A rossz szokásokat nehéz megtörni, különösen ha az étkezésről van szó. Még nehezebb, ha nincs tudatában az ember az elkövetett hibáknak. Sokszor a helytelen étkezés lehet az oka az elmaradt fejlődésnek vagy a csalódást okozó teljesítménynek. Belefutottam ebbe én is múlt héten, amikor 3 óra montizás után szombaton csak annyit ettem, amennyi egy átlagos hétköznapra elég, így másnap a Budapestről induló Kékestető túrán a szokásos virgonckodás helyett csak a leszakadás elkerülésére ügyeltem. Galyatetőig nem volt gond, de onnan elfogyott az üzemanyag. Nézzük meg részletesen, hogy a kerülhetünk jobb formába, csak az okosabb étkezés segítségével.

1. hiba: a reggeli kihagyása

Sokan az időhiány miatt, mások az éhség érzetének hiánya miatt kihagyják a reggelit, és vannak, akik így akarnak kalóriát spórolni. Hiba. Éjszaka csökken a glikogén raktárunk tartaléka, emiatt hirtelen edzés hatására a vércukorszint ingadozni kezdhet. Nem beszélve arról, hogy a korai reggeli kihagyása később többszörös kalóriafelvételt eredményezhet az éhség miatt.

Változtass: ha az időhiány a probléma, akkor valami gyorsan összecsapható dolgot rágcsálj. Ha az éhség teljeshiánya miatt képtelen vagy szilárd ételt fogyasztani, akkor próbálkozz meg joghurttal, müzlivel. Ne indulj el reggeli nélkül. Én általában egy banánt, müzliszeletet vagy lekváros kenyeret eszek, és munkába menet egy flakon izotóniás italt is megiszok, így a vízháztartásom is rendbe jön. Mire beérek a céghez, már nem gond a 3-4 zsemlés főreggeli elfogyasztása.

2. hiba: kísérletezés a nem megfelelő időben.

Az év legfontosabb versenyén vagy túráján kipróbálni egy új zselét vagy izotóniás italt - az igazi mellényúlás. Tavaly elkövettem ezt: a Dreilander Giro-n ingyen osztogatták a Power Bar szeleteket, így mire felértem a Stelvio tetejére, már a befalt három szelet miatt lufivá fúvódott a hasam, és megszűnt az emésztésem működni. A hátralevő nem kevés utat az eléhezéssel küzdve tettem meg. Az utolós hegy előtt sikerült egy Red Bull-lal rontani a helyzeten. Gyakran azért is spórolunk edzésen, hiszen rövid a táv, és drága a táp, de ne tegyük.

Változtass: próbálj sokféle zselét, port, szeletet, de mindezt edzésen, amikor nem történik semmi, ha mégsem reagál jól a szervezeted. Ma már sokféle izotóniás ital, energiaszelet kapható, szánd rá az időt és pénzt, hogy legalább 2-3 félét megkóstolj. Ha beválik, csodát tesz veled a hosszabb tekeréseken.

3. hiba: kevesett enni hosszú tekeréseken

Kisebb grupettóban utazva, cseverészve a ember hajlamos elfeledkezni a táplálkozásról. Repülnek az órák, alig iszunk, néha egy fél müzlivel csillapítjuk a ki sem alakult éhséget. Aztán jön egy kisebb hegy, és szédülünk, mintha az Alpokban lennénk.

Változtass: tiszta víz helyett izotóniás itallal oltsd szomjadat, és emlékeztesd magad, hogy 15-20 percenként legyen valami szilárd kaja a szádban. Nem kell sok: egy fél müzli, egy kis zselé. Próbáld eltalálni, hogy az adott erőlködés mellett mennyi ételt tud feldolgozni a szervezeted puffadás nélkül. Ha otthonról hozott kaját haza is viszel, valamit elrontottál.

4. hiba: az edzés utáni azonnali feltöltés kihagyása

Megérkeztél a tekerésből, pakolod a bringát, fürdesz, beszélgetsz vagy kortyolod a sörödet, de egy valamit elfelejtettél: enni. Az edzést követő 30-60 percen belül a táplálék sokkal hatékonyabban tölti kiürült glikogén raktáraid az izomokban és a májban, valamint az izmot alkotó fehérjerostok kijavítása is ilyenkor a leghatékonyabb.

Változtass: Legyen kész az étel, mire befejezed a tekerést. Megoszlanak a vélemények, hogy mit érdemes enni: a legjobb megoldás, ha villámgyorsan magas glikémiás indexű cukorféleséggel feltolod a vércukorszinted, majd alacsonyabb glikémiás indexű rízzsel, tésztával stabilizálod, ami még mindig elég gyorsan kerül feldolgozásra. izárólag magas glikémiás indexű étel fogyasztása azonban hiba, ugyanis a vércukorszint megnő, megszalad az inzulintermelés, a cukor hamar elfogy, és a magas inzulin szint miatt a vércukorszint az edzés végét követő érték alá eshet, ekkor történhet a glikogenezis, azaz a fehérjék cukorrá bontása, rosszabb esetben az izom lebontása. Tehát optimálisan cukros valami és szénhidrát, elég jó megoldás a sima szénhidrát (rízs, krumpli, tészta), rossz megoldás a csak cukor fogyasztása. A megfelelő sportélelmiszerek úgy vannak összerakva, hogy a különböző felszívódású szénhidrátféleségek keverékei, így gyorsan is hatnak, meg tartósan is. A szőlőcukor ezért nem tökéletes önmagában. Menetközben sem, csak ha nagyon leesett az ember vércukorszintje és akkor is kell valami, ami kicsit később fenntartja a vércukorszintet!

5. hiba: az edzés utáni ivás kihagyása, elégtelen mennyisége

Különösen ilyen melegben, szinte kizárt, hogy ne lenne akár literekben is mérhető folyadékveszteséged egy hosszabb tekerés után. Inni tehát azonnal kell, ennek több oka is van: eleve ki vagy száradva. Kihasználod a glikogén-ablakot, tehát szénhidrátot fogyasztasz - a szénhidrát feldolgozása is vizet von el. Plusz emelkedett marad a testhőmérsékleted, tehát még mindig izzadsz és veszted a vizet.

Változtass: megérkezés után azonnal kezdj el inni, lehetőleg izotóniás italt, gyümölcslevet, bármit, ami hidratál. Legjobban sokunknak a sör esik, de az sajnos csak ront a helyzeten. Igazi sportoló ezért ki is hagyja, persze ha jól esik, akkor kár lenne. Egy radler már kompromisszumos megoldás, én azt szoktam választani.

6. hiba: a szezonális terhelés figyelmen kívül hagyása

A nyár jó, sokat mozgunk, lehet zabálni büntetés nélkül. Sütizni a hentesnél elfogyaszott zsíros húsok után? Nem probléma, a súly nem szalad előre, este úgyis lemozogjuk. Ugyanez télen legtöbbünknél nem eredményez mást, mint a hőmérséklet megőrzésében szerepet játszó zsírréteg vastagítását. Heti 3x30perc úszás nem igényel annyit, mint heti 10-20 óra tekerés.

Változtass: ha télen ugyanannyi időt és intenzitással edzel, akkor hajrá. Ha nem...nos, akkor szánjunk egy percet a közös gondolkodásra...

+ 1 hiba: edzés vagy fogyókúra. A kettő együtt nem megy. Fogyni csak szép lassan, a minőségi edzés következtében lehet hatékonyan. Sokszor leírtam már, de nehéz ellensúlyozni a fogyókúrás ipar milliárdos marketingjét..

A Tour de France az elmúlt években nem szolgált akkora izgalommal, mint a konkurens három hetesek, de az idén minden jel szerint erősebb küzdelem várható. A nagy esélyes, Contador fáradtnak vallja magát, és csapata sem a legerősebb, míg a kihívók a Giro-t kihagyva erősen készülnek a trónfosztásra. Röviden nézzük át, kik az esélyesek, majd végül a Tour útvonalának hivatalos bemutatója videón.

1. Alberto Contador

 Háromszoros Tour, két Giro és egy Vuelta áll a neve mellett. A legjobb a hegyen, időfutamon is erős, és fejben is ott van, bármikor képes a győzelemre. Ugyanakkor doppingügye nincs megnyugtatóan lezárva, és a közönségnek sem kedvence, ami befolyásolhatja teljesítményét. Remélhetőleg nem a szakaszgyőzelmek átengedésével próbálja kivívni a közönség szeretetét, mint tette ezt a Giron. Alberto, ne tedd!

2. Andy Schleck

A Leopard versenyzője tavaly és tavalyelőtt is második lett a Touron, hegyen talán erősebb Contadornál, de az időfutamokon rendszeresen gyengébb. A csapata nagyon erős, hiszen bátyja, Frank az emelkedőkön, míg a többszörös világbajnok Cancellara a síkon tudja segíteni. Vajön idén összejön végre a győzelem? Drukkolok!

3. Cadel Evans

Egy világbajnok, két második hellyel. Tavaly balesetet szenvedett a sárga trikóban, így csak 26 helyen ért célba. Az egyik legtapasztaltabb versenyző, kiegyensúlyozott teljesítménye talán ellensúlyozhatja gyengébb csapatát. Talán.

4. Bradley Wiggins

Talán a legjobb időfutam menő az összetett esélyesek között, és a köré épült Sky is erősebb, mint tavaly. Kérdéses, hogy a hegyen képes lesz-e válaszolni a két hegyimenő akcióira, és hogy több egymást követő hegyes szakaszon is bírni fogja-e.

5. Frank Schelck

A másik Schleket sem szabad leírni, az idősebb luxemburgi feladata az öccse védelme lesz, de adott esetben a csapat első emberévé is előléphet. Volt már negyedik helyezett, és akár még előrébb is léphet.

6. Samuel Sanchez

Egy újabb hegyimenő, aki a baszk csapat teljes támogatását bírja. A többiekhez hasonlóan azonban az időfutam nem az erőssége, tavaly a dobogóba került neki.

7. Jurgen Van den Broeck

Szintén a hegyen erős, és időfutamban sem gyenge, azonban osztoznia kell az egynapos Gilberttel a csapat erején, ami különösen az elején kellemetlen helyzetet is teremthet.

8. Ivan Basso

A tavalyi Giro győztest korábban is említhettem volna, hiszen az idei évben csak a Tourra készült, és az egyik legjobb a hosszú hegyi szakaszokon. Azonban nem is olya régen az Etnán balesetet szenvedett, és ez befolyásolta a felkészülését is.

9. Robert Gesink

A legjobb eddigi helyezése egy hatodik hely, ami nem rossz, de kevés esélyt adnék a győzelemre. Dobogóra azonban felérhet, hiszen erős csapat támogatja, többek között Luis Leon Sanchez. Hegyen mászni, azt tud, de nem robbanékony, és ugye az időfutam mumus nála is ott van

10. Janez Brajkovic

Végül a Radiochack versenyzője, akinek Armstrong helyét kéne átvenni a csapatban, ami nem egyszerű feladat. Két nagyon erős támogatója van, Klöden és Leipheimer, akik önállóan is képesek a TOP10-be kerülni, és akár a kapitány szerepét is átvenni. Brajkovicnak így arra is figyelni kell, hogy velük szembe ne kerüljön hátrányba, különben támogatottból támogatóvá válhat.

És az útvonal:  

Már csak napok választanak el minket az idei Tour de France rajtjától, sokan már most az esélyekkel vannak elfoglalva, Contador vagy Schleck? Esetleg Menchov vagy Basso? A ráhangolódást azonban érdemes saját szintünkön elkezdeni. Milyen lenne a tv-ben a reggeli utunk, a Tour de France angol kommentárjával? Aki rendszeresen nézi az angol Eurosportot, akár tv-ben, akár neten, az tudja mire gondolok, nem csak a lapos szóviccek adhatják egy közvetítés gerincét, és nem kell bukásnak lenni a képernyőn, hogy a versenyről is szó essen. Íme egy reggeli tekerés, Tour stílusban:

Egy igen tanulságos videóba futottam a mai 200+ kilométeres túra kipihenése közben. A kerékpárlopás sajnos Budapesten még nem tartozik a kihalt foglalkozások közé, íme egy példa, hogy miért nem jó ötlet csak a hátsó kereket lekötni, bármilyen erős lakattal. Az egy dolog, hogyha gyorskioldós a kerék, akkor még ennél is gyorsabban ellopható, és a 15-ös csavarokat sem nehéz kivenni, de a tuti lopásgátlós gyorszárak sem érnek semmit. Ezért:

A 29 collos montik néhány éve még csak amerikai kísérletezgetések voltak a 27,5-ös próbálkozások mellett, afféle divathóbortnak tűnt. A hagyományos, 26-os montik továbbra is uralták a piacot, hiszen minden nagy gyártó emellett tette le a voksát az elmúlt évtizedekben.

Az anyagtechnológia fejlődésével azonban lehetségessé vált az erős, könnyű 29-es kerék gyártása is, így elhárult az az akadály, ami miatt a kisebb kerekek lettek a "szabványosak". A nagy kerék rengeteg előnnyel jár, és ezt az amerikai kerékpárgyártók fedezték fel újra maguknak. Az óceánon túl már nem az a kérdés, hogy mekkora kerékméretű bringát vegyenek, hanem hogy hol. A készletek ugyanis apadnak.

Legyen szó drága karbon egysebességesről vagy pár száz dolláros kezdőmodellről, a kereskedők és a gyártók alábecsülték az igényeket, és egyre több bolt panaszkodik ellátási nehézségekről. A szezon ugyanis nehezen indult, így sokan nem rendeltek elég kerékpárt, most pedig egymás elől vásárolják fel a gyártók megmaradt darabjait. A Scott, Specialized karbon bringák különösen népszerűek, és persze az úttörő Fisher sem panaszkodhat. A problémát az okozza, hogy korábban főleg kis amerikai cégek gyártottak csak ilyen bringákat, azonban a divat felkapta a nagykereket, és bár a komolyabb cégek is gyorsan szállnak be az üzletbe, egyszerűen nem tudnak eleget gyártani belőle hirtelen.

Felmérések szerint a jelenlegi montieladások 23%-a már 29-es az USÁ-ban, ami különösen azért számít soknak, mert tavaly 9%-on álltak. Ezeknek 56%-a volt 1000 dollár alatt, tehát egyre népszerűbbek az olcsó modellek is.

A Trek szerint a hiány nem meglepő, hiszen az általuk birtokolt Fisher-t leszámítva, a többieknek nem sok tapasztalatuk van a gyártásban, így azt is nehéz volt felbecsülni, hogy mennyivel nő a kereslet. A Scott például 2011-es évtől árul 29-est, de rögtön 5 modellt. Szerintük nagyban fogadtak a piacra, de mégsem elég nagyban - ugyanis eladatlan kerékpárjuk már nincsen, igazán már a szezon indulásakor se volt elég. A Specialized már néhány szezon óta ott van a szegmensben, jelenleg 30 modellt kínálnak nagykerékkel, ennek ellenére az alumínium Epic, valamint a karbon modellekből náluk is hiány van. A Giant sem régi szereplő a piacon, de a siker őket is meglepte: az első évben 30%-os részesedést ért el a 29-es modell.

A nagykerekűek azonban közel sem készülnek annyiféle formában, mint a korábbi 26-osok, és nem csak a gyártási kapcitások miatt. A karbon és jobb minőségű alu és acélvázas merevfarúak mellett főleg a 10-12 cm-es rugóúttal rendelkező modellekre van igény, közte és ezenkívül nincs akkora felhajtás. A hosszabb rugóutas bringáknál még mindig a 26-os tűnik a jobb megoldásnak, ahogy az alacsonyabb kerékpárosoknak és a súly miatt aggódóknak is. Érdekes az is, hogy bár a nagyok az idén törtek csak be igazán a piacra, a manufaktúraszerűen működő kis amerikai cégek ennek máris örülnek. Az ok egyszerű: a nagy cégek kampánya még erősebben irányítja a figyelmet a kategóriára, és így az ő eladásaik is nőnek.

Érdekes lenne megtudni, hogy itthon hogy áll a piac, valaki esetleg? Ha valamiért eltörne a montim váza, az biztos, hogy én már csak 29-est vennék, igaz 185 cm-es magassággal ez logikusnak is tűnik, a nagykerék-nagyváz mégiscsak arányosabb alattam.

Tavasszal már volt szó a kerékpározás és a fogyókúra kapcsolatáról, most újra felmerült a kérdés ismerősi körben. Igyekszem mindenkit lebeszélni a mozgás nélküli fogyásról, mert a módszerek nagy része nem hatékony hosszú távon és/vagy káros is mellé. Az evolúciónak sokat köszönhetünk, a zsír, mint energiaforrás, lényegében korlátlan tárolási képessége azonban a XXI. századi európai civiliziációban élők számára már nem annyira előnyös.

A mozgásszegény életmód és a szervezetünk hajlama a zsír tárolására együtt okozzák a legtöbb embernek a testével való elégedetlenségét. Sokszor látni, hogy elhízott emberek nagyon igényesen szépítik magukat, és mégis elégedetlenek a végeredménnyel. Pedig titkon ők is tudják, nem a smink vagy ruha diszharmóniája az elégedetlenség oka, hanem a nem kívánt tartalékok.

Azt is megértem, hogy a mozgás elkezdése nehéz, hiszen sikerélményt ritkán okoz egy zárt teremben történő ugrálás 20 kg túlsúllyal torna címszó alatt, ráadásul a mozgás elkezdése azonnali étvágynövekedéssel jár, hiszen kiürítjük cukortartalékainkat, miközben a pótlásról még nem tudunk hatékonyan gondoskodni. A szervezet hamar kimerül, hiszen nincs szokva az edzéshez, és néhány alkalom után akár még súlynövekedést, fájdalmat és kellemetlen élményeket is begyűjthetünk. A javaslatom ezért a kerékpározás, mivel messze a leghatékonyabb a zsírégetésben. Hogy miért?

1. Nem gyilkolja az izületeket

Ez különösen fontos túlsúlyos emberek esetén, hiszen pl kocogáskor folyamatos ütés éri a láb izületeit, miközben a terhelés maga nem tud elég hosszú lenni ahhoz, hogy igazán elinduljon a zsírégetés. A kerékpározásnál, ha megfelelően bemelegítünk, heti 10-15 óra edzés sem okoz hosszabb távon problémát helyes technikával, bármennyi extra zsírt viszünk magunkkal naponta kirándulni. Az úszás az egyetlen, ami itt versenybe szállhat, de ott az időtartam korlátozott, kevesen tudnak 2-3 órát úszkálni...

2. A legnagyobb izmokat edzi

A kerékpározás a legnagyobb méretű izmokat hozza mozgásba, azaz még edzetlenül is viszonylag nagy energiát vagyunk képesek mozgósítani, másrészt minél nagyobb az izommunka, annál nagyobb a zsírégetés. Remek dolog, ha az embernek szép nagy bicepsze van, de nehéz egy fejlett bicepsz izommal annyi kalóriát elégetni, mint a kerékpározás közben használt nagy izmokkal. Így, ha a nagy izmok zsírégetési hatékonyságát javítjuk, akkor érjük el a legjobb eredményt a fogyásban.

3. Edzi az izmot a hatékony zsírégetésre

A rendszeres, több órás kerékpározások hatása, hogy javul az izmok hajszálerezettsége, ezáltál hatékonyabb a keringés, több oxigént tud a szervezet odaszállítani, aminek révén több üzemanyagot (zsírt) tud elégetni. Zsírégetés kizárólag aerob környezetben lehetséges, ha nincs oxigén, akkor a zsírbontás is szünetel. Az oxigénellátáson kívül a mitokondriumok is gyarapodnak, ami hatékonyabbá teszi az energiaellátást - tehát az izom többet tud dolgozni, több üzemanyagot tud felvenni.

4. Javítja a zsírsejtek mobilizációját

Mivel a munkához energia kell, és az energiát a zsírraktárakból fedezzük az első 30-50 perc után, javul a hozzáférés ezekhez a raktárakhoz, hamarabb és hatékonyabban használja a szervezet ezt az energiaforrást - és nem csak kerékpározás közben. Ez különböző enzimek, fehérjék számának növekedését is jelenti, amik ebben a folyamatban részt vesznek.

5. Nagymértékben fokozza az energiafelhasználást

Egy óra tempós kerékpározás akár 5-600 Kcal-t is igényelhet, ami 60-70 gramm zsír. Ha változatlan mennyiséget eszünk, akkor heti ötször egy óra tekeréssel máris veszítünk 350 gramm zsírt, ami egy hónap alatt 1-1,5 kilogramm. És ez még csak nagyjából a munkábajárásnak felel meg a legtöbb embernél. Pár évig motorizált kétkerekűekkel jártam, és villámgyorsan összejött 10 kg feletti plusz, pedig sokkal kevesebbet ettem, mint manapság. Jó érzés, amikor a csülköt nem kell kerülni, ha jól esik, egy tábla csoki, gyorséttermi kaja is lecsúszhat lelkiismeretfurdalás vagy súlynövekedés nélkül. Persze a táplálkozás minősége és kiegyensúlyozottsága is fontos, de aki sokat teker, az nem szorul zöldség és zsírmentes csirkemell diétára... Minél jobban nő a tempó és az edzésmennyiség, annál többet lehet úgy enni, hogy veszítünk a zsírpárnákból. Fontos megjegyezni, hogy nem szabad éhezni, a kerékpározás akkor hatékony, ha a szervezet kipihent és feltöltődött, minden értelemben.

6. Akkor is fogyaszt, ha már letettük a bringát

Sok edzésen lehet hallani, hogy 30 percen keresztül égetjük a zsírt. Ez nem igaz, az első harminc percben a zsírtartalékunk érintetlen. Ugyanakkor ha elég intenzív az edzés, akkor a felborított egyensúlyt vissza kell állítani, és ez órákat is igénybe vehet. Ilyenkor történik a valós zsírégetés, az izmok helyreállítása, építése - és ehhez a zsír adja az energiát. A kerékpározás ennél annyival tud többet, hogy részben a hosszúsága, részben az aerob munkavégzés miatt már edzés közben elkezdődik a zsírnak, mint energiaforrásnak a felhasználása, javul a zsírbontás és hozzáférés hatékonysága, így a későbbi, pihenés és alvás közben történő helyreállító, egyensúly teremtő folyamatok alatt is könnyebben fér hozzá a szervezet a tartalékokhoz.

+1. A kerékpározás nem csak sport, hanem közlekedési eszköz is. Kisebb bevásárlást, rokonlátogatást, kirándulást is el lehet intézni edzés közben, amivel időt és/vagy pénzt is spórolunk. Erre szükség is van, hiszen a megnövekedett energiaigényt fedezni kell, plusz aki sportol, annak a minőségre is figyelni kell, háztartási kekszen és csapvizen nem lehet minőségi edzéstervet kivitelezni.

Ma reggel a szokásosnál is több bringással futottam össze a megszokott útvonalamon, és még jobban szemet szúrt, hogy sokan  - talán figyelmetlenségből - saját magukat kínozzák a kerékpáron. Rosszul beállított, csörgő-zörgő szerkezetekkel küzdenek, miközben pár perc alatt többet lehet rajtuk javítani, mintha új teszkós bringát vennének. A következő sorokban tényleg csak a legalapvetőbb dolgokről írok, ha más nem, a hasonló problémákkal szembesülő kollégáknak érdemes megmutatni.

1. lépés

Fújd fel a bringád kerekét. Gyerekkoromban sokat mosolyogtam a falusi bácsikon, akik szinte felnin tekertek, annyira lapos volt a kerék, de ahogy kisütött a nap, előkerültek a laposgumis bringák a városban is. Hogy miért kell keménynek lennie a keréknek? Egyrészt kisebb a gördülési ellenállás, azaz könnyebben gurul, gyorsabban lehet vele haladni. A gumi oldalfalán általában megtalálható az ajánlott nyomásérték bar vagy psi adatokkal, mivel mindkettő fel van rajzolva a pumpákon is, ezért ennek beállítása nem okozhat gondot. Autószelepes gumikat a benzinkúton 3-4 barig simánlehet fújni, és más szelepekhez is van átalakító a bringaboltokban, ez pár száz forintos nagyságrendű alkatrész. Kézipumpával addig érdemes fújni, amíg ráülve éppen csak egy kicsit lapul be a gumi, a legjobb persze a saját állópumpa, ez 5-10.000 forint. A másik ok, hogy a kerékpározást legtöbben a defektek miatt hagyják abba. A lapos gumi vonzza a defektet, könnyebben áll bele a fémhulladék is, meg a kátyúkban is becsípődhet a belső. Tehát pumpálni azt mindenképpen kell.

2. lépés

Emeld fel a nyerget. Rengeteg bringás jár teljesen leeresztett nyereggel, ami egyrészt rontja a tekerés hatákonyságát, hiszen az izom nem tud teljes úton dolgozni, másrészt terheli az izületeket. A helyes beállítás nagyjából az, ha a sarkad a pedálra rakod, és alsó állásban pont ki tudod nyújtani a lábad, anélkül, hogy a nyeregből le kéne csúszni. Ez elég magas lehet elsőre, az biztos, hogy nem fogod tudni letenni a lábad, ha függőlegesen áll a kerékpár, de mivel nem egy 200 kg-os motorról beszélünk, a bringa megdöntése nem okozhat gondot. Kontrolláld te a bringád, ne a vas vigyen téged. De ez egy későbbi pont. Első körben próbálj meg emelni 1-2 cm-t, hogy magabiztos maradhass, egész addig, amíg az ideális nyeregmagasságot el nem éred. A nyeregmagasság a váz és a nyeregcső találkozásánál egy bilinccsel állítható. Minden nyeregcsövön van egy jelzés, hogy meddig lehet kihúzni, amit be kell tartani, különben eltörhet a váz az extra terhelés miatt. Tapasztalat, 20 éve már cseréltem emiatt fél éves bringán vázat.

3. lépés

Olajozd be a láncot. Ideális esetben speciális láncsprével, kényszermegoldásnak a műszerolaj is megfelel, legkényszerebb megoldásnak meg bármilyen olaj. A lánc nem véletlenül a legelterjedtebb meghajtási forma, hatékonyságban még semmi nem vette fel vele a versenyt. Persze, csak ha megfelelően kenve van, a rozsdás, nyikorgó, akadó láncra ez nem igaz. Ha már kezedben a kenőanyag, akkor rakj pár cseppet a váltógörgők tengelyére is, illetve ahonnan nyikorgást hallasz (kivétel a fékbetét...).

4. lépés

Ha felemelted a nyerget, kezdj el normálisan tekerni. Telitalppal, sarokkal nem lehet hatékonyan hajtani a kerékpárt. Ha szeretnél a legkisebb energiabefeketetéssel tekerni, akkor a talpad eleje legyen a pedálon, a pedáltengely vonalában a talpad legszélesebb részével. Ez igényel kis gyakorlást, nyilván könnyebb egy klipszel vagy patentpedállal, de első körben elég nagyjából elhelyezni a lábat, a sarokhajtáshoz képest máris sokat spórolsz.

5. lépés

Eljött az ideje, hogy a normálisan felpumpált, ideális magasságból, helyesen tekert bringád felett átvedd a kontrollt. Működjön a kerékpár a tested meghosszabításaként, ne egy olyan vasdarabként, ami irányít téged. Amiket érdemes gyakorolni, hogy egyre kisebb sebességgel egyensúlyozni, hogy akár pár másodpercig a helyben állás is menjen. Az első kerék felemelése is fontos, hirtelen gödör, útpadka, úthiba esetén ha már az első kereket egy kicsit fel tudod emelni, és tehermentesíteni, az esést vagy a leszállást majdnem biztosan megúszod, a hátsó kerék már átmegy mindenen. Persze annak is lehet segíteni, ha az első kerék átjutott az akadályon, akkor felállva, kicsit előre dőlve levenni a teher egy részét a hátsóról. A kontroll fontos eszköze a fék. Ne félj az első féket húzni, sok bringán látom kikötve. A fékhatás nagyobb része jöhet előlről. Ha fékezel, hajolj le, húzódj hátra, így elkerülheted a kormány átugrását vészfékezés esetén is.

6. lépés

A kerékpár szakszerű beállítása. Nagyrésze otthon is elvégezhető, az internet teli van útmutatókkal. Tényleg csak az alapok: kerék ne lötyögjön, fék fogjon, fék pofák normálisan álljanak, a váltó használható legyen, a nyereg nagyjából vízszintes. Kerékpárszervízben is el lehet végeztetni, legtöbbször 1-2 heti BKV bérlet áráért, és cserébe egész évben lehet napi pár kilométert menni anélkül, hogy 30 méteres körzetbe mindenki a te bringád csikorgását, nyekergését hallgatná. Nem zavaró, inkább ciki, főleg egy fiatal férfi alatt... 

+1. lépés

Ha szürkület után is használod a bringád, akkor mindenképpen legyen rajta lámpa. Ez elemmel együtt olyan 1500 forinttól induló befektetés. A többi kresz tartozék sem értelmetlen teljesen, de a lámpa kiemelten fontos. Ezenkívül nem árt, ha van nálad egy minipumpa, tartalék belső, gumiszerelő műanyag, és egy mini szerszámkészlet. Ezekkel gyakorlatilag nagyobb túrát is bevállalhatsz, a befektetés itt is kb 3000 forinttól indul (egy ezresért van pumpa, belső 500, gumiszerelő 3-400, miniszerszám 1500-tól). Ha még ezenkívül sisak, kesztyű és szemüveg is van rajtad, akkor már be is léptél az igazi kerékpárosok táborába, innen már csak egy lépcső, hogy az edzéseket is elkezd....

Az idei év utolsó tervezett országúti versenye volt az Erste Tour tihanyi futama számomra. A meteorológusok egész héten küldték a jeleket, eső lesz, hideg és persze szél, de ez nem sok embert tántorított el. A versenyeken száznál is többen indultunk.

A tihanyi pálya hagyományos országúti helyszín, és talán az országban az egyik legszebb. A Balaton partja, Tihany belvárosa, és a sunyi, de nem túl hosszú dombok ideálissá teszik a 12,5 kilométeres kört kerékpáros versenyzésre. A rajtot 11:30-ra hirdették meg, de sokkal korábban érkeztem, tanulva az esztergomi futamból, ahol a csipek kiosztása körül alakult ki egy kisebb probléma. Itt ez a része flottul ment, így bőven volt időm megnézni a korosztályos futamokat, és 11 előtt kicsivel kezdeni a melegítést. Ekkor még esőkabát és karvédő sem volt fölösleges, hogy a hűvösen szemerkélő esőben könnyebben melegedjek. Szerencsére a telefonom a kocsiban hagytam, így hamar visszafordultam a parkolóba. Jól tettem, ugyanis 11:10kor, 20 perccel a rajt előtt indult is a felvezető kör, amít így persze sokan lekéstek. Elvileg ezt többször bemondták a rendezők, de a parkolóban azt nem lehetett hallani, illetve regisztrációkor sem említették ezt a kicsiny változást. A felvezető kör ugyan nem volt gyors, csak annyira, hogy a korábban lenyomott cukros szeletek nem tudtak felszívódni, és a rendes bemelegítés helyett lett egy nagy rohanás, majd pár perc várakozás a rajt előtt. A fehér aszfaltos kanyarokban már ekkor lemaradtam, az Ultremo R1 nagyon jó gumi, de nem esős felületre találták ki, így nagyon nem forszíroztam a kanyartempót. Nem is magam miatt, hanem mert ciki 5-10 embert lerántani a földre az elején.

Az éles rajtnál már láttam, hogy kicsit hátul vagyok, de az első emelkedő tetejéig még sikerült kontaktusban maradnom a főmezőnnyel. Aztán jött a fehéraszfaltos kanyar, ahol óvatosan mentem, és bekerültem a leszakadó, egyesével felzárkózni próbáló kerekesek közé - innen már nem volt visszaút a szembeszélben. Kicsit még küzdöttem, aztán két Aegonos versenyzővel próbáltam összeállni, de láttam rajtuk, hogy már ők is a minket 1-2 perccel lemaradva üldöző kb. 10 fős grupettóra várnak. Egyedül a szembeszélben nem volt értelme hajtani, így lassítottam én is. A második kört már közösen kezdtük meg, elég lendületesen fordulva az emelkedőre, és már szúrt is az oldalam. vagy egy éve nem éreztem ilyet, rögtön eszembe jutott a 20 perccel korábban induló rajtprocedúra. Szerencsére nem szakadtam le, és nemsokára rendbe jött az emésztésem is. Innen eseménytelenül teltek a körök, miközben az eleje egyre jobban szakadt szét, és mi is kaptunk előlről újabb erőket. Az idő közben szépen javult, és kezdett az erőm is megjönni, legalább a lejtős részeken be tudtam állni vezetni.

A versenytáv egyébként érthetetlen okokból szét volt bontva, mintha egy 40-49 éves versenyzőnek gondot okozna a 75 kilométer, emiatt abból a korcsoportból többen inkább jöttek végig velünk, feladva akár egy 5-ik helyezést is a korcsoportban. Az utolsó körre így nem fogyatkozott meg annyira a mezőny, ellenben szinte mindenki jó erőben volt, így izgalmas befutó elé néztünk, még ha csak a kb. a 100-ik helyért is ment. Az időmérőpont egy emelkedőn volt, itt szembesültem az első nehézséggel. A Sram váltó úgy működik, hogy egy kattintás lefelé, két kattintás a felfelé váltás, most pedig csak lefelé váltott. Mire rájöttem erre, már a 12-es lánckeréken voltam, kilazult a váltóbowden... Éreztem, hogy sok lesz így a 12 kilométer, 39/12-vel a tihanyi dombok között. A faluba érve a csapatból hallottam is, hogy na, szökni készül, pedig nem. Ezzel az áttétellel menni kell, különben a meredeken csak a leszállás marad. Az emelkedő tetejére már 2-300 méterre elszakadtam, de alig kaptam levegőt. Mindenesetre az kiderült, hogy nem csak 34/27-el lehet ott feljönni. A lejtőn váltottam egy 53/12-t, jól esett pörgetni egy kicsit. A fehéraszfaltos kanyarok már felszáradtak, viszont a síkra érve megint lassult a tempó. 39/12-vel nem győztem pörgetni, 53/12-vel meg merevedtem. Előre mentem hát, persze rögtön követtek.

Gondolom azt hitték, megint szökök. Próbáltam megosztani a vezetést, de ahogy lassítottam, a válasz egy támadás volt - persze hátulról, akik végig pihentek. Nem is baj ez, végülis a mezőnynek ez a része már amúgy is turista kategória belefér a játék. Próbáltam reagálni a lószolásra, és ekkor jött a kettes probléma, elől is leesett a lánc. Gyorsan próbáltam visszarakni váltóval, ami általában sikerülni is szokott, de nem most, hogy hátul is kónuszon tekertem. A nagy igyekezetben végül kiesett a váltóból! a lánc, így szépen megálltam váltót szerelni. 3,5 perc alatt végeztem, addig senki nem ért utol, így kvázi a grupettó után, majdnem 2:10-el be is estem a célba, kicsit csalódottan a váltó miatt.

Összeségében a verseny legnagyobb élménye, hogy egyre tovább tudok az elején maradni, ami szezonkezdetkor még nagyon nem ment, illetve lassan elérem azt a szintet, ahol az átlagos amatőr versenyző márciusban tart. Még 1-2 év, és talán hosszabb ideig is sikerül közelről nézni a "nagyokat". A másik nagy élmény a csapattárs megjelenése családjával, így rögtön igen lelkes szurkolótáborom is lett, ezért önmagában megéri versenyeken indulni! Az egész eddig versenyezgetés egyébként is része a felkészülésnek, még mindig a Transz Hungária a cél, ami 4 nap montizás - nekünk erősen túratempóban. Viszont az országútizás egyre jobban tetszik, lehet, hogy a sarazós felkészítést csúsztatom még egy ideig, és maradok aszfalton. Vasárnap Mátrázunk egy index fórumos baráti körrel, nekik az a felkészülés a 24 órásra, nekem meg az év leghosszabb napja, és ahogy nézem a meteorológiát, izzadni nem nagyon fogunk.

Beszámoló az élmezőnyről itt:

Képek itt:

És végül az eredménylista, ha még valaki nem látta.

Gondolkodtál már azon valaha, hogy mennyit lehet tekerni hátrafelé egy óra alatt? És ez még nem a leghülyébb kerékpáros rekord, amit sikerült sporttársainknak felállítani. Itt hamar kiderül, hogy az éves 10-20.000 kilométer, vagy az egy nap alatti 250-300 kilométeres rekordok csupán a családi körben számítanak annak. Nézzük a legjobbakat és legbizarrabbakat:

Egy órás rekord:

49,7 km Ondrej Sosenka (2005) hivatalos UCI rekord

56,376 km Chris Boardman (1996) - ezt az azóta betíltott különleges kerékpárral érte el Graeme Obree-val, Migual Indurainnal és Tony Romingerrel versenyezve. 

Legtöbb Tour de France győzelem:

Lance Armstrong, 7 győzelem, a legtöbb egynapost Klasszikust Eddy Merckx nyerte, 19-szer áll a dobogó tetején, a legtöbb háromhetes körverseny is az ő nevéhez fűződik, 11 győzelemmel.

A legnagyobb kerékpárverseny:

31129 befutó 2004 Cape Argus Pick ‘n Pay Cycle Tour - Fokvárosban, Dél Afrikában

A legnagyobb távolság hátrafelé tekerve 24 órán belül:

Igen, ilyen idióta rekordok is vannak, amiknek sportértéke kisebb a médiaértékénél, de említsük meg a távolságot: 180 kilométer. Disney Sport Központ, Florida...

Legnagyobb sebesség havon:

A gravitáció segítségével Eric Barone 222km/h-ra gyorsult Franciaországban.

A legnagyobb 24 órán belüli legyőzött szintkülönbség:

Ez érdekes adat, ugyanis egy-egy magyar versenyen 1500 méter már hegyi versenynek számít, a nagy alpesi maratonokon 3-4000 méter már kemény kihívás. A világrekord: 20049 méter Horst és Gernot Turnowsky osztrák páros állította be 2007-ben. 

Az egy év alatt megtett legnagyobb távolság kerékpáron:

Ezt még leírni is sok. 120835 km. 1939-ben. Egy 15 kg-os, 3 vagy 4 sebességes akkori kerékpáron. Angliában. A rekordot 160.000 kilométerre, azaz 100.000 mérföldre akarta húzni, de azt csak következő év májusában érte el. Hajnali 3-as kelés, napi 200 mérföld, télen-nyáron. Tommy Godwin profi versenyző volt, két olimpiai bronzérmet szerzett az 1948-as londoni játékokon.

A leggyorsabb 50 km hátrafelé:

1:46:59 - Markus Riese, Németország. 

A legdrágább kerékpár:

500.000 dollár, egy Trek Madone-ért melyet Damien Hurst tervezett. 

A legtöbb látogató a blogon egy nap alatt:

10252 - ennyien voltatok kíváncsiak Cristinára, a Giro háziasszonyára, míg a legnépszerűbb cikk továbbra is a Fogyókúra, avagy a testsúlyszabályozás energetikája, 11549 érdeklődővel. Az egyedi látogatók száma tegnap biztosan átlépte a 100.000 főt (bár az első hetekben nem ment a számláló, így valószínűleg már korábban is). Köszönöm mindenkinek az érdeklődést, folyt. köv.!

A kerékpározás sokkal több, mint közlekedési eszköz. A szabadság, hatékonyság, és az emberi jövő jelképe. Hiszünk a kerékpározásban, és hogy a kerékpározás aranykora nem a múlt, hanem a jövő. Ezzel a hittel nem vagyunk egyedül, íme a Trek filmje, és hogy ne legyen ez így kevés egy motiválatlan hétfő reggel, még néhány érdekes kerékpáros reklámfilm:

Minél jobban figyelsz valamire, annál jobban észreveszed:

Mert a gyaloglás szívás:

A közlekedésben hajlamosak vagyunk csoportokban gondolkodni. Autós a kerékpáros ellen, motoros az autós ellen, teherautós a gyalogos ellen, suzukis a bmws ellen, taxisok a világ ellen. Ugyanakkor amint megérkezünk ugyanarra a helyre, előre engedjük az idősebbeket az ajtónál, pedig pár perce még egy szüttyögő vén fater volt, akinek otthon a helye. Rámosolygunk a cicanadrágos lányra, aki nemrég még a huje biciglista volt a buszsávban, és kezet rázunk rövidhajú sportoló barátunkkal, aki a bunkó bmw-snek hatott pár perce. Gondolhotnánk, hogy akkor nem is velünk van a baj, hanem a közlekedési eszközeink ilyen ütődöttek, de sajnos nem. 

Ők jól el vannak egy helyen. Az autómnak a két legfontosabb szerepe, hogy elvigyen bringázni engem és a kerékpárom, és ha bringával jöttem haza, akkor meg legyen minek támasztani, amíg kinyitom a tárolót. Másra szinte nem is használom. A motorom sem ellenkezik a barátkozás ellen, van, hogy mind a négy bringát neki támasztom a tárolóban, és jól elvannak egész éjszaka. Kölcsönösen segítik egymást, jól el vannak egy szűk helyen. Miért nem megy ez nekik a város útjain? A garázsban még minden rendben van...

Állítólag bajban vannak a plázák, nincs elég vásárló. Van egy ötletünk, mivel lehet becsalogatni az embereket. A cseh Funbikes épp egy garázsba szervezett látványos fixis versenyt egy prágai több emeletes garázsban. Ha a kőbányai sörpincékben lehet jó versenyt rendezni, akkor a budapesti plázákban is lehetne, már csak valakinek meg kell rendezni. Egy nevezőről már most tudok!

Garage Race Praha 19.3.2011 by Funbikes from Funbikes on Vimeo.

Magyarország volt az EU elnöke az elmúlt 5,5 hónapban, és a sok elszalasztott lehetőség közül egyet nagyon sajnálok. Ez pedig a sport ügye. A sport sajátos finanszírozással bír, különösen hazánkban, ahol a magánszféra csak néhány kiemelt sportág élversenyzőit tudja támogatni, a feladat nagyrésze az állami költségvetésre marad.

Gyorsan néhány szóban, hogyan is működik ez hazánkban: a rendszerváltás után sok egyesület magára maradt, amiket korábban a hatalmas vállalatok tartottak el. A tömegsport gyerekcipőben járt már akkor is, kampányszerű megmozdulásokat leszámítva nem sok eredményt tudtak felmutatni. Abban az időben voltam fiatal tinédzser, egy faluban éltünk, ahol a községi focipálya volt az egyetlen "szervezett" sportlehetőség, gyakorlatilag a kerékpározás mint olyan csak közlekedési eszközként funkcionált, senki nem értette, miért érdekes az, ha feltekerek a falu melletti sípályáig, hiszen nincs ott semmi érdekes. Nagyjából ez a hozzáállás az ország 90%-át jellemzi mai napig, hiszen mindössze a lakosság 9!!%-a mozog legalább napi 2x30 percet, és ebben benne vannak az ingázó kerékpárosok, hétvégi sétáló turisták is, azaz a lakosság nagy része szinte semmit nem mozog. A helyzet kicsit jobb a régebbi EU-s tagállamokban, de a 25%-ot jellemzően ők sem lépik át. Ugyanakkor ha az a kérdést tesszük fel az átlag magyarnak, hogy mennyire fontos a sport és annak különböző formái, rögtön 90%-os támogatottsággal találkozunk.

Az elmúlt 20 évben meghonosodott a "profizmus" néhány csapatsportágban, az egyesületek többsége azonban azóta is non-profit szervezet. A sporttelepek, pályák, uszodák nagyrészt önkormányzati tulajdonban vannak, a közvetlen állami vagy magántulajdon százalékosan sem számottevő. A sportfinanszírozásnak két szintje van: az állami és önkormányzati. Az állami finanszírozás a kiemelt projekteket érinti, pl. Forma-1, világbajnokságok és a foci. A szakszövetségek is kapnak pénzt, de ebből a sportolókig nem sok jut el. A finanszírozás másik szintje az önkormányzati, azt ugye mondani sem kell, hogy jelen pillanatban mennyire reális elvárás az, hogy ők tegyenek több pénzt a sportba? A szabadidősport helyzete még az élsportnál is rosszabb.

Ami érdekes, hogy az EU-s költségvetésben nincs külön sportfinanszírozás, ez a téma eddig nem merült fel. Ez két okból is érdekes most számunkra. Az egyik, hogy minden egyes, sportban okosan elköltött pénzegység 2-5szörös megtakarítást jelent hosszabb távon az egészségügyi kiadások terén. A sportoló állampolgár kevesebbszer megy orvoshoz még a balesetekkel együtt is, egészségesebb, emiatt többet és hatákonyabban is tud dolgozni. A sportba befeketett pénz tehát az infrastruktúránál is jobban kamatozik, nem beszélve a túlköltekező mediterrán államok finanszírozásáról. Szkeptikusként persze azt is mondhatnám, hogy ha sportol az ember, tovább él, így több nyugdíjat kell kifizetni, tehát mégis veszteséges de ez csak ott igaz, ahol a befizetett nyugdíjjárulékokat elkölti az állam és nem felhalmozza, amennyire lehet.

Tehát egyrészt a sport jó befektetés állami szinten, másrészt mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az álamfőnk  államfőnk egy elismert sportdiplomata, a miniszerelnökünk a 2/3-os többséggel a háta mögött pedig egy sportrajongó, aki a sportot (pontosabban a focit) magánvagyonából is támogatta, és kedvenc sportágai érdekében még az adórendszert is módosította. Tehát sportszerető vezetőkből is jól állunk, emiatt joggal várta el tőlünk és a lengyelektől Európa sportvezetőinek hada, hogy elnökségünk alatt egyáltalán felmerüljön, hogy a 2013-tól induló 7 éves költségvetési ciklusban már a sportra is jusson egy szemmel látható összeg, EU-s szinten is. Pályázhassanak a sportlétesítmények, egyesületek, szakszövetségek is értelmes célokat kitűzve EU-s pénzekre.

Ebből nem lett semmi. Van viszont új alkotmányunk, nemzeti együttműködésünk, kerékpáros tanácsadónk, médiatörvényünk, kibővített alkotmánybíróságra igéretünk, és ezer más, kiemelt projekt, ami miatt az EU is úgy állt hozzánk, hogy nem kell minket komolyan venni. Az ellenzéket sem tudom megdícsérni, ugyanis az önkéntes rendőrködő jobboldali, belharcokba menekülő baloldali, és identitáskereső zöld-liberális pártunk saját magával volt elfoglalva, az EU elnőkséget figyelmen kívül hagyva. Köszönjük mindannyiuknak az egész nemzet nevében a sportért tett fáradozásukat.

A kerékpárversenyzők a testre feszülős ruhák után a borotvált lábukért kapják a legtöbb cinkelést. A borotválás mellett több érvet is fel szoktak sorolni, bár tudományos kutatás egyiket sem támasztotta 100%-ig alá. Íme az érvek és válaszok: 

1. Csökkenti a kerékpáros légellenállását

Az elmélet: az áramlástanilag optimalizált ruhák, aerovázak, ultrakönnyű, magasfelnis karbonkerekek korában hiba lenne elhanyagolni azt a minimális, de valós előnyt, amit a csupasz lábak jelentenek. Egy 1987-es tanulmány szerint (Chester Kyle) 0,6%-os előnyt jelent a borotvált láb, ami egy 40 km-esidőfutamon 37-esátlaggal nagyjából 5 másodpercet jelent.

A valóság: a valós előny attól függ, mennyire szőrös a lábad. Egy áramlástanilag optimalizált ruha amúgy is lenyomja a szőrt, így ahhoz képest minimális a nyereség, illetve nagyjából a kerékpárosok 99,9 százaléka ritkán kerül olyan helyzetbe, ahol ezen múlna bármi is.

2. Növeli a masszázs hatékonyságát és érzetét.

Az elmélet: a szőr meghúzása masszázs közben fáj. Nagyon.

A valóság: ez sok kerékpáros legfőbb indoka profi szinteken, többek között azért is, mert a szőrösebb lábhoz több olaj kell, és ezt nem mindenki szereti, ugyanakkor egyes masszőrök szerint ennek semmi jelentősége.

3. Sérülés esetén a sebek ellátása és gyógyulása egyszerűbb

Az elmélet: a versenyszerű kerékpározás közben oly gyakori horzsolásoknál könnyebb a sebet tisztítani, ha nem ragad a szőrbe mindenféle mocsok, és a gyógyulás is gyorsabb emiatt.

A valóság: ez elfogadható indok, hiszen tényleg könnyebb a seb kitisztítása, és a sebtapasz is jobban megtapad a csupasz bőrön. Ugyanakkor egy átlagos kerékpárosnál az ilyen sérülések elég ritkák, míg a borotválás idő és energiaigényes.

4. Jobban néz ki - és ettől  leszel gyorsabb

Az elmélet: egy szálkás izomzat minden kis mozdulata jobban látszik szőr nélkül, amitől erősebbnek és gyorsabbnak érzed magad

A valóság: a lélektani előny valóban meg van egy bizonyos izom definiáltság esetén, de egy hájas fehér comb szőr nélkül sem fog vizuálisan segíteni a gyorsaság elérésben.

5. A nők szeretik a borotvált lábú férfiakat.

Az elmélet: a nők gyakran vigyorognak a férfiak borotválkozása közben, de imádják a sima felületeket.

A valóság: ez bizony erősen partnerfüggő. Egyes szubkultúrákban elképzelhetetlen a szőrös férfitest, és bringázástól függetlenül még a szemöldöküket is kiszedik szinte. A bringásoknál ugyanakkor a kezdeti idegenkedést gyakran felváltja az elvárás a borotválkozás irányában a partner részéről. Aki eddig nem borotválta, jól gondolja meg, nehéz visszalépni utána!

6. Ha egyszer borotválod, utána erősebb lesz a szőr

Az elmélet: borotválkozás után szúrósnak, erősnek tűnik a szőr, és nem véletlen, hogy a tizenéves fiúk is korán, sűrűn borotvűlják az arcukat, hogy erősödjön a szakáll.

A valóság: hogy ez nettó baromság, a szőr erőssége genetikailag meghatározott, ezen a borotválás nem javít, de nem is ront. Ezt érdemes sokszor elismételni a női magazinok biológiából felmentett újságíróitól tanuló hölgy ismerősöknek is..

+1. A hagyomány

Az elmélet: a szőr eldobása jelzi, hogy elkötelezted magad a kerékpárversenyzés mellett, és ezt többé nem akarod eltitkolni.

A valóság: a hagyomány miatt kezdik el a legtöbben a borotválást, ha kerékpárversenyző vagy, akkor csinálod. Az igazi kerékpárosok borotválkoznak. (Nekem még nem egyértelmű az elköteleződésem ezek szerint.)

Sokat panaszkodunk, hogy Budapesten milyen veszélyes tekerni, amiben van is valami, egy autó- és egocentrikus városban nehéz fejlett és nyomot hagyó kerékpáros kultúráról beszélni, de a nyomait azért felfedezhetjük. A konzervatív Egyesült Államokban, ahonnan a paranoid elméletek nagyobb része származik, a "fiatalok" szintén keresik a szabadságot és a veszélyt, ahogy tesszük ezt mi is, pusztán közlekedve a kisebb-nagyobb utakon.

Nekik ennyi nem elég, hiszen az autósok arrafelé egy árnyalattal kultúráltabbak az elbeszélések szerint (sosem voltam még ott, így csak a szájhagyományra tudok hagyatkozni), talán a városi száguldozás sem annyira jellemző, mint itthon, így a srácoknak maguknak kell biztosítani a félelmet. És ezt meg is teszik, sőt, képesek ebből egy jó filmet is készíteni. Íme a polgárpukkasztó TRAFIK előzetese, ha valakinek sikerült megszerezni a teljes filmet, ne habozzon berakni egy kommentbe a linket! Persze csak az elrettentő példa kedvéért...

To Live & Ride In L.A. OFFICIAL TRAILER from TRAFIK on Vimeo.

Hétköznapi józan ésszel nehezen felfogható, hogy lehetséges a víz felszínén kerékpározni, na de tegye fel a kezét, aki teljesen érti a táguló világegyetem elméletének minden részletét, pedig az is a "hétköznapi" tudás része.

A lenti kisfilmben amerikaik mutatják be, hogy semmi sem lehetetlen, bár azért vannak fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy a nemesgáz töltet a gumiban valóban számít-e bármit is. A vizen kerékpározás egyébként nem világújdonság, többen is bemutatták már különböző távon, de azért az is kiderül a videóban, hogy annyira azért nem egyszerű a mutatvány...

Budapest környékén a legjobb kerékpáros kirándulóhely a Pilis, bár sokan még nem ismerik az erdészeti utakat, ehhez próbálok segítséget nyújtani ebben a posztban.

Kora tavasszal, amikor havas-vizes volt még az út, többször is voltam kinn ezeken az utakon, az első bejegyzésem is erről szólt. Azóta eljött a nyár, és a Balaton Maratonra készülve inkább az Erstés versenyekre, Kínok Kínjára mentem, vagy a Velencei-tó környékére, a Pilis kimaradt valahogy. A mostani túra a Balaton Maratonnak köszönhető: az egyik barátom benevezett ugyan, de néhány hónapos kislánya és a születéssel egyidőben birtokba vett családi háza megfelelő alternatív elfoglaltságot jelentett edzés helyett, így a tókerülést lemondta, a kifizetett mezre azonban igényt tartott volna. Mivel ellensége kevés van, nekünk, barátainak kell pótolni azt, így a mez átvételének az volt a feltétele, hogy látnom kell őt kerékpáron megküzdeni az elemekkel, így helyettesítve a múlt heti 5-10 órás tekerést, amit mások elvégeztek a mez viselésért. Helyszínnek a pilisi erdészeti utakat választottuk.

Sajnos a nevekkel még mindig nem vagyok tisztában, így megpróbálom körülírni az útvonalakat, amiket mi is bejártunk, illetve amiken lehet nehezíteni vagy rövidíteni a túrát. Indulás Szentendréről, ide már két kerékpárút is vezet Budapestről meg a Hév, meg autóval is könnyen megközelíthető, mi ez utóbbit választottuk. A bemelegítést a Skanzen felé kezdtük, enyhe emelkedő közepes forgalommal, innen több irányba is el lehet indulni. Rögtön a skanzen után egy kicsivel balra Pap-rét felé vezet egy lankásan induló, és meredekebben véget érő, zárt erdei út, ez igen népszerű a kerékpárosok között, hiszen viszonylag rövid idő után el lehet érni a gerincet, ahonnan Visegrádig lejt az út. Egyenesen haladva a főúton Lepencére lehet eljutni, de ez az út inkább motorral élvezetes, kerékpárral a sok autós és motoros miatt nem javasolt hétvégén.

A Petrocelli büfénél, azaz a főút komolyabb emelkedőjének lábánál dobtunk egy balost, majd egy kilométernyi gurulás után egy jobbost, Lajos-forrás felé. Ez egy éles hajtűkanyar innen, nehéz eltéveszteni. Innen az út egyenletesen emelkedik, az erdészeti útig botrányos vagy annál is rosszabb a minősége, de a kis forgalom miatt lehet kerülgetni a gödröket. A sorompótól folytatódik a lankás, andalgós út a patak mellett, bár ez tempófüggő, lehet is 30 feletti tempóval megszakadni is. Ez az út kb 10 km-rel később a Fagyos Katona nevű elágazóig vezet, gyakorlatilag a dobogókői útra, onnan még kb. 5-6 km-t kell a főúton menni a csúcsig. (a távolságok erősen becsültek, nekem nincs bringás kompjúterem). Mi azonban ennél nehezebb utat választottunk Dobogókőre, hiszen 1400 méter szintet nem egyszerű arrafelé összehozni, a cél pedig a teljes kimerültség elérése kedves cimborámnál.

Az úton a patakvölgyben haladva egy kisebb híd után van egy jól kiépített Y elágázás, egyenesen továbbra is a Fagyos Katona - Dobogókő, mi azonban jobbra mentünk, a Kisrigó étterem felé. Vadonatúj aszfalt, pici emelkedő, barátomnál 170-es pulzus, így lassítottunk, hogy ne nagyon menjen 160 felett. Messze még a vége, csak melegítünk. Kisrigó után jobbra kanyarodtunk ki a főútra (ez az a lepencei-út, amin elindultunk, de most szembe megyünk az előző iránnyal, Szentendre felé) , végig a falun, majd az emelkedőn egészen a népszerű piknikező rétig, itt balra fordultunk, vissza az erdészeti útra, és folytattuka mászást. Itt talán egy kilométert kell menni, majd a pap-réti elágazóhoz gurulunk le, ahová akkor jutottunk volna, ha a Skanzen után jobbra fordulunk (így talán érthetőek az összefüggések az úthálózat között elemei között).

Pap-rétről pihenő egészen Visegrádig, itt is elég jó az út minősége, de viszonylag sok az útra esett kő, kavics, faág. Visegrádon a patakvölgyben lehet pihenni egy padon is, de mi nem így tettünk, hanem három ifjú kerékpáros után elindultunk lendületből a fellegvárnak. Az egyik srác nagyon nekilendült, így utánaeredetem, neki a sikános részig tartott a küzdelem, innen húztam-bíztattam, hogy ne adja fela tempót, sikerült is kihajtani magát, legalább erősödik. Ha olvasod, hajrá, meg lesz ez még végig nagy tempóval. Kedves barátom közben a kb. Csepel bringával haladó csinos hölgytagját üldözte a triónak, nem sok sikerrel (bocs:)), de legalább magát elkezdte kihajtani, alakult a cél, a szenvedés elérése. A fellegvár után pihenő nélkül gurultunk le a lejtőn, és indultunk a főúton balra, Visegrád-Esztergom irányába 30 körüli pihenős tempóval, hiszen Dobogókőig fel kell jutni a mezért. 

Pilismaróton a templom mellett kell felmenni újra az erdészeti útra, itt haladt el a Hegyek Poklának idei mezőnye is - háromszor. Az utolsó vízvételi pont is itt található, balra a buszmegállóban van egy kút. Innen megint lankás emelkedő egy patakvölgyben, remek beszélgetős tempót lehet menni egészen egy Y elágazásig, ahol megint két felé lehet folytatni: egyenesen előre Dobogókő-Esztergom autóútig, balra pedig a Dobogókői sípálya alatt eltekerve arra az útra, amin elindultunk (Szentendre-Fagyos Katona), csak az ottani Y-nál nem egyenesen mentünk, hanem Kisrigó felé. Most viszont Dobogókő az úticél, ki is tűztem a részdíjat: egy almás rétes és egy radler - de azért fel kell menni. A patakvölgyben folytatva utunk már látom a megrogyás és az emberi akaraterő jeleit, így még tovább lassítunk a tempón, hiszen alig pár kilométer után egy tíz százalék körüli emelkedőbe fogunk ütközni, ahol ki lehet próbálni a 34/28-as áttételt a Pinarellon. 

Ez sikerült is, bár itt a Hegyek Poklán már sokan az első körben tolták a kerékpárt, mi bő ezer méter szinttel a lábunkban nyeregben maradtunk, bár nem hagyhattam ki a demoralizáló sprinteket és visszagurulást, de el kell ismernem, megtorpanás nélkül haladtunk felfelé. A főúton balra folytattuk Dobogókő felé, a három kilométer már igazán nem sok az almás pitéért, amit egy pogácsával illetve szelet zsíroskenyérrel egészítettünk ki. Kis pihenő után megígértem, hogy innen már gurulunk, csak egy kis pukli maradt ki. Dobogókőről lefelé gurulva Pomáz felé fordultunk, és a már említett Fagyos Katonánál balra (egy buszmegálló van baloldalon, és közvetlenül utána az erdészeti út befelé a fák közé.) fordultunk. Innen jön még egy pár kilométernyi lankás pukli, egy pici lejtő, majd megint egy pár száz méter emelkedő, és véget is ér a szenvedés. A barátom arcán a lelkesedést alig látom, ez jó jel, megdolgozott a mezért. Innen már gurulunk, az út minősége igen kiváló egy montival, talán még a cx-szel is, de a 23-as, 10 bárra fújt kerekekkel annyira nem. Pár perc gurulás után egy elágazás balra - ez a pilismaróti út, a pilismaróti Y másik ága, amit kihagytunk Dobogókő miatt. Innen tovább gurulva elérünk az első Y-ig, Kisrigó felé balra, Szentendre egyenesen, hátunk mögött a Fagyos Katona, mi egyenesen megyünk. Még 3-5 kilométer gurulás, és vége. 86 kilométer, 1400 méter szint, küldetés teljesítve. A leírt útvonalakon gyakorlatilag 30-100 kilométer között bármennyit lehet menni, egy dolog azonban biztos, vízszintesen szinte semennyit sem, aki elfárad a hegyen az Visegrádról ballaghat haza a kerékpárúton - egyébként az sem csúnya látvány. A kedves olvasók ha ezt még kiegészítenék a közismert helynevekkel is, akkor még használhatóbb leírást készítünk közösen...

Vajon ki lehet a világon a legismertebb ember kerékpáron? Sportoló, politikus vagy művész? Hivatalos felmérés ugyan erről sosem készült, így a google keresések sora alapján állítottam össze ezt a nem hivatalos listát, amihez további javaslatokat várok. Érdekes lenne a 10 leghíresebb kerékpározó magyar listáját is összeállítani, gyanítom hogy igazi kerékpárversenyző sajnos nem kerülne be a cikkbe....

Na de nézzük a nemzetközi toplistát:

1. Arnold Schwarzenegger

Bár a leghíresebb képen Boris Johnson, londoni polgármesterrel teker egy kölcsönzős bringán, ő nem a legutóbbi években kezdte a sportolást és a tekerést sem. Sportoló, színész, politikus, és a kerékpározás támogatója.

2. George Bush

Amerikai elnök, akit sokan gúnyoltak szűkös szellemi képességei miatt (bár azok az emberek nem kerülhettek fel a TOP 10 bringás celeb listára.) Érdekes, hogy több képen is sportos bringákat hajt, nem pedig trendi városi vasakat.

3. Madonna

A magát örökifjúvá varázsoló pophercegnő sem ma kezdte a bringázást, és ezt a jó szokását azóta is megtartotta, bár testőri kíséretben.

4. Barack Obama

Az Államok jelenlegi fekete elnöke nem a rasszizmus miatt csúszott lejjebb, az igazi világhírnévhez még pár évre és némileg karakteresebb politikára lesz szükség. Egy Oszama lelövése ehhez kicsit kevéske...

5. Lance Armstrong

A kerékpározás Michael Schumacherje, a világ egyik legsikeresebb versenyzője, aki páratlan tömegeket mozgat alapítványain keresztül. A SRAM-ban is társtulajdonos, ha jól tudom.

6. Fernando Alonso

A Forma-1-es bajnok, akit ugyan sokan nem szeretnek stílusa miatt, de mégis sikeres tud lenni akkor is, ha a technika nem áll az oldalon.

7. Brad Pitt és Angelina Jolie

Bár nem követem a bulvárt elég alaposan, úgy tudom ők még együtt vannak, és ismertségük nem lehet kérdéses. Állítólag nem csak a kamera kedvéért tekernek, ezt a róluk található sok kép is megerősíti.

8. Jennifer Lopez

Úgy látszik a híres fenekek nem maguktól keletkeznek, hanem dolgozni kell értük. Igaz ez Jenniferre és a mostanában felkapott Pippára is (aki egyelőre még ő sem elég híres, hogy képpel is szerepeljen.)

9. Pamela Anderson

Erős kétségek merültek fel bennem, de nem az ismertség miatt, hanem a rendszeres edzést illetően. Pamela azért nem az a sportoló típusú színésznő...

10. Beyonce

Egyre nehezebb a választás a több tucatnyi híresség közül, de győzött az esztétikai igény, legyen egy újabb hölgy. Bár sportolói szemszögből jócskán cipel ő is magával energia tartalékot zsírszövet formájában, de legalább tökéletes helyen és még jobban elosztva...

+1 Albert Einstein

A világ egyik leghíresebb "okosembere", aki szerint az élet olyan mint a kerékpározás: az egyensúly megtartásához haladni kell...

Amerikában minden más, a fű zöldebb, az emberek kedvesek, és mindenki gazdag. Így szinte fel sem merülhet, hogy bárkit is megbírságolnak fölöslegesen, és hogy bármekkora bírság felháborodást vált ki. Vagy mégis?

Bár már én is sokallom a videókat a blogon, ez annyira tetszett, hogy még ezt mindenképpen megosztom. Több tanulsága is van, néhányat kiemelve: a rendőr büntet, de lehet videózni, nem visz be a kapitányságra, nem ver meg. Amerikában ugyanúgy leszarják a bringás sávot, ahogy itthon is - szerencsére egyre ritkábban fordul elő. És persze egy amerikai képes ebből egy videót csinálni, és nem megy el a jelenség mellett káromkodva: 

Ej, mit szólna ehhez Tóth Gy. önjelölt szakértő úr. Elfajzott anarchista, az, aki így viselkedik a városban. Járhatna autóval is, minden a többi rendes ember, nem áztatná magát a kipufogógázban. De Dany Macaskill úgy látszik már csak ilyen szabados fajta, aki a fizikai törvényeit is hanyagolja.

 Ezúttal Dél-Afrikában:

Bringázz a Munkába!  - ez már sokszor elhangzott, és íme a lenti tanmese, hogy miért nem késő sosem elkezdeni. A videókampány legújabb eleme két középkorú házaspár példáját hozza, de az állóképesség fejlesztése nem csak ebben a korban jelent extra örömforrást! Hajrá, Rezső! 

Rekord létszámú induló volt a Tour de Pelso futamain, megúsztuk a viharokat, a nagy bukásokat, csak egy defekten múlott, hogy jövőre a Balaton Maraton helyett az igazi versenyt válasszam. 

A Tour de Pelso/Balaton Maraton hagyományosan a legnagyobb létszámú magyar országúti rendezvény, ugyanakkor sokaknak az év legnehezebb vagy egyetlen versenye is. Edzőtársammal felkészülési versenynek számoltuk az augusztusi Transz Hungária Maratonra, ami 4 napos, napi sok órás erőfeszítés. A Balaton Maraton pont ugyanezt tudja, csak éppen egy napig, 5,5-9 óra között, felkészültségtől függően. 

Mivel az idén a versenyt teljesen szétválasztották a túrától, kis bizalmatlansággal, de az utóbbit választottuk. A lószolós, rángatós, nagy sebességű Tour de Pelso, ahol a hazai élmezőny és amatőr kupa versenyzői indulnak, sokkal izgalmasabb a dinamikája miatt, de azt a tempót a sokkal rövidebb versenyeken sem bírjuk. A 20 perccel később induló Maratonon viszont nincsenek csapatérdekek, nincs állandó tempóváltás, csak néhány tucat erős ember, és néhány száz elszánt hobbi sportoló, aki a lehető legjobban szeretne menni ezen a napon. Mi magunkat a két csapat közé soroljuk, így az elvárás magunkkal szemben az élmezőnnyel érkezés volt, amennyiben nem pukkanunk ki korábban. 

A tekerés jól indult, mivel a melegítést elnagyoltuk (gyakorlatlag odagurultunk a célhoz), így jól esett a több kilométeres valódi lassúrajt. A hatalmas, több száz fős mezőnyben érdemes volt elöl helyezkedni, hiszen sokan nem járnak rendszeresen versenyre, így a tömegben nehezebben mozognak, erőset és hirtelen fékeznek, egy kulacs elővétele is méteres kacsázásokat eredményez. Az igaz ugyan, hogy kb az elejétől 30 méterrel már tökéletes szélcsend van, ellenben nagy a bukás veszély, és az állandó fék-fék-fék miatt sokat kell hirtelen gyorsítani. Ennek megfelelően igyekeztünk is az első 30-50 ember között maradni, annak ellenére, hogy itt még nagyobb szél éri az embert, sokkal kiszámíthatóbb a tempó, és nincsenek hirtelen iramváltások. 

Az első két órában bőven negyven feletti átlaggal haladtunk, kényelmes tempóban léptük át a déli part minimális domborzatán. Az első nagyobb széthúzódás a balatonberényi parton volt, ott kicsit növelve a tempót elsőként értem fel, hátha így megindul egy kisebb társaság, amihez csatlakozhatunk. A létszám annyiban volt lényeges, hogy a tavalyi hibát el tudjuk kerülni, amikor megálltunk frissíteni, és ezzel végleg leszakadtunk. A berényi körforgalomban ugyanis egy motoros cimboránk várt minket, felszerelve üdítőkkel. Az instrukcióknak megfelelően, tisztes távolságból csatlakozott a záró motorosokhoz, és követett minket. A szentgyörgyi "részhajrát" idén is a pécsi barátom "nyerte", súlyfölényét és fizikai erejét teljesen kihasználva, elhúzott a vékonyabb versenyzőktől. 

Az első frissítőt az út bal szélén, elől közelítettük meg, amint várható volt, nagy kavarodás volt már itt is a kiállók és továbbhaladók között. Innentől már erősebb szél is fújt, ami tovább rostálta az addig elképesztően nagy mezőnyt. Motoros kisérőnk közben kihasználva Keszthely adottságait, a belvárosban elénk került, és néhány kilométerrel később az út szélén várt minket, kulacsokkal a kezében. Érdekes kérdés, hogy ez mennyiben megengedett, hiszen sokakat frissítettek az út széléről, a hivatalos pontok egyszerűen nem bírják kiszolgálni a hirtelen beérkező százas tömegeket időben (tisztában vagyunk vele, hogy túra, nem verseny, de mégis szerettünk volna az első grupettóval haladni, hiszen az nyújtotta a legideálisabb tempót). 

A következő falvakban a meleg és az ellenszél egyre szedte áldozatait, és fogyatkozott a mezőny, ami még így is óriási volt. Motoros frissítőnk óvatosan meg-meg előzött minket, és ahol biztonságosan tudott, fel is adogatta a kulacsokat. Ez a rekkenő hőségben nagyobb kellett, elképesztő vízvesztesége volt mindenkinek. Távolabbi ismerősöket mi is kisegítettük egy-egy korttyal, pont egy ilyen alkalommal következett be az, amitől leginkább tartottam - a lemaradás. Ha mindez végelgyengülés miatt jön el, akkor nincs rossz érzés, ennyi volt, majd jövőre jobb lesz. Nekem azonban a levegő okozta vesztem, ami a gumiból távozott el nagy sietséggel, szerencsére középen voltam egy járdasziget előtt, így még balesetet sem okozott a váratlan lassulásom. Feltettem a kezem - megadom magam a sorsnak - és persze hogy ne verjenek telibe, így lett öröm az ürömben, hogy a minket éppen követő motoros cimbora is észrevett időben. Gyors megállás, kerék ki, belső elő, pumpa - hol a pumpa? Sehol. Elhagytam? Mindenre gondoló barátom már varázsolta is elő a mini teszkós pumpát a motorból, amit rövid szereléssel szingós pumpává alakítottunk. Fújtam amíg bírtam, aztán kértem segítséget, így nagy nehezen néhány bárt beletuszkoltunk a belsőbe, és eközben azt is láttam, hogy a csapattárs is előkerült, pár perccel a mezőny után egy kisebb grupettóban. 

Még feltöltöttem a kulacsokat, magamhoz vettem pár szelet kaját, és a láthatáron pár pillanattal korábban eltűnt kiscsoport után igyekeztem. A több perces defektszerelős szünet felturbózott, így elég komoly tempót sikerült kifacsarni magamból, a csapatot pár kilométeren belül utolértem. Ekkor kiderült, hogy a harmadik frissítőnél volt egy bukás, és ott szakadt le a sok ember, nem azért mert frissíteni álltak meg. Egy újabb érv, hogy elől kell menni, ameddig csak az izmok fel nem adják a harcot. A mezőny üldözésében megfáradt grupetto élére álltam, és próbáltam nyugodt 30-35 között tolni az ellenszélben, hogy ne szakadjunk szét, de haladjunk is. Az utolsó frissítőnél szinte mindenki kiszállt, egy hölgy versenyző maradt velünk, így haladtunk az akarattyai part felé. Őt egy kis müzlivel segítettük ki, míg a pajtásomat izóval erősítettem, bár a gyomrának nem tett jó az akkor először használt italfajta (ez volt készen, ezt választottuk verseny előtt egy nappal). 

Akarattya lábánál találkoztunk utoljára a motoros cimborával, aki az összes maradék italkészletünk szétosztotta a rászorulók között, mivel korábban jeleztük, hogy mi már megleszünk - ebben volt egy kis tévedés részünkről... Pár perces beszélgetés után a csapattárs után eredtem, aki eléhezve, használhatatlan emésztéssel darálta az emelkedőt. Innen már csak egy cél lehetett - lehetőleg beérni hat óra alatt, hogy végre neki is meglegyen ez a cél a tavalyi mentőzés után. Az idő eléggé ki volt számolva, ahogy az ereje is, így komótosan, de mégis tartva a ritmust gyűrtük le a dombokat, és nem törődve a minket kielőző bringásokkal, saját tempót tartva haladtunk a cél felé. A hat órás terv így bőven meg lett, de az egyéni célomat, azaz az első csapattal érkezést nem tudtam teljesíteni. A defekt után csatlakozhattam volna egy gyorsabb trióhoz vagy pároshoz, de nekem már az sem adott volna igazi örömet, míg a csapattárssal érkezés célidőn belül - látva az ő küzdelmét az eléhezéssel és kimerültséggel - teljes kárpótlást nyújtott, és motivációt, hogy jövőre nekem is sikerüljön, ha kell, vason gurulva. Az viszont biztos, hogy az edzésen kívül az esemény előtt egy héttel új külső-belsőt kap a bringa, ha lehet defektmentes verzióban. 

A túrát egyébként 5:18-al teljesítette az eleje, ami nagyon szép teljesítmény az amatőr mezőnytől, pécsi kollégánk pár perccelu tánuk ért be, az akarattyai frissítésnél maradt le látótávolságba a mezőnytől, de még mi is az első százban voltunk, végülis a körülményekhez képest nem annyira vészes. Sajnos a cél után sok erő maradt bennem, így egy gavalléros gyorsítással eltörtem a kormányom is, így meg van a heti programom a bringaszerelés terén... Jövőre újra a Maratonra nevezek, egész addig, amíg az első mezőnnyel be nem érek, és utána jöhet a nagy falat, a Tour de Pelso. Talán már 2013-ban! 

Eredménylisták és célfotók. 

Beszámoló a Tour de Pelsóról 

Képek a résztvevőkről

Ha országúti kerékpározásról beszélünk, Olaszország szerepe megkerülhetetlen. Évszázados márkák, hagyomány, szenvedély és nemzeti büszkeség a sport, mely sokáig a futballal versenyzett az olaszok szívéért, és a küzdelem a mai napig tart. Korábban írtam már, hogy milyen érzés Olaszországban a Giró helyszínén bringázni - több szurkolást kaptunk, mint bármelyik magyar versenyen, pedig nálunk is egyre több a lelkes szurkoló. 

Az olasz termékek minősége ugyan nem egységes, de imidzsük mindenképpen az. Egy jó Canyon, Cube, Felt vagy Trek kerékpár lehet, hogy minden fizikai paraméterében jobb, mint egy közepes Pinarello vagy Bianchi, de ritkán váltanak ki hasonló lelkesedést. Bár hazánkban a versenykerékpár még mindig a Pözsó, a kicsit "szakértőbb" közönség vágja, hogy ami a taljánoktól jön, az a legmenőbb. 

Bár nekem egyetlen olasz kerékpárom sincs, és kiegészítőkből sem sok minden, a rajongást én is osztom. Valahogy az olasz nyelv, a feliratok és a design elcsavarja a szívemet, még ha vásárláskor mégis inkább a józán észre hallgatok. Itt van azonban ez a 40 perces videó néhány fundamentális olasz márkáról, és újra elbizonytalanodtam. Lehetséges, hogy a közönséges német Stevens helyett mégis egy Bianchi, vagy méginkább egy Willier mutatna jobban a garázsban? És a Schwalbe, Continental külsők helyett a Vittoria gumikat kellene rendelnem? Nem tudom, bizonytalan vagyok. Nézzétek meg ti is, és megértitek bizonytalanságom. A legjobb vasárnapi matiné!

Pillars of Italian Cycling: 5000kbs from Testrider.com on Vimeo.

A Goofy rajtfilmeken már pár generáció felnőtt, és így talán csak nekem új a lenti videó. Hogyan kerékpározzunk, ezt mutatja be a közismert celebkutya, jó szórakozást a családdal, és közben tessék drukkolni, hogy az ezernél is több Balaton kerülő ne ázzon el a nagy igyekezetben! Aki pedig ott lesz velem ma a mezőnyben, annak hajrá, hajrá!

Párizs a világ egyik legfontosabb üzleti központja, de igazából az oda menekülő bohém, szabadságra áhító emberek tették igazán vonzóvá. Így Londonnal, a nagy riválissal ellentétben nem az öltönyösök uralják a várost, hanem a feltűnési viszketekségben szenvedő művészjelöltek. Köztük az alábbi úriember is, aki egy asszimetrikus oldalkocsit épített magának, mely mozgékonyságával nem csak feltűnést kelt, de az autósok idegrendszerét is igénybe veszi.

Követendő példaként nem állítanám, különösen nem egy hazai városba, hiszen itt kb. az első nap eltaposnák, de ennek ellenére őszintén tetszik a tragacsa, a fürgesége, felépítése, ötlete. Nagyjából egy kelet-európai roncsfilm kiegészítőjeként tudnám elképzelni, felidézve a Macskajaj cigányvajdájának verdáját. Kéne!

La chouineuse by Irzouts from hickone on Vimeo.

A századik bejegyzés szinte váratlanul hamar eljött, ami ebben a felgyorsult világban nem is csoda. Ahogy az életünk, úgy a kerékpározás is sokszor csak egy kis része a globális versenynek, ez esetben wattban, kilométerben, időben mérve siklunk át sokszor azon, amiért elkezdtük az egészet.

A blogban ha nem is napi rendszerességgel, de beszámolok a legnagyobbak összecsapásától a saját kis játékversenyeimig sokféle szintű teljesítményorientált tekerésről, még külön szekciót is készítettem ezeknek a cikkeknek. Azonban a versenyek izgalmánál is jobban szeretek csavarogni a legolcsóbb bringámmal, ami egy egyszerű CX, mindenféle terv, elvárás és úticél nélkül. Ilyenkor felfedezni indulok a környékre, legyen az a kerület ismeretlen utcái, a csepeli dunapart elhagyott földútjai, vagy a környező hegyek zsákutcái. A legszebb élményeim az ilyen tekerésekhez fűződnek, Budapest környéke is rengeteg érdekes dolgot kínál, akármelyik irányba is indulok el.

A csavargás a kerékpározás egyik legalapvetőbb eleme, az életünk kevés területén lehetünk ennyire szabadok, mint amikor eltévedve bolyongunk egy erdőben, mindenféle kötöttség nélkül. Kicsit ezt az érzést ragadja meg az észak-amerikai Rapha Team filmje is, ami ugyan 17 perc, de elég jó kis tájak vannak benne, érdemes belekukkantani...

Rapha Continental – The Movie from RAPHA on Vimeo.

Budapest közlekedésével kapcsolatban mindenkinek van véleménye, és mindenkinek más. Érthető, egy közel kétmilliós tömeg (az agglomerációval) érdeke is sokrétű. Szerencsére azonban a mai világban nem kell mindenkivel egyeztetni, hanem választunk képviselőket, vezetőket, akik elvileg a többség érdekeit előtérbe helyezve, lehetőleg mindenkinek jó megoldást találnak ki.

Vagy mégsem? A hét eleje a Budaörsi úton hirtelen felfestett buszsávról szól. Kerékpárosként most örülnöm kéne, hogy egy újabb lépést tettünk a tömegközlekedés erősítése és az autós forgalom csökkentése érdekében, de sajnos nem tudok tiszta szívből mosolyogni, ahogy a pár tucat méteres, semmibe sem vezető, járdán sárga festékkel épített kerékpárutaknak sem. Nem látom a rendszert az intézkedésekben, még ha van is egyáltalán. 

Hogy az unalomig ismételt példákat hozzam, Hollandiában is megtörtént a városok átalakítása, hiszen a 60-as, 70-es években az autók minden helyet felfaltak a haladáshoz, tároláshoz. Hasonló volt a helyzet a fejlett Európa több más országában is, hiszen a hétköznapi emberek ekkortájt engedhették meg maguknak igazán széles tömegben az autózást. Nálunk ugyanez a rendszerváltáskor zúdult a nyakunkba, és azóta sem tudunk mit kezdeni vele. Illetve ez nem igaz, egyes városokban megindult a változás, például turistaként Szegeden élettelinek tűnt a belváros, és sok más vidéki városban látom a fejlődést. 

Budapest ugyanakkor továbbra is nyomás alatt van: a BKV szerepe lenne, hogy az autósokat gyalogossá tegye, de őszintén szólva én még télen is inkább tekerek vagy robogózok, minthogy háromszor annyi időt szenvedjek a lepukkant tragacsokon. A BKV a nokiás dobozzal a korrupció szinonímája, és évtizedekig fogja nyögni az elmaradt fejlesztést, hacsak nem lép a városvezetés. Budapest nem egy igazi metropolisz, inkább egy lepukkant kertváros világszinten, ennek megfelelően a beépítettség sem olyan sűrű alig pár kilométerre a belvárostól, azaz rengeteg potenciális parkoló van, ahonnan sűrű járattal lehetne az embereket transzportálni a belvárosba, vagy kölcsönözhető kerékpárok végpontja is lehetne. (tudom, nincs pénz, kellett a választásra). 

Sokan nem hiszik, hogy lehet autó nélkül is élni egy városban, pedig de, csak épp nagyon erős (központi) akarat kell hozzá. Hollandia már 1990-ben kitalálta, hogy az akkori fejlett kerékpáros infrastruktúrát tovább fejleszti, és a 10 perces propagandafilmet a világ minden tájára elküldte. A kapcsolódás a Budaörsi út új buszsávjához képest a tervszerűség, hogy nem ad hoc történnek a változások, hanem egy cél felé haladunk. Ismeri valaki, hogy mi az önkormányzat vizíója, hogy fog kinézni Budapest 10, 20, 30 év múlva? Két kép, ugyanarról a holland utcáról:

1965, az út és parkoló középen

Ugyanez ma. Az autók továbbra is behajthatnak, indokolt esetben.

Még egy példa lentebb, mivel jár egy város drasztikus átalakítása. Nem állítom, hogy ez a legjobb megoldás, hiszen az autó a kerékpárhoz hasonlóan a szabadság egyik záloga, de mindkettőnek meg van a maga helye és szerepe, és nem árt, ha ismerjük a leginkább befolyással bíró városvezetők elképzelését is a jövőről, hogy még idejében optimalizálni tudjuk szavazóként is az eseményeket.