A tavalyi év emlékezetesen nehéz versenye után a természet ismét gondoskodott a bonyodalmakról. Jéghez hasonló csúszós út, szél, eső, rossz útminőség kísérte a szétszórt mezőny útját, de istenbizony, megyek jövőre is!
A kerékpáros alapvetően mazochista ember. Hűvös esőben épeszű hobbista otthon marad, és bepótolja az edzések miatt kimaradt TV-zést, családozást vagy melót, de a kerékpárosok a nem az épeszűek közé tartoznak. Két hete a Buda Maratonon dagasztottuk sok százan a sarat, most Esztergomban gyűlt össze az időjárási körülményekhez képest nagy társaság. Közel 200 induló, köztük a teljes magyar élmezőny, az Aegon, Ora Hotels, Cube, Cervelo, Team Bátorfi versenyzői is szép számban képviselték csapatukat, de negyedik helyen például Buruczki Szilárd, az egyik legerősebb magyar montis érkezett be.
A rajtnál így nem volt kétséges, ami addig sem, hogy nem az érmekért megy a hozzám hasonló turista mezőny. A saras parkolót többször átvágva sikerült a versenyre optikailag is felkészíteni a kerékpárt, rövid melegítés közben észrevettem azt is, hogy a hátsó váltóm elállítódott szállítás közben, így a hátralevő 15 percben volt programom, hogy mind a 20 fokozat meglegyen. A rajtnál nagy tisztelettel adózva az egyenmezes élversenyzőknek, a hátsó harmadban helyezkedtem, ami hibának bizonyult. Alig hagytuk el a városhatárt, amikor megnyúlt a sor, és előttem jóval szétszakadt a mezőny. Az erőlködés határán próbáltam átlépni az akkora már 1-200 méterre nyílt távolságot, de ez egyedül nem ment, plusz mögöttem is jöttek még vagy százan, így inkább bevártam őket, ekkora csapattal ez csak nem lesz gond.
A feltételezésem nem jött be, kevesen akartak elől menni, plusz a felvezető motoros is bevitt minket egy 2 kilométeres kerülőbe, így az elsők között gurulva, a káromkodós forduló után rögtön hátulról kellett újra feltornáznom magam. A Dorog utáni emelkedőn aztán sikerült megint normális pozícióba érni, igaz, itt a mezőny felét el is hagytuk (természetesen a második mezőnyről van szó, az eleje kihagyta a kerülőt, és amúgy is jobban haladt, addigra már Csolnok után járhattak). Az emelkedők-lejtők innentől békés tempóban jöttek, felfelé lazán pörgetve tekertem az akkor még nagytányéron haladó kollégák mellett, lejtőn meg még lassabban mentünk, csúszós volt az út, sokaknak ez problémát jelentett, bár én sem voltam vidám a slick gumikkal.
Egész Gyermely környékéig 30 környéki tempóval utaztunk, beszélgettünk, túra hangulat uralkodott, bár egyesével szakadoztak le a grupettónkból - a domborzat, szél, hideg és az eső elkezdte szedni áldozatait. Ekkor elől már éles verseny zajlott, a későbbi győztesek elszakadtak a főmezőnytől, nemsokkal később egy bukás miatt hárman maradtak, Kiskó, Vígh Zoltán és a későbbi győztes Fejes Gábor. Az esésben Simon Péter sérült meg komolyabban, az elvileg a mezőny után haladó mentő valójában nem haladt, fél óráig tartott, amíg kiért. Nem kell részletezni, hogy mit jelentett volna ez, ha nem egy enyhébb agyrázkódás miatt marad mozdulatlanul a sporttárs...
Az útviszonyok egyébként a szokásos magyar szintet hozták, gödrök, repedések, hullámok, mindez megspékelve egy lightos esővel, így szappanoldathoz hasonló nyálka alakult ki néhol. Egy ilyenen a mi bolyunk is szétesett, elől kicsúszott valaki, és sorban utána az egész csapat. Én éppen akkor mentem kicsit hátra kajálni, így utólag nem kellett volna. Majdnem sikerült kikerülni a földön fekvőket, de az előttem levő is elcsúszott, és hogy ne keresztezzem érzékeny pontjait, egy árnyalatnyit fékeztem, és már csúsztam is, mint a büdösbogár, a hátamon forogva. Sokat elárul az út tapadásáról, hogy sem a csupasz könyököm, amin támaszkodtam, sem a ruhám nem szenvedett látható sérülést a pár méteres szánkózás után.
Mivel közülünk senki nem sérült, a lehetőségekhez képest hamar felpattantunk, és egyesével igyekeztünk utolérni az eltávolodó srácokat, akik megúszták az esetet. Nekem rögtön elállítódott a váltóm, így pár kilométeren keresztül ezúttal az első váltót piszkáltam, mire újra lett nagytányér, eközben szépen feljött rám egy 4-8 fős társaság. Rajtunk nem segítettek szerencsére a kisérőautók, más blogokban lehetett autós felvezetésről beszélni - nos akinek ez bejön, hát csinálja... Az élmezőny nem szorult rá, és mi teljesen más okból szintén nem, de azt hiszem, egy ilyen amatőr hazai verseny nem is kéne, hogy erről szóljon.
Ennek megfelelően mi becsületesen gyűjtöttük be a szétszakadt grupettónkat, 1-2-3 főket pár száz méterenként. A vége előtt 40 kilométerrel már újra sokan voltunk, persze elől továbbra is néhányan tekertünk. Az utolsó nagy emelkedőn ennek vége szakadt, először ketten, majd egy újabb páros, majd még két-három ember egyre jobban eltávoldott a bolytól, búcsút intettünk nekik, és elkezdtünk kicsit erősebben menni, a verseny eddig tempóját kicsit emelve. Bár továbbra is értük utol a párokat, triókat, nagyon nem ragadt ránk senki egészen a befutóig, ahová tempós túrasebességgel, kis beszélgetésekkel az emelkedőn éppen 30-as átlag felett érkeztünk. A befutó sajnos nem tartott a Túristaházig, ennek okát már vasárnap leírtam, az Erdőgazdaság állítólag komoly összeget kért volna ezért (ahelyett, hogy örültek volna az ingyen reklámnak...).
A verseny összeségében egy jó hangulatú túra lett a hátsó sorokban, mindössze a csúszós út, a későn érkező mentő, és a levágott cél okozott problémát, amin reméljük jövőre a szervezők segíteni tudnak - és itt nem az esőre gondoltam elsősorban. Mindenesetre én biztosan indulok, még ha jövőre sem sikerül élőben nézni az élmezőny befutóját...
Eredménylisták, Dóri Tamás Hunor további képei a rendező Küllőszaggatók csapatának oldalán, itt!
