A kerékpározás hatékonyságát a testhelyzet és a megfelelő méretű, jól beállított kerékpár nagymértékben befolyásolja, erről már írtam a múlt héten is. Az elméleti fejtegetés után nem hagyott nyugodni a gondolat, és bringás pajtásom noszogatásának eleget téve, felkerestük az Alpinbike új üzletét megmérettetni magunkat a lézeres testszkennerrel.

Nos, a valóság nem is lehetne másabb. Szó nincs itt a reptereken megszokott inzultációról, a lézeres szkennernek két nagyon fontos tulajdonsága van: egyrészt pontos, másrészt nem jár együtt egy akár kellemetlen tapizással, hanem minden érintés nélkül zajlik. A testszkenneres méréstől azt vártam, hogy kiderüljön, melyik országútim beállítása felel meg jobban nekem, illetve az 58-as magasságú, de eltérő hosszúságú vázak közül melyik a jobb. A mérésre a kényelmesebbnek tűnő német bringámmal mentem, aminek 58/58-as váza van, illetve hagyományos nyeregcsöve, a képen láthatónál kicsit jobban kihúzva.  

Dani, az Alpinbike egyik szakértője meglehetős türelemmel viselte kérdéseinket és egymás fotózását a gép alatt, mielőtt a lényegre tértünk. A mérés maga nem egy hosszú folyamat, megmérik a magasságot, válszélességet, a csipőcsont tetejét illetve a kéz hosszúságát. Az adatokat a számítógép hasznosítja és dob ki beállítási javaslatokat 8 féle kerékpártípushoz. Értelemszerűen az országútit választottam, és az előre beállított 3 lehetőség közül a középső, sportos jellegű testtartást. Az adatokat összevetve a bringám beállításával, hamar kiderült, hogy ezt el is felejthetjük, és megnéztük a legsportosabb beállítást. Ez már elég közel volt a jelenlegi helyzethez. Bár a hosszúságot érzésre jónak véltem, kiderült, hogy a hagyományos nyeregcső nekem nem megfelelő ehhez a vázhoz, legalább két cm-ert hátrébb kéne még tolni a nyerget, hogy az egyébként megfelelő hosszúságú stucnival ideális legyen a testhelyzetem a tekeréshez. A kormány egyébként majdnem jó helyen volt, csak kb 3 cm-rel alacsonyabban, mint azt a program javasolta.

Ezt a kerékpárt egyébként legjobban mászás közben szeretem, különösen a 34/27 áttétel miatt, de kétségtelen, hogy olyankor gyakran hátrafelé csúszik le a nyeregből, hogy jobban tudjak hajtani. Otthon összemértem a másik bringával, aminek még alacsonyabb a kormánya, a nyerge is minusz egy cm-rel, ellenben a nyereg a hátrahajló nyeregcső miatt pont jó helyen van, és a kormány távolsága is majdnem ideális - a felsőcső 60cm, így bőven elegendő hely áll rendelkezésre. A kormány magasságát viszont át kell gondolnom, mert jelen pillanatban az alsó kormányfogást erősen akadályozza deréktájon tapasztaljató kitüremkedése az emésztőszerveimnek, és legalább egy tizest kéne fogynom, hogy a lábaimmal ne paskoljam a belemet.

Végülis alapvetően elégedett vagyok, a bringáim nincsenek extrém mód elállítva, de ezekkel a kis változtatásokkal talán sikerül még kényelmesebben edzeni velük. A Body Scanning rendszer azonban nem csak azoknak van, akik már sok éve tekernek, hanem az újoncoknak is, akiknek semmilyen vagy csak igen rossz tapasztalataik vannak a beállításról. Nyugati országokban, Trek és Giant kereskedőknél ez a szkenner egyben az eladást hatékonyan támogató eszköz is, ugyanis a kerékpárfajta, méret kiválasztása után rögtön ajánlja is a boltban vagy a hálózatban elérhető, legmegfelelőbbnek ítélt modelleket. Ha nincs raktáron, még azt is megtudatjuk, hogy mikorra érkezik meg a kiválasztott kerékpár. Kétségtelen, hogy a mérés maga megvalósítható precízen mérőszalaggal is, és kis tapasztalattal ebből a helyes beállításokat is ki lehet következtetni egyes kerékpárfajtákra, de ez a rendszer nagyságrendekkel több tudást hordoz a különböző beállításokról, mint amit egy átlagos bolti eladó pár év alatt össze tud szedni, már csak a mérések számát tekintve is.

Mindazonáltal mint minden jól működő rendszernél, itt is tudni kell, hogy a számítógép által megadott adatok tájékoztató, tanácsadó jelleggel értendőek, az egyéni szokások, kívánságok, testi adottságok figyelembevételével egy jól felkészült kereskedő tudja csak igazán személyre szabottra konfigurálni a kerékpárt, mind a méretezést, mind az alkatrészek kiválasztását illetően. A számítógép tehát marad az őt megillető, okos tanácsadó szerepében, és a végső szó továbbra is a felkészült szakemberé - már ahol ilyen eladókat meg tud fizetni a kereskedő és a piac. Nehéz itt megállni, de a kedves olvasókra bízom, hogy a megfelelő szakértelmű boltok elérhetőségét közkinccsé tegyük, a zöldésgárusból lett kerékpárosboltokat meg borítsa a feledés homálya.

A kerékpárvázak méretezése egyre nehezebben követhető, és ami még rosszabb, ködös városi legendák is nehezítik a megfelelő vázméret megtalálását.

Tekintsünk most el az extrém trendi városi gépektől, ahol a hajtási hatákonyság nagyjából a markolat színe és mintája után következő kérdés, kivételesen a sport-szabadidő célű bringák beállítása és kiválasztásához szeretnék minimális segítséget nyújtani. Amatőr versenyeken gyakran látni egészen fura beállításokat, 175 cm-es kerékpárost 58-as vagy még nagyobb vázzal, illetve 1,90-es embereket 56-os vázon, egekig húzott, hátrahajló nyeregcsővel, 130-as stucnival. Melyik a jobb választás? A kicsi váz, ami merevebb? A nagy, amelyik kényelmesebb? A montisok közül sokan esküsznek a lehető legkisebb váz használatára, mondván az a legkönnyebb, és a legfordulékonyabb.

A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Az általános vélekedéssel szemben, a helyes, kényelmes és hatékony testtartást biztosító vázméret a legjobb megoldás. A helyesség meghatározása kizárólag szakmai kérdés, ma már egyre több boltban kaphatunk ehhez segítséget, akár testszkenner használatát is bevetve.

A kisméretű vázak hatékonyságáról származó elmélet még az acélvázak idején született. Akkortájt 5-8 cm-errel rövidebb csövek töb dekagramm különbséget is jelenthettek, nem beszélve arról, hogy a kisebb váz sokkal merevebb is volt. A hosszabb stucni azonban hátrányt jelent a rosszabb úton haladáskor az irányíthatóságban, de az igazi negatívum a hátratolt nyereggel kapcsolatos: bár emelkedőn előnyös is lehet a testhelyzet, a hát alsófelét túlságosan megterheli ezáltal rontja a pedálozás hatékonyságát és finomságát. A legviccesebb azonban az, hogy a karbonvázak korában a stucni és a nyeregcső kimondottan a nehezebb alkatrészek közé tartoznak, ezért effektíve a vélt súlyelőny akár hátránnyá is változhat. Erre a karbon alkatrészek sem jelentenek feltétlenül megoldást, hiszen az olcsó karbon gyakran nehezebb egy középkategóriás alumínium alkatrésznél is.

A kerékpározás népszerűségének növekedésével egyre több az olyan bringás, aki a különböző morbid beállítás és testtartás ellenére is igen gyorsan halad, ami alátámaszthatja teóriájukat edzetlenebb társaik előtt. A tudomány azonban mást mond. A szélcsatornák mérései alapján a majdnem vízszintes hát alig mutat eltérést a teljesen vízszintestől. A profi versenyzők között általánosan elterjedt erőmérők megerősítik azt, amit az élversenyzők és edzőik amúgy is régóta tudnak: a leghatékonyabb tekerés csak helyes testtartással lehetséges. Éveket töltenek el a helyes pozívió mikrofinomításaival, míg a a naív amatőrök, mint mi vagyunk, egy-egy erősebb társunk légből kapott elméleteit gondolkodás nélkül tudjuk adoptálni. Hiszen ha gyorsabb, akkor érdemes másolni. Ez nem igaz szerencsére.

Tehát a megoldás: rá kell szánni a pénzt és időt, hogy akár szakember, akár szakirodalom és centiméter segítségével meghatározzuk, hogy melyik vázméret és beállítás biztosítja azt a kényelmes és hatékonyságot, amivel a legjobban támogatjuk az edzésmunkát. Merthogy ez utóbbi nélkül nemsokra megyünk.

A témának azért is olvastam lelkesen utána, mert két, 58-as országútim gyökeresen más pozíciót ad, és még nem sikerült eltalálnom, melyik lehet a jó. Az egyik kerékpáromat versenyzőtől vettem, aki pont olyan magas, mint én, igaz, sokkal könnyebb azaz vékonyabb. A váz hossza 60 cm, azaz 2 cm-rel hosszabb, mint a megszokott, a nyeregcső hátrahajlik, és a stucni sem rövid. A kerékpáron kicsit nyújtózkodnom kell, de alsó fogásban elég áramvonalas és viszonylag kényelmes pozíciót tudok felvenni. Az áttétel egyébként hagyományos országúti, azaz 52/39 és 12-23 (vagy 25?).

A másik bringám szintén egy ugyanakkora német amatőr sportolótól vettem, mint én magam vagyok, a váz hossza itt azonos a magassággal, azaz 58 cm, a nyeregcső hagyományos, és a beállítás is kényelmes inkább, mint sportos. Ezzel a bringával kicsit függőlegesebben ülök, a hasam kevésbé ér a combomhoz, és felső fogásban sokkal hosszabb időt elücsörgök kényelmesen. Hegyre jobb is ezzel menni, nem véletlen talán, hogy az amatőrökhöz jobban illó 50/34, illetve 12/27-es áttétel van rajta, és a tapasztalataim alapján ez marad is, az Alpokban ez is kevés lehet, nemsokára pedig megyünk a Zoncolánra.

Az egésznek még nincs tanulsága, de lemérem majd a pontos nyereg-kormány távolságokat, hátha sikerül valamilyen módon megtalálni az ideális pozíciót tapasztalati úton. Ki milyen vázban és beállításban hisz?