Kora délelőtt egy hülye ötletem támadt: mi lenne, ha utolérném a Táncsics kirándulóhajót Esztergomig, ami már 45 perce úton van? Hogy sikerült-e? A befutó a Top Gear hasonló versenyeit megszégyenítően giccses lett.

Eredetileg egész napra számítógép bűvölést terveztem egy félig elsötétített szobában, miután előző nap egy erősebb kétórás edzést követően esküvőre voltunk hivatalosak, ahol a bort pálinkával kellett öblíteni a sportolói életmódot szem előtt tartva. Bár az eseményhez képest korán hazaértünk, reggel örömmel bocsájtottam útjára barátnőmet, aki a Táncsics kirándulóhajóval kísérte el édesanyját Esztergomba. A hajó 9-kor indult, én nem sokkal előtte keltem, némi emésztési problémával és enyhe apátiával. Valami kis reggelit legyűrtem, bekapcsoltam az internetet, de a félig felhúzott függöny mögül besütő nap csak kirángatott a szobából. Egy gyors telefonhívás háromnegyed tízkor és megtudtam, hogy a hajó az M0 hídnál jár éppen. Nem késlekedhettem, bevillant egy korsó sör Párkányban, a Dunamenti kerékpárút, a Pilis és már pattantam is fel a ciklokrossz jellegű túrakerékpáromra, a hűséges Kona Jake-re. Az egyébként télibringának használt Kona alapvetően hosszabb távú túrázásra készült, és mivel ilyet már vagy 15 éve nem csináltam, a mai nap lett az első nagy teszt, és rögtön cél is akadt: befogni a Táncsicsot, kizárólag legális utakat használva.

A tárolóban gyorsan felfújtam 4-4,5 bárra a gumikat, beraktam pár bringáskaját, és elindultam a "nagy" túrára. A térképet elfelejtettem ellenőrizni, és komputerem sincs, így csak saccolni tudtam, hogy nagyjából Visegrád-Nagymaros körül fogom először utolérni a hajót, és bíztam benne, hogy a letkési kerülővel (ott van híd az Ipoly felett) együtt is közel egyszerre érünk célba. Aki ismeri a Top Gear műsort, annak bizonyára ismerősek ezek az elemek, és az élet megmutatta ma, hogy nem kell megrendezettnek lenni egy versenynek, hogy giccses lehessen a vége.
10 óra előtt pár perccel hagytam el a házat Kőbányán, és a Rákos-patak menti kerékpárúton nyitottam, majd kis flik-flakkal az M3-as felett áthajtva Káposztásmegyer felé fordultam. Dunakeszire tudomásom szerint csak erre lehet legálisan kimenni, bár lehet, hogy tavaly óta változott a helyzet. Káposztás után az áruházak mellett a Lidl melletti földúton át lehet a Dunakeszi Shell kúthoz eljutni, innen már csak száz méter a kerékpárút kezdete, mely hol a Duna mentén, hol a kertvárosi utcákon kanyarog egészen Szobig. A kerékpárút országúti kerékpárral nem éppen ideális, rossz a minősége, nagy a forgalom, szűkek a kanyarok. Ugyanakkor a Konával nagyon egyenletes kényelmes tempót tartva 25-28 km/h között még éppen elviselhető, hála a sokkal szélesebb és puhább gumiknak.

Vácon még majd fél óra hátrányban voltam, a hajó 11:00-kor kötött ott ki, én 11:30-ra értem oda. Bár nem tudtam, mennyire van innen Nagymaros pontosan, úgy tippeltem, hogy ott már közel leszek a Táncsicshoz. Az egyenletes tempót igyekeztem tartani, bár nagy volt a nyomás a sietésre, nyugtattam magam, hogy túra, nem verseny. 12:00-kor, a Nagymaros előtti ártér jellegű földek között elveszettnek éreztem magam a betonúton, de hirtelen aszfaltos lett a kerékpárút, ami a falu közelségét jelzi, és először éreztem valószínűnek, hogy a bugyuta versenyben még akár jól is állhatok. A hajóállomástól pár száz méterre lehet először rendesen látni a Dunát, és feltűnt a Táncsics is - éppen velem egyvonalban, Visegrádról Nagymarosra tartva. Kihasználva a pillanatnyi előnyt, megtöltöttem a két kulacsot, és integettünk egymásnak a kikötőben. Innen már sima győzelemnek tűnhet a dolog, de a Duna északi oldalán voltam, ahol nincs végig út a part mellet az Ipoly miatt.

Az egyenletes sebességet tartva jutottam el Szobig (nem tudtam, hogy arrafelé is van kerékpárút már), innen azonban irányt kellett váltanom, híd ugyanis csak Letkésen van az Ipoly felett, ami bő 20 kilométeres kerülő. A szlovák oldalon már jártam párszor motorizált járművel, eddig nem tűnt fel hogy a puklik az úton hosszú emelkedők valójában, és a nap melege, valamint a közel négy órája tartó folyamatos tekerés miatt már kezdtem egy kicsit pilledni. Mindenesetre nem álltam meg, Párkány már nem volt messze, és az eurók a zsebemben motoszkálni kezdtek. Mielőtt azonban sörre válthattam őket, meg kellett néznem, hogy áll a hajó. Az utolsó faluban 13:33-at mutatott az óra, és 5 km-re jelezte Sturovót. A hajó 13:45-re érkezik. Kicsit csaltam a túratempóval és egy fokozattal leváltottam, növelve a tempót. Sturovót 13:43-kor értem el, és már csak egy kilométer volt a hídig. A hídra felhajtva a Top Gear adásaiban látható fej-fej melletti küzdelem bontakozott ki. A hajó pontos volt, és alig 50-100 méterre lehetett a hídtól, míg nekem még volt egy kis emelkedő, majd kacskaringó a végén. Szerencsére a kikötéshez a hajónak lassítania kellett, így nagyjából egy perccel előbb értem a stéghez. Hihetetlennek tűnt, különösen, hogy sosem voltam még erre bringával, és se kilométerórám nem volt, sem a távolságokkal nem voltam tisztában.

A sikert jól megérdemelt Radlerrel és egy Döner Kebabbal ünnepeltem családi társaságban, majd 40 perccel később elindultam hazafelé.

Innen már sokak számára ismerős lehet az út: Esztergom-Pilismarót, templomnál egy jobbos, patak mellett az erdészeti úton az Y elágazásig, és innen balra felfelé egészen a Dobogókői sípálya aljáig vezet az erdei út, melynek minősége csapnivaló lett az elmúlt években, országútival már nem is járok erre, csak a cx-szekkel. Bár az emelkedőt pianóban teljesítettem, hiszen túrázunk, a lejtő aljára mégis kijött a fáradtság, így egy fokozattal lassabban haladtam Szentendre után a Dunamenti kerékpárúton, mint addig, és egy figyelmetlen kerékpáros miatti vészfékezéskor a fékbowdent is elszakítottam. Emiatt a tervezett belvárosi örömkerékpározást kihagyva, az M0 hídon átvágva Káposztásmegyer felé mentem haza. A túra az internetes saccolás alapján valahol 160-170 km között lehetett és összesen 7 órát voltam nyeregben, mindkettő új idei rekord... Azért az látszik, hogy ez az év nem a legerősebb eddig, de sosem késő elkezdeni az alapozást, az egyik antikerékpáros cimborám is ma nyomta le első edzését, szóval lehet róla példát venni, aki még csak olvas, de a lába nincs használva...

Budapest környékén a legjobb kerékpáros kirándulóhely a Pilis, bár sokan még nem ismerik az erdészeti utakat, ehhez próbálok segítséget nyújtani ebben a posztban.

Kora tavasszal, amikor havas-vizes volt még az út, többször is voltam kinn ezeken az utakon, az első bejegyzésem is erről szólt. Azóta eljött a nyár, és a Balaton Maratonra készülve inkább az Erstés versenyekre, Kínok Kínjára mentem, vagy a Velencei-tó környékére, a Pilis kimaradt valahogy. A mostani túra a Balaton Maratonnak köszönhető: az egyik barátom benevezett ugyan, de néhány hónapos kislánya és a születéssel egyidőben birtokba vett családi háza megfelelő alternatív elfoglaltságot jelentett edzés helyett, így a tókerülést lemondta, a kifizetett mezre azonban igényt tartott volna. Mivel ellensége kevés van, nekünk, barátainak kell pótolni azt, így a mez átvételének az volt a feltétele, hogy látnom kell őt kerékpáron megküzdeni az elemekkel, így helyettesítve a múlt heti 5-10 órás tekerést, amit mások elvégeztek a mez viselésért. Helyszínnek a pilisi erdészeti utakat választottuk.

Sajnos a nevekkel még mindig nem vagyok tisztában, így megpróbálom körülírni az útvonalakat, amiket mi is bejártunk, illetve amiken lehet nehezíteni vagy rövidíteni a túrát. Indulás Szentendréről, ide már két kerékpárút is vezet Budapestről meg a Hév, meg autóval is könnyen megközelíthető, mi ez utóbbit választottuk. A bemelegítést a Skanzen felé kezdtük, enyhe emelkedő közepes forgalommal, innen több irányba is el lehet indulni. Rögtön a skanzen után egy kicsivel balra Pap-rét felé vezet egy lankásan induló, és meredekebben véget érő, zárt erdei út, ez igen népszerű a kerékpárosok között, hiszen viszonylag rövid idő után el lehet érni a gerincet, ahonnan Visegrádig lejt az út. Egyenesen haladva a főúton Lepencére lehet eljutni, de ez az út inkább motorral élvezetes, kerékpárral a sok autós és motoros miatt nem javasolt hétvégén.

A Petrocelli büfénél, azaz a főút komolyabb emelkedőjének lábánál dobtunk egy balost, majd egy kilométernyi gurulás után egy jobbost, Lajos-forrás felé. Ez egy éles hajtűkanyar innen, nehéz eltéveszteni. Innen az út egyenletesen emelkedik, az erdészeti útig botrányos vagy annál is rosszabb a minősége, de a kis forgalom miatt lehet kerülgetni a gödröket. A sorompótól folytatódik a lankás, andalgós út a patak mellett, bár ez tempófüggő, lehet is 30 feletti tempóval megszakadni is. Ez az út kb 10 km-rel később a Fagyos Katona nevű elágazóig vezet, gyakorlatilag a dobogókői útra, onnan még kb. 5-6 km-t kell a főúton menni a csúcsig. (a távolságok erősen becsültek, nekem nincs bringás kompjúterem). Mi azonban ennél nehezebb utat választottunk Dobogókőre, hiszen 1400 méter szintet nem egyszerű arrafelé összehozni, a cél pedig a teljes kimerültség elérése kedves cimborámnál.

Az úton a patakvölgyben haladva egy kisebb híd után van egy jól kiépített Y elágázás, egyenesen továbbra is a Fagyos Katona - Dobogókő, mi azonban jobbra mentünk, a Kisrigó étterem felé. Vadonatúj aszfalt, pici emelkedő, barátomnál 170-es pulzus, így lassítottunk, hogy ne nagyon menjen 160 felett. Messze még a vége, csak melegítünk. Kisrigó után jobbra kanyarodtunk ki a főútra (ez az a lepencei-út, amin elindultunk, de most szembe megyünk az előző iránnyal, Szentendre felé) , végig a falun, majd az emelkedőn egészen a népszerű piknikező rétig, itt balra fordultunk, vissza az erdészeti útra, és folytattuka mászást. Itt talán egy kilométert kell menni, majd a pap-réti elágazóhoz gurulunk le, ahová akkor jutottunk volna, ha a Skanzen után jobbra fordulunk (így talán érthetőek az összefüggések az úthálózat között elemei között).

Pap-rétről pihenő egészen Visegrádig, itt is elég jó az út minősége, de viszonylag sok az útra esett kő, kavics, faág. Visegrádon a patakvölgyben lehet pihenni egy padon is, de mi nem így tettünk, hanem három ifjú kerékpáros után elindultunk lendületből a fellegvárnak. Az egyik srác nagyon nekilendült, így utánaeredetem, neki a sikános részig tartott a küzdelem, innen húztam-bíztattam, hogy ne adja fela tempót, sikerült is kihajtani magát, legalább erősödik. Ha olvasod, hajrá, meg lesz ez még végig nagy tempóval. Kedves barátom közben a kb. Csepel bringával haladó csinos hölgytagját üldözte a triónak, nem sok sikerrel (bocs:)), de legalább magát elkezdte kihajtani, alakult a cél, a szenvedés elérése. A fellegvár után pihenő nélkül gurultunk le a lejtőn, és indultunk a főúton balra, Visegrád-Esztergom irányába 30 körüli pihenős tempóval, hiszen Dobogókőig fel kell jutni a mezért. 

Pilismaróton a templom mellett kell felmenni újra az erdészeti útra, itt haladt el a Hegyek Poklának idei mezőnye is - háromszor. Az utolsó vízvételi pont is itt található, balra a buszmegállóban van egy kút. Innen megint lankás emelkedő egy patakvölgyben, remek beszélgetős tempót lehet menni egészen egy Y elágazásig, ahol megint két felé lehet folytatni: egyenesen előre Dobogókő-Esztergom autóútig, balra pedig a Dobogókői sípálya alatt eltekerve arra az útra, amin elindultunk (Szentendre-Fagyos Katona), csak az ottani Y-nál nem egyenesen mentünk, hanem Kisrigó felé. Most viszont Dobogókő az úticél, ki is tűztem a részdíjat: egy almás rétes és egy radler - de azért fel kell menni. A patakvölgyben folytatva utunk már látom a megrogyás és az emberi akaraterő jeleit, így még tovább lassítunk a tempón, hiszen alig pár kilométer után egy tíz százalék körüli emelkedőbe fogunk ütközni, ahol ki lehet próbálni a 34/28-as áttételt a Pinarellon. 

Ez sikerült is, bár itt a Hegyek Poklán már sokan az első körben tolták a kerékpárt, mi bő ezer méter szinttel a lábunkban nyeregben maradtunk, bár nem hagyhattam ki a demoralizáló sprinteket és visszagurulást, de el kell ismernem, megtorpanás nélkül haladtunk felfelé. A főúton balra folytattuk Dobogókő felé, a három kilométer már igazán nem sok az almás pitéért, amit egy pogácsával illetve szelet zsíroskenyérrel egészítettünk ki. Kis pihenő után megígértem, hogy innen már gurulunk, csak egy kis pukli maradt ki. Dobogókőről lefelé gurulva Pomáz felé fordultunk, és a már említett Fagyos Katonánál balra (egy buszmegálló van baloldalon, és közvetlenül utána az erdészeti út befelé a fák közé.) fordultunk. Innen jön még egy pár kilométernyi lankás pukli, egy pici lejtő, majd megint egy pár száz méter emelkedő, és véget is ér a szenvedés. A barátom arcán a lelkesedést alig látom, ez jó jel, megdolgozott a mezért. Innen már gurulunk, az út minősége igen kiváló egy montival, talán még a cx-szel is, de a 23-as, 10 bárra fújt kerekekkel annyira nem. Pár perc gurulás után egy elágazás balra - ez a pilismaróti út, a pilismaróti Y másik ága, amit kihagytunk Dobogókő miatt. Innen tovább gurulva elérünk az első Y-ig, Kisrigó felé balra, Szentendre egyenesen, hátunk mögött a Fagyos Katona, mi egyenesen megyünk. Még 3-5 kilométer gurulás, és vége. 86 kilométer, 1400 méter szint, küldetés teljesítve. A leírt útvonalakon gyakorlatilag 30-100 kilométer között bármennyit lehet menni, egy dolog azonban biztos, vízszintesen szinte semennyit sem, aki elfárad a hegyen az Visegrádról ballaghat haza a kerékpárúton - egyébként az sem csúnya látvány. A kedves olvasók ha ezt még kiegészítenék a közismert helynevekkel is, akkor még használhatóbb leírást készítünk közösen...

Vasárnap rendezték a Hegyek Pokla nevű versenyt a Pilisben, sok indulónak korai volt még a szezon eleji kihívás.

Egy hete még pesszimista voltam az indulók számát illetően, úgy gondoltam, hogy talán leszünk százan, de szerencsére tévedtem. Az esztergomi Bazilika előtt felállított rajthelyen szokatlan tömeg fogadott minket, bár ezt már pár perccel korábban is sejtettük, amikor kiderült, hogy a szomszédos lakótelepen maradt már csak ingyenes parkolóhely. Ez ugyan okozhatott volna pillanatnyi bosszúságot, de összeségében ez jó hír, hiszen újra népes mezőnyben lehet tekerni. A tömeg talán a szervezőket is meglepte, ugyanis a rajt előtt pár perccel, az eligazítás alatt is még javában regisztrálták a rajtszámokat az időmérők, de végül időben el tudtunk indulni.

A Bazilika körül a macskakő többeknek nem tetszett, hallottam a Roubaix, Roubaix szavakat, de csak mosolyogtam - messze van ez attól, főleg egy lassúrajtnál. Mire kikeveredtünk az Alagútból, a mezőny eleje már tempósan távolodott, így bemelegítés helyett (ami elmaradt a későn érkezés, parkolóhelykeresés és regisztráció miatt) lehetett is rögtön egy sprintet indítani, szerencsére a szokatlan tömegben a "FÉK, fék, fék", azaz az állandó torlódás lassított annyit, hogy pár tucat induló még fel tudott zárkózni.

Ha sok a lelkes amatőr egy csapatban, akkor szinte törvényszerű, hogy előbb-utóbb esés is lesz. Bár minden versenyen elhangzik, hogy maradjunk a saját sávban, ez sosem történik meg, és egy szemben megálló jármű miatti torlódásnál sikerült is borítani a mezőny egy részét a balról befékezőknek. Szerencsém volt, nem estem át az előttem piruettező kollégán, bár a mögöttem érkező srác a láncomat leakasztotta az első kerék gyorskioldójával. Rövid útmenti szerelés, és sprint a mezőny után az enyhe ellenszélben. Na ez volt az első találkozás a kalapácsos emberrel, Pilismarótra messze az eltervezett 150-160-as pulzus feletti értékkel érkeztem, kimerülve, és még csak akkor kezdődtek a hegyek.

Mielőtt a mászás elkezdődött, az erdészeti úton konfliktusba kerültünk egy Transittal: dudaszó helyett nagy gázzal jelezte, hogy ő menne, és bár libasorba fejlődtünk fel, neki ez kevés volt, és a legelől haladót a tükörrel hátbaverte, még vissza is lassított utána, hogy kifejezze az okot - nem húzódott le eléggé. Az érett korban versenyző sporttárs nem volt ismerős errefelé, reméljük ennél szebb élményeket is gyűjtött később. Az esetet jeleztem a pár száz méterre posztoló rendésznek, illetve az Erdészetnek is, akik rendkívül gyorsan és korrekten kezelték a bizonyíthatatlan panaszt, a Transit nem az ő autójuk volt, és mostantól nem is közlekedhet az Erdészet útjain. Bár rosszat nem akarok a sofőrnek, ez az agresszió sehol nem tolerálható, de ráadásul egy versenyen, zárt erdészeti úton főleg nem. Ezúton is köszönöm a gyors intézkedést a főmérnök úrnak!

Az első emelkedőt sokan igen lelkesen kezdték, én csak ámultam a mellettem elhúzó sporikon. Mi már eleve több perces hátrányban érkeztünk az emelkedőhöz, tehát itt nem az élmezőny versenyzett, és többen lihegve, izzadva küzdöttek a szintkülönbséggel, komoly tempót erőltetve. Oké, a győztes Fejes Gábornak ez nyilván nem probléma, de pár száz kilométer idei edzéssel a lábban az lehet. Az emelkedő tetején már lehetett is látni a billegő bringásokat, és a csalódott arcokat a frissítőnél: a zsíroskenyér ásványvízzel nem a sporttudomány mai állása szerinti legjobb táplálék menet közben (zsír van rajtunk is...).

A lejtő tetején bevárt a csapattárs is, aki nem keveredett a bukásba, és egy KSI-s sráccal összeállva gyakoroltuk a lánctalpazást, majd hármasban elhúztunk egy kisebb csapatot a második körre. Itt szokás szerint megint az emelkedőn indultak meg az addig túlélő kollégák, többükkel még találkoztunk később...

A második emelkedő után már előjött az elégtelen vízpótlás (erről holnap bővebben) és az indulás utáni sprint ereje a csapattársnál, így igyekeztem többet vezetni, de persze "tempo moderato" stílusban. A harmadik hegyen aztán eljött a kalapácsos ember újra, a csapattárs ennek ellenére megállás nélkül feljött, bár nem éppen jókedvűen.

Az emelkedő után egy hatos grupettot szedtünk össze, és együtt mentünk a célig, ahová nagyon sokadikként érkeztünk. Az eredménylistát megtekintve másnap szomorúan konstatáltuk, hogy az elméleti edzések kevésnek bizonyultak, minimális vigaszt jelentett a szervezővel történt beszélgetés, amiből kiderült, hogy sokan hamarabb feladták, a gyors kezdés megbosszulta magát.

Ez lehetne is a következő két verseny mottója, ami a Buda Maraton és Kínok Kínja lesz: oszd be az erőt és a táplálékot, és a célban téged is vár a szendvics!

Részletes beszámoló videóval pedig itt, eredménylista itt!

A tegnapi elméleti okoskodás után némi gyakorlati tapasztalat az úszás és a kerékpározás viszonyában. A kellemes, fagypont feletti hőmérséklet, Szentendrén még száraz utak üdítő edzést ígértek a heti robot után. Az úszást nem tudom szórakozásnak felfogni, minden alkalommal érzem, hogy edzésre megyek, és csak a csapkodást záró szauna motivál napról napra.

Az indulás meglepően könnyűnek tűnt, a bemelegítési szakasz mindig nehézkes és fájdalmas szokott lenni, de úgy látszik hogy a csupán heti egy tekerés és a lazító tréningek megkönnyítik az izmok beindulását. Pár száz méter után már csak nevetünk magunkon, alig haladunk, az előírt 130-150-es pulzus tartomány a nénikék tempóját diktálja. Az alapozó tréning egyik szépsége, képes vagy-e elég lassan menni. Bízva az időjárás javulásában Dömörkapu felé indultunk, a múlt héten innen fordultunk vissza a sár miatt. Az út nedvesnek indult, minimális hóolvadékkal középen. A Királykúti-nyeregnél már kicsit komolyabb a helyzet:

Az emelkedő után több montissal is összefutottunk, többjüknek semmilyen sárvédője nem volt, ami azért nem sok jót jelent ilyen időben. A Fagyoskatonánál Dobogókő felé fordulva sokat javultak az útviszonyok, a főút szinte száraz. Itt a köd rontott sokat az élményen, meg a hirtelen felbukkanó autók. Kis tanácskozás után az elágazó előtt visszafordultunk Pilisszentkeresztre, mert a tegnapi szaunázás után nem volt elég a kulacs víz a kiszáradás ellen. A kedvenc kocsmánkban (ahol tavaly a mentőre vártunk a Duna Maratonon) víz helyett két deci forralt bornak titulált üdítőt ittunk, az alkohol tartalom tendált a nulla felé. Innen Pomázig váltott vezetéses tempózás, majd a hátsó úton Szentendre. Ekkor jött elő az eléhezés kérdése, és egy rövid sprint a Petrocelli büféig.

Itt rá is térnék az elméleti részre.... Az úszás egyik hátránya, hogy megfelelő technika nélkül nem vagyok képes erős hajtásra, hamarabb elfárad a kezem. Azaz tempózás van, de maximális erőkifejtés csak rövid ideig, és fejben sem tudok átállni erre. Amíg tartjuk a 150-160-as pulzusnak megfelelő tempót, semmi gond, 180-as pulzus felett viszont nincs fejben elég kitartás, hamar feladom. Szóval lehet, hogy be kell iktatni valami komolyabb erőállóképesség fejlesztést is. Ez most két hetet csúszik víz alatti időtöltés miatt, utána pedig talán már a napi ingázás a szokásos Erzsébet-kilátó érintéssel következik, a vízi kínzás helyett. Kiváncsi lennék, hogy a kerékpáros olvasók hogyan oldják meg az alapozást, ide alulra a kommentbe lehet elsőzni és utána okosságokat írni.

Addig is egy kis mosás előtti állapot, csak nyáron, kizárólag napos időben használt, szobában tárolt kerékpár, középkorú első tulajdonostól...

Szombaton újra a Pilisben tekertünk, első körben a Királykúti nyereg felé indultunk, a lankás emelkedőn volt időnk a befagyott patakban gyönyörködni, 130-150-es pulzusú tekerés volt előírva, nem szakadtunk meg az erőlködésben. Sokat beszélgettünk a négy napos versenyről, nem mindennapi kihívás lesz ez az edzettségünk ismeretében, de eltökéltek vagyunk, és ha rajtunk múlik, akkor ott leszünk a rajtvonalnál, és Tokajban, a befutónál is.

A híd alatt már nem volt annyira jeges, de kis tó melletti fehér folt gy jégoszlop - ez még nem a tavasz.

Az út minősége nem romlott drámai mértékben, csak a szokásos módon. Kicsit nagyobbak a rések, gödrök, és a foltozások néhány részt rendbehoztak, de komoly esőzés kell ahhoz, hogy a fűrészporos-saras részeket is elvigye a víz.

A hideg miatt egy idő után megfordultunk, és a faluból Pap-rét felé vettük az irányt. A sorompónál egy országútis kolléga érdeklődött az útviszonyokról, csak bíztatni tudtuk, cx-szel pont tökéletes. Szerencsére tévedtünk, egészen Pap-rétig szinte sár és vízmentes volt az út. Pap-réttől a kis emelkedőt megnyomtuk az edzői előírás szerint, és mielőtt belelendültünk volna a lejtőzésbe, egy olyan sár-fűrészpor szakaszra értünk, ami országútival egyáltalán nem lett volna vicces, karvastagságnyi fadarabokkol vegyítve. Mindenesetre a nyomókból ítélve, egy kolléga átjutott, de biztos nem erre számítva indult el otthonról. A lejtőn annyira átfagytam, hogy vissza is tértünk Szentendrére, elég volt a két és fél óra tekerés bemelegítésnek, a szezon úgyis csak március végén indul, addig marad a faltól-falig úszás és szauna minden munkanap.

A kép még a Királykúti-nyereg fele készült, utána már nem akart rendesen működni a telefonom, pedig nem Iphone, ami 0 fokig szabványosított:)