Vasárnap rendezték a Hegyek Pokla nevű versenyt a Pilisben, sok indulónak korai volt még a szezon eleji kihívás.

Egy hete még pesszimista voltam az indulók számát illetően, úgy gondoltam, hogy talán leszünk százan, de szerencsére tévedtem. Az esztergomi Bazilika előtt felállított rajthelyen szokatlan tömeg fogadott minket, bár ezt már pár perccel korábban is sejtettük, amikor kiderült, hogy a szomszédos lakótelepen maradt már csak ingyenes parkolóhely. Ez ugyan okozhatott volna pillanatnyi bosszúságot, de összeségében ez jó hír, hiszen újra népes mezőnyben lehet tekerni. A tömeg talán a szervezőket is meglepte, ugyanis a rajt előtt pár perccel, az eligazítás alatt is még javában regisztrálták a rajtszámokat az időmérők, de végül időben el tudtunk indulni.

A Bazilika körül a macskakő többeknek nem tetszett, hallottam a Roubaix, Roubaix szavakat, de csak mosolyogtam - messze van ez attól, főleg egy lassúrajtnál. Mire kikeveredtünk az Alagútból, a mezőny eleje már tempósan távolodott, így bemelegítés helyett (ami elmaradt a későn érkezés, parkolóhelykeresés és regisztráció miatt) lehetett is rögtön egy sprintet indítani, szerencsére a szokatlan tömegben a "FÉK, fék, fék", azaz az állandó torlódás lassított annyit, hogy pár tucat induló még fel tudott zárkózni.

Ha sok a lelkes amatőr egy csapatban, akkor szinte törvényszerű, hogy előbb-utóbb esés is lesz. Bár minden versenyen elhangzik, hogy maradjunk a saját sávban, ez sosem történik meg, és egy szemben megálló jármű miatti torlódásnál sikerült is borítani a mezőny egy részét a balról befékezőknek. Szerencsém volt, nem estem át az előttem piruettező kollégán, bár a mögöttem érkező srác a láncomat leakasztotta az első kerék gyorskioldójával. Rövid útmenti szerelés, és sprint a mezőny után az enyhe ellenszélben. Na ez volt az első találkozás a kalapácsos emberrel, Pilismarótra messze az eltervezett 150-160-as pulzus feletti értékkel érkeztem, kimerülve, és még csak akkor kezdődtek a hegyek.

Mielőtt a mászás elkezdődött, az erdészeti úton konfliktusba kerültünk egy Transittal: dudaszó helyett nagy gázzal jelezte, hogy ő menne, és bár libasorba fejlődtünk fel, neki ez kevés volt, és a legelől haladót a tükörrel hátbaverte, még vissza is lassított utána, hogy kifejezze az okot - nem húzódott le eléggé. Az érett korban versenyző sporttárs nem volt ismerős errefelé, reméljük ennél szebb élményeket is gyűjtött később. Az esetet jeleztem a pár száz méterre posztoló rendésznek, illetve az Erdészetnek is, akik rendkívül gyorsan és korrekten kezelték a bizonyíthatatlan panaszt, a Transit nem az ő autójuk volt, és mostantól nem is közlekedhet az Erdészet útjain. Bár rosszat nem akarok a sofőrnek, ez az agresszió sehol nem tolerálható, de ráadásul egy versenyen, zárt erdészeti úton főleg nem. Ezúton is köszönöm a gyors intézkedést a főmérnök úrnak!

Az első emelkedőt sokan igen lelkesen kezdték, én csak ámultam a mellettem elhúzó sporikon. Mi már eleve több perces hátrányban érkeztünk az emelkedőhöz, tehát itt nem az élmezőny versenyzett, és többen lihegve, izzadva küzdöttek a szintkülönbséggel, komoly tempót erőltetve. Oké, a győztes Fejes Gábornak ez nyilván nem probléma, de pár száz kilométer idei edzéssel a lábban az lehet. Az emelkedő tetején már lehetett is látni a billegő bringásokat, és a csalódott arcokat a frissítőnél: a zsíroskenyér ásványvízzel nem a sporttudomány mai állása szerinti legjobb táplálék menet közben (zsír van rajtunk is...).

A lejtő tetején bevárt a csapattárs is, aki nem keveredett a bukásba, és egy KSI-s sráccal összeállva gyakoroltuk a lánctalpazást, majd hármasban elhúztunk egy kisebb csapatot a második körre. Itt szokás szerint megint az emelkedőn indultak meg az addig túlélő kollégák, többükkel még találkoztunk később...

A második emelkedő után már előjött az elégtelen vízpótlás (erről holnap bővebben) és az indulás utáni sprint ereje a csapattársnál, így igyekeztem többet vezetni, de persze "tempo moderato" stílusban. A harmadik hegyen aztán eljött a kalapácsos ember újra, a csapattárs ennek ellenére megállás nélkül feljött, bár nem éppen jókedvűen.

Az emelkedő után egy hatos grupettot szedtünk össze, és együtt mentünk a célig, ahová nagyon sokadikként érkeztünk. Az eredménylistát megtekintve másnap szomorúan konstatáltuk, hogy az elméleti edzések kevésnek bizonyultak, minimális vigaszt jelentett a szervezővel történt beszélgetés, amiből kiderült, hogy sokan hamarabb feladták, a gyors kezdés megbosszulta magát.

Ez lehetne is a következő két verseny mottója, ami a Buda Maraton és Kínok Kínja lesz: oszd be az erőt és a táplálékot, és a célban téged is vár a szendvics!

Részletes beszámoló videóval pedig itt, eredménylista itt!

Az Erstetour egy példamutató sorozat a magyar kerékpároséletben, egészen kevésen múlik, hogy csak pozitív visszhangja legyen. Holnap, azaz április 17-én vasárnap lesz az idei első futam.

A versenysorozat tavaly debütált három versennyel, tisztességes díjazással és marketinggel. A három verseny méretes mezőnyt vonzott az időjárási viszontagságok ellenére, és a szervezés is rendben volt. Az első, esztergomi menés sokáig emlékezetes marad annak a néhány tucat résztvevőnek, aki sikeresen teljesítette a távot. Az eső, az akár 100 km/h-s széllökések, az árvíz a versenypályán még azok közül is elriasztott pár embert, akik végül megjelentek a rajtnál. A rajt egy órát csúszott, addig a szervezők egy B terv-et raktak össze, kissé rövidebb, de legalább árvízmentes pályát. A résztvevőket hamar szétzilálta a szél és a meredek dombok, az esztergomi Vaskapunál felállított célba egyesével érkeztünk, remegve, összefagyva. Hazafelé össze is törtem az autót egy körforgalomban, az eső miatt bepárásodott üvegeket nem takarítottam le eléggé, és elbújt egy Mondeo az A oszlop mögé...

A második verseny Tihanyban volt, a hírhedt Balaton Bike Fest alatt, szenzációs időben, Tihany körül, a strand mellett, hatalmas mezőny, és lelkes szurkolók - szokatlan ez egy kerékpárversenyen. Ezt a versenyt sajnos fel kellett adnom, kivételesen egy szerelő állította be a váltóm, de a végállást nem eléggé pontosan, így beleért a küllőkbe, azonnal letörve a váltót és egy küllőt. A harmadik, szerencsi versenyre más kis szorongással mentem, de ott végül semmi nem történt, a nagy vihar éjszakára jött, a versenyen nem voltak extrém időjárási körülmények, a mezőny sem volt kicsi, és a pálya is jó volt. Itt újra feltűnt, hogy a mezőny második felében már több lógós bringás van - ugye a helyezésért már vicces harcolni, ezért ha az erő engedi, illik vezetni - ez még nem mindenkinek világos, a cél előtti emelkedőn hirtelen többen "feltámadtak"... Ezek mellett is, maguk a versenyek példamutatóak voltak, nem is ezek okoztak problémát a kritikusoknak.

Az egyik legérdekesebb vita az élversenyzők kizárása volt - állítólag az Erste ragaszkodott az eseménysorozat amatőr jellegéhez - ezzel nekem semmi bajom nem volt, nem voltam érintve, bár a díjazás nagysága miatt többekben ez visszatetszést keltett. A nyeremények tényleg nem voltak szerények, egy karbon versenybringa, kerékszettek, vásárlási utalványok. Gyakorlatilag aki teljesítette a három versenyt, szinte biztosan nyert valamit. Aki előre nevezett, eleve kapott egy mezt, és erre jött még rá a pár tízezertől több százezer forintig terjedő nyeremény. A díjakat ugyanis sorsolták, nem a pontszámok alapján lettek kiosztva - ez is furcsa volt a bírálóknak.

Bár az idénre nem terveztem sok eseményt, az Erstetour nem volt kérdés. Előnevezéssel a három esemény 8000 ft, ezért jár egy mez is az első száznak, amibe jó eséllyel megint majdnem mindenki beleesik - sajnos itthon kevés országúti verseny tud több százas rajtlistát felmutatni a Balaton Maraton kivételével, míg a montisoknál akár több ezren is rajthoz állnak. Az idei sorozat három eseménye lesz a holnapi Esztergom: 120km, három Mexikó mászással, Gyömrő és Tihany, népszerű, hagyományos helyszínek a magyar kerékpársportban. Számomra ezek a versenyek felkészülést jelentenek az idei két nagyobb eseményre, a Balaton Maratonra és a Transz Hungáriára, bár élményben biztosan egyenrangúak lesznek.

A sorozat sok mindent megőrzött tavalyról, többek között a bőkezű díjazást is, valamint a kommunikáció nehézségét, nekem is több email kellett, mire kiderült, hogy sikeres volt-e a nevezésem, és ugyanezt olvastam fórumokon is. A másik érdekes pont éppen a főszponzor szolgáltatásához tartozik, a fizetés ugyanis nem volt zökkenőmentes, legalábbis a visszaigazolást illetően. Reméljük ezen a két ponton sikerül még javítani, biztos vannak mások is rajtam kívül, akik értékelik a szponzorok munkáját, és akár szolgáltatót, bankot is váltanak, ha ugyanazt megkapják ott, mint korábban, de egy sportágat támogató cégtől. A fizetés azonban ezt az elvárást nem erősítette meg, reméljük jövőre már gördülékenyebben megy! Addig is sok sikert a szervezőknek és a versenyzőknek, találkozunk holnap a rajtnál!