Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
bici

Nemzetközi maratonokon a 29-essel



Nem tartom magam igazi montis arcnak, de a maratonversenyeket kimondottan megszerettem az elmúlt évben. Tavaly egy össztelós 26-ossal éreztem rá a kényelmes haladás ízére, méretproblémák miatt azonban idén új bringára váltottam, a legolcsóbb 29-es karbon Meridára esett a választásom. A túrázós csavargások után rögtön két eléggé eltérő jellegű nemzetközi maratonon is sikerült vizsgáztatni a bringát.

Bükk Maraton

Április végén Kolozsváron jártam a többszörös bajnok Buruczki Szilárddal, a Maratonul Fagetului, magyar Bükk Maratonon. A főszervező Kertész Levente igazán kitett magáért, szállással, nevezéssel várt minket, és mindig volt egy perce, hogy ügyes-bajos dolgainkban segítsen minket. A verseny 70 kilométer volt, kb 1800 méter szintkülönbséggel, dimbes-dombos terepen. Mivel a 30 és 70 kilométeres táv is egyszerre indult, az első emelkedőn sokan megelőztek, nem ismerve a pálya nehézségét, igyekeztem tartalékolni a későbbi dombokra.

Merida Big Nine

A frissítés után szétvált a mezőny, innentől élvezhettem igazán az erdélyi tájat és falvakat, valamint a 29-es előnyeit a göröngyös, de gyors utakon. A Merida érdekessége, hogy a nyeregcső nagyon vékony, mindössze 27,2mm-es, ás látványosan mozog, főleg, hogy nekem a maximumig ki van húzva. Méretezésnél a 19-es és 21 collos váz közé estem pont, a kisebbet választottam, terepen könnyebben irányítható egy rövidebb bringa.

29-es Merida

A kevéssé technikás pályán sok ellenfelet sikerült behozni az egyenletes tempóval, mindössze az utolsó, 30% feletti emelkedő előtt ment el egy idősebb versenyző mellettem, őt már nem értem utol a tolós szakaszon sem. Mármint nekünk tolós, Szilárd itt próbálta eldönteni Blazsó Marcival a kiegyensúlyozott küzdelmet, és nagytányéron tekert fel, pár tíz méter előnyt szerezve.
Marci azonban az össztelóssal az utolsó két kilométeren visszajött a lefelében, és sprintbefutó döntött a Meridás csapattársam javára. Fölényüket jelzi, hogy a legjobb helyi versenyző, Kelemen Árpi is több percet kapott tőlük, a dobogóról leszorult ellenfelek pedig még többet. Én egy órával később értem be, a Masters mezőny kb. első harmadába volt elegendő, bár a megszokott magyar mezőnyhöz képest azért jóval kevesebb induló volt.


Egy héttel később a Garda-tó mellett indultam a Riva Del Garda maraton középtávján, ami 77 km, 2800 méter körüli szintkülönbséggel. Az erdélyi 4 óra után bizakodtam egy 6 órán belüli időben, bár ekkor még az emelkedőket tartottam a nagy ellenfélnek, révén 85 kilogrammos testsúlyommal azért nem a könnyűsúlyban indulok.

Az első emelkedő itt is közös volt a rövidebb távval, több, mint egy órán keresztül mentünk felfelé, nagyrészt aszfalton és sotteren. Nagyon vártam már a lejtőzést, hiszen az előző hétvégén is ott sikerült a versenytársakat utolérni a 29-essel. Kicsit gyanús volt, hogy az enyémen kívül alig volt merevfarú a közelemben, de gondoltam a jóléti nyugati társadalomban természetes a karbon-xtr-es 29-es-es össztelósok megvétele. Az első lejtőn kiderült, hogy nem erről van szó: a köves-avaros-meredek vízmosásban rögtön át is ugrottam a kormányt, ekkor akartam felhívni az első maratonozó öcsémet és vele tartó edzőtársamat, hogy mégis a rövidebb utat válasszák, mert itt tolás lesz nekik.

Nagy nehezen leóvatoskodtam a lejtő aljáig, elengedve a gyorsabb osztrák, olasz és német bringásokat. A következő hegy 20-30% közötti emelkedőkkel várt, itt én voltam előnyben a könnyebb és merevebb bringámmal, tizesével előztem vissza a bringásokat. Bíztam abban, hogy a következő lejtő könnyebb lesz, de persze ez hiú remény volt, megint visszaelőztek, amíg pattogtam lefelé a köveken. Az öcsém a tartalék 26-os bringámat itt újra kénytelen volt tolni, az országútis háttér miatt sem a technika, sem a technikai tudás nem volt egyikőnk erőssége sem. Az utolsó emelkedő megint vérfakasztó volt, de innen a szintrajt szerint már a rövid táv lejtőjén gurultunk le a célig, ami szerencsére már könnyebb volt, leszámítva egy meredek letörést, ahol már nem volt lelkierőm kísérletezni, és lefutottam a bringával. Természetesen a "lejtőben" még voltak pár száz méteres 10-20%-os emelkedők, csak hogy égjen a comb, és a legvégén egy kb. római korból maradt macskaköves út, ahonnan a kövek már elmozdultak, kisebb gátakat alkotva a lyukak után.

Itt újra sokat gondoltam az öcsémre, aki a 26-ossal lépésben tudott csak lejönni, míg a 29-es viszonylag könnyen átlépte az akadályokat. Végül 5:30-on belüli idővel a mezőny második harmadában végeztem, és a többiek is beértek szintidőn belül. Negyedik cimboránk a rövidebb távon indult, neki a futás volt a téli sport, de igen jól érezte magát, egyrészt kimaradtak a legrosszabb emelkedők és lejtők, másrészt egy magyar maraton középtávnál alig könnyebb útvonalon tekerhetett egy jót a Garda-tó környéki szenzációs hegyek között.


Nekem meg nincs más hátra, mint meglátogatni a szervízt a hétvégi szentendrei Citycross után, mert a kormánycsapágyban az elfordulás gátló mechanizmust a néhány esésem valamelyike kiiktatta. A Merida azonban bezonyít, mert ezt leszámítva hibátlanul üzemel!

Tovább
1

Rombolóval a Rákos-patak partján



Kihasználva az utolsó havazást a tavasz beköszönte előtt, a Rákos-patak partján próbáltam ki az új bringámat, a 29-es rombolót. A Rákos-patak külső szakasza, nem messze az Örstől indulva egészen az M0-ás hídig, ideális edzőterep, ha rövid, forgalommentes gurulásra vágyok.Otthonról normális időjárásban 1:30-1:45 perces a kör, az új bringával ez közel 3 órásra sikeredett a hóhelyzetnek és a reggeli eléhezésnek köszönhetően.

Merida

Hóátfuvás, kérjük ne hagyja el a járművét!

A Rákos-patak valaha gazdag élővilággal rendelkezett, nem meglepő módon, rákok is éltek benne. Ma már egy betonteknőben hömpölygő vízfolyam csupán, korábbi élővilágának töredéke sem található meg környékén. Bár partján szinte mindig lehet látni kacsákat, időnként rókát vagy őzet is, azért alapvetően nem a természetbúvárok kedvenc helye. Öröm az ürömben, hogy a szabályozott vízfolyás partján viszont lehet kerékpározni és futni is, némi természethez hasonló környezet a város határain belül.

Merida híd alat

Jégcsapok a vasúti híd alján

Kerékpárral többféle terepen lehet itt edzeni, van ahol széles, kivilágított, aszfaltozott kerékpárút van, máshol egy vagy kétnyomon futó földút, a legnagyobb szakaszokon azonban még ösvény sem nagyon van, csak a tehenek által rövidre rágott fű. Ennek megfelelően ciklokrosszal kimondottan izzadós, kemény edzést lehet itt végezni, 26-os montival hasonlóan küzdeni kell a buckákkal, az össztelósokkal kicsit kényelmesebb. Kiváncsi voltam, hogy a 29-es monti tényleg jobb a füves-göröngyös terepen, ezért első utan ide vezetett a Meridával.

merida rákos-patak

Nagy kerék a hó ellen

Az ünnepi hóesés eredménye határozta meg az út nagy részét, a göröngyök legyőzése helyett 5-20 cm-es hóban kellett haladni, szinte a legrövidebb áttétellel néhol, síkon pár km/h-s tempóval. A nagyobb kerék már itt is előnyt jelentett, az aszfalton kicsit rövidnek tűnő bringa könnyen irányíthatónak bizonyult. Vásárláskor nagy dilemma volt, hogy a 185cm-es magasságomhoz 19 vagy 21 collos vázat válasszak-e, de mivel ez terepbringa, nagy kerekekkel, így a kisebb mellett döntöttem. A nyeregcsövet teljesen kihúzva még pont kényelmes a tekerés, viszont a pár centiméterrel rövidebb váznak köszönhetően a fordulékonyság sem áll messze a 26-osoktól.

Big Nine

A kék szín elsőre nem tetszett, de a matt fényezéssel állat

A rövid hómentes szakaszokon kiderült, hogy kicsit sok a 3 bar nyomás a gumikban, így engedtem belőle, a bringa komfortja elkezdte közelíteni a korábbi össztelósom szintjét, aminek a helyére lépett a 29er. A kerékméret változott, a felszereltség alig: a Shimano XT szett bevált már korábban, a Merida Big Nine Carbon XT-M legtöbb alkatrésze is az, leszámítva a fékeket, ami SLX. A 29-es egy kilóval nehezebb, mint a korábbi Trek Top Fuel 9.8-asom, ami részben a méretnek köszönhető, részben a Merida Pro alumínium kiegészítők is nehezebbek, mint a Bontrager karbon alkatrészei, de a két kerékpár ára sem egy kategória, még listaáron is nagyjából feleannyiba kerül a Merida. És hogy fél kerékpár-e? Nem igazán. A Top Fuel kicsivel kényelmesebb volt a hátsó rugózás miatt, de nagyobb a küönbség a haladásban és hajtáshatékonyságban a 29-es javára.

Merida Pro

Merida Pro kormány és kiegészítők - az árkategóriában ez a megszokott szint, van dupla ennyiért teljesen karbon bringa is a Meridától.

Tavaly egy jó barátomnak köszönhetően kipróbálhattam az alu merevfarú, alu össztelós és karbon merevfarú 29-eseket is, és arra jutottam, hogy az alu merevfarúhoz már egy kicsit kényelmes vagyok, gyors, de rázós. Az alu össztelós 29-es mintha varázsszőnyeg lenne lefelé, de felfele túl nehéznek bizonyult. A karbon 29-essel alig voltam lassabb lefelé menet, nem vagyok egy downhill menő, hogy a két bringa tudásának különbségét ki tudjam használni, felfelé viszont mindig a legkönnyebb, legmerevebb bringa az előnyös. Ha belefér a keretbe, akkor 180cm feletti bringásoknak a karbon 29-est javaslom, alacsonyabbaknak a 27.5-ösök nyújtanak alternatívát.

A váz csak 19"-es, így pont jó. A kormány alól még ki kell venni a turista hézagolókat.

Egy karbon bringa soha nem olcsó, érdemes belépni egy egyesületbe már csak ezért is, a támogatók több-kevesebb kedvezményt nyújtanak az egyesületi tagoknak, én a Merida KTC tagjaként nem csak Buruczki Szilárd többszörös magyar bajnok csapattársa lehet, hanem az Örs vezér téri Big Bike kerékpárboltban kedvezményt kapunk sok mindenre, többek között a Merida bringákra is.

Tovább
0