleg kevésbé egészséges életet. Való igaz, a fejsérülések száma is csökkent, de ezt még a törvény támogatói is betudják annak, hogy a városi közlekedés lett ennyivel biztonságosabb.

Ugyanis ez a főlényeg. A bringás elesik magától is, nekem ma például sikerült egy pocsolyába esnem, aszfalton. Szerintem egyet érintettem egész úton, de abban el is dőltem - ne kérdezzétek....Ugyanakkor a veszélyes helyzetek nagyobb részében nincs egyedül a bringás, hanem esetleg egy hozzánk hasonlóan szabálytalanul, agresszívan közlekedő autós is érintett, csak ugye ő 1-2-3 tonna, nem 0,1, kerékpárral együtt. Ha sikerül normalizálni a városi közlekedést, azzal előrébb vagyunk, mintha kötelező sisakviseléssel riasztjuk el az amúgy is kevés bringást. Az már szinte csak hab a tortán, hogy a sisakot viselő kerékpáros mellett kisebb oldaltávolságot hagynak az autósok, ezt saját magamon is gyakran tapasztaltam. 

Szóval legyen-e kötelező sisak viselés? A doktorok szerint ne, és szerintem se. Ne nyílvánítsuk a kerékpáros közlekedést veszélyessé, ne riasszuk el a kezdőket. A sisak viselése legyen ajánlott, és mutassunk példát. Kötelezővé pedig inkább a durva szabálysértések, agresszív megnyílvánulások megtorlását tegyük a rendőrség részéről, kialakítva így egy élhetőbb közlekedéssel rendelkező országot. És ez még pénzbe sem kerül, sőt gyarapítja az államkasszát. Hajrá police! 

A kerékpározás nem csak élmény és szórakozás, hanem sokaknak komoly edzés vagy pénzkereseti forrás. Ahol pedig edzés van, ott fontos a visszajelzés is. Kezdetben volt a stopper, majd a mechanikus kilométerszámláló (talán van még rajtam kívül más is, aki nem tudja feledni azt a kis szerkezetet, amit a villára kellett rakni, és egy kis pöcök a küllön lökdösve forgatta a számlálót), ami a rendszerváltás után nálunk is digitális lett.

Ekkor már léteztek pulzusmérők is, de mi még annak is örültünk, ha a pedálfordulatot, átlagsebességet is számolta a kompjúterünk. A pulzusmérő egy újabb dimenzió, ez már egész használható visszajelzést ad a teljesítményről, és a laktátgörbe, (azaz a tejsavasodás mértéke vs. pulzus) alapján már edzészónák is meghatározhatóak vele. Nem kell szakértőnek lenni, hogy belássuk, ez ma a legelterjedtebb edzéskontroll módszer, szakirodalma is kiterjedt, szinte mindenki tud valamit a különböző zónákról. A pulzusmérő azonban még mindig nem a valós teljesítményt méri, hanem a szervezet reakcióját, azaz terhelésre az anyagcserefolyamatok igénye felgyorsul, a keletkező széndioxidot el kell szállítani, és helyette villámgyorsan oxigénre van szükség. Ennek megoldása a keringés feladata, aminek a motorja a szív. Így a terhelést követően késik a reakció, nagyjából 20-25 másodpercet, ami nem gond egy hosszabb edzésen, de intervall jellegű feladatokat igen nehéz így kivitelezni. A pulzusmérés másik nagy hátránya, hogy még ha az egyéni zónákat pontosan és rendszeresen meg is állapítjuk lépcsőteszttel (ami nem lépcsőház, hanem fokozatosan növelt terhelés közben tejsavszint mérés), a pulzust ezernyi más dolog befolyásolhatja, hőmérséklet, stressz, fáradtság többek között. 

Persze nekünk, amatőr hobbistáknak már így is túl sok az elérhető információ, de léteznek olyanok is, akik ennél még többet akarnak tudni, az ő eszközük a wattmérő. Ez nem azonos néhány olcsó saccolóval, amik a sebesség, emelkedés és súly vagy más paraméterek alapján számolnak, hanem komoly műszerek. A lelkük egyszerű, jellemzően a hajtókarban pici nyúlásmérők mérik az erőt, majd ebből számolják ki a teljesítményt. A legismertebb a német SRM, de ennek ára nagyjából egy használt autójéval vetekszik, és a konkurensek sem annyira olcsóak, nagyjából 1200-1500 euró tájékán mozog egy teljes készlet. A wattmérés annyira sok infót ad ezért a pénzért, hogy használata bizonyos edzésminőség felett mindenképpen indokolt, más kérdés, hogy itthon hány ilyen szintű kerékpáros van, és ami még fontosabb, hányan tudnak ezzel az infóval kezdeni valamit. 

Mindenesetre a tudomány rendelkezésünkre áll, és a wattmérő egy amatőr versenyzőnek is megahatékonnyá teheti a limitált edzésidejét, persze ha megfelelő elemzés áll rendelkezésére. Ez persze sok pénz és energia, de aki szeret tudományoskodni, annak talán megéri. És hogy közelítsünk is a Garmin felé, korábban említettem, hogy a jobb wattmérők jellemzően a hajtókarba vannak beépítve, azaz ha van 4 bringánk, akkor vagy szerelünk, vagy veszünk 4 darab wattmérőt, vagy az edzéseink egy része kimarad az elemzésből, ami persze rontja a hatékonyságot. A megoldás tehát egy olyan eszköz lenne, amit  az egyik bringáról könnyen át lehet rakni egy másikra, és ezt sérülés nélkül több százszor is meg lehet ismételni. Van ilyen alkatrész, és ez a pedál. Ugye nem nehéz kitalálni, hogy miért tetszik nekem a Garmin új fejlesztése?

Így van, a pedélba építik a wattmérő elektronikát, ami még közvetelebb módon méri a teljesítményt, mint a hajtókaros verzió, és könnyen át is szerelhető egy másik bringára. Ez az ötlet persze nem új, hallottunk már legalább két ilyen fejlesztésről, de életképes, boltban kapható verzióról még nem tudok. A Garmin alapvetően a GPS alapú eszközeiről ismert, így nem meglepő, hogy a pedálos erőmérő a saját kompjútereivel működik a legjobban együtt, az Edge 500 és 800 egyébként is igen kiváló szerkezetek. Csak hát nem olcsóak, 70-120.000 forint között vannak pulzus és pedálfordulatméréssel, és ehhez jön még a Garmin Vector elnevezésű wattmérő pedál. A Look Keo kompatibilis szerkezet ára... Ezzel várjunk még. 

Ki ne hagyjam, hogy a pedálos erőmérő arra is alkalmas többek között, hogy a két láb erejét külön mérje, lehetővét téve az ideális hajtástechnika kialakítását, és más wattmérőkhöz hasonlóan például az aerodinamikusabb pozíció felvételét, etc. Nagy levegő, és az ár: 1500 dollár. Tehát az EDGE 500 vagy 800 eszközzel együtt úgy bő négyszázezer forint, ami egy nagyon jó karbok kerékszett, vagy egy karbon, 105-ös edzőbringa ára. Megéri? Én még számolgatok, 2012 márciuásig még van időm, mire ez kapható lesz...

A tegnapi Danny a XXI. századi Red Bull generáció legjobb képviselőinek egyike, de mi a helyzet Afrikában? A fekete kontinensről mindeni agyában másféle kép forog, és még mi, kerékpárosok is nehezen tudjuk elképzelni, hogy a nehéz körülmények között sokszor hasonló élet folyik, mint Európában, csak másképp néz ki. Erre példa a következő pár ghánai kerékpáros, akik nagyjából olyasmi dologból élnek, mint itthon a stuntmotorosok, azaz bemutatóznak, ahol lehet. Nemis rosszul:

Bikelordz : Stunts and Styles from Accra, Ghana from Bikelordz on Vimeo.

Danny Macaskill nem csak ügyes, hanem  remek videóklippek főszereplője is, nem véletlenül kerül most már harmadszor rivaldafénybe a bici blogon. Jó szórakozást!

Az elmúlt hetekben nem csak a Millenárisra jutottam ki, hanem kipróbáltam egy szabadgörgőt is, ami meglepően tetszett. Alapból rosszul vagyok a teremben végzett kerékpáros gyakorlatoktól, spinningelni egyszer sikerült, és mégegyszer megpróbáltam szobabringán is edzeni - de ehhez nekem nincs elég akaraterőm. A szabadgörgő viszont tetszik, ott ugyanis nem az erőt lehet jól fejleszteni, hanem a kerékpáros egyensúlyérzéket, egyenesen haladást valamint a körkörös, kiegyensúlyozott hajtást. Az már szinte biztos, hogy egy ilyennel meglepem magam az első hó megérkezésekor, addig pedig gyűjtöm az inspirációt. Az első videó arról, hogy mire alkalmas egy ilyen görgő unalmas téli estéken:

 A második egy japán keirin iskolában készült, hajtásfrekvencia fejlesztése:

És hogy mennyire veszélyes?

A címet Parti Andrástól loptam, aki sajnos az alsó véget tapasztalta meg a hétvégi XCO versenyen Csehországban, míg Benkő Barbi a múltkori EB-s kudarc után domborított nagyot. És hogy milyen volt nézőként ez a verseny? A hazai pályán győzelemmel bizonyító Kulhavy 20.000 drukkere között? Talán lehet sejteni, hogy nem unalmas... (aki nem szeret sokat olvasni, annak ajánlom ezt a videót:)

Kora tavasszal már voltunk egyszer Csehországban világkupa versenyt nézni, akkor éppen ciklokrossz szakágban, az aktuális cseh világbajnok, Stybar parádés győzelmével. Bár csontropogtató hideg volt, több ezren szurkoltak a hazai pálya lejtését kihasználó cseh versenyzőnek, szinte Tour de France hegyi befutó hangulatot teremtve, leszámítva azt, hogy itt szinte mindenki egy emberként, egy embernek szurkolt. Sokszor nem is láttuk, csak hallottuk hol tart a pályán. A történelem úgy alakult, hogy Csehország újra otthont adott egy kerékpáros világkupa futamnak, ezúttal a még népszerűbb XCO, azaz montis szakágban, és mit tesz isten, hát megint egy cseh srác számított a legesélyesebbnek. Ha még azt is hozzáadjuk, hogy több magyar versenyző is indult, és amúgy is a "környékről" vett ebayen az edzőtárs egy bringát, nem volt kétséges, hogy kerülünk hazafelé Novo Mesto irányába. 

Az egész egy hete, az osztrák Friedens Marathonon lett végleges. Hazafelé a verseny után az edzőtársam a frissen eladott országútijának keresett utódot telefonján, és jó ötletnek tűnt akkor kipróbálni egy ebay-es biddelő szoftvert. Mire Bábolnán az autópálya mellett végeztünk a sporttáplálkozással, már vett is egy bringát - nem teljesen szándékosan. Akkor meg is egyeztünk az útról, vasárnap reggel bringavásárlás, délután pedig XCO futam Csehországban, kellemest a hasznossal.

Most nem részletezem, milyen jól néz ki a hirtelen felindulásból vett Specialized országúti, de érdekes, hogy ez a márka aznap még többször szóba került. A verseny helyszínére vasárnap a női befutó időpontjában érkeztünk, sajnos éppen lemaradtunk hazánk lánya, Benkő Barbi szenzációs második helyéről, amivel együtt a világkupában is második helyre lépett az U23 mezőnyben. Nem is tudom, mikor volt magyar kerékpárversenyző ilyen előkelő helyen utoljára... Becsüljük meg nagyon ezt a lányt, és jó lenne, ha a rendőrök is inkább segítenék a felkészülésben, hiszen ilyen közel még sosem álltunk ahhoz, hogy magyar sztárt avassunk!

A férfiak versenyéig volt még egy kis idő, a már akkor tízezres tömeg egyszerre áramlott az étkezősátrakhoz, így nekünk nem maradt más, mint végignézni a csapatkamionokat. Profizmus, profizmus és profizmus. Nem csak a pénzben kifejezhető dolgokra értem, bár kétségtelen, hogy képeslapok, poszterek, szóróanyagok a versenyzőkről inkább csak a nagy csapatoknál vannak, de az látványos volt, ahogy az éppen nem használt bringákat a közönség felé rakták ki, lássák a szponzori támogatást, és kedvesen válaszoltak a legtöbb kérdésre. A versenyzők is a nagyközönség szeme előtt melegítettek, vagy vezettek le, szó sem volt verseny utáni ejtőzésről, ültek fel szépen a bekészített görgőre a lányok is. A férfiak egy órával a rajt előtt kezdtek melegíteni, az egyik versenyző éppen 300 watt körül hajtott és melegített olyan pulzussal, amivel nekem gondot okozna 20-al közlekedni...

A Specialized sátor nem véletlenül volt az egyik legnagyobb: kiállították többek között az országúti bringákat is, és fél órás autogram osztogatás is volt, Kulhavy és Roman Kreuziger részvételével. Megrögzött országútisként én tőle kértem egy szignót, de a csehek legalább ennyire, ha nem jobban oda voltak a montis fiúért is. Meglátogattuk az Euro Cube One sátrát is, de látva, hogy a mi versenyzőinket nem ugrálja körül tíz segítő, inkább békén hagytuk őket felkészülni, nehéz percek álltak még előttük. 

A két órás szünetben nem akart fogyni a táplálékos sátrak előtt a sor, így inkább egy sör és némi perec mellett döntöttünk, ne zsírból kelljen végignézni az eseményeket. A köves lejtők felé haladva láttunk egy cuki gyerekfutamot, kis futóbringákkal csaptak  egy külön versenyt vagy húszan, majdnem sikerült is lefényképeznem a rajtot, de egy méhecske eltalált. Ettől volt egy kis fejvakarászás, néha allergiás vagyok a csípésre, így oldalogtam a mentőautó körül, de  úgy nézett ki, megúszom (nem úsztam meg, felpolcolt bedagadt lábbal fekszem éppen). Közben már csak pár perc volt a rajtig, Parti András a 39-ik helyről indult, ami jó előjel a megcélzott Top30-as helyezéshez. A lelátók felől már hallottuk a tömeg ordítását, a rajtból a legjobban a Kulhavy jött el. Nagy volt a nyomás, 14 éve nem rendeztek világkupát a szakágban a cseheknél, vezette a ranglistát, és mindenki a győzelmet várta tőle - na nem alaptalanul. A rajt után rögtön meg is lépett, és pár másodperces előnnyel elkezdett szólózni. A 20.000 fős tömeg végig kísérte a zajgépekkel, volt köztük láncfűrésztől kezdve kétkezes kereplőkig és légkürtig minden. Oda se kellett nézni, hogy tudjuk, merre jár a pályán. Hétköznapi amatőrnek elképzelhetetlen, milyen érzés lehet otthon, világkupán vezetni, miközben minden méterre 5 ordító szurkoló jut (kb. 4 km volt egy kör). Látszott is, hogy motivációban nincs hiány, az előnyt csak növelte, néha már bántóan messze volt tőle a második Schurter, annyira fölényes volt a cseh. Mögöttük Absalon és Hermida vívott elképesztő csatát, közülök Absalon bírta jobban a végét, és szerezte meg a harmadik helyet. 

És mi történt a magyarokkal? Parti András sokáig elég jól ment, szurkoltunk is neki a pálya különböző pontjain, bár azért ez nem volt olyan, mint amit Kulhavy kapott a helyi közönségtől. Aztán egyszercsak eltűnt, és azt már csak itthon tudtuk meg, hogy nem véletlenül intették ki az utolsó körben, technikai hiba, a villa lock-out-ja és egy defekt miatt a 60. hely mögé csúszott - ami tényleg pech, a CSC segítségével végzett watt alapú edzésnek is köszönhetően igazán szépen fejlődött az utóbbi versenyeken, talán most hétvégén már egy top20-as hely is összejön neki? Szurkolunk! A másik magyar mezben tekerő versenyzőnk Buruczki Szilárd volt, a hazai montis versenyek hőse, akinek szintén próbáltunk biztatással segíteni, és látszott is, hogy igen keményen hajtja magát, 3 pontot azért hozott is hazánknak a kvalifikációhoz. Lehet, hogy kicsit több szövetségi támogatást érdemelne ő is? Ezt csak az illetékesek tudják. 

Egy ilyen verseny maradandó élmény, nem csak a versenyzőknek, hanem nekünk is. A csehek hoty-hoty biztatása, az ezerféle zaj, és persze a világ legjobbjainak látványa bőven megérte a kitérőt, bár kicsit science-fiction továbbra is, hogyan képesek ilyen tempót menni. Na de ezért vannak ők szalagon belül kerékpárral, mi meg kívülről szurkolunk, amikor csak lehet! Sok sikert minden magyarnak az utolsó olasz futamon!

Hazánkban nem túl gyakoriak a világkupa futamok, de a "szomszédos" Csehországban elég gyakran megfordulnak a nagymenők. Nem oly régen egy ciklokrossz futamot néztünk meg kicsivel Prága mellett, ahol az azóta országúton is jeleskedő hazai Stybar nyert, magyar résztvevőről nem tudok. A hétvégi Novo Mesto-i futamon azonban ott lesz többek között Benkő Barbi és Parti András is, ha minden jól megy, és persze edzőtársammal mi is kilátogatunk szurkolni. A pálya meglehetősen kemény, de jó idő lesz, rengeteg szurkoló, és a legnagyobb nevek a montis szakágból. A verseny mindössze kb. 400km-re van Budapesttől, 4 emberre elosztva a benzinköltség sem óriási, míg az élmény nagyon is az. Arrafelé a bringázás sem túl unalmas, úgyhogy autóba be, "csehbe" ki, és szurkoljunk a magyaroknak!

A pálya bemutatója Kulhavy segítségével lejjebb, a verseny részletei itt:

First ride on the XCO Course with Jaroslav Kulhavy - MTB World Cup Nove Mesto 2011 from Merida CZ/SK on Vimeo.

A kábelzárak leginkább attól védenek, hogy egy felkészületlen, de birtoklási vágytól megszédült járókelő ne vigye el a bringát, de egy profi ellen nem sokkal ér többet, mintha selyem masnival kötnénk ki a kedvenc kétkerekűnket. Az erővágó egy másodperc alatt hatástalanítja a gyengébb lakatokat, és a tolvaj huss, el is szaladt. Leszámítva, ha még időben kapcsolnak a szemtanúk, és el nem kapják. Azért elég szerencsés a tolvaj, nem minden esetben úszhatná meg a rosszember az incidenst...

A napokban elővettem a montit is a sok aszfaltozás után, és szinte szembe is jött ez a videó a regenerációs internetezés közben, és mennyire telitalálat. A 10 dolog, amit megtanít a montizás ugyan angolul van, de elég egyértelműek. Kis segítség: a Flow áramlást jelent, olyanféle érzést, amikor belefeledkezik az ember a cselekvésbe, szinte magával ragadja a ténykedés. A jó montizás is ilyen. A Flow-ról Csíkszentmihályi írt több könyvet is, ha valaki elmélyedne a pszichológiájában a dolognak.

10 Things I have learned about Mountainbiking from Filme von Draussen on Vimeo.

A Flying Pigeon, azaz repülő galamb a kínai mobilizáció mintaképe, A KERÉKPÁR, melyik millióknak tette lehetővé a közlekedést. A klasszikus, II. Világháború körüli európai kerékpárok másolata a mai napig kapható Kínában, dacára a gagyi montik áradatának. Azonban nem csak hazájába lehet siker, a nosztalgia hullám elért Amerikába is, első körben Kanadába.

Az amerikaiak amúgy is imádják a kommunista relikviákat, jó példa erre az Ural motorkerékpárok sikere (ami gyakorlatilag egy BMW koppintás, szintén a II. VH idejéből), a cég gyakorlatilag az amerikai piacból él, bár az angoloknál is szeretik az oldalkocsis őskövületeket. Jobban megnézve, a Flying Pigeon sem más, mint egy elavult kerékpár a maga 61 éves történelmével, ósdi műszaki megoldásokkal, ráadásul nem is "OT", hanem új.

Kimondottan az ára sem túl alacsony, a kanadai adóknak köszönhetően csak nagy igyekezettel tudják 500 dollár alatt tartani, ennyiért már normális bringát is lehet venni, viszont egy darabka történelmet és kultúrát biztosan nem. Innen nézve még akár jó vétel is lehet, különösen az ázsiai származású, gyökerüket büszkén vállaló fiatalok szemében. Vajon a Csepel képes lesz olyan bringákkal és marketinggel folyamatosan megújulni, hogy a fiatalok azonosulni tudjanak vele?

The Flying Pigeon Bicycle from yulu canada on Vimeo.

Múlt hét pénteken egy kerékpáros okítás keretében eljutottam a Millenárisra, ahol életemben először fix hajtású, azaz fixi kerékpárral közlekedtem. Rendszeres olvasóim előtt nem titok, hogy az egyszerű kerékpárok esztétikailag mindig is vonzottak, de saját magamnak inkább csak váltós bringákat veszek, ha lehet legalább 20 sebességgel. Könnyen változhat ez. 

A pálya egyébként szakadt, törött lelátóval és betonnal, az egész helyben van valami Csernobilra emlékeztető lepukkantság - sajnos ez jutott nekünk, bár a javulás reményét jól jelzi, hogy a közeli bécsi fapálya is kihasználatlansággal küzd, pedig ott kicsit más a bringás élet és a pénztárca vastagsága. Visszatérve a Millire, és az ezeréves sólymokra, amiket kipróbálásra kaptunk, az egész élményt még mindig emésztem. Furcsa ez, hiszen mindenféle karbon bringákhoz szokva, legkevésbé sem vártam, hogy az év egyik legnagyobb bringázása egy alig pár kilométernyi tekerés lesz egy 412 méteres betonteknőben, egy vasvázas bringával. Még kevésbé gondoltam volna, hogy az országúton normálisnak ható áttétel a pályán sok lesz számomra: egyszerűen nem is tudtam felpörögni annyira, hogy sebességélményem legyen. Ellenben felkapaszkodni a falra, és onnan legurulni - az érzés nehezen megfizethető. Van valami szürreális abban, ahogy a gumi tapad a meredek betonfalon, és nem esik le az ember, és azt hiszem ez még elkísér egy darabig. Az idei évben már valószínűleg nem, de alapos felkészülés, és egy megfelelő pályagép beszerzése után, már látom, mi lesz a jövő évi cél. Egy fixi. Pályára. És persze egy utcára. Mondjuk egy ilyen: Bianchi Pista Sei Giorno, 2012-es modell, alu vázzal, karbon villával, és persze egy sebességgel és egy fékkel. 

Egyelőre még nem vagyok felkészülve a fixen hajtásra, de ami késik nem múlik. Végülis az első "komoly" országútim, egy acélvázas Peugeot Ventoux, egy  pincében várja az újjáélesztést, lehet, hogy az egysebességessé alakítás nyárra ideális lenne, míg télen szaladhatna sok sebességgel és sárvédővel alapozó bringaként. De igazából mégis egy ilyen Bianchi kéne, ha más nem dísznek a lakásba...