Egy frusztrált, de határozott véleménnyel rendelkező "úr" ma reggel sok kerékpárost felbosszantott úriemberhez méltatlan minősítgetéseivel, de az első dühöt valószínűleg minden normális bringásnál felváltotta a szánalom vagy mosoly. Mi tudjuk, hogy nem is annyira rossz dolog a városban tekerni, hogy mennyivel frissebben és jobb hangulatban érkezünk kerékpárral a munkába, mintha autót/bkv-t vagy robogót választottunk volna. Nyugodtan faljuk délben a kalóriadús kajákat, együttérzően mosolyogva a fogyókúrázó, mozogni lusta kollégákra, és fejben már a hétvégi tekerésre készülünk. A reggeli nap nem  a műszerfalat melegíti, hanem a hátunkat, és a biztonság nevében vastagított A oszlop helyett maximum a napszeműveg kerete takar bele a panorámába. A kerékpár sosem késik, nem ragad be a dugóba, még akkor sem, ha 50-100 ember teker ugyanabba az irányba. A kerékpáron van idő észrevenni a városba ragadt természet csodáit, anélkül, hogy bárhonnan elkésnénk. Egyszóval tekerni még Budapesten is jó!

Ezt Max már élete korai szakaszában felismerte, és bár az ő környezet a legtöbb budapesti lakosánál sokkal barátságosabb, ne féljünk legalább fejben hasonlóvá tenni mi sem:

(Érzékeny lelkűek figyelem, az alábbi videóban kisgyermek, kutya és napsütés megjelenítése látható!)

Alberto Contador nem tudott hibázni ezen a Girón, és másodszor is megszerezte az összetett győzelmet, kiegészítve 3 Tour és egy Vuelta elsőségét. Ahogy 2010-ben is, a Giró idén is magasra helyezte a lécet az izgalmakat illetően, mindezt azzal együtt is, hogy Contador durván uralta az egész versenyt. Az összetett első öt helyezett állása ma már nem változott, a spanyolt Scarponi, Nibali, Gadret és Rodrigez követi, akik mind nagyszerű versenyt produkáltak. Csak bízni tudok abban, hogy az idei Tour nem fullad a tavalyihoz hasonló unalomba, és Schleck, Basso meg tudják szorongatni Contadort. 

A spanyol versenyző egyik ismérve, hogy kerüli az angol interjúkat, mivel nem szeretné, hogy félreértsék, de a Cyclingnews-zal kivételt tett, így mi is meghallgathatjuk, mit gondolt a 6-ik nagy győzelméről:

Egy link, ha nem megy a videó, itt.

Ma újra egy kerékpárverseny hátsó soraiba készülök, a szombati szerelés, készülödés azonban egy gyerekkori kedvencem, az enyhén modoros és körülményes stílusban író Jerome K Jerome regényének részletét idézte. A Három ember kerékpáron című mű nem a szépirodalom 100 legfontosabb regényének színvonala, de egy esős vasárnap délután sokkal szórakoztatóbb, mint valami enyhén sérült celeb és néhány örömlány tv-s kalandjai. 

Az alábbi részlet nagyjából felidézi azt a skizofrén szituációt, amikor a nagyjából 98%-ason jól működő kerékpáron unalmamban hibát keresek, hogy frissen támadt amatőr szervízelési hobbimat kiélhessem. Pl. néhány hete vettem egy racsnileszedőt. Korábban évente 1-2 alkalommal lett volna szükségem rá, mióta meg van, 8-szor használtam már, többször, mint ahányszor tekertem. És még mennyi szerszámom hiányzik! Lehet, hogy kéne vennem egy gyakorló bringát, aki csak az indoklásra kiváncsi, a vastagon kiemelt részt keresse a lenti regényidézetben (J. K. Jerome, Három ember kerékpáron):

- A bicikli rendben van? - kérdezte Harris.
- Rendben.
- Atvizsgáltad?
- Nem vizsgáltam át, és senki sem fogja átvizsgálni. Működik és
működni is fog! Volt már némi tapasztalatom az ilyen átvizsgálást
illetoen. Ismertem egy embert Folkestone-ban. Egyik este azt
ajánlotta, hogy másnap induljunk hosszabb kerékpártúrára.
- Szívesen - feleltem. Reggel korán keltem, nehezen ment ugyan,
de gondoltam, a kirándulás kárpótolni fog. A társam fél órát
késett, kinn vártam rá a kertben. Gyönyörű ido volt. Amikor
megjött, így szólt:
-Jóképű gépe van. Hogy szalad?
- Mint a többi - feleltem. - Reggel gyorsabban, délután
lustábban. Megragadta a gépem elso kerekét, és hevesen cibálni
kezdte.
- Hagyja - kiáltottam -, még elrontja!
Nem értettem, miért cibálja az enyémet, amikor én nem cibáltam az
övét. Ha cibálni kell a gépet, itt vagyok én, a tulajdonos. Ugy
éreztem, mintha a kutyámat bántaná.
- Az elso kerék lötyög - mondta szigorúan.
- Csak ha lötyögtetik - védekeztem.
Valóban nem lötyögött. Nem lehetett azt lötyögésnek
nevezni.
- Roppant veszélyes! - mondta fejcsóválva.
- Hozzon egy csavarhúzót! - Ellenkezni akartam, de arra
gondoltam, hátha ért hozzá. Amikor visszajöttem, a földön ült. Az
elso kerék már nem a gépen volt, hanem a lába közt. Játszadozott
vele, forgatta, pörgette, az alkatrészek szanaszét hevertek a
kerti ösvényen.
- Valami történt az elso kerékkel - közölte.
- Nekem is úgy tűnik - feleltem letörten.
- Ugy látom, a csapágyban van a hiba - mondta gondterhelten.
- Ne fáradjon! Tegyük vissza és gyerünk!
- Nézzük csak meg, ha úgyis kinn van.
Mintha véletlenül jött volna ki.
Mielott lefoghattam volna, kicsavart valahol valamit amitol pár
tucat golyócska gurult szét az ösvényen.
- Fogja meg - kiáltotta -, fogja meg, egy sem veszhet el! -
Nagyon izgatott lett. Jó félórát csúszkáltunk a földön, és
összeszedtünk tizenhat golyót. Ismerosöm annak a reményének adott
kifejezést, hogy valamennyit megleltük, különben komoly változást
szenvedne a gép. Megmagyarázta, hogy gondosan meg kell számolni,
mennyit veszünk ki, és vigyázni kell, hogy pontosan ugyanannyit
tegyünk vissza. Megígértem, hogy ha valaha darabokra szednék egy
kerékpárt, emlékezni fogok tanácsára. Ovatosságból kalapomba
raktam a golyókat, és a kalapot a lépcsofeljáróra tettem.
Elismerem, hogy nem volt okos dolog, sot ostobaság volt.
Egyébként nem vagyok tökfej, csak befolyásolható. Ismerosöm
jóindulatúan közölte, hogy most már, ha úgyis belefogott,
megvizsgálja a láncot is a kedvemért, és nyomban elkezdte
rángatni az agyat. Megpróbáltam lebeszélni. Idéztem egy sokat
próbált barátom szavait: "Ha az agyaddal baj van, add el a gépet.
Igy olcsóbb!"
- Azok beszélnek így - szólt megvetoen -, akik nem értenek a
géphez. Mi sem könnyebb, mint az agyat kivenni. Igaza volt. Alig
öt perc múlva az agy is a földön hevert, kettéválva, mi pedig a
csavarokat kerestük. Eközben bevallotta, hogy mindig
megfoghatatlan volt számára, miért szoktak eltűnni a csavarok.
Még javában négykézláb csúszkáltunk, amikor Ethelbertha kijött a
házból. Nagyon elcsodálkozott. Azt hitte, már órák óta úton
vagyunk.
- Rögtön - mondta az ismerosöm -, csak segítek a kedves férjének
átvizsgálni a gépet. Jó gép, de nem árt megnézni néha.
- Ha majd mosakodni akarnak - mondta Ethelbertha -, menjenek
hátra a mosókonyhába. A lakást már kitakarították. Nekem még
odaszólt, hogy vitorlázni megy a barátnojével. Ebédre visszajön.
Sokért nem adtam volna, ha velük mehetek. Már belebetegedtem az
ácsorgásba, meg abba, hogy ez az idióta a gépemet roncsolta. A
józan eszem azt súgta, ne hagyjam tovább. Jogom van megvédeni a
tulajdonomat egy orült pusztításától. "Fogd meg a gallérját, és
rakd ki a szűrét!" De ellágyulok, ha valakit bántanom kell.
Hagytam tehát, hadd piszmogjon tovább. Egy ido múlva felhagyott a
csavarok keresésével. Bizalmasan közölte, hogy a csavar fortélyos
jószág, akkor bukkan elo, amikor a legkevésbé várjuk. Most inkább
a láncot óhajtja megvizsgálni. Igy is tett. Ugy megszorította a
láncot, hogy már mozdulni sem bírt. Azután addig lazította, míg
az eredetinek a kétszeresére nem nott. Ezt elintézvén
kijelentette, hogy leghelyesebb, ha az elso kereket
visszatesszük. Én a villát fogtam, o a kerékkel kínlódott, Tíz
perc múlva azt ajánlottam, fogja o a villát, én a kereket. Helyet
cseréltünk. Ujabb öt perc múlva leejtette a gépet, és a kezét a
térde közé nyomkodva kisebb sétát tett a teniszpályán. Eközben
furcsa, sziszego hangon kioktatott, hogy nagyon kell vigyázni,
nehogy az ujjunk a villa és a küllo közé szoruljon.
Biztosítottam, hogy szavaiban sok igazság van, saját
tapasztalataim ugyanezt bizonyítják. Miután az ujját bekötözte,
ismét munkához láttunk. Nagy nehezen visszaraktuk a kereket.
Amikor elkészültünk, harsányan felnevetett. - Minek örül?
- Szamár vagyok! - közölte vidáman.
Ez volt az elso eset, hogy becsülnöm kellett. Érdeklodtem, hogyan
jött rá erre.
- Kinn hagytuk a golyókat - felelte.
A kalapomat kerestem. Felborulva hevert az ösvényen, Ethelbertha
kedvenc kutyája éppen a golyókat ette. Ugy nyeldeste oket, mint a
nokedlit.
- Megárt neki - jegyezte meg ismerosöm. - Kemény acél.
- Kutya baja sem lesz - feleltem. - A héten már megevett egy pár
cipofűzot és egy csomag tűt. Ugy látszik, a kölyökkutyák kívánják
az efféle serkentoket. De mi lesz a biciklimmel?
- Visszateszünk, amennyit találunk - mondta vidáman -, és bízzunk
Istenben. Tizenegyet találtunk. Hatot tettünk az egyik oldalra,
ötöt a másikra. Fél óra múlva helyén volt a kerék. Most aztán
valóban lötyögött, a vak is láthatta. Ismerosöm megnyugtatott,
hogy egyelore jó lesz. Ugy láttam, elfáradt, hazament volna, ha
engedem. De most már a fejembe vettem, hogy lesz, ami lesz, a
munkát befejeztetem vele. A kirándulásról rég lemondtam, a
gépemrol is. Érdeklodve szemléltem tehát, hogyan karmolja,
csípi, marcangolja magát. El-elcsüggedo lelkét olykor egy pohár
sörrel vagy buzdító szóval élesztgettem.
- Élvezet nézni önt - mondtam -, lenyűgözo az ügyessége, uram.
Vidám bizakodása és törhetetlen reménykedése jókedvre derít!
Buzdításomra ismét munkához látott. Megpróbálta visszatenni az
agyat. A gépet a falhoz támasztotta, és a visszájáról javította.
Azután egy fának döntötte, és a felé eso oldalról próbálkozott.
Utána nekem kellett a gépet tartanom, mert o aláfeküdt, a fejét a
kerekek közé nyomta, miközben az olaj az arcára folyt. Végül
rákuporodott, mint egy csomagtartó, de megingott és fejre esett.
Három esetben ezt mondta:
- Hála Istennek, végre sikerült!
Két esetben ezt:
- Kössenek fel, ha így sem lesz jó!
Azt, amit harmadszor mondott, megpróbálom elfelejteni.
Végül elvesztette az önuralmát, és csapkodni kezdte a gépet.
Örömmel láttam, hogy a kerékpár sincs fából. A következo percek
pankrációs birkózássá fajultak. Hol a kerékpár volt alul, o pedig
rajta, majd o a földön, és a gép a hasán. Már-már gyozni
látszott, és keményen ült a nyeregben, de gyozelme rövid életű
volt. A bicikli hirtelen kiszabadult, és rávetve magát, fejbe
vágta a kormánnyal. Háromnegyed egykor mocskosan, ziláltan,
rongyosan és véresen így szólt :
- No, elég lesz ! - Felállt, és a homlokát törolgette. Ugy
láttam, a gépnek is elege volt. Nehéz volt eldönteni, melyikük
szenvedett többet. Ismerosömet hátravittem a mosókonyhába, ahol
szappan és egyéb alkalmatosság nélkül úgy-ahogy megmosdott. Aztán
hazaküldtem. A biciklit kocsira raktam és elszállítottam a
legközelebbi javítóműhelybe. A művezeto odajött és rábámult.
- Mit kezdjek ezzel? - kérdezte.
- Javítsa meg, ha lehet.
- Kissé legyengült - mondta -, de mindent megteszek. Meg is tett
mindent. Két fontomba került. Aztán megbíztam egy ügynököt, hogy
adja el. Senkit sem szeretek becsapni. Azt ajánlottam, hogy
tavalyi gépnek hirdesse. Az ügynök viszont azt javasolta, hogy ne
mondjunk életkort.
- Az ilyen üzletnél nem az igazság a fontos, hanem amit a vevo
elhisz. Köztünk szólva nem úgy nézem, mintha tavaly vette volna.
Megvan ez már tízéves is. Nem mondunk dátumot, kapunk érte,
amennyit kapunk. Kaptam is tole öt fontot, és megesküdött, hogy
ez több, mint amennyirol álmodni mert. Hát igen! Kétfajta
kerékpáros van. Van, aki a javítást élvezi, van, aki a
kerékpározást. Azt hiszem, a javítás nagyobb élvezet. Az ilyen
ember fütyül rá, milyen ido van, merrol fúj a szél, rossz utakon
sem gyötri magát. Kis sámli, csavarhúzó, olajozókanna, egy marék
rongy, és egész nap boldog. Mit számít az, hogy úgy fest, mint
egy kóbor cigány, és bárki meggyanúsíthatja, hogy lopta a gépet?
Csak az a baj, hogy egyesek egy gépbol két élvezetet szeretnének
kisajtolni. Ez pedig nem megy. Vagy javítani akarsz, vagy
biciklizni. Dupla megterhelést egyetlen gép sem bír el. A magam
részérol biciklizéspárti vagyok, ezért gondosan óvakodom minden
javítási kísérlettol. Ha útközben baj éri a gépemet, leülök az
árokpartra, és türelmesen várok, amíg egy szekéren
továbbdöcöghetek. Veszély csak akkor fenyeget, ha amator javító
közeleg. Az ilyen mániákus szerelore egy bedöglött gép olyan
hatással van, mint az útszéli tetem a varjúra. Diadalordítással
csap le rá. Eloször megpróbálom udvariasan elhárítani:
- Semmi az egész, ne fáradjon. Igazán lekötelezne, ha nem
zavartatná magát.
Sajnos, ez a legtöbbször hatástalan. Ilyenkor a leghelyesebb
bunkót ragadni, és kidagadt nyakkal ráordítani:
- Hagyja a gépet, vagy beverem a fejét!

Manapság a profi kerékpározás Alberto Contadorrról szól, ő az egyes számú favorit, a legerősebb játékos, és a korábbi nagy győztesekhez hasonlóan a leginkább megosztó személyiség, amit a sportpolitika is erősít. 

Alberto Contador az amerikai Armstronghoz hasonlóan, nagyon erős PR tevékenységet folytat a közönség szimpátiájának elnyeréséhez. Bár fizikai erőfölénye megkérdőjelezhetetlen, hiszen minden eddigi kihívóját a földbe döngölte, megítélése korántsem a nagy bajnok csodálatos képéhez hasonlít. A tavalyi doppingvádak csak megerősítették a korábban őt körüllengő pletykákat. Ha valaki sokkal erősebb a többeiknél, és olyan ikonokat aláz meg a hegyen, mint Armstrong, az előbb-utóbb szembesül a doppinggyanúval. Az ő esetét az teszi pikánssá, hogy míg másokat a pozitív próba után azonnal felfüggesztenek de legalábbis a sajtóba kerül az ügy, az ő vádja csak jóval a Tour de France után derült ki, és akkor is mindenféle magyarázaok mellett. Nem feladatunk megítélni, hogy valóban doppingvétséget követett-e el, az is lehet, hogy igen, meg az is, hogy nem. Azonban ahogy az ügye pattog a különböző szervezetek között, az eléggé gyanús. A nemzetközi szövetség eltíltaná, a spanyol felmentette. A végleges döntést először tavaszra, a Giró előtti időpontra ígérték, majd lett belőle Tour előtti dátum, most pedig ott tartunk, hogy Tour után. 

Ez különösen azért érdekes kérdés, mert ha a vétséget valósnak találják, akkor a történelemben egyedülálló módon, egy lebukásért rögtön két Tour győzelmet vesztíthet, plusz egy Girót is. Mert afelől nincs kétségem, hogy hiába a kedvencem Schleck, jelenleg kicsi esélyt látok arra, hogy ne Contador nyerjen negyedszer is. 

Adva van tehát ez a kiemelkedő teljesítményű sportoló, aki sokak szemében szálka, hiszen ugye nem került a többi sportolóéhoz hasonló lezárásra ilyen vagy olyan módon, és aki tönkreveri a helyi nagy reménységeket, kivívva ezzel a közönség ellenszenvét. Ez utóbbit különösen nem értem, hiszen amellett, hogy szurkolunk valakinek, nem feltétlenül kell gyalázni, utálni az ellenfelet és annak bukását követelni. Nem így kell nyerni a kedvencünknek. Van azonban valami Contadorban, ami vonzza ezt a haragot.

És ez nem más, mint a közönség kegyének keresése, a győzelemtől való félelem, vagy legalábbis tartás. Az egész tavaly a Touron csúcsosodott ki, amikor Contador, kihasználva Andy Schelck támadás közbeni ügyetlenkedését és láncleverését, megszerezte vele szemben a győzelemhez vezető előnyt. A közvetítés közben én is szitkozódtam, hiszen technikai hiba közben nem illik így támadni, de hamar beláttam, hogy Alberto azt tette, amit tennie kell: ment a győzelemért. A szakasz után a sajtó és a közönség nagyobb része támadta őt ezért a húzásért, pedig nem egyedül ment, hanem aki tudott, csatlakozott hozzá, és különben is, technikai sport. Andy nem adta fel, a Tourmalet-ra komoly támadást indított, és senki nem bírta tartani vele a lépést, csak Contador. Kettejük csatája itt dőlt el, bár Andy magához képest nagyon gyors volt az időfutamon később, nem volt kérdés: a győztes Alberto Contador. Illetve várjunk csak, a szakaszt Andy Scleck nyerte! Valójában ez a győzelem egy alamizsna volt, amit Alberto átengedett neki, elindítva egy számomra rendkívül taszító szokást. 

Contador nem csak átengedte a győzelmet a "vesztesnek", de jelezte is neki, hogy ezt tőlem kaptad, és ugye szent a béke? Contador így csökkenteni vélte a vele szemben kialakult ellenszenvet, hiszen a korábban kétesnek vélt műveletét itt jóvá tette, visszaadott abból, amit elvett. A Tour után jóval robbant a doppingügy, ami újabb mélységekbe taszította a spanyol népszerűségét hazáján kívül, és nem segített ezen a hónapokig tartó huza-vona a szövetségek részéről sem, ami a mostani infók szerint a Tour utánig biztosan eltart. 

Contador eközben még tovább erősödött, és látszik, hogy nem bír magával. Éhes a győzelemre. Fölényesen vezet az összetettben, ami valószínűleg már nem változik a hátralevő két nap folyamán, és mégis támad, alázza ellenfeleit, ahogy egy igazi győztes képes csak rá. Minden megindulása, minden tiszta helyzet, ahol az egyébként szintén kedvenceim közé tartozó Nibali kap tőle, szimpatikus, hiszen versenyzőként a dolgát teszi. Ami mégis elrontja azt, hogy igazi hős legyen, mint a győzelemre éhes Merckx, Armstrong vagy Cipollini, az nem más, mint a szakaszgyőzelmek folyamatos átengedése. Mit akar ezzel? Hogy ő legyen az örök "második" bajnok? A közönség szimpátiáját akarja szerénységgel megnyerni? A mezőnyben akar lenne a nagy jótevő, aki annak adja a szakaszgyőzelmet, akinek akarja? 

Nem jól van ez így! Egy győztes sportoló nyerjen, minden lehetséges módon, ha azt a taktika vagy az erőnlét kiadja. Azt még csak-csak megértem, hogy a volt segítőjét maga elé engedi, bár Riis, a Saxo Bank kapitánya helyében, aki a szponzorokat is hozza, nem lennék boldog, na de hogy mindenkit, aki tartja vele a lépést, ez már kicsit túlzás. Mi vár ránk így a Touron? Egy győztes, 10-szeres szakasz második Alberto, aki ugyan bárkit megverhetne, de mégsem teszi? Kedves Alberto! Kérlek szedd össze magad, legyél férfi, legyél győztes, a legnagyobb kerékpáros a 2010-es években, és ha legyőzöd kedvencem, Andy Schlecket, akkor ezt tedd férfi módjára, és ne osztogass jutalomfalatokat a végén. Köszönöm!

A szingós gumival hétköznapi kerékpáros leginkább a tv-ben találkozik, de pálya és bizonyos szint felett országúti versenyeken is ez az egyes számú választás, a hagyományos peremes belsőkkel szemben több pozitív tulajdonsága is van. Általában könnyebbek és maga a felni is könnyebb a szingós gumihoz, defekt esetén nem romlik olyan drasztikusan a kerékpár irányíthatósága, kisebb a gördülési ellenállásuk. Ugyanakkor még sem való mindenkinek, hiszen egyrészt drágák, másrészt a defektet nem lehet út mellett javítani, csak gumicserével, amit viszont fel kell ragasztani a felnire.

Évtizedekkel ezelőtt a nyíregyházi oroszpiacon vásároltam a szingós gumikat fillérekért, de a pár száz kilométerenkénti defekt miatt azóta sem volt ilyen kerekem, bár nem kizárt, hogy ha komolyabban veszem a ciklokrosszozást, akkor beruházok egybe. A ciklokrossznál ugyanis keskeny, de alacsony nyomású gumikkal mennek terepen, ami a felütéses defekt receptje. A szingós kerékkel viszont akár 1-2 barral is lehet menni, ahogy ezt tavaly a cseh ciklokrossz VB futamon láttuk, amit Stybar nyert a hazai többezres közönség előtt. A lenti videó a Vittoria gyárában készült, a cérnától a kész gumiig követi a folyamatot. 

Alig pár hete írtam Dany Macaskillről, az edinburgi stuntmesterről. Mutatványai, az operatőr szeme és ügyessége révén ma talán ő az egyik legjobb a hangulatos trükkös kerékpáros filmek világában.

Most egy másik filmjébe futottam bele az interneten, és rögtön kétszer is megnéztem. Tegyetek így ti is, ha van egy kis idő két excelfile között:

A magyar Alföldön kicsit talán érthetetlen is a kerékpározás körüli felhajtás a fővárosban. Évtizedek óta közlekednek kontrás Csepeleken, ruszki bringákon, majd olcsó teszkós montenbájkokon tíz és százezrek, boltba, dolgozni, iskolába. A kerékpározás a legtermészetesebb közlekedési forma a mai napig sok településen, legalábbis ahol a legnagyobb szintkülönbséget a töltés vagy egy felüljáró, híd jelent. A dombosabb vidékeken soha nem terjedt el annyira a bringa, mint közlekedési eszköz, ellenben a sportcélú felhasználás gyakoribb. 

Ezt a tényt a norvégok is felfedezték, legalábbis Trondheim városában. Norvégia harmadik legnagyobb településén kiemelkedően magas a kerékpáros utazások aránya, ennek több oka is van: a 30.000-es létszámú egyetem, a 20 millió befektetett norvég korona és persze a TRAMPE. Az elnevezés egy kerékpáros liftet takar, ami a domboldalon fekvő történelmi belvárosba segíti fel erőlködés, kimelegedés és izzadtság nélkül a kerékpárosokat. Az ötlet elsőre furán hangzik, hiszen a kerékpárosok edzenek csak, az a dolguk, de ha jobban belegondolunk, van ráció a dologban.

A saját napi utam is Kőbányától a MOM Parkig tart, ami 10 kilométer, javarészt síkon. A probléma az, hogy átérve a Szabadság-hídon, egy kis gurulás után rögtön emelkedőn kell menni, és bár erőnlétileg észre sem veszem, a testhőmérsékletemet nagyon nehéz szabályozni, hogy izzadás nélkül érjek be az irodába. Síkon elballagok 25-28-al, hűt a szél, lazán pörgetek. Ha azonban a pár százalékos emelkedőn is ezt teszem, akkor vagy az erőlködéstől izzadok, vagy a tempó hiánya miatt a szél hűtő hatása hiányzik. És én még nem tekerek extrém helyeken, illetve nem különösebben zavar, hogy jobbról-balról kerülgetnek a városi bringákkal, míg én egy karbonon egyensúlyozok 15-el az izzadtság határon. (Hazafelé szerencsére nincs ilyen gond, lejtőn síkon nem izzadok annyira, és ha mégis, akkor nem probléma a fürdés, etc)

A Trampe tehát pont ezt küszöböli ki, ezzel lehetővé téve olyanoknak is a bringázást, akik az izzadás vagy erőlködés miatt elkerülnék a belvárost. A lift 1993-ban készült el, és azóta évi 20-30.000 kerékpárost visz fel a hegyre, 1,5-2 méteres másodpercenkénti sebességgel, 130 méter hosszan. A lift használata turistáknak ingyenes, a helyieknek 100 korona az éves bérlet. Az építési költség 8-10.000korona per méter, azaz kb 340.000ft. Ez kicsit több, mint húzni egy méter sárga csíkot a járdán, de nem drágább, mint építeni egy rendes kerékpárutat. Vajon hol lenne egy ilyen szerkezetre a legnagyobb szükség hazánkban? 

A hétvégén már írtam a Giro szörnyeiről, amiktől megriadva több sprinter azonnal feladta a versenyt, míg a többiek rettegve várták, hogy vajon ki hogyan fogja túlélni a napi több ezer méter szintkülönbséget és 6-8 órás tekeréseket. A három hétvégi hegyi szakaszból kettő Budapest vonzáskörzetében, hat órányi autózásra ért véget, ezért már tavasszal eldöntöttük edzőtársammal, hogy ott a helyünk.

Két éve már volt egy éppen csak sikeres GrossGlockner mászásunk, akkor a meleg és az edzetlenség miatt vért izzadtunk a 2504 méteren található Hochtor alagútig, így ideje volt a legnagyobb tisztelet mellett visszavágni ennek a hegynek is, ha már arrafelé jártunk. A Giro két érintett befutóját logisztikai okokból fordítva közelítettük meg, azaz amíg a mezőny a Glocknert támadta, mi a Zoncolánon szenvedtünk, másnap pedig mi mentünk az osztrákokhoz, a mezőny pedig a Zoncolanra. 

Péntek reggel ötkor találkoztunk a BAH csomóponton, és vágtunk neki az első autózásnak. Nagyjából 11-dél között értünk az olasz szörnyeteg, azaz a Zoncolan lábához. Az utat nehéz lett volna eltéveszteni, hiszen minden rózsaszínben, a verseny hivatalos színében pompázott, az utak tele voltak bringásokkal, rendőrökkel, árusokkal. Ovaroban parkoltunk le, onnan 10 kilométer a csúcs. Elsőre nem hangzik komoly kihívásnak, 10 kilométert talán még öreganyám is le tudna tekerni, gondolhatja a kedves olvasó, de ez esetben nem így van. A faluból kivezető út is már 10 %-os, de csak nagyjából másfél kilométer után értünk el a Pokol Kapujáig, ahol minden megváltozik. Innentől 20%-os és még meredekebb falakkal találja szembe magát az ember, ezek nagyjából a meredekebb budai utcák szintje, csak kilométereken keresztül. 

Hamar kiderült, hogy edzőtársam elképzelése a montival csak középső tányér használatáról tévesnek bizonyult, az első komolyabb emelkedő után csattogtak a láncok, és máris 22/30 környéki áttétellel pörgetett felfelé, nagyjából a mellettünk 34/28 környéki áttételekkel szenvedő, halszálkáző országútisok tempójában. Nekem ez a sebesség okozott elsőre nehézséget, hiszen 30/34-es áttétellel nem tudtam elég lassan menni egyenesen, hamarosan a halszálkát kóstolgattam én is, hogy ne essen vészesen a fordulat, és ne szakadjunk el egymástól. 

Próbáltam fotózni is a meredekséget, de egyik kép sem adja vissza azt, amit ott éreztünk. Igazából nem a 20-22% a sok, hiszen abba bele-bele lehet futni itthon is, hanem hogy ez folyamatosan tart, és a pihenő szakaszok is 10% körüliek. Az árnyas erdőben azért szorgalmasan haladtunk előre, mivel volt egy pici erőtartalékom a könnyebb CX bringa miatt, ezért próbálgattam, hogy milyen érzés ilyen emelkedőn ritmust váltani, és megpróbálni ellépni - nos rettenetes, azonnal ég az izom, különösen, ha már másfél órája egyenletesen pumpálja az ember a pedált. Közel két óráig tartott, mire felértünk, viszonyításképpen a Giró eleje ugyanezt a távot harminc kevés perc alatt tette meg másnap. 

A meredek emelkedő lejtőként is kihívást jelentett a satnya CX fékeknek, gyakorlatilag végig húzni kellett, volt is hőmérséklete a felninek, de az edzőtársam tárcsafékje is szép színes lett a lejtő aljára. Gyors összepakolás után a mezőny után eredtünk, de sajnos csak egy út vezetett át a Glocknerre, és ők előttünk voltak már, így a határ osztrák oldalán elfoglaltuk a szállást, és tv-n néztük meg a befutót.

Másnap reggel hatkor kelés és gyors reggeli után, fél nyolckor már a Glockner lábánál szereltük a bringákat. Az előző napi mászás szerencsére nem hagyott komoly nyomot az izmokban, így lazán pörgettünk felfelé a rövid áttételekkel a 8-10%-os emelkedőn. Egyértelművé vált, hogy minden nehézség csak viszonyítás kérdése. Két éve a Pilis után a Glockner horrornak tűnt, most a Zoncolan után egy kellemes, kihívásokat nem nélkülöző, de mégis teljesíthető útnak. A meredek részek 15% körüliek, az előző nap sokszor ennyi volt a pihenő két komoly fal között. A 2504 méterre így viszonylag hamar felértünk, intéztünk pár fotót a hófalak között, és persze végig, mert reggel elképesztően szép a táj a felhők által megszórt fénnyel, sajnos nem sikerült ezt a mobillal megörökíteni.

A Glockner után a Crostis hágót néztük ki a Giró megtekintésére, így rohantunk oda autóval Ovaro mellé, az emelkedő lábához. Itt ismét bringával fel a felső faluig, ahol közölték velünk, hogy a hágót eltörölték, de a faluhoz jön a mezőny kb másfél óra múlva. Mivel még úgy éreztem, hogy teli vagyok energiával, kihasználva az időt elindultam felfelé, amíg lehet, hogy jól szétcsapjam magam, mivel eddig végig spóroltunk az erővel. Nagyjából 6 kilométert mentem felfelé a tizenkevés százalékos emelkedőn, olyan tempóval, amit akkor bírtam, de mégsem jutottam fel a Crostis hágó tetejére, elfogyott az időm és az erőm is. Lassabban fel tudtam volna menni, de akkor a mezőnyt hagytam volna ki, annyit meg nem ért az egész. Mire leértem a faluba, már bontották a kordonokat, mivel az akkori értesülések szerint odáig sem jött fel a mezőny. Szerencsére a Zoncolan befutója nem volt messze, így bringával gyorsan áttekertünk Ovaróba, és az út teljes lezárása előtt, a Pokol Kapujánál vártuk meg a mezőnyt. 

Először motorosok jöttek. Egyesével, párokban, kisebb csoportokban, mintha legalábbis motoros felvonulás lenne. Néhány rendezői autó is elszáguldott, majd kb. 20 motoros érkezett lépésben, köztük 3 kerékpáros szívta a kipufogógázokat, láthatóan elfáradva vágtak neki az előttük álló mindössze 9 kilométernek. Mögöttük érzésre pár perc szünet volt, amíg fotósok, rendezők száguldottak el motorral, majd érkezett a mezőny valódi eleje a későbbi győztesekkel. Itt is rengeteg motor, elől két Liquigas-os kerékpáros, azaz Nibali és a felvezetője, szorosan mögötte egy Saxo bankos segítő és Contador, és persze az összetett többi fontos versenyzője. Ők már viszonylag tempósan mentek, bár elsőre nagyobb sebességre számítottunk (persze elfeledve, hogy már ott is 5-10% között emelkedik az út.). 

Utánuk rengeteg motoros, vállon szállítva a kerékpárt, és a mezőny szétszóródott tagjai. Feltűnően széles tartományú montiracsnik feszültek a néhány nevetgélő, beszélgető, vagy utolsó erejével a túlélésért küzdő versenyző bringáján. Érdekes volt látni, hogy mennyire emberből vannak ők is, és ezen az igen magas szinten is mennyire megviseli a versenyzőket az egymást követő emelkedők sora. Mire az utolsó versenyző is elment előttünk, a mellettünk levő sörsátorban az ordibáló olaszok Nibalinak szurkoltak, aki éppen összeszedte magát. A befutóról nem akartunk lemaradni, így a közelgő eső ellenére mi is odafurakodtunk a sátor széléhez, végighallgattuk a hörgést, ami Contadort kísérte, és az ujjongást, ami Nibali akcióinak szólt.

Végül a spanyol volt megint az erősebb, befutóját néma csend fogadta, míg Nibalit megtapsolták. Ekkor már lent is esett az eső (a befutót is kb. az első öt versenyző úszta meg szárazon), mintha minden vízvezeték eltört volna, így végül sikerült teljesen szétáznunk az autóig, és persze vizes bringákat pakolni az utastérbe. Innen már nem is volt más dolgunk, mint hazajönni, ami éjfél előtt kicsivel sikerült is. Feszes program volt így nagyjából 43 órára, de az idei év eddigi legjobb hétvégéje, beleértve a levezetésnek szánt 3 órás vasárnapi tekerést is a Csepel-szigeten, ami után már azt sem tudtam, hogy melyik irányba kell forgatni a pedált, annyira elfogyott az energiám (persze víz és kaja nélkül indultam el a levezetőnek szánt csavargásra). De így lett ez jó, hétfő estére már csak az emlékek maradtak, az izomláz is elmúlt. Reméljük jövőre is jár errefelé a Giro és mi is ki tudunk menni - még több magyar társaságában!

Az autósok gyakran lenézik a bringásokat, hiszen "az ő adójukból" épített utakat használjuk, "az ő idejüket" raboljuk az alacsonyabb tempóval a városban (nyilván nem a többi autós, akik miatt áll a sor), és amúgy is csak a csóró szerencsétlenek járnak bringával, akik tüdőrákban fognak nyomorult módon elpusztulni (a szennyezett levegő miatt).

Képmutató lennék, ha kizárólag a kerékpáros közlekedés mellett érvelnék, hiszen autót, motort, robogót, vonatot, buszt, repülőt, teherautót is igénybe veszek, ha az ésszerűbb, de legjobban a saját erővel hajtott kétkerekűeket szeretem. Mások az autóikkal vannak így, és remek kerékpárellenes reklámokat készítenek. A reklámok két alapvető csoportja a kényelem kihangsúlyozása, illetve a környezetvédelem autós megoldása. Az utóbbiak apró szépséghibája, hogy jelen pillanatban pont az ilyen szupertiszta dízel motorok miniatűr, nem látható részecskéi jelentik a legnagyobb rizikót a többi ember tüdejére...

Audi szupertiszta dízel

Egy ausztrál biztosító kampányfilmje

A naplemente utáni bringázás különösen nagy élmény tud lenni egy teliholdas éjszakán, de közúton extrém mód veszélyes. A pici, egyledes lámpák gyakorlatilag láthatatlanok, megspékelve mindez a kerékpárosokra (rám is) jellemző laza szabálykezeléssel, életveszélyes hely

Project Aura: Bicycle Safety Lighting System from Project AURA on Vimeo.

Tegnap azzal zártam, hogy a sprinterek hamarosan eltűnnek a mezőnyből, és ennek az oka nem más, mint a domborzat. A tegnapi utolsó sík szakasz után jönnek az igazi hegyek, ahol a gyorslábú legényeknek nem sok keresnivalója van, ha nem adják fel önként, akkor legtöbben az időtúllépés miatt távoznak majd.

Hogy pontosan miről is van szó, íme három adat: 1417, 10,1, 18. És még három: 1200, 11,9, 22. Az első szám a szintkülönbség, a második az átlagos meredekség, a harmadik pedig a legmeredekebb szakasz átlaga - azaz szombaton 2 Pilis és egy Mátra nehézségű emelkedő után két ilyen hegy vár a mezőnyre. Viszonyításképpen a magyarok körében népszerű Grossglockner (Kasereck) szakasza mindössze 863 méter szint, átlagos 6,3% emelkedővel és 14%-os maximummal. Sok sprinter és vízhordó már itt el fog vérezni, ha a nagyok nagyon megtekerik az elejét.

A bejegyzés megjelenésekor mi már valószínűleg Ausztriában leszünk, hajnali fél ötös indulással, és a mezőnyhöz képest fordított sorrendben mászunk, pénteken a Zoncolánt, majd délután nagy rohanás a GrossGlockneres szakaszra kocsival, szombaton fordítva, reggel Gross mászás, majd Zoncolan befutó, este haza. A Grosson már voltunk két éve, akkor a reggeli utazás után elég durvának tűnt, de azóta erősödtünk, így azzal kapcsolatban nincs félelmünk.

Egészen más a Zoncolan. Az 1200méter szintkülönbség nem is lenne olyan vészes, ennél több volt a Hegyek Pokla, na de az 120 és nem tizenkét kilométer alatt! A 11,9%-os átlagmeredekség nagyjából a Kékestető felé vezető út meredekebb szakaszait hozza, a 20-22%-hoz már a meredekebb budai kis utcák között kell keresnünk hasonlóságot, de egyik sem megy kilométereken keresztül felfelé. A Zoncolan a profi kerékpársport egyik legdurvább emelkedője, idén negyedszer kerül be a Giro útvonalába, tavaly itt dőlt el a Giro, Basso nem csak a szakaszt nyerte meg aznap, hanem az összetett versenyben is véglegesen élre állt.

Az idei évben kicsit korábban kerül sor erre a hegyre, és a három magyar igazság jegyében vasárnap is három elsőkategóriás hegy vár a bringásokra, köztük a Passo Giau, azaz Cima Coppi. Ezt már remélhetőleg a fotelből nézem otthon, izomláz nélkül, az utóbbira azonban elég kicsi esély van. Gyakorlatilag innentől kezdve nem is lesz sík szakasz, szinte mindig hegyre mennek, 1700-2100 méter magas, 8-10 százalékos első kategóriás hegyek váltakoznak naponta, csak az utolsó időfutamon marad el a gravitáció legyőzésének mámora, de az még messze van, egy teljes hét múlva.

A Zoncolánra visszatérve, a korábbi Contadoros cikkben már láthattunk róla egy videót, érdemes újra megnézni az edzésen használt áttéleket. Ez bizony nem a klasszikus 39/21, hanem 34/32, és a versenyen is 34/28-al mennek legtöbben. Megszokott ez nekünk, hiszen 34/27 elég elterjedt áttétel a hegyekben közlekedőknek, na de mi, földi halandók ezzel 10-12%-ra megyünk, nem 22-re. Az előzetes tervtől eltérően ide a CX bringával megyek, ami ugyan majd 12 kg, ellenben elől 30-as a kistányér, és hátul a 34-es monti racsni virít, miután hosszas gondolkodás után felraktam, kihagyva az országúti 27-es sort, mint opciót. Ha valamilyen okból hétfőtől nem lenne frissítés, akkor nem sikerült feljutni, de legalább tudjátok, merre kell keresni minket az árokban pihegve.. 

A beharangozó cikksorozatban többször hivatkoztam Contadorra, mint esélyesre, ha az UCI engedi őt nyerni. Egyelőre semmi hír a várható retorziókról, így a spanyol kerekes a rózsaszín trikóban várja a hegyi szakaszokat, miután a forrongó Etnán erődemonstrációt tartva szétzúzta az ellenfelek reményét a könnyű győzelemre.

A Giro első napja egy csapatidőfutammal kezdődött, ami inkább showműsor, mint a végeredményt drasztikusan befolyásoló szakasz, és ugyanez mondható el a következő síkon teljesített napról is, amikor 244 km után Petacchi ért be elsőként, a második Cavendish pedig a rózsaszín trikónak örülhetett. Persze nem sokáig, a harmadik nap egy hegyet is tartogatott, ami az angol sprinternek több percébe került, a győzelmet Arcos szerezte meg, az első helyre pedig David Millar jött fel. A hegy azonban egy tragédia okozója is lett, Wouter Weylandt a lejtőzés közben nagy sebességgel sziklának csapódott, és az orvosi beavatkozás ellenére elhunyt.

Halála az egész kerékpáros társadalmat megrendítette, a negyedik szakaszt emlékének szentelve a mezőny egyben teljesítette, az utakat a 108-as rajtszámot magasba tartó nézők szegélyezték. A nap végén Weylandt legjobb barátja, Tyler Farrar és csapata a Leopard Trek befejezte a versenyt.

Az ötödik szakaszon újra a versenyzésé lett a főszerep, a híres murvás szakaszokon ezúttal elmaradt a tavalyi sártenger, de azért érdemes belenézni a lenti videóba, hogy átérezhessük, miért is tartják a Girót a legváltozatosabb versenynek. És persze, hogy viszonyítási alap is legyen a hazai rossz utakat illetően:

A szakaszt a holland Weenig nyerte egy 13 kilométeres szökéssel, és bár Scarponi az utolsó emelkedőn okozott nehéz perceket neki, végül a 8 másodperc megmaradt előny a hollandnak a rózsaszín trikót is jelentette. Ezt a dimbes-dombos hatodik szakaszon is megőrizte, és az első komoly hegyi befutót hozó hetediken is, ami nagyszerű teljesítmény a holland kerekestől. Innentől azonban már nem róla szól a történet, hanem az étkezésében különösen körültekintő spanyol Contadorról. A tavalyi húsevős-doppingos botrányba keveredő klasszis egy váratlan húzással meglepte az egész mezőnyt, és elhomályosította Oscar Gatto győzelmét. Az utolsó 5 kilométeren ugyanis emelkedő várt a mezőnyre, ahol a Popovich indította támadásra válaszként Gatto lépett meg a mezőnyből, és a célig végig vezetve élete legnagyobb sikerét aratta. Contador az utolsó kilométeren lepte meg ellenfeleit egy komolyabb ritmusváltással, kevés híján a szakaszgyőzelmet is megszerezte, de a jóváírásokon és a pár másodperces előnyön felül azt is megmutatta, hogy ki a vezérkutya az idei évben. Ha más nem, a közvetítések hangulata miatt érdemes olaszul megtanulni:

A kilencedik szakasz a hét közepén komoly veszélybe került, a mindig éber Etna ugyanis egy kisebb lávaömlést produkált, ami aztán szerencsére nem bizonyult tartósnak. A szicíliai vulkánt kétszer mászta meg a mezőny, a helyi származású Nibalitól sokan vártak itt egy nagyobb akciót, de a show műsort ezúttal más szolgáltatta. A befutó előtt hat kilométerrel a venezuelai Guillen támadására senki nem reagált, ellenben Contador szökése komoly fejfájást okozott az esélyeseknek. Scarponi vette leggyorsabban a lapot, és a spanyol nyomába eredt. Tempóját nem bírta tartani, a végére sokba is került neki az erőlködés, a saját tempót diktáló Nibali, Garzeli, Kreuziger és Arroyo is elé kerültek. A venezuelai Guillen azonban sokáig utánfutóként követte Alberto-t, végül mindössze három másodpercet kapott, szemben az esélyesekkel, akik egy 50-est vágtak zsebre. Nem volt kérdés, hogy Contador ezzel a vezetést is átvette, nem csak az ellenfelek lelkébe gázolt bele teljesítményével.

Az Etna után pihenőnap következett, majd egy viszonylag sík szakaszon Cavendish visszavágott Petacchinak a korábbi vereségért, és kerékpárhosszal nyerte a szakaszt. A sprinterek valószínűleg már nem sokáig lesznek részei a mezőnynek, a mai sík menés után a 13-ik szakaszon többen búcsúzni fognak. Az okokat holnap reggel olvashatjátok, addig is a tegnapi összetett, mely valószínűleg ma érintetlen marad:

• 1. Alberto Contador Velasco (Spain), SaxoBank-Sungard , 40:37:51
• 2. Kanstantsin Sivtsov (Belarus), HTC-Highroad, at 0:59
• 3. Vincenzo Nibali (Italy), Liquigas-Doimo, at 1:21
• 4. Christophe Le Mevel (France), Garmin-Cervelo, at 1:28
• 5. Michele Scarponi (Italy), Lampre-ISD, at 1:28

Az álmodozás az élet megrontója, tartják a racionálisan savanyú emberek, de mi azért szeretünk álmodozni. Hogy miről? Ezt egyéne válogatja. Van aki egy kerékpárbarát városról, más a te bringádról, megint mások egy 3000 mérföldes verseny utáni célról álmodnak, vagy az olimpia lázában a világ megváltásáról. Ismerkedjünk meg mások álmaival, hogy jobban átélhessük a sajátunkat...

Álom a kerékpárokról.

Álom a kerékpárodról

Álom a célbaérésről:

és végül az olimpiai álom:

A tavalyi év emlékezetesen nehéz versenye után a természet ismét gondoskodott a bonyodalmakról. Jéghez hasonló csúszós út, szél, eső, rossz útminőség kísérte a szétszórt mezőny útját, de istenbizony, megyek jövőre is!

A kerékpáros alapvetően mazochista ember. Hűvös esőben épeszű hobbista otthon marad, és bepótolja az edzések miatt kimaradt TV-zést, családozást vagy melót, de a kerékpárosok a nem az épeszűek közé tartoznak. Két hete a Buda Maratonon dagasztottuk sok százan a sarat, most Esztergomban gyűlt össze az időjárási körülményekhez képest nagy társaság. Közel 200 induló, köztük a teljes magyar élmezőny, az Aegon, Ora Hotels, Cube, Cervelo, Team Bátorfi versenyzői is szép számban képviselték csapatukat, de negyedik helyen például Buruczki Szilárd, az egyik legerősebb magyar montis érkezett be.

A rajtnál így nem volt kétséges, ami addig sem, hogy nem az érmekért megy a hozzám hasonló turista mezőny. A saras parkolót többször átvágva sikerült a versenyre optikailag is felkészíteni a kerékpárt, rövid melegítés közben észrevettem azt is, hogy a hátsó váltóm elállítódott szállítás közben, így a hátralevő 15 percben volt programom, hogy mind a 20 fokozat meglegyen. A rajtnál nagy tisztelettel adózva az egyenmezes élversenyzőknek, a hátsó harmadban helyezkedtem, ami hibának bizonyult. Alig hagytuk el a városhatárt, amikor megnyúlt a sor, és előttem jóval szétszakadt a mezőny. Az erőlködés határán próbáltam átlépni az akkora már 1-200 méterre nyílt távolságot, de ez egyedül nem ment, plusz mögöttem is jöttek még vagy százan, így inkább bevártam őket, ekkora csapattal ez csak nem lesz gond.

A feltételezésem nem jött be, kevesen akartak elől menni, plusz a felvezető motoros is bevitt minket egy 2 kilométeres kerülőbe, így az elsők között gurulva, a káromkodós forduló után rögtön hátulról kellett újra feltornáznom magam. A Dorog utáni emelkedőn aztán sikerült megint normális pozícióba érni, igaz, itt a mezőny felét el is hagytuk (természetesen a második mezőnyről van szó, az eleje kihagyta a kerülőt, és amúgy is jobban haladt, addigra már Csolnok után járhattak). Az emelkedők-lejtők innentől békés tempóban jöttek, felfelé lazán pörgetve tekertem az akkor még nagytányéron haladó kollégák mellett, lejtőn meg még lassabban mentünk, csúszós volt az út, sokaknak ez problémát jelentett, bár én sem voltam vidám a slick gumikkal.

Egész Gyermely környékéig 30 környéki tempóval utaztunk, beszélgettünk, túra hangulat uralkodott, bár egyesével szakadoztak le a grupettónkból - a domborzat, szél, hideg és az eső elkezdte szedni áldozatait. Ekkor elől már éles verseny zajlott, a későbbi győztesek elszakadtak a főmezőnytől, nemsokkal később egy bukás miatt hárman maradtak, Kiskó, Vígh Zoltán és a későbbi győztes Fejes Gábor. Az esésben Simon Péter sérült meg komolyabban, az elvileg a mezőny után haladó mentő valójában nem haladt, fél óráig tartott, amíg kiért. Nem kell részletezni, hogy mit jelentett volna ez, ha nem egy enyhébb agyrázkódás miatt marad mozdulatlanul a sporttárs...

Az útviszonyok egyébként a szokásos magyar szintet hozták, gödrök, repedések, hullámok, mindez megspékelve egy lightos esővel, így szappanoldathoz hasonló nyálka alakult ki néhol. Egy ilyenen a mi bolyunk is szétesett, elől kicsúszott valaki, és sorban utána az egész csapat. Én éppen akkor mentem kicsit hátra kajálni, így utólag nem kellett volna. Majdnem sikerült kikerülni a földön fekvőket, de az előttem levő is elcsúszott, és hogy ne keresztezzem érzékeny pontjait, egy árnyalatnyit fékeztem, és már csúsztam is, mint a büdösbogár, a hátamon forogva. Sokat elárul az út tapadásáról, hogy sem a csupasz könyököm, amin támaszkodtam, sem a ruhám nem szenvedett látható sérülést a pár méteres szánkózás után.

Mivel közülünk senki nem sérült, a lehetőségekhez képest hamar felpattantunk, és egyesével igyekeztünk utolérni az eltávolodó srácokat, akik megúszták az esetet. Nekem rögtön elállítódott a váltóm, így pár kilométeren keresztül ezúttal az első váltót piszkáltam, mire újra lett nagytányér, eközben szépen feljött rám egy 4-8 fős társaság. Rajtunk nem segítettek szerencsére a kisérőautók, más blogokban lehetett autós felvezetésről beszélni - nos akinek ez bejön, hát csinálja... Az élmezőny nem szorult rá, és mi teljesen más okból szintén nem, de azt hiszem, egy ilyen amatőr hazai verseny nem is kéne, hogy erről szóljon.

Ennek megfelelően mi becsületesen gyűjtöttük be a szétszakadt grupettónkat, 1-2-3 főket pár száz méterenként. A vége előtt 40 kilométerrel már újra sokan voltunk, persze elől továbbra is néhányan tekertünk. Az utolsó nagy emelkedőn ennek vége szakadt, először ketten, majd egy újabb páros, majd még két-három ember egyre jobban eltávoldott a bolytól, búcsút intettünk nekik, és elkezdtünk kicsit erősebben menni, a verseny eddig tempóját kicsit emelve. Bár továbbra is értük utol a párokat, triókat, nagyon nem ragadt ránk senki egészen a befutóig, ahová tempós túrasebességgel, kis beszélgetésekkel az emelkedőn éppen 30-as átlag felett érkeztünk. A befutó sajnos nem tartott a Túristaházig, ennek okát már vasárnap leírtam, az Erdőgazdaság állítólag komoly összeget kért volna ezért (ahelyett, hogy örültek volna az ingyen reklámnak...).

A verseny összeségében egy jó hangulatú túra lett a hátsó sorokban, mindössze a csúszós út, a későn érkező mentő, és a levágott cél okozott problémát, amin reméljük jövőre a szervezők segíteni tudnak - és itt nem az esőre gondoltam elsősorban. Mindenesetre én biztosan indulok, még ha jövőre sem sikerül élőben nézni az élmezőny befutóját...

Eredménylisták, Dóri Tamás Hunor további képei a rendező Küllőszaggatók csapatának oldalán, itt!

Szombat reggel egy régi kedvenc helyemen, a Hungaroringen tekerhettem életemben először. Nem voltam ezzel egyedül, remélem képeket is látunk hamarosan!

A Szuperbringa nap keretében egy teljes órát kaptunk volna ajándékba, részben a Hungaroring Zrt. támogatásával. Az valamennyire talán közismert tény, hogy a korábbi pénzmágus bagázst lecserélték és új vezetése van a Nemzeti Versenypályának és úgy néz ki, elindultak a pozitív változások.

Korábban sokszor voltam kinn motorral, autóval vagy újságíróként, és fizetős vagy VIP vendégként mindig azonnal nyílt a sorompó, és a körülményekhez képest kultúrált hozzáállást tapasztaltam a személyzet részéről - persze csókosként nem is volt nehéz, a motoros pályanapok például híresek voltak arról, hogy nem 100% korrektséggel álltak a fizetős ügyfelekhez.

Hasonló érzésem volt nekem is ma. Elfogadható érv, hogy az Opelosok nem szerették volna, ha a sok csóri bringás bent összeolajozza a kedves ügyfeleket így szétválasztották a két rendezvényt, kerékpárral nem lehetett a területre bemenni. Teljesen érthető. Nekünk reggel mégis sikerült egy véletlen folytán bejutni, mivel a szekuritis társaság felküldött minket a boxutca felé, majd amikor 9:30 előtt legurultam megnézni, honnan is indulunk ténylegesen, mert nem az általuk megadott 8-as boxból (hanem mint kiderült kaputól, ami egész más), már nem mehettem vissza a cuccaimért, és szólni az edzőtársnak (aki fent várt két gyerekkel). Még gyalog sem, csak körben, ha a bringám letámasztom valahová. Értem én, hogy a szabály, az szabály, de ha tilos felmenni, és korábban udvariasan erre irányítottak minket, akkor nem lett volna jobb, ha felmehetek a főkaputól szólni az illegálisan ott tartózkodó bringásnak, vagy ők felszólnak a tőle 5 méterre álló kollégának rádión, hogy ugyan jöjjön már le? Ez tényleg csak azért tűnt fel, mert az őrök egymást hangosan instruálták "be ne engedd má' mennyen körbe" volt a legudvariasabb (persze körben sem lehetett bemenni, hiába volt karszalag) - plusz még a boxutcáig sem kellett volna felmennem, vagy nekik rádión felszólni...

Szerencsére megoldódott a dolog, edzőtárs lejött egy idő után, gyerekeket is sikerült logisztikázni, pár perc késéssel már ott is voltunk a PÁLYÁN! A Hungaroring minden járművel tart meglepetéseket, kerékpárral a sunyi emelkedők lopták be magukat a szívembe, és persze vicces volt fékezés nélkül, "ideális íven" gurulni, a megszokott tempónál 100-200km/h-val  kisebb sebességgel. A kört sajnos az edzőtársam kedves felesége már nem élvezhette, óra 35-kor lezárták a felmenetelt, pedig még akár két kör is belefért volna. Egyébként érdekes, hogy többen estek, mint egy motoros pályanapon, pedig nem volt nagy a tempó. A végén némi arroganciával kergették ki egyes segéderők a késlekedő kerékpárosokat (még 11:00 előtt voltunk), mi a gyerekek miatt megúsztuk a kedves szavakat. Annyira kevésen múlott, hogy tökéletes legyen ez a pár perces menet, kár érte, leginkább azért, mert sem a kerékpáros, sem a Hungaroringes rendezvényekre nem jellemző ez a stílus - és legkevésbe sem tehetnek róla a szervezők. Úgy néz ki, új vezetés, vagy a rendezők új biztonsági emberei még nem vettek részt az ügyfélkapcsolati tréningen. Én benne lennék, hogy legközelebb fizetős legyen a pálya, és cserébe mindenki a megszokott jófej stílusát hozza. (És persze hálát adok a sorsnak, hogy olyan életem van, hogy már ennyi kis kötözködés is feltűnik - ezért jó bringával járni, és kerülni a BKV-t, meg autóval a dugókat)

A hétköznapi bosszankodásokhoz még egy friss téma: a mai Kínok Kínjának befutóját állítólag megváltoztatták, nem lehet felmenni a Vaskapu Erdészházhoz, mivel az Erdészet negyed millió forintot kért ezért a szervezőktől. Mindez egyelőre pletyka, nemsokára kiderül az igazság, amint odaérek a célhoz. Az előző Küllőszaggatós rendezvényen is egy erdészeti malőr okozott problémát, akkor egy teherautó agresszívkodott - az Erdészet vezetője azonban nagyon gyorsan és korrekten reagált az ügyre. Kiváncsi vagyok, a mostani esetből mi igaz, vagy mi nem, mindenesetre a hegyre elég sok autó felmegy, mivel sorompó nem tíltja, táblára nem emlékszem. Csúnya lehúzás lenne mindenesetre, ha ez tényleg így van.

Mára már csak napos szép időt szeretnék, tegnap motorral bejártam a pályát a Hungaroringezés után, és szép, hosszú, magányos tekerés elé nézek, amilyen emelkedők vannak a távon. Remélem azért sokan leszünk a rajtnál!

A kerékpárosnak mindent szabad? Jogosak a kritikák, vagy csak egy feltűnő kisebbség miatt ítélnek meg minket negatívan?

Ha felvetik a kerékpáros kollégák egyes fórumokon az autósok figyelmetlenségét, intoleranciáját, ne adj isten szándékos veszélyeztetését, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy a ja, bocs tényleg helyett valami olyasmit kapunk vissza, hogy a bringások milyen köcsögök. A járdán mennek ezerrel, elütik a gyalogost a zebrán, és szembe mennek a forgalommal, leginkább az ökörhugyozáshoz hasonló szabályossággal. Nem állítom, hogy alaptalan a kritika, hiszen tényleg találkozni ugyanolyan felsőbbrendű bringással a járdán, amit mi megszenvedünk az autósoktól, és a kresz szabályokat is elég lazán vesszük sokan, bár amióta tömegsport a kerékpáros ingázás, látok a pirosnál megállni embereket, sőt, ők vannak többségben. Azt sem állítom, hogy betartom a kreszt minden helyzetben, hiszen a bringázás egyik legnagyobb előnye a szabadság, és a mozgékonyság. Semmivel, még motorral sem lehet olyan szabadon közlekedni, mint bringával. Keresztülvághatsz a kevés park bármelyikén, mehetsz járdán, úton, ösvényen, egy dolgot azonban érdemes fejben tartani.

Ne legyél köcsög. Ha valamilyen szabályt betartasz közlekedés közben az legyen a másik tisztelete. Tisztelt meg a bringás társad azzal, hogy nem mész vele szembe rossz oldalon, hogy nem lököd fel. A gyalogost azzal, hogy nem tekersz a járdán ezerrel, és ha véletlenül a kerékpárútra téved, mert akár észre sem veszi, ne ordítsd le a fejét - kerüld ki, és suhanj tovább. És mindig adj elsőbbséget annak, akinek jár, és néha annak is, akinek nem jár. Röviden: mindig a hátul jövő figyel, és mindig a kisebbet engedjük el. A new yorkiak videói a fenti témáról, egyszerű szöveggel: (Do not be a jerk: ne légy köcsög)

A napokban indult el egy ténylegesen hiánypótló oldal, az edzestervem.hu, első mountain bike olimpikonunk részvételével.

Vinczeffy Zsolt, azaz Zerge neve nem ismeretlen a kerékpárt minimálisan is követő emberek fülének: sokszoros magyar bajnok, és a 2004-es athéni Olimpia résztvevője volt, illetve a POLAR órák kereskedelme révén. Weboldalán, a Zerge.info eddig is lehetett olvasgatni tanácsokat a felkészüléssel kapcsolatban, azonban az edzéstervem.hu túlmutat ezen is. Két társával, Lengyel Tamással és Illés Bálinttal igen komoly szakmai erőt képviselnek, Lengyel Tamás is többszörös magyar bajnok, Tour de Hongrie győztes és külföldi csapatokban is tekert, Illés Bálint 30 éve edző (Fradi), szakedző főiskolai tanár.

Az oldal maga elég egyszerű felépítésű, aki itt elveszik, az ne menjen kerékpárral erdőbe. Egyéni és regisztráció után akár ingyenes edzésterveket kínálnak, felkészülési lehetőséget ismertebb hazai eseményekre, maratonokra. A tervek több hetesek, az esemény időpontjától függően. Az egyéni edzéstervek minőségére a trió szakmai tapasztalata a garancia, érdemes lehet az ingyenes próba után egy konzultációra bejelentkezni. Az edző szerepet így ők is több lépcsőre bontják, ingyenesen odaadják az alapvető felkészülési tanácsokat, de a személyre szabást, az apró nüanszokat, motivációt és támogatást is biztosítják, a befeketetett munka ellenértékéért cserébe. Korrekt hozzáállás, drukkolok a sport érdekében is, hogy minél több amatőr ügyfelük legyen, akik a versenyeinken javítják majd a színvonalat, még erősebb edzésre sarkalva mindannyiunkat. 

A kezdeményezés tehát nagyon szimpatikus, a megvalósításban azért látszik, hogy kerékpáros és nem média szakemberekről van szó, kicsit sok még a feltöltetlen menüpont, és a tudástárban is vannak (élettani) pontatlanságok, helyesírási hibák. Ami viszont jó pont, hogy bár az indoklás néha kicsit vitatható vagy elnagyolt, a következtetések legtöbbször helyesek. Persze más nekem az elvárásom élettan és anatómia szigorlattal a hátam mögött és más azoknak az olvasóknak, akik az interneten terjengő tömény hülyeségek helyett keresnek használható információt. Ez az, tényleg merem javasolni az egész tudástár átolvasását, és a tanácsok kipróbálását 95%-ban szerintem jók, ami messze meghaladja az elvárható szintet. Ha már vitatkozni kell valamivel, akkor én az inzulin és magas glikémiás indexű szénhidrátok fogyasztásának ok-okozata és alkalmazási ideje környékén pontosítanám, másba nemigen tudok belekötni...

Az oldalhoz fórum is tartozik, ami a bikemagon fut, ha valakinek kérdése van, itt teheti fel közvetlenül az edzőknek.

De most tényleg, miért tekerünk, miről szól a montizás? Az izzadtságról? A kalandról? Új tájak felfedézéséről? A gravitáció legyőzéséről?

Miért tekerünk hóban, sárban, tikkasztó melegben a vastag gumis traktorokkal? Te tudod a választ? Ha nem, nézd meg ezt, hátha segít:

Mi történik, ha valaki 20.000 kidobásra ítélt bringát juttat el egy harmadik világban található szegény városba? Életet biztosít az embereknek, az egyéni mobilitásuk megteremtésével, hasonlóan a Biblia tanításához, miszerint nem élelmiszer kell a szegényeknek, hanem eszköz, amivel maguk is előteremthetik.

Amerikában a civil adományozás elképesztő erőforrásokat mozgat, ugyanakkor a sok pénz sok csalót is vonzott, ami bizalmatlanságot is szül az emberekben, hiszen nem lehetnek biztosak abban, hogy amiről ők lemondtak, az máshol életet menthet. David Schweidenback elképzelése ezért is működik ennyire hatékonyan. Kidobásra ítélt kerékpárokat gyűjt be az Egyesült Államokban, és azt a világ egyik legszegényebb országába szállítja egy alapítványon keresztül. Már korábban is írtam arról, hogy a kerékpár egy ilyen országban mekkora változást hozhat, a Ruanda Projekt Tom Ritchey szervezésében a kávétermesztés fellendülését segítette, a Kona az AIDS betegek ellátásának támogatását segíti, de még az olyan gazdag országokban, mint Japán is segít a kerékpár, ha baj van: a cunami után 1000 darab Giant érkezett a polgári védelemnek. Hazánkban sem ismeretlen az adományozás, a Bringakonyha jó példa erre.

Visszatérve a Pedals for Progress alapítványra, David 1991-ben kezdte működését, a nicaraguai Rivas városát megcélozva az első 20.000 kerékpárral. Igen, óriási számokról van szó, ezt 2006-ban Bob Uhlendorf is megtapasztalta, amikor 70-es évekbeli Rampar versenykerékpárját végül letolta a szomszédos parkolóban felállított gyűjtőhelyre, és 35 fős tömeg fogadta tapsolva, ünneplve. Ő volt a 100.000-ik adományozó, ami hatalmas eredmény egy ilyen kicsi, alulról építkező szervezetnek.

A Pedals for Progress már 129.000 kerékpárnál, és 1700 varrógépnél jár, melyet jelenleg 28 fejlődő országban osztanak szét. A begyűjtött kerékpárokat  - tárolási lehetőség híján - 500-as tételekben konténerre rakják, és elküldik a célállomásra, ahol partnerszervezetek osztják ki alacsony díj ellenében a rászorulóknak. A bevételből helyi szociális programokat, mint az ingyenes fogorvosi kezelés, finanszíroznak.

A 100.000-ik kerékpár, a Rampar, egy éjjeli őr, Mateo Patzan figyelmét keltette fel a FIDESMA telephelyén, mely a P4P helyi partnere. Patzan éjjel őrködik, nappal viszont a helyi híresség, a regionális kerékpárbajnok, akit szponzor híján a FIDESMA támogat alkatrésszel. A Rampar ugyan nehezebb és lassabb is, mint a mai versenykerékpárok, 10 dollárért azonban Patzan megvette a gépet, és reményei szerint ez hozzásegíti, hogy végre országos szinten is megmutathassa magát, és a pénzdíjjal egészítse ki jövedelmét - ötgyermekes apaként erre szüksége is van. Más embereknek a kerékpár a távolabbi munkavállalást teszi lehetővé, vagy szállítóbringává alakítva mozgó büfét, elárusítóhelyet biztosít.

Ezek a célok támasztják alá az elsőre furcsa helyzetet: miért kell fizetni a szegényeknek az ingyen kapott bringákért? A szervezet célja a gazdaság fejlesztése, nem csak az adományozás. A jelképes összeg egyrészt biztosítja, hogy a kerékpár ahhoz kerüljön, akinek szüksége van rá, másrészt ez a pénz további projektek finanszírozását teszi lehetővé. Ha a kerékpár eszköz a munkába jutáshoz, a varrógép még jobb - maga a munka. Ezt 1999-ben ismerték fel, mikor David felesége új varrógépet vett, és a régivel nem tudtak mit kezdeni.

Amerikában évente 22.000.000 millió kerékpárt adnak el, többségük szemétdombon végzi. Van tehát utánpótlás, és a P4P egyik legnagyobb felismerése, hogy közvetlenül a gazdasági fejlődést próbálják elősegíteni, nem csak gyűjtenek és szétosztanak tárgyakat. Ténykedésükről hamarosan egy film is készül, íme az előzetes:

Tavasszal mindenki szokott takarítani, a budapesti vezetés például évizedes neveket takarított el a közterületről. A koppenhágai vezetés nem ennyire drasztikus, csupán a várost átszelő csatornákat tisztítotték meg az év közben belepotyogott kerékpároktól. Ilyesmi esemény nálunk is volt, de a gyakoriságot jól mutatja, hogy több évtizedes hajóroncsokig jutottak el előljáróink. (Koppenhágának még egy nyamvadt uszályka sem jutott...)

A természet nem késlekedett birtokba venni a kerékpárokat:

További képek a Politiken oldalán

A többször beharangozott Citycross eddig az év legjobb versenye volt, pedig nem volt nagy felhajtás körülötte - a pálya, a szervezők, a résztvevők és az időjárás azonban tökéletessé tette a napot.

Friss! VIDEÓ!, eredmények, képek, még képek, itt még 400, és még több!

A szentendrei Hegyimazsolák SE tagjai szervezték és rendezték a családias eseményt a templomdomb és környékén, az előnevezés alapján már sejteni lehetett, hogy a maximális létszám a szervezők örömére nem telik be, a szűk utcákon így éppen elfértünk egy mezőnyben, nem kellett több futamot indítani. A pályabejáráson még kicsit tartottam az előttem álló egy órától, meredek emelkedők és lejtők, lépcső, éles kanyar, és 95%-ban rettegett macskakövön. Az azonban hamar kiderült, hogy a résztvevők két éles csoportra oszthatóak: a versenyeken edzett, fiatal és vékony titánokra, és lelkes amatőrökre, akik különösebb felkészülés nélkül, a buli kedvéért neveztek - és milyen jól tették.

Hogy ne teljen eseménytelenül a rajtig hátralevő 10 perc, még feljebb húztam egy pár mm-rel a nyerget, mert a macskakövön becsúszott, és jól meghúztam a csavart - annyira, hogy a menet is lejött róla azonnal. A szervezők azonnal segítettek, és az egyik bringából elővarázsoltak egy gyorszárat. Köszi Bobek!!!

A rajtnál elmaradt a Maratonokon megszokott tülekedés, lehetett látni, ki az a 8-10 ember, akinek helye van elől, és a többiek nem próbáltak furakodni - persze ebben szerepe lehetett a rajt utáni lejtő végén található lejtőknek, amire nem érdemes igazán nagy tömegben és tempóval érkezni. A sípszóra így nem is volt nagy nyomulás, az eleje már a lejtő aljára eltűnt, én a "második sort" követtem, bár szép lassan azért kiderült, hogy a plusz 20kg szalonnát nem lesz egyszerű ebben a tempóban végigcipelni,így hamar beálltam saját tempóra. Ekkora már látszott, hogy a 12-13. hely környékén légüres térben fogok tekerni, előttem-mögöttem sem voltak sokan. Pontosabban ez csak az elején volt így, mert 20 perc után utolért a 
bringabandás Szécsi Tomi, a későbbi győztes, és ezzel egyidőben én is elkezdtem osztani a köröket a mezőny végének. Tomival még egyszer találkoztam 45 perc környékén,láthatóan nem vesztett a lendületből, szerencsére nekem is sikerült tartani pár másodperc eltéréssel az azonos köröket. Menetközben nem éreztem magam fáradtnak, tudtam, hogy súlycsoportban az élen vagyok, (kár, hogy nem így pontozzák) és nagyon motivált az egyenletes teljesítményre a szervezők szurkolása is. A Mazsolákkal már pár éve tart a jó viszony, több gurulásukon is részt vettem, így szinte házi versenyzőként üdvözöltek és segítettek minden körben szurkolással, síppal, biztatással. Bár messze nem voltam a gyorsak között, legalább annyi, ha nem több, 
névre szóló kiabálást kaptam, külön kiemelve a szervező Mazsola lányokat, így tartva bennem a lelket. Köszönöm így utólag is!

Az egy óra elteltével még kimehettem egy utolsó körre, így végül csak kettőt kaptam az elsőktől, de a hosszabb edzéseknek köszönhetően ez a kör már nem okozott extra fájdalmat. A célben gratulációk, zsíroskenyér vöröshagymával, víz, édes süti, sajtossüti várt, és persze az előre kikészített kupa. Na nem a helyezetteknek járó, hanem az otthonról hozott literes korsó, és a bele passzoló literes sörösdoboz, jégakkuk között hűtve. Tavaly az Oktoberfest után kaptam kolllégámtól, és úgy néz ki, ez volt az első alkalom azóta, amikor a néhány hellyel mögöttem érkező öcsémmel közösen el is tudtuk fogyasztani.A kategóriákban hat helyezettet díjaztak, az ifjúságiban mind a 8 célba érő versenyzőt, akiknek külön szeretnék gratulálni, az internetes fórumok alapján több jól felkészült felnőtt hobbista sem vállalta be a macskakövet, ők viszont igen.

És végül mi volt a 183? Ez egy meglepő adat a végére. A csapattárs felajánlotta a pulzusmérőjét, amit én egy ideje már nem használok (lemerült az elem...), mivel úgysem versenyzek, csak alapozgatok, és túrázok szervezett eseményeken. A Citycross azonban valahogy nem így alakult, valószínűleg azért sem, mert egyrészt az eleje nagyon elment, de mögöttem nem volt senki, így próbáltam tartani a helyet, másrészt a már említett szurkolás a Mazsolák részéről nem tette lehetővé, hogy a pálya titkos pontjain pihengessek, mentem, ahogy jól esett. Az átlagpulzusom lett 183, 191 maximális értékkel. Ez meglepett, hiszen menetközben nem éreztem erősnek a tempót, de eszerint már nem is volt olyan sok tartalék, egy kétórás versenyen valószínűleg szembe kerültem volna a bringások rémével, a kalapácsos emberrel. Tanulságos ez annyiban, hogy több eseményen is szenvedtem már azért, mert az első 1-2 órában 180+-os pulzussal igyekeztem, és 5-6 óra után az út mellett pihengettem, míg vissza nem tudtam szállni. A 4 napos Transz Hungárián ez elég nagy rizikót jelent, így jövő héten cserélem az elemet a pulzusmérőben, és próbálom nem csak az észt osztani a témában, hanem újra használni is a rendelkezésre álló technikát és tudást...

Néhány hónapi filmezés eredménye a lenti kis videó, melyet Dave Sowerby rögzített az Inspired Bicycles csapat menőjével, Danny MacAskill-lal. Sok érdekes és különleges videó kering a neten, de ez mindenképpen a legjobbak közül való, hiszen olyan magas szintű technikai elemeket mutat be Danny, amikről még a ténylegesen vad álmainkban sem tudunk elképzelni. Valahol érthetetlen is, hogyan okozhat olyan sokunknak komoly probémát egy 20cm-es fatörzs keresztben az erdei ösvényen, vagy egy magasabb padka, ha fizikailag mindaz lehetséges, amit mindjárt ti is láthattok...

A videót a hétszeres Tour győztes Lance Armstrong így kommentálta: an absolute must watch, azaz ezt mindenkinek látni kell. És milyen igaza van. Tehetségkutató műsorokban bohóckodás helyett ezt tette le az asztalra... Azért 25.000.000 emberhez már így is eljutott, és több felkérése van amerikai show műsorokból, ami azért nem kis eredmény egy skót srácnak...

és egy VW reklám a közreműködésével...

Már csak egyet kell aludni a nagy versenyig, és most nem a szentendrei Citycrossra gondolok, ahol én is indulok néhány tucat sorstárssal. A Giro d'Italia 94-ik kiadása Olaszország egyesítésének 150. évfordulójával esik egybe, így a taljánoknál holnaptól ez lesz a VV4 ottani megfelelője - az esemény, amit mindenki követ, és amiről beszélnek.

Az első napon egy rendkívül látványos csapat időfutam lesz, az Eurosport háromnegyed négytől közvetíti, és nagyjából minden nap három héten keresztül az aktuális napi eseményeket. Az első izgalmas hegyi szakasz 13-án, pénteken lesz, reméljük egyik élversenyző sem babonás. Hazánkhoz legközelebbi szakasz 20-án lesz a Grossglockneren a következő pénteken, ide megyünk mi is, másnap pedig a félelmetes Zoncolanra, amit a tegnapi Contador videón lehet megnézni. Még hó van, és nem kicsi, szóval a téli ruhát elő kell venni.

Nézzük kit kell figyelni, melyek a kiemelt mezek:

Maglia Rosa (EstaThe sponsor), rózsaszín trikó, az összetett első helyezettje, lesz rajta egy olasz trikolór csík az ország évfordulója miatt

Maglia Verde (Banca Mediolanum sponsor), zöld trikó, a hegyek királya

Maglia Bianca (Ministero dell’Ambiente sponsor), fehér trikó, a legjobb fiatal versenyzőn

Maglia Rosso (Passione Saint Gobain sponsor), piros trikó a leggyorsabb sprinteren

Az olaszok nem fukarkodnak a szimbólumokkal, a 150-es rajtszámot is kiosztották, ami jellemzően nem szokás, hiszen a csapat első emberének egyesre végződik hagyományosan a rajtszáma, kivétel, ha Olaszország ünnepel, és a csapat első embere az olasz bajnok. Giovanni Visconti, a Farnese Vini-Neri Sottoli vezére lett a szerencsés kiválasztott.

A verseny igazi esélyes a spanyol Contador (hacsak ki nem zárja az UCI menetközben), az olasz Nibali, de Mencsov, Scarponi is befuthat a rózsaszín trikóban. A táv 3524 kilométer, az Alpoktól az Etnáig sokféle kihívás vár az indulókra. Az utolsó szakasz időfutam, ez egyértelműen azoknak a versenyzőknek kedvez, akik sokoldalúak, így nem elég a hegyekben nyerni. A többi indulót a verseny honlapján lehet megtekinteni, nincs ugyan akkora sztárparádé, mint a Touron, de tavaly is sokkal érdekesebbnek bizonyult az olasz körverseny, és nincs kétségem afelől, hogy idén is jó lesz.

Aki hozzám hasonlóan egy irodában tengeti munkanapjait, a cyclingfans.com oldalon talál élő közvetítéseket a versenyről, néha nem árt egy IP cím változtató program, mivel a magyar IP címeket több szolgáltató visszautasítja. És végül ha valaki hiányolná az indulók listáját:

Acqua & Sapone
1  Stefano Garzelli (Ita)
2  Massimo Codol (Ita)
3  Claudio Corioni (Ita)
4  Alessandro Donati (Ita)
5  Ruggero Marzoli (Ita)
6  Vladimir Miholjevic (Cro)
7  Danilo Napolitano (Ita)
8  Cayetano José Sarmiento Tunarrosa (Col)
9  Fabio Taborre (Ita)

AG2R La Mondiale
11  Rinaldo Nocentini (Ita)
12  Julien Berard (Fra)
13  Mickaël Chérel (Fra)
14  Cyril Dessel (Fra)
15  Hubert Dupont (Fra)
16  John Gadret (Fra)
17  Ben Gastauer (Lux)
18  Yuriy Krivtsov (Ukr)
19  Matteo Montaguti (Ita)

Androni Giocattoli
21  Jose Rodolfo Serpa Perez (Col)
22  Emanuele Sella (Ita)
23  José Rujano Guillen (Ven)
24  Alessandro De Marchi (Ita)
25  Giairo Ermetti (Ita)
26  Roberto Ferrari (Ita)
27  Carlos José Ochoa (Ven)
28  Jackson Rodriguez (Ven)
29  Angel Vicioso Arcos (Spa)

BMC Racing Team
31  Alessandro Ballan (Ita)
32  Chad Beyer (USA)
33  Mathias Frank (Swi)
34  Martin Kohler (Swi)
35  Alexander Kristoff (Nor)
36  Mauro Santambrogio (Ita)
37  Johann Tschopp (Swi)
38  Danilo Wyss (Swi)
39  Simon Zahner (Swi)

Colnago - CSF Inox
41  Domenico Pozzovivo (Ita)
42  Manuel Belletti (Ita)
43  Sacha Modolo (Ukn)
44  Stefano Pirazzi (Ukn)
45  Filippo Savini (Ita)
46  Federico Canuti (Ita)
47  Simone Stortoni (Ita)
48  Gianluca Brambilla (Ukn)
49  Manuele Caddeo (Ita)

Euskaltel-Euskadi
51  Igor Anton Hernandez (Spa)
52  Daniel Sesma (Spa)
53  Miguel Minguez Ayala (Spa)
54  Inaki Isasi Flores (Spa)
55  Pierre Cazaux (Fra)
56  Francisco Javier Aramendia Llorente (Spa)
57  Jorge Azanza Soto (Spa)
58  Juan Jose Oroz Ugalde (Spa)
59  Mikel Nieve Ituralde (Spa)

Geox-TMC
61  Denis Menchov (Rus)
62  Carlos Sastre Candil (Spa)
63  Juan Jose Cobo Acebo (Spa)
64  David Blanco Rodriguez (Spa)
65  Giampaolo Cheula (Ita)
66  Dmitry Kozontchouk (Rus)
67  Fabio Andres Duarte Arevalo (Col)
68  Mauricio Alberto Ardila Cano (Col)
69  Rafael Valls Ferri (Spa)

HTC-Highroad
71  Mark Cavendish (GBr)
72  Marco Pinotti (Ita)
73  Patrick Gretsch (Ger)
74  Craig Lewis (USA)
75  Lars Ytting Bak (Den)
76  Frantisek Rabon (Cze)
77  Alex Rasmussen (Den)
78  Mark Renshaw (Aus)
79  Kanstantsin Siutsou (Blr)

Katusha Team
81  Filippo Pozzato (Ita)
82  Joaquím Rodríguez Oliver (Spa)
83  Danilo Di Luca (Ita)
84  Giampaolo Caruso (Ita)
85  Daniel Moreno Fernandez (Spa)
86  Luca Paolini (Ita)
87  Alberto Losada Alguacil (Spa)
88  Joan Horrach Rippoll (Spa)
89  Aliaksandr Kuchynski (Blr)

Lampre - ISD
91  Michele Scarponi (Ita)
92  Alessandro Petacchi (Ita)
93  Marco Marzano (Ita)
94  Diego Ulissi (Ukn)
95  Danilo Hondo (Ger)
96  Przemyslaw Niemiec (Pol)
97  Adriano Malori (Ita)
98  Daniele Righi (Ita)
99  Simon Spilak (Slo)

Leopard Trek
101  Daniele Bennati (Ita)
102  Dominic Klemme (Ger)
103  Thomas Rohregger (Aut)
104  Tom Stamsnijder (Ned)
105  Bruno Pires (Por)
106  Davide Viganò (Ita)
107  Fabian Wegmann (Ger)
108  Wouter Weylandt (Bel)
109  Oliver Zaugg (Swi)

Liquigas-Cannondale
111  Vincenzo Nibali (Ita)
112  Valerio Agnoli (Ita)
113  Eros Capecchi (Ita)
114  Mauro Da Dalto (Ita)
115  Tiziano Dall'antonia (Ita)
116  Fabio Sabatini (Ita)
117  Cristiano Salerno (Ita)
118  Sylvester Szmyd (Pol)
119  Alessandro Vanotti (Ita)

Movistar Team
121  David Arroyo Duran (Spa)
122  Marzio Bruseghin (Ita)
123  Andrei Amador Bipkazacova (Crc)
124  Vasili Kiryienka (Blr)
125  Pablo Lastras Garcia (Spa)
126  Sergio Pardilla Bellon (Spa)
127  Luis Pasamontes Rodriguez (Spa)
128  Branislau Samoilau (Blr)
129  Francisco José Ventoso Alberdi (Spa)

Omega Pharma-Lotto
131  Jan Bakelants (Bel)
132  Adam Blyth (GBr)
133  Francis De Greef (Bel)
134  Bart De Clercq (Bel)
135  Gert Dockx (Bel)
136  Olivier Kaisen (Bel)
137  Sebastian Lang (Ger)
138  Jussi Veikkanen (Fin)
139  Klaas Lodewyck (Bel)

Pro Team Astana
141  Roman Kreuziger (Cze)
142  Paolo Tiralongo (Ita)
143  Francesco Masciarelli (Ita)
144  Robert Kiserlovski (Cro)
145  Maxim Gourov (Kaz)
146  Josep Jufre Pou (Spa)
147  Fredrik Kessiakoff (Swe)
148  Evgeni Petrov (Rus)
149  Gorazd Stangelj (Slo)

Farnese Vini - Neri Sottoli
150  Giovanni Visconti (Ita)
151  Francesco Failli (Ita)
152  Leonardo Giordani (Ita)
153  Oscar Gatto (Ita)
154  Matteo Rabottini (Ita)
155  Luca Mazzanti (Ita)
156  Diego Caccia (Ita)
157  Andrea Noe' (Ita)
158  Davide Ricci Bitti (Ita)

Quickstep Cycling Team
161  Marco Bandiera (Ita)
162  Dario Cataldo (Ita)
163  Gerald Ciolek (Ger)
164  Marc de Maar (Ned)
165  Addy Engels (Ned)
166  Davide Malacarne (Ita)
167  Jérôme Pineau (Fra)
168  Kevin Seeldrayers (Bel)
169  Kristof Vandewalle (Bel)

Rabobank Cycling Team
171  Theo Bos (Ned)
172  Rick Flens (Ned)
173  Steven Kruijswijk (Ned)
174  Tom Leezer (Ned)
175  Tom Slagter (Ned)
176  Bram Tankink (Ned)
177  Jos van Emden (Ned)
178  Dennis van Winden (Ned)
179  Pieter Weening (Ned)

Saxo Bank Sungard
181  Alberto Contador Velasco (Spa)
182  Laurent Didier (Lux)
183  Volodymir Gustov (Ukr)
184  Jesus Hernandez Blazquez (Spa)
185  Kasper Klostergaard Larsen (Den)
186  Gustav Erik Larsson (Swe)
187  Daniel Navarro Garcia (Spa)
188  Matteo Tosatto (Ita)
189  Benjamin Noval Gonzalez (Spa)

Sky Procycling
191  Thomas Lövkvist (Swe)
192  Michael Barry (Can)
193  Kjell Carlström (Fin)
194  Dario David Cioni (Ita)
195  Russell Downing (GBr)
196  Davide Appollonio (Ukn)
197  Lars Petter Nordhaug (Nor)
198  Serge Pauwels (Ned)
199  Morris Possoni (Ita)

Team Garmin-Cervelo
201  Tyler Farrar (USA)
202  Julian Dean (NZl)
203  Jack Bobridge (Aus)
204  Murilo Antonio Fischer (Bra)
205  Christophe Le Mevel (Fra)
206  Cameron Meyer (Aus)
207  David Millar (GBr)
208  Peter Stetina (USA)
209  Matthew Wilson (Aus)

Team RadioShack
211  Yaroslav Popovych (Ukr)
212  Robbie McEwen (Aus)
213  Tiago Machado (Por)
214  Fumiyuki Beppu (Jpn)
215  Manuel Antonio Leal Cardoso (Por)
216  Philip Deignan (Irl)
217  Ben Hermans (Bel)
218  Robert Hunter (RSA)
219  Ivan Rovny (Rus)

Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team
221  Matteo Carrara (Ita)
222  Borut Bozic (Slo)
223  Maxim Belkov (Rus)
224  Michal Golas (Pol)
225  Johnny Hoogerland (Ned)
226  Sergey Lagutin (Uzb)
227  Alberto Ongarato (Ita)
228  Mirko Selvaggi (Ita)
229  Frederik Veuchelen (Bel)

Contador a tavalyi Touron jutott el a csúcsra, háromszoros győztesként az egész világ, legalábbis Spanyország mindenképpen a lábai előtt hevert. Aztán jöttek a gyanusítgatások, eltíltások, fertőzött marhahús, a sztorit mindenki ismeri. A jelen helyzet, hogy a spanyol szövetség felmentette (micsoda meglepetés), az UCI meg ennek nem örül. Mindenesetre Alberto már egy ideje újra versenyez, és a Giro-n szeretné megmutatni, hogy a különleges hatású marhahús nélkül is ő a világ legjobbja.

Volt szó arról, hogy nem indulhat az olasz körversenyen, de tekintettel arra, hogy holnapután indul a menet, nem valószínű, hogy ne lenne ott a rajtnál. Az egyik legnehezebb szakaszt a napokban járta be, a félelmetes alpesi emelkedőkön még hó várta. A Zoncolanra még jövő héten visszatérek, ha minden jól alakul, edzőtársammal és kollégájával meglátogatjuk ezt a szakaszt, így ha van olyan kedves olvasó aki járt már Giro szakasz befutón, kérem írja meg, hogy mikor zárják a pályát, meddig lehet felmenni rajta. 

Íme a video Contadorral, és néhány kép a velo.hu oldalon itt:

Most, hogy már ismerjük az 1974-es Giro történetét, és nem utolsósorban Cristiana-t, az idei verseny házigazdáját, nézzük meg, milyen fontosabb események voltak az elmúlt 93 Giro d'Italia-n. A verseny maga jelenleg a világ második legfontosabb kerékpáros eseménye, sok százezer kilométernyi út vezetett idáig.

Mint oly sok verseny esetében, a Giro d'Italia születése is egy újsághoz köthető, a La Gazzetta dello Sport szerette volna így növelni népszerűségét. Az első, 1909-es futamon 127 induló állt a startvonalon, hogy 2448 km-t tegyenek meg, mindössze 8! szakaszon. Nem csoda, hogy hatalmas tömeg volt kíváncsi a 49 túlélőre, hiszen ezek a versenyek még nem napi néhány órás megerőltetést jelentettek, hanem akár éjszakába nyúló tekeréseket. A 27-es átlagsebesség alapján ez napi 11,5 óra tekerés az elsőnek, 8 napon keresztül. És ekkortájt még nem másodpercek választották el a dobogósokat...

A következő 15 évben szinte kizárólag olasz belügynek lehetett tekinteni a Giro-t, külföldi versenyzőknek nem sok babér termett. 1925-ben kezdődött a Binda korszak, Alfredo uralta a szakaszokat - és az összetettben is első lett. Az utána következő években rendszeresen a szakaszok felét nyerte, és hogy ne fulladjon érdektelenségbe a verseny, 1930-ban már komoly vagyont adtak neki - hogy ne induljon.

1931-ben vezették be a rózsaszín trikót, mely az újság színét tükrözte, ezt Binda pár napon belül magára is ölthette, egészen a nagy bukásig, ami miatt fel kellett adnia a versenyt. 1932-megint nem jött ki neki, de a következő évben nem csak az akkor bevezetett hegyek királya zöld trikót, és az első időfutamot nyerte, hanem a rózsaszínt is magára húzhatta a verseny végén.

Coppi és Bartoli

A következő generációból Bartali, és minden olasz kedvence, Fausto Coppi dominált a Girók sorában, csatájuk az ötvenes évek közepéig tartott, velük együtt az olasz hegemónia is távozott a három hetesre nőtt körversenyről. Ma már ugyanúgy nemzetközi, mint a Tour de France, de ha egy olasz nyer, mint tavaly Basso, akkor mégiscsak nagyobb az öröm odahaza.

Na akkor néhány könnyed statisztikai adat:

5-szörös győztesek: Alfredo Binda, Fausto Coppi és Eddy Merckx

7-szeres hegyek királya: Gino Bartali (háromszor az összetett versenyt is megnyerte)

Szakaszgyőzelmek: Cippolini 42, Binda 41

Legtöbb nap rózsaszín trikóban: 76, Merckx

Legtöbb induló: 298 - 1928-ban

Legkevesebb befutó: 8 - 1914-ben

1922:

Coppi és Bartali:

és végül a 2010-es események:



Ezen a héten minden a Giro d'Italia-ról szól nem is a 94. kiadás miatt, hanem mert Olaszország egyesülésének 150. évfordulója van, így az idei év minden eseménye nemzeti ünnep is egyben.
A tegnapi mozi után ma ismerkedjünk meg a verseny idei háziasszonyával (madrina, azaz keresztanya), Cristiana Capotondival. A római színésznő legnagyobb nemzetközi sikere lehet ez, hiszen korábban csak néhány olasz filmben és tv-ben szerepelt, legismertebb filmje a "Notte prima degli esami" (nekem kimaradt...).

Cristiana a verseny rajtjától az utolsó szakasz befutójáig mindenütt ott lesz, reméljük a kamerák sem fordulnak el, amikor megjelenik. Alább néhány kép, a vége felé inkább csak felnőtt olvasóinknak!

A Maglia Rosa-val, azaz a rózsaszín trikóval kezében

szeplősen...

Szombaton indul az olasz körverseny, a Giro d'Italia. Nem csak a világ második legfontosabb kerékpárversenye, hanem Olaszország egyik legnagyobb turisztikai eseménye, a hazai hősök legnagyobb esélye a sztár státusz elérésére. Hatalmas nevek fémjelzik a verseny történetét, Merckx, Coppi, Indurain, Fignon, Moser, Pantani, Cipollini, Basso - sorolni lehetne napestig - aki a kerékpárban számít, az itt letette névjegyét.

A versenyről még fogok írni a héten, most bevezetésképpen egy 1974-es film, melyet sokan a világ valaha készült legjobb kerékpáros filmjének tartanak. Nem tudok ezzel vitatkozni, még nem láttam mindet, de a maga nemében tényleg a leghangulatosabb. Olasz kortárs zene, opera, klasszikusok, Merckx küzdelme a spanyol hegyimenő ellen, hatásos,d emégsem gicces vágóképek... Ennél jobb szórakozást nehéz elképzelni hétfő estére, szerencsésebbeknek a hétfői munkanapra.

Sokan még csak most heverik ki a tegnapi Critical Mass bulit, remélem jól sikerült. A szomszédban lakó fiatal lány is oda igyekezett, a mélygarázsban találkoztam vele, amikor éppen a montimat gyömöszöltem az autó hátuljába, a mai Buda Maratonra készülve. Ö a héten vette a bringát, klasszikus holland tipusút, remélem hamarosan reggelente már nem én leszek az egyetlen, aki a garázsból kétkerekűvel távozik.

Amíg mi a port nyeljük vagy a sarat dagasztjuk a hegyekben, ti eldönthetitek hogy a nemzetközi sikereket elért magyar, szlovén vagy portugál kerékpáros kampányfilm sikerült-e jobban. Illetve ki tud még jobbat?

A magyar versenyző

A szlovénok indulója:

A portugálok: