Hányszor hallottuk már ezt a mondatot figyelmetlen gyalogostól, kereszteződésben autóstól, aki nem adta meg az elsőbbséget, vagy teherautóstól, miután ránk kormányozta a soktonnás vasat. A tapasztalat azt mutatja, hogy még motorkerékpáron is "láthatatlan" az ember, mit várunk hát egy-két színes fényvisszaverőtől, kétledes villogóktól? A probléma a nálunk sokkal kedvezőbb helyzetben levő angol bringásokat is mozgatja, és egy újabb őrült ötlet született: a BringaLepke (a videó második felében):

A két lábon közlekedő, egymással udvarias, de legalábbis semleges emberek alaposan megváltoznak, ha kereket kapnak a fenekük alá. A motyogó, mindig engedő kisemberből agresszív önkéntes rendőr lesz az autóban, a törtető típusból mindenen átvágó idióta. Ó, és ne felejtsük el a kerékpárosokat, akik a kettőt képesek egyesíteni magukban, mindezt egy olyan törvények és szabályok felett álló hozzáállással, ami gyakran joggal vívja ki a közlekedőtársak haragját. Örülünk ennek az átváltozásnak? 

Persze hogy nem. A civilizáció legtöbb eszköze az agresszív ösztönök elnyomását, terelését szolgálja, hogy ösztönlények helyett rendes fogyasztóként csatlakozzunk a társadalomhoz. Azonban az elnyomás önmagában nem lehet sikeres, szükség van a szublimálásra, a szelepekre, ahol ki lehet engedni a gőzt. Az egyik ilyen remek eszköz a sport, legyen szó boxról, sakkról vagy a kerékpározásról. Ismerve azonban a hazai statisztikákat, miszerint a lakosság 95%-a nem végez élettanilag értékelhető mennyiségű mozgást, nem meglepő, hogy egy olyan helyzet lesz az agresszió megjelenési területe, ahol viszonylag arctalanul, pontosabban magunk választotta megjelenéssel, viszonylagos következmények nélkül lehet megküzdeni az "ellenséggel". Kerékpáros társaim, akik nincsenek a kasztnihoz kötve, gyakran találkozhatnak azzal a jelenséggel, amikor az agresszív autóst utolérik és megpróbálják szembesíteni cselekedetével, egy megszeppent vézna kisembert találnak a volán mögött, sokszor túl életük delén. Bizony az autóban - és persze a kerékpáron is - kivetkőzünk magunkból, és bár egyre többen vagyunk, akik a csak el szeretnének jutni A-ból B-be, ebbéli szándékunkban akadályoztatva vagyunk mások ösztönei által (de szép értelmetlen mondatra sikerült ez). A jelenségre ékesen rámutat, hogy a politika mellett (ami egy még népszerűbb agresszió elvezetési mód) a közlekedés a második legnépszerűbb fórum és vitatéma az interneten. 

Mit tehetünk mi, kerékpárosok azért, hogy a helyzet jobb legyen?

1. Először is, fejezzük be az egymásra mutogatást. Igen, ő kezdte, a másik a hülye, és? Ne ereszkedj le a hülyékhez, mert tapasztaltabbak azon a szinten és legyőznek a rutinjukkal.

2. Kerüld el a veszélyhelyzetet, hagyd el a szituációt, és csak azután próbáld tisztázni a helyzetet (ha szükséges), miután kizárható, hogy balesetet szenvedsz. Sokan rögtön élesben, menetközben próbálnak elégtételt venni, vagy legalább magukra felhívni a figyelmet. Ne tedd. A többi autós csak azt fogja látni, hogy egy bringás agresszív. Várd meg, amíg megáll, és ott próbáld higgadtan értésére adni a tévedését (ami egyébként sokszor abból adódik, hogy az autósok nem ismerik a kreszt)

3. Ne provokálj és legyél udvarias. Ne menj át a piroson a gyalogosok között, és ne kacsázz a főúton 10-el, ha van párhuzamosan használható kerékpárút. Használj világítást, irányváltoztatási szándékod jelezd, és időnként udvariasságból mondj le az elsőbbségedről is akár, ha ez nem okoz veszélyhelyzetet. (ha jönnek mögötted, akkor ne fékezz és engedd ki az autóst a főútra, mert elütnek). Ugyanakkor jó példát mutatva, meg kell állni a zebránál, a lassításod pedig kézjelzéssel jelezni a mögötted haladó autósnak. Ha nem fékez, húzódj le annyira, hogy ne üssön el.

4. Ha autóban ülsz, úgy közlekedj, ahogy te is elvárod. Dinamikusan, udvariasan, előzékenyen. Ne használd ki az alkalmat bosszúállásra... Értelemszerűen kerékpáron a gyalogosokkal szemben hasonlóan kell viselkedni, ahogy mi elvárjuk bringásként az autósoktól.

5. Egyre olcsóbbak a kamerák, akár a sisakra, akár a bringára, autóra szerelhetőek. Egy baleset esetén sokat segíthet neked a helyzet tisztázásában, már ha nem te vagy a hunyó. Egyre több esetben látom autókban is, és magam is gondolkodok rajta, a párezer forintos vételár egy kétértelműnek tűnő szituációban nagyon sokszorosan visszajöhet... Íme egy példa:

A hűvösebb időjárás nem csak a legyeket és méheket, hanem a kerékpárosokat is megritkította az utakról. Eltűnt a legtöbb csinos lány, a trendi fixik nagyobb része, és a rengeteg, leghosszabb áttételt kacsázva hajtó, kissé erőszakosan helyet követelve haladó alkalmi kerékpáros. A kerékpárutak jóval biztonságosabbak lettek, leszámítva a kivilágítatlan komákat, nem egy 100.000 forintnál értékesebb bringát látok ugyanakkor minden nap, lámpa nélkül szembe jönni. Ennek a megnövekedett biztonságnak azonban nem örülök, mert ez csupán a kerékpárosok számának csökkenése miatt van így, nem azért, mert mindenki megtanult részese lenni a napi forgalomnak. Alapvetően nincs szó titkokról, csak néhány egyszerű szabályról:

1. Figyelj!

100% figyelmet igényel a városi kerékpározás, beleértve a vizuális és akusztikus csatornákat is. Pár hete próbáltam nyelvoktató MP3-at hallgatni kerékpározás közben, és sokszor kaptam magam azon, hogy nem tudom felidézni, mi történt az elmúlt fél percben. Azaz a figyelmem elkóborolt, nem kontrolláltam az eseményeket. A forgalom és környezet folyamatos monitorozása Budapesten életbevágó kérdés. Autók, motorosok, gyalogosok, kutyák, úthibák és természetesen a többi kerékpáros mind potenciális veszélyforrás, amit időben fel kell ismernünk. 

2. Válasz meg okosan az útvonalat.

A leggyorsabb út nem mindig a legrövidebb hosszabb távon. Aki még nem érzi magát teljesen biztosnak az utakon, az inkább válasszon kisebb forgalmú útvonalat, ahol belátható az összes kereszteződés, és szélesebbek a sávok. Nekem a Baross utca a legrizikósabb útszakaszom, ugyan a tempó és a forgalom nem nagy, de a kereszteződések nem beláthatóak, a gyalogosok figyelmetlenül keresztezik az utat, a parkoló autók nem látják, hová fordulnak ki, plusz ha megakad a forgalom, akkor váratlanul vágnak ki a mellékutcákból a türelmetlen autósok. Érdemes az ilyen szakaszokat a párhuzamos kisebb utcákban elkerülni, ahol lehet. Ezen a szakaszon éppen nem könnyű, hacsak nem a Népligetnél a Lágymányosi híd felé nem megyek, és úgy vissza a Duna partján a kerékpárúton. Ez legalább 2-3 kilométer kerülő, ha nem több, de hazafelé gyakran inkább ezt választom.

3. Ne titkolózz!

Budapesten ugyan nem szokás indexet használni, de te csak tizedakkora vagy, mint egy kisebb autó, így okos döntés előre jelezni irányváltási szándékod, illetve keresni a szemkontaktust az utadat keresztező autósokkal, hogy felmérd, észrevettek-e, és szándékukban van megadni vagy lemondani az elsőbbségről. És persze ha valaki segíti a haladásod, köszönd meg, akkor is, ha amúgy elsőbbséged van. Hosszabb távon kifizetődik.

4. Tartsd az irányt.

Hátranézni hasznos, de még hasznosabb, ha közben nem mozogsz oldalra mindkét irányba egy bő métert. A pályabringások gyakran úgy oldják meg ezt, hogy balra hátranézéskor a jobb kezük a sutcni, azaz a kormány közepe felé viszik, és a bal kezükkel elengedik a kormányt. Így kevésbé mozdul ki a bringa, persze ha már tudsz eleve egy kézzel kormányozni. Ne a Rákóczi úton gyakorold

5. Hüvelykujjad fogasként használd!

A KSI-ben Hazai Gyuri bácsi egyik kedvenc vesszőparipája joggal az, hogy felső kormányfogásnál nem csak támaszkodunk a kormányra, hanem a hüvelykujjunkkal beakasztjuk a kezünket, hogy egy úthibán vagy hirtelen fékezéskor ne veszítsük el a kontaktot a kormánnyal. Persze ez most a többi ponthoz hasonlóan evidenciának tűnik, de nézz körül, ha legközelebb tekersz, mindig lesz olyan bringás, aki kacsázva hátranéz, majd jelzés nékül sávot vált, fülében fülhallgatóval, és a kezét csak lazán támasztja a kormányon, hüvelykujjai párhuzamosak a többivel. Ő a potenciális donor, az a kerékpáros, aki kihívja a sorsot maga ellen. És végül egy videó, milyen az, amikor valaki nagyon tud bringázni, de mégis idióta módra közlekedik. Látványos, de kezdőknek nem követendő példa...

Oké, ez tényleg durván hatásvadász cím, de 1500 elpazarolt élet sem súlytalan. A következőkben angolul értőknek egy remek előadás arról, hogy miért haladunk rossz irányba a biztonsági kampányokkal, a videó alatt röviden összefoglalom és kiegészítem az előadást azoknak, akiknek más nyelven lenne érthetőbb, de sajnos ők lemaradnak a kopenhágai kerékpáros nagykövet élő humoráról.

Elsőként vegyük át, mi az a "Jó élet"? Sokáig egyszerűek voltak a listák - minél gazdagabb az ország, annál jobb az élet. Ez a skála sokat finomodott az utóbbi évekre, és ma már a legélhetőbb városokról beszélünk. Érdekes, hogy a Top20 város nagyobb részében a kerékpározás meghatározó szerepet játszik a közlekedésben. A kerékpár sok helyen reneszánszát éli - korábbi cikkeimben én is utaltam már a londoni példákra, de aki sokat jár külföldre, láthatja, hogy egy Amszterdam, Koppenhága, vagy München mennyire épít a kerékpárosokra. A kerékpár a legjobb eszköz városaink újjáélesztésre a belvárosi autópályákkal szemben.

A társadalmunk fejlődését azonban nem a kerékpározás irányítja, hanem a félelem. A félelem a veszélytől, a sérüléstől. A mai nyugati országok a világon volt valaha legbiztonságosabbak. A félelem és biztonság azonban jó üzlet, elég ha a Renault megerősödésének okát nézzük. A kerékpárosoknál sincs ez másképp, sisak nélkül életveszélynek van kikiáltva a tekerés. A statisztikák azonban mást mondanak: évente 1,2 millió ember hal meg autóbalesetben, csak az USÁban 40.000, azaz havonta egy WTC-nyi áldozata van az autózásnak. A dohányzás esetében a veszélyt kötelező feliratok jelzik, az autózásnál ez miért nincs így?

A kerékpározásnál azonban kihangsúlyozzák a rizikót. A sisakkampányokkal egyidőben a kerékpározás először került leszálló ágba igazán. A pár évvel ezelőttihez képest 30%-al kevesebbet bicikliznek Dániában, és ez 1500 elpazarolt életet jelent. Ugyanis a kerékpározásnál 20-szoros a szorzó a veszély és a nyereség közöt... etc, etc.

Hazai kiegészítés: nálunk a városi bringázás tapasztalataim szerint még erősödik, bár valószínűleg vidéken csökkent a közlekedők száma, ezt már csak a soktízezernyi eladott robogóból is következtetem, azok nagy része nem az autót váltotta ki. A veszélyességgel viszont folyamatosan kampányolnak, lehetséges, hogy egy gyökeresen más hozzáállás, mely az elriasztás helyett támogató hangvételű lenne, többen ülnének legalább nyáron nyeregbe. És bár rajtam is majdnem mindig van sisak, de ha andalogni megyek a Duna-partra, gáton nézelődni, azért ott nem ragaszkodom a mindenáron biztonsághoz, jót tesz néha a szabadság érzése - végülis erről szól a kerékpározás.