Bár a kerékpározásban nem az Olimpia a legfontosabb esemény, ritkasága miatt mégis kiemelt figyelmet élvez. A jövő évi Londoni Olimpia várhatóan teltházzal fog működni, a húzós jegyárak ellenére is.

Az országúti kerékpárosok mezőnyversenye Londonból indul dél irányában, a The Mall-tól, kensingtonon keresztül Fulhamnél át a Putney Bridge-n keresztezik a Temzét. Innen Richmond Park, Woking, Dorking, majd néhány kör a Box Hillen (9 a férfiaknak, 2 a nőknek), majd esher felé vissza, befutó pedig a The Mall-nál újra. A versenyek időpontja július 28, szombat és augusztus 1, szerda. A belépők 20-60 font között lesznek.

Augusztus 2-7 között lesznek a pályaversenyek az új velodromban, a hazai Chris Hoy sikerének sokan drukkolnak majd 20 fontos helyektől (selejtezők) a kiemelt, 325 fontos döntői székekig. A BMX-esek augusztus 9-10-én küzdhetnek meg egymással, mi pedig a 20-125 fontos helyekért.

Az utolsó hétvégére maradnak a montisok, a Hadleigh Farm területén. A maximum 20.000 néző 20-40 font közötti összegért juthat be a pályára, egy személy pedig 10 jegyet vehet egyszerre, már 2011 március 15-től.

A jegyek tehát nem különösebben olcsóak (különösen az ingyenes Giro, Tour, Vuelta mellett - bár még ez is változhat), de nem is elérhetetlenül drágák. Ami miatt érdemes ezt már az idén pontosan eltervezni, az a szállás és utazás. Az olcsó repjegyek valószínűleg aznap elfognak kelni, amikor először elérhetőek lesznek, és érdemes a kompot is már mostanában befoglalni, ha lehet, mert a végén biztosan horror áron megy mindkettő. A szállás még kempingben sem nagyon lesz olcsón az Olimpia közelében, a hotelok árszabása meg egy ilyen esemény nélkül is túlzó (egy londoni átlagos átutazóknak szánt alap hotel árából bárhol normális szobát lehet kapni...), így el kell kezdeni már most haverkodni a régen látott ismerősökkel, szerencsére Londonban sokezres magyar kolónia él, így ez talán megoldható.

Tehát ha bárki tudja, hol lehet már most repjegyet foglalni, szóljon, lassan indul a  jegyvásárlás is!

Ez a kedvenc videóim egyike, és ezzel nem vagyok egyedül, több, mint 1 millió ember nézte már meg. Egy országúti kerékpárral mutat be olyan trükköket a főszereplő, amit legtöbben még elképzelni sem merünk. Aki először nézi meg, legyen türelemmel az elején, pár másodperc múlva cifra káromkodások közepette fogja a munkatársait a képernyő elé hívni, aki meg már ismeri, annak jó szórakozást kívánok újra!

Japán, a felkelő nap és a Fuji országa rengeteg meglepetést tartogat az európai ember számára. A technikai fejlettség és extrém zsúfoltság a közlekedési eszközökön is nyomot hagy, 660cc-es turbós kisautók helyettesítik az itteni kompaktokat, az európában ismert nagymotorok 250-esek vagy 400-asok csupán, és a versenybringák egy része is szokatlan - 20-as, kempingbicikli keréken gurulnak.

Ezt a trendet másolta le az amerikai SOMA a Mini-Velo-val. A CrMo vázas mini országúti Tiagra szettel lett szerelve, ami azért általában nem az 1200 dolláros bringákon bukkan fel, így olcsónak semmiképpen nem nevezhető. Az alig másfél méteres bringa azonban rendkívül praktikus, ugyanis a hagyományiis kerékpároknál sokkal kisebb helyen is elfér, így könnyebben vihető fel tömegközlekedési eszközre, irodába, vagy szállítható autóval. Itt egy rövid teszt leírása.

Egy ilyen kerékpárt azonban hiba lenne csak praktikus oldalról megközelíteni. Magyarországon talán kinevetnék a tulajdonost, hogy nem telik neki rendes montéjnbájkra, de megfelelő közösségekben biztosan nagy sikert lehet vele aratni. Szintén a hazai viszonyokra vonatkozik, hogy a kis kerék valószínűleg előnyt jelent ugyan a manőverezésben, és erre szükség is van, ugyanis az úthibákat jobban felerőíti, mint egy 27-es kerék, és ezt a ballonos (1 1/8)-as gumi sem képes teljesen kompenzálni. Azért kéne...

Örök vitatéma a magyarországi kerékpáros helyzet. Pontosabban annak hiánya. Nyugat-Európában robbanásszerű fejlődés következett be az elmúlt 1-2 évtizedben, ami százalékosan talán nálunk is igaz, de ez nagyjából azt jelenti csak, hogy néhány száz helyett néhány ezer hobbikerékpáros van az utakon. Tekintsünk most el egy kicsit a mediterrán országoktól, vagy az olyan bringásparadicsomoktól, mint Hollandia vagy Dánia.

Munkámból adódóan évente többször is eljutok Londonba, és mindig meglepődök azon, mennyi kerékpáros van az utakon. Itt most nem a futárokra gondolok, és nem is csak a hozzánk hasonló csicsás cicanacis hobbistákra. A City-ben átlagos fiatalok, középkorúak, mindenféle bringával és ruhában közlekedési céllal tekernek. Ami érdekes, hogy nálunk az egyik kifogás az időjárás - a hideg tél, eső, köd, sötét. Ez alól én sem vagyok kivétel, az idei évben szinte csak hétvégén tekerek. Az időjárás azonban néhány napot leszámítva Londonban sem sokkal jobb. Persze minuszok ritkán vannak, de 1-2 fokos, szemerkélős téli reggelek annál gyakrabban, és a kerékpáros tömeg ilyenkor sem fogy el.

Az okok sokrétűek, egyik a dugódíj bevezetése. Mielőtt ideérnek az autós trollok, kiemelném, hogy a tömegközlekedés ott tökéletesen végzi a dolgát, sosem hiányzott az autó, ami Budapestről nem mondható el, és még a belváros is álmos falucska London belvárosához képest. Visszatérve a dugódíjhoz, ennek két kerékpárosbarát következménye van: az egyik, hogy kisebb a szmog, a másik, hogy kisebb a forgalom. A kevesebb autós jobban halad, így türelmesebbek is, érdekes módon az emeletes buszok sofőrjei talán a legkevésbé toleránsak a puhatestűekkel, de tőlük sem láttam olyat, amit itthon gyakran, hogy kielőzi a kerékpárost, és féltávnál visszahúz az út szélére, vészfékezésre kényszerítve a másikat. Nem mellékesen, a buszsáv nyitott minden kétkerekű számára (itthon csak a motorosoknak, reméljük a tapasztalatok pozitívak a városháza felé).

Fontos különbség a politikusok hozzáállása a témához, ennek megfelelően a kerékpározással kapcsolatos kommunikáció egyértelműen pozitív, és bár a ténykedést sokan kritizálják (pl a kerékpáros főutak elvezetése, kialakítása), szeretném én is az új kerékpárutakat kritizálni, mert csak egy autónyi szélességet érnek el, és nem csak az autósok tüntetéséről olvasni, mert nem tudnak parkolni a kiskörúton. Londonban igen népszerű a Barclays kerékpár kölcsönző program, ennek a főpolgármester, Boris Johnson az egyik fő támogatója. Nálunk a BuBi program nem indul el mostanában. A Cycle-to-Work programról meg később írok részletesen, ez nálunk egészen elképzelhetetlen lenne a mai helyzetben.

A hosszas bevezető után pedig a címben felsorolt adatokról. A legnépszerűbb hazai országúti események egyike a Balaton Maraton, ami az angoloknál sportive néven futna. 2011-ben legalább 243 ilyen esemény lesz, az online nevezési lehetőség a legnépszerűbb eseményeken mindössze pár óráig él, és utána betelik a többezres keret. Persze az Egyesült Királyság mind lakosságát, mind méretét tekintve sokkal nagyobb, mint hazánk, az anyagi lehetőségekről ne is beszéljünk. Ugyanakkor, ha csak az anyagiakon múlna, akkor nálunk is az erős középréteg bringázna csak, de a Balaton körül sem csak karbonbringákat látni, tavaly 6 óra körüli időt ment egy fixis srác is túra mezőnyben.

A 243 esemény csak egy dolog, sokkal érdekesebb a résztvevők számának fejlődése. 2008-ban 14.841-en indultak, 2009-ben 29.118 fő, míg tavaly 47.750-en tekertek. Impresszív fejlődés, alig három év alatt, mióta adóból leírható a kerékpárvásárlás, népszerű lett a bérbringa program, és dugódíj van Londonban és épülnek az új kerékpárutak (az események időbeli egybeesése a véletlen műve is lehet).

A sportive-k résztvevői 84%-ban férfiak, a 16%-os női részvétel talán magasabb, mint a hazai. A távok jellemzően 100-200km között vannak, és a versenyek száma is 72-ről (2008) 243-ra nőtt (2011). Az események színvonala ott sem egyforma, 60%-nál van átöltözési lehetőség és elektronikus időmérés, 87%-nál frissítő zóna, 43%-nál lehet nevezni a rajtnál, és ami különösen érdekes, 48%-a a versenyeknek valamilyen jótékonysági célt is szolgál. Azaz a nevezési díj nem a hőbörgés tárgyát képezi, hanem sokan többszörösét is adják, hogy mindenféle helyi, vagy közösségi célokat támogassanak.

Összefoglalva: kormányzati szándék és pozitív kommunikáció kell a magyar bringásnak is. Mindenki jobban jár, ez garantált.

A tegnapi elméleti okoskodás után némi gyakorlati tapasztalat az úszás és a kerékpározás viszonyában. A kellemes, fagypont feletti hőmérséklet, Szentendrén még száraz utak üdítő edzést ígértek a heti robot után. Az úszást nem tudom szórakozásnak felfogni, minden alkalommal érzem, hogy edzésre megyek, és csak a csapkodást záró szauna motivál napról napra.

Az indulás meglepően könnyűnek tűnt, a bemelegítési szakasz mindig nehézkes és fájdalmas szokott lenni, de úgy látszik hogy a csupán heti egy tekerés és a lazító tréningek megkönnyítik az izmok beindulását. Pár száz méter után már csak nevetünk magunkon, alig haladunk, az előírt 130-150-es pulzus tartomány a nénikék tempóját diktálja. Az alapozó tréning egyik szépsége, képes vagy-e elég lassan menni. Bízva az időjárás javulásában Dömörkapu felé indultunk, a múlt héten innen fordultunk vissza a sár miatt. Az út nedvesnek indult, minimális hóolvadékkal középen. A Királykúti-nyeregnél már kicsit komolyabb a helyzet:

Az emelkedő után több montissal is összefutottunk, többjüknek semmilyen sárvédője nem volt, ami azért nem sok jót jelent ilyen időben. A Fagyoskatonánál Dobogókő felé fordulva sokat javultak az útviszonyok, a főút szinte száraz. Itt a köd rontott sokat az élményen, meg a hirtelen felbukkanó autók. Kis tanácskozás után az elágazó előtt visszafordultunk Pilisszentkeresztre, mert a tegnapi szaunázás után nem volt elég a kulacs víz a kiszáradás ellen. A kedvenc kocsmánkban (ahol tavaly a mentőre vártunk a Duna Maratonon) víz helyett két deci forralt bornak titulált üdítőt ittunk, az alkohol tartalom tendált a nulla felé. Innen Pomázig váltott vezetéses tempózás, majd a hátsó úton Szentendre. Ekkor jött elő az eléhezés kérdése, és egy rövid sprint a Petrocelli büféig.

Itt rá is térnék az elméleti részre.... Az úszás egyik hátránya, hogy megfelelő technika nélkül nem vagyok képes erős hajtásra, hamarabb elfárad a kezem. Azaz tempózás van, de maximális erőkifejtés csak rövid ideig, és fejben sem tudok átállni erre. Amíg tartjuk a 150-160-as pulzusnak megfelelő tempót, semmi gond, 180-as pulzus felett viszont nincs fejben elég kitartás, hamar feladom. Szóval lehet, hogy be kell iktatni valami komolyabb erőállóképesség fejlesztést is. Ez most két hetet csúszik víz alatti időtöltés miatt, utána pedig talán már a napi ingázás a szokásos Erzsébet-kilátó érintéssel következik, a vízi kínzás helyett. Kiváncsi lennék, hogy a kerékpáros olvasók hogyan oldják meg az alapozást, ide alulra a kommentbe lehet elsőzni és utána okosságokat írni.

Addig is egy kis mosás előtti állapot, csak nyáron, kizárólag napos időben használt, szobában tárolt kerékpár, középkorú első tulajdonostól...

Pontosan egy hete említettem, hogy az idei szezont úszással alapozom, aminek létjogosultságát nem minden kerékpáros osztja. Mint az autóknál a köbcentitörvényt (A köbcentit semmi nem helyettesítheti, csak még több köbcenti), a kerékpárosoknál a kilométereket kezelik sokan konzervatívan, mélyen hisznek a mennyiség mindenhatóságában.

A víz és a kerékpárosok kapcsolata nem felhőtlen, néhány kivételtől eltekintve. A triatlonosokat emiatt sokan nem is tartják "igazi kerósnak", bár hosszútávú időfutamot kevés mezőnyben megbújó amatőr tud úgy menni, mint ők. A triatlonosok testfelépítése is más, a futás még szálkásabbá teszi őket, az úszásnak köszönhetően pedig valamiféle felsőtesttel is rendelkeznek, szemben az átlagos kerékpárversenyzőkkel, ahol 180 cm-re a 65 kg még szinte soknak is tűnik.

Edzés szempontjából, különösen a mi klímánkon, nem elhanyagolható az úszás sokféle előnye. Először is, a hideg, eső és hó még a legjobb ruhák mellett is kellemetlen élménnyé teszi az ingázást sokszor, estefelé, a szmogban, sötétben a türelmetlen autósok között cikázva, 9-10 óra munka után. Az elmúlt években majd minden nap tekertem, szinte csak az legnagyobb esők idején nem, de állóképességben ez nem jelentett túl nagy előnyt, mivel sok kedvem nem volt este hat után Budapesten edzeni. Márpedig a tekeréshez idő és kilométer kell, de legalábbis intervallumozás, ami az egészségügyi határérték feletti porkoncentrációban annyira azért nem egészséges.

A kulcsszó az intervallumozás, a téli edzés egyik alapvető célja, hogy az anaerob rendszert megerősítse, kialakuljon a kapillarizáció, az erezettség. Az intervallum edzés néhány kutatás szerint ezt képes bizonyos szinten kiváltani "edzett" atlétáknál, mivel az alapvető keringésük már rendben van, így annak szintentartása az elsődleges. Erre alkalmas lehet a heti 3-4 intervallum edzés mellett egy hosszabb tekerés is, legalábbis holtidőben. Az edzés célja ilyenkor az általános hatékonyságjavítás, nem csak az erőfejlesztés, és itt kapcsolódik az úszás a kerékpáredzéshez. Mellúszásnál kellemes terhelést kap a láb (60% körül), és erősödik a felsőtest is. A pulzusszámot ugyanúgy lehet tartani, és 50-100 méteres gyorsúszások beiktatásával az emelt pulzusú szakaszok is könnyen megvannak, fejlesztve a magasabb pulzust igénylő aerob energiatartalékok mozgósítását.

Az úszás azonban nem csak a pulzusszámot követő edzéseket helyettesíti, hanem több más előnnyel bír. Egyik ilyen, az elhanyagolt felsőtest megerősítése. Élversenyzők edzői hangsúlyozzák, hogy nem probléma, ha izomtömeget szed fel az ember a felsőtestre, a nyáron ez úgyis elfogy. A probléma inkább az, ha egyáltalán nincs izomzat a felsőtesten, vagy satnya, mint amivel én is rendelkezem, mert egyrészt a montizást, hegymászást abszolút mértékben hátráltatja, másrészt ha eléhezik az ember, és elkezdi az izmot bontani a szervezet, akkor tegye inkább ezt a mellizomból, mint a combból (extrém példa, nagyon képletesen értendő).

A bringások híresen merevek is, élénken él bennem az a nyereg reklám, ahol már kaméleonnak hívják az extrém hajlékony bringást, aki ujjbeggyel eléri a talajt nyújtott lábakon állva. Az úszás ezen természetesen segít, a zárt, ciklikus mozgás helyett szabadon, kirúgva, megnyúlva mozog az ember, így két hónap után majdnem 10 centivel lejjebb tudok hajolni, és végre bemelegítés nélkül is meg tudom érinteni a talajt. Az izületeim is sokkal jobbak, idén télen semmi sem fájt, nem recsegett (tavaly két hónapot pihentem, miután a második futóedzésen megerőltettem a térdem)

Végül, de nem utolsósorban, sok uszodában a szauna is ingyenes, így edzés után még lehet folytatni a keringési rendszer terhelését, izzadni méregtelenítés céljából, és szokni a teljes kiszáradás állapotát, ami egy-egy nyári versenyen szinte biztosan bekövetkezik.

Pár szó a hátrányokról: alkalmanként 8-1200 forint közötti összegért, heti 4 edzés nem túl olcsó, és lelkileg is komolyan rá kell készülni a 45-60 perc dögunalomra, az úszás ugyanis nem társas sport. Egy idő után meg lehet szokni, de a tekeréssel ellentétben, az úszásnak mindig edzés szaga van, és sosem szórakozás.

Holnap azonban újra megyünk a Pilisbe, a heti egy 3 órás edzést is le kell tudni, hiszen az igazi állóképességben mégiscsak a kilométergyűjtés a titka. Beszámoló holnap. Tekerjetek ti is!

Az elmúlt napokban rengeteg dolog történt, amivel kapcsolatban kicsit még várok a véleménynyílvánítással, például Contador "váratlan" felmentése és első versenye, Armstrong visszavonulása, és a 2012-es olimpia jegyárusításának kezdete, valamint a pálya ismertetése.

Ezek az események várhatnak hétvégig, ahogy a Shimano titkos új szettjei is, hiszen történt más is a világban: a montis ruandai Niyonshuti kvalifikálta magát az olimpiára, elsőként hazájából a szakág történelmében. A Team Ruanda sikertörténete folytatódik.

Photo: © Zoon Cronje

Adrian Niyonshuti 20 év után első ruandai kerékpárosként kvalifikálta magát az afrikai kontinentális bajnokságon megszerzett negyedik helyével. Utoljára 1992-ben, 6 ruandai országútis képviselte az országot a barcelónai olimpián. Az edzője kiemelte, hogy az elmúlt két évben Adrian nem csak a mountain bike szakágban lett egyre sikeresebb, hanem megnyerte hazája országútis bajnokságát is, és részt vett például a Tour of Ireland-on (videó alul)

A 23 éves kerékpáros éhes a sikerre, szorgalmát minden ismerőse kiemeli. Számára csak az utolsó verseny eredménye mérvadó, nem a babérjain ücsörgő típus. Magánéletében rengeteg szenvedéssel nézett szembe, 7 bátyját vesztette el a népírtásban, édesapja másfél éve halt meg ismeretlen betegségben, míg nemrégen ifjú pártfogoltja, egy árva fiú halt meg közúti balesetben - kerékpározás közben.

Niyonshuti rengeteg ruandai fiatal példaképe lett, reménysugár, hogy van kitörés a nyomorból, népírtásból és tragédiákból. Kíváncsian várjuk a további híreket róla, talán egyszer még hazai követője is akad (szakaszgyőzelemmel egy kontinensviadalon).

A Tour de France a világ leghosszabb professzionális állóképességi versenye, ahol még a legutolsó vízhordó is emberfeletti teljesítményt nyújt, nem beszélve az élmezőnyről. Hogy mindezt a teljesítményt tisztán, vagy serkentőszerekkel érik el, lényegtelen abból a szempontból, hogy nekünk még a legtutibb kémiai labor is kevés lenne egy rövid szakaszra is. Bár a videóban nem szerepel, a 2007-es VB-n Cancellara mögött második Bodrogi László egyetlen magyarként vett részt 2005-ben a Touron, másnak ez a bravúr még nem sikerült hazánkból - talán ez is helyreteszi a sokszor leszólt "doppingos" mezőny színvonalát.

És hogy mi változott az évek alatt? A technika rengeteget, ma már acél alig található a kerékpárokban, a súlynak alsó határt kell szabni, a versenyzőket a tavalyi évig rádióval segítették, és sok száz autós karaván kíséri a versenyzőket, akikre több százezres tömeg kíváncsi élőben, naponta, három héten át. És mi nem változott? Az izzadtság, szenvedés, emberfeletti teljesítmény, és a győzelem öröme. Nosztalgia felsőfokon:

Az UCI, azaz a nemzetközi kerékpáros szövetség tovább nyitott a szélesebb tömegek felé, 2011-ben világbajnokságot rendeznek "amatőröknek" is.

A kerékpársport megítélése az elmúlt bő évtizedben sokat változott. Bár a legjobban ellenőrzött sportág, mégis napi szinten kerülnek elő doppingügyek, és gyakran buknak el a hősök, de legalábbis kerülnek a hírekbe - Floyd, Pantani, Viranque, vagy Contador, akit egyébként lehet, hogy holnap hivatalosan is felmentenek. Ugyanakkor az amatőr kerékpársport erősebb, mint valaha, sok nemzetközi maratonon a nevezés maximum pár óráig érhető el, és betelnek a többezres létszámok, virágzanak a kerékpármárkák, szinte már át sem látni a versenyek, bringák és kiegészítők kínálatát. Ezt a hullámot lovagolja meg az UCI a Cycling for All programmal.

Az UCI World Cycling Tour három kontinensen, nyolc eseményből áll. A rendező UWCT Corporation az UCI és a belga Golazo Sports közös vállakozása, ők felelősek a versenyekért. Az első Ausztráliában lesz, nekünk, magyaroknak a július 18-i Grand Fondo Eddy Merckx jöhet leginkább szóba. Itt érdemes azt is megemlíteni, hogy az amatőrség nem teljesen azonos azzal, amit itthon annak hiszünk, inkább a hazai élversenyzőkre kell gondolni, akik nem indultak még Olimpián, VB-n, EB-n, és jelenleg sem aktívak a nemzetközi versenyeken, ugyanakkor legtöbben munka, iskola mellett tekernek eredményesen.

Az események elnevezése nem véletlenül hasonlít a profi versenyekére, a szervezők minél élethűbben próbálják reprodukálni a speciális érzést, amit ezek a nevek jelentenek. A távokat azonban az amatőrökhöz igazították, 100-180 kilométer közötti szakaszokon kell a legjobbak közé kerülni, hogy kvalifikációt szerezzen a versenyző az őszi amatőr vb futamra.

A lehetőség tehát adott, örömmel számolnék be azokról a sportolókról, akik megmérettetnék magukat, és lehetőségük is van részt venni például a belga futamon. Nevezni itt lehet, rajtam nem múlik, szóltam időben. Biztatásképpen a verseny névadója, Eddy Merckx:

Ma a szerelmesek napján végre elmondhatod mindenkinek, kit szeretsz a legjobban a világon. Ha ezt a blogot olvasod, akkor jó eséllyel egy kétkerekű is előkelő helyet foglal el szívedben, ahogy az enyémben és sok milliós társunkéban is.

A következő videó nem túlságosan komoly, és nem is túl pörgős. Mindenféle kerékpár, és annak felhasználása a szeretet jegyében. A bónusz a muzsika, a maga olasz egyszerűségével. Dőlj hátra, és engedd el magad.

<

Szombaton újra a Pilisben tekertünk, első körben a Királykúti nyereg felé indultunk, a lankás emelkedőn volt időnk a befagyott patakban gyönyörködni, 130-150-es pulzusú tekerés volt előírva, nem szakadtunk meg az erőlködésben. Sokat beszélgettünk a négy napos versenyről, nem mindennapi kihívás lesz ez az edzettségünk ismeretében, de eltökéltek vagyunk, és ha rajtunk múlik, akkor ott leszünk a rajtvonalnál, és Tokajban, a befutónál is.

A híd alatt már nem volt annyira jeges, de kis tó melletti fehér folt gy jégoszlop - ez még nem a tavasz.

Az út minősége nem romlott drámai mértékben, csak a szokásos módon. Kicsit nagyobbak a rések, gödrök, és a foltozások néhány részt rendbehoztak, de komoly esőzés kell ahhoz, hogy a fűrészporos-saras részeket is elvigye a víz.

A hideg miatt egy idő után megfordultunk, és a faluból Pap-rét felé vettük az irányt. A sorompónál egy országútis kolléga érdeklődött az útviszonyokról, csak bíztatni tudtuk, cx-szel pont tökéletes. Szerencsére tévedtünk, egészen Pap-rétig szinte sár és vízmentes volt az út. Pap-réttől a kis emelkedőt megnyomtuk az edzői előírás szerint, és mielőtt belelendültünk volna a lejtőzésbe, egy olyan sár-fűrészpor szakaszra értünk, ami országútival egyáltalán nem lett volna vicces, karvastagságnyi fadarabokkol vegyítve. Mindenesetre a nyomókból ítélve, egy kolléga átjutott, de biztos nem erre számítva indult el otthonról. A lejtőn annyira átfagytam, hogy vissza is tértünk Szentendrére, elég volt a két és fél óra tekerés bemelegítésnek, a szezon úgyis csak március végén indul, addig marad a faltól-falig úszás és szauna minden munkanap.

A kép még a Királykúti-nyereg fele készült, utána már nem akart rendesen működni a telefonom, pedig nem Iphone, ami 0 fokig szabványosított:)

Minden hobbi bringásnak van egy célja, amit az adott évben el szeretne érni. Tavaly a 8 órán belüli Dreilandergiro-t tűztem ki és teljesítettem, az idénre azonban egy sokkal nehezebb cél vár rám és csapattársamra  - 4 napos Maraton, Nagymaróstól - Tokajig.

A kezdeményezés egyelőre egyedülálló hazánkban, külföldön azonban nem ismeretlenek a többnapos maratonok. Harangvölgyi András ismert név a versenyszervezők és résztvevők körében, most azonban úgy tűnik, hogy nem kis fába vágta a fejszét. Egy olyan kerékpárversenyt szerveztek, mely összesen 377 km, többezer méter szintkülönbséggel, táborhelyekkel, frissítőkkel, keresztül az országon. A nevezési díj is tükrözi az esemény nagyságát, előnevezésben 38.000 ft fejenként, ami teljes mértékben indokolt, ha minden úgy lesz, ahogy a honlapon ismertetik.

A versenygép.

A versenyre állandó edzőpartneremmel közösen nevezünk Master párosként, és legszebb reményünk is az, hogy szintidőn belül minden nap beérünk. Neki a munka mellett két kislány, nekem egy iskola nehezíti a felkészülést, de a kifogásokat félretéve is kicsit tartunk a versenytől, ez azért nem egy egynapos kihívás, amit minimális felkészüléssel is lehet vért izzadva teljesíteni.

A felkészülésben csapattársamat Oli segíti, igen szigorú edzéstervvel, amit szorgalmasan teljesít is, engem a lendület és az egyetemi élettan órák tapasztalata visz előre. Január-február hónapban heti 3-4 úszás, és amikor az idő engedi, hétvégén egy kis tekerés, aztán február végén két hét pihenő. Március elején újraindul a program némi úszással, majd az óraátállítás után indul a bringás ingázás.

Az elmúlt évekeben minden nap tekertem, de ez sokszor oda vezetett, hogy júniusban már kezdtem unni az edzéseket, így az idén váltottam erre - és persze az sem elhanyagolható szempont, hogy nem szeretek sötétben, hidegben, szmogban tekerni, és nem is hiszek abban, hogy sokkal hasznosabb lenne az a nap 2x10km, mint 45 perc úszás. Ez persze tavasszal derül majd ki, április 17-én Hegyek Pokla lesz Esztergomban. Addig terv szerint lesz pár hét 2x10 km ingázás óra átállítás után, illetve mivel közel vagyok a Budai-hegyekhez, némi Erzsébet-kilátó, Citadella körök hazafelé. Mára pedig, ha nem esik a hó, egy kis montis zúzás a város környékén.

A fából készült felnik évtizedeken át uralták a kerékpárversenyeket. Legyen szó Tour-ról, olimpiáról vagy világbajnokságról, országúti vagy pálya bringákról, 70 éven keresztül az egyetlen elfogadott felni anyag a fa volt.

Egyeduralkodásának az egyre jobb acél és alumínium ötvözetek vetettek véget, és bár az élsportból szinte teljesen eltűnt a tradícionális anyag, a világon mégis létezik egy műhely, ahol még mindig készülnek laminált kerekek.

A Ghiselli felnik többféle verzióban készülnek, szingós és peremes gumikhoz is, pálya, túra, vagy országúti versenycélra. A fa egy szlovén erdőből származik évtizedek óta, melynek helyszíne természetesen titkos, és kivágás után 5 évig szárítják. A felni mai napig úgy néz ki, mint az ősidőkben, azonban a modern epoxi ragasztó és egy réteg vászon a farétegek közé sokkal tartósabb és csendesebb terméket eredményez. A súlyuk 4-500 gramm között mozog, ami nem kevés az 1 kg alatti kerékszettek korában, de az átlagos felnikhez képest azért elviselhető.

A fa azonban nem csak a súlya miatt maradt le az alumínium mögött. Először is, érzékeny a nedvességre: nem száradhat ki teljesen, mert törékeny lesz, és a vizet sem szereti, ha sok van belőle. Elvileg elég kiszárítani eső után, és ha évtizedeken keresztül megfelelt a profiknak, akkor valószínűleg annyira azért nem sérülékeny. A fékezés is nehéz kérdés, nem valószínű, hogy a bőrfékpofák a sarki bringaboltban kaphatóak, ráadásul néhány hosszabb lejtőzés után elkopnak. Megoldás lehet egyes karbon felnikhez ajánlott betét, de ezek nyomot hagynak a fán. A teljesítményre már többször utaltam - ugyan az Alpokot azóta leaszfaltozták, de Belgiumban (vagy Budapesten) remekül lehet utánozni a macskaköves szakaszokat, ahol valaha ezeknek helyt kellett állniuk.

A legnagyobb előny ugyanis a csendes és kényelmes futás. Egy mai merev kerék a legkisebb úthibán is döccen, és Budapest környékén nem nehéz ilyet találni. Ha nem megy sokat hegyre az ember, a fékekkel sem lesz akkora gond, az országúti bringákat pedig amúgy sem jó esőben használni. Utolsó kérdés lehet még az ár - nos nem olcsóak. 200 dollár körül árulják darabját Amerikában, itthoni forgalmazójuk a Rob4bike (Thanx Ficus!). Egy jó kis Reynolds vázzal, retró Campa szettel ideális választás lenne a hétvégi lazítós bringának, de ez az álom jelenleg még álom is marad.

Ruandáról inkább a polgárháború, mint a kerékpársport ugrik be, de Tom Ritchey segítségével van esély a változásra.

14 év alatt összesen 217.433 amerikai montis került kórházba, kerékpározással összefüggő sérülés miatt. Ennyire veszélyes lenne ez a sport?

Az American Journal of Sports Medicine legutóbbi számában Lara B. McKenzie amerikai kutató leíró epidemiológiai tanulmányában az 1994-2007 között sürgősségi osztályon ellátott kerékpárosokról készített retrospektív tanulmányt. Korábban csak a professzionális sportolókat vizsgálták, ám a mindenre kiterjedő számítógépes nyilvántartások segítségével betekintést nyerhetünk rekreációs céllal sportoló, azaz hobbibringások területére is. A tanulmány egy 4624 esetből álló mintát használt becslési alapként és a változók összevetése alapján 217.433-ra becsülte a montis sérülések számát az említett időszakban, ami évente 15.531 ellátást jelent. A csúcs év 1995 volt, 23.177 sérüléssel, míg 2007-ben már csak 10.268 eset történt a számítások szerint, ami 56%-os csökkenés. A leggyakoribb sérülés a csonttörés és vállsérülés. A legveszélyeztetettebb korosztály a 14-19 évesek, és meglepő módon több nő került arányaiban kórházba, mint férfi.

Érdekes kérdés lenne, hogy a javulás a technikai fejlődésnek köszönhető, vagy a számítógépes játékok elterjedésének? Mindenesetre itthon nem sok középiskolás korú fiatalt látni nyeregben, és a lányok nagyobb részénél is inkább ciki, mint menő a kerékpározás.

A képen: Két kerekű járműveken leggyakoribb sérülés a kulcs csont törése, mely kerékpáron a kéz tartás miatt következik be, downhilleseknél és motorosoknál gyakran a sisak töri el a vékony csontot.

Az elmúlt hetek csontfagyasztó hidege után végre elolvadt a hó, és járható lett a Pilis hétköznapi halandóknak is. A Szentendre-Pap-rét-Visegrád-Fellegvár és vissza útvonal hómentes, nem mondható el ez a sárról és vízről. Az útmenti hóbuckák sok helyen vízátfolyást okoznak, az erdészeti munkáknak köszönhetően a sár sem kevés. Az útvonalon meglepően sok hobbikerékpáros volt, szorgalmasan tekertek a tizenfokban, még nagyon télies öltözékben. Az utat két CX-szel tettük meg, ez most a legideálisabb az erdészeti utakon, a favágás miatti fűrészpor szőnyegek, sárhegyek, kövek miatt az ünneplős országúti bringák még hónapokig pihenhetnek.