Budapest környékén a legjobb kerékpáros kirándulóhely a Pilis, bár sokan még nem ismerik az erdészeti utakat, ehhez próbálok segítséget nyújtani ebben a posztban.
Kora tavasszal, amikor havas-vizes volt még az út, többször is voltam kinn ezeken az utakon, az első bejegyzésem is erről szólt. Azóta eljött a nyár, és a Balaton Maratonra készülve inkább az Erstés versenyekre, Kínok Kínjára mentem, vagy a Velencei-tó környékére, a Pilis kimaradt valahogy. A mostani túra a Balaton Maratonnak köszönhető: az egyik barátom benevezett ugyan, de néhány hónapos kislánya és a születéssel egyidőben birtokba vett családi háza megfelelő alternatív elfoglaltságot jelentett edzés helyett, így a tókerülést lemondta, a kifizetett mezre azonban igényt tartott volna. Mivel ellensége kevés van, nekünk, barátainak kell pótolni azt, így a mez átvételének az volt a feltétele, hogy látnom kell őt kerékpáron megküzdeni az elemekkel, így helyettesítve a múlt heti 5-10 órás tekerést, amit mások elvégeztek a mez viselésért. Helyszínnek a pilisi erdészeti utakat választottuk.
Sajnos a nevekkel még mindig nem vagyok tisztában, így megpróbálom körülírni az útvonalakat, amiket mi is bejártunk, illetve amiken lehet nehezíteni vagy rövidíteni a túrát. Indulás Szentendréről, ide már két kerékpárút is vezet Budapestről meg a Hév, meg autóval is könnyen megközelíthető, mi ez utóbbit választottuk. A bemelegítést a Skanzen felé kezdtük, enyhe emelkedő közepes forgalommal, innen több irányba is el lehet indulni. Rögtön a skanzen után egy kicsivel balra Pap-rét felé vezet egy lankásan induló, és meredekebben véget érő, zárt erdei út, ez igen népszerű a kerékpárosok között, hiszen viszonylag rövid idő után el lehet érni a gerincet, ahonnan Visegrádig lejt az út. Egyenesen haladva a főúton Lepencére lehet eljutni, de ez az út inkább motorral élvezetes, kerékpárral a sok autós és motoros miatt nem javasolt hétvégén.
A Petrocelli büfénél, azaz a főút komolyabb emelkedőjének lábánál dobtunk egy balost, majd egy kilométernyi gurulás után egy jobbost, Lajos-forrás felé. Ez egy éles hajtűkanyar innen, nehéz eltéveszteni. Innen az út egyenletesen emelkedik, az erdészeti útig botrányos vagy annál is rosszabb a minősége, de a kis forgalom miatt lehet kerülgetni a gödröket. A sorompótól folytatódik a lankás, andalgós út a patak mellett, bár ez tempófüggő, lehet is 30 feletti tempóval megszakadni is. Ez az út kb 10 km-rel később a Fagyos Katona nevű elágazóig vezet, gyakorlatilag a dobogókői útra, onnan még kb. 5-6 km-t kell a főúton menni a csúcsig. (a távolságok erősen becsültek, nekem nincs bringás kompjúterem). Mi azonban ennél nehezebb utat választottunk Dobogókőre, hiszen 1400 méter szintet nem egyszerű arrafelé összehozni, a cél pedig a teljes kimerültség elérése kedves cimborámnál.
Az úton a patakvölgyben haladva egy kisebb híd után van egy jól kiépített Y elágázás, egyenesen továbbra is a Fagyos Katona - Dobogókő, mi azonban jobbra mentünk, a Kisrigó étterem felé. Vadonatúj aszfalt, pici emelkedő, barátomnál 170-es pulzus, így lassítottunk, hogy ne nagyon menjen 160 felett. Messze még a vége, csak melegítünk. Kisrigó után jobbra kanyarodtunk ki a főútra (ez az a lepencei-út, amin elindultunk, de most szembe megyünk az előző iránnyal, Szentendre felé) , végig a falun, majd az emelkedőn egészen a népszerű piknikező rétig, itt balra fordultunk, vissza az erdészeti útra, és folytattuka mászást. Itt talán egy kilométert kell menni, majd a pap-réti elágazóhoz gurulunk le, ahová akkor jutottunk volna, ha a Skanzen után jobbra fordulunk (így talán érthetőek az összefüggések az úthálózat között elemei között).
Pap-rétről pihenő egészen Visegrádig, itt is elég jó az út minősége, de viszonylag sok az útra esett kő, kavics, faág. Visegrádon a patakvölgyben lehet pihenni egy padon is, de mi nem így tettünk, hanem három ifjú kerékpáros után elindultunk lendületből a fellegvárnak. Az egyik srác nagyon nekilendült, így utánaeredetem, neki a sikános részig tartott a küzdelem, innen húztam-bíztattam, hogy ne adja fela tempót, sikerült is kihajtani magát, legalább erősödik. Ha olvasod, hajrá, meg lesz ez még végig nagy tempóval. Kedves barátom közben a kb. Csepel bringával haladó csinos hölgytagját üldözte a triónak, nem sok sikerrel (bocs:)), de legalább magát elkezdte kihajtani, alakult a cél, a szenvedés elérése. A fellegvár után pihenő nélkül gurultunk le a lejtőn, és indultunk a főúton balra, Visegrád-Esztergom irányába 30 körüli pihenős tempóval, hiszen Dobogókőig fel kell jutni a mezért.
Pilismaróton a templom mellett kell felmenni újra az erdészeti útra, itt haladt el a Hegyek Poklának idei mezőnye is - háromszor. Az utolsó vízvételi pont is itt található, balra a buszmegállóban van egy kút. Innen megint lankás emelkedő egy patakvölgyben, remek beszélgetős tempót lehet menni egészen egy Y elágazásig, ahol megint két felé lehet folytatni: egyenesen előre Dobogókő-Esztergom autóútig, balra pedig a Dobogókői sípálya alatt eltekerve arra az útra, amin elindultunk (Szentendre-Fagyos Katona), csak az ottani Y-nál nem egyenesen mentünk, hanem Kisrigó felé. Most viszont Dobogókő az úticél, ki is tűztem a részdíjat: egy almás rétes és egy radler - de azért fel kell menni. A patakvölgyben folytatva utunk már látom a megrogyás és az emberi akaraterő jeleit, így még tovább lassítunk a tempón, hiszen alig pár kilométer után egy tíz százalék körüli emelkedőbe fogunk ütközni, ahol ki lehet próbálni a 34/28-as áttételt a Pinarellon.
Ez sikerült is, bár itt a Hegyek Poklán már sokan az első körben tolták a kerékpárt, mi bő ezer méter szinttel a lábunkban nyeregben maradtunk, bár nem hagyhattam ki a demoralizáló sprinteket és visszagurulást, de el kell ismernem, megtorpanás nélkül haladtunk felfelé. A főúton balra folytattuk Dobogókő felé, a három kilométer már igazán nem sok az almás pitéért, amit egy pogácsával illetve szelet zsíroskenyérrel egészítettünk ki. Kis pihenő után megígértem, hogy innen már gurulunk, csak egy kis pukli maradt ki. Dobogókőről lefelé gurulva Pomáz felé fordultunk, és a már említett Fagyos Katonánál balra (egy buszmegálló van baloldalon, és közvetlenül utána az erdészeti út befelé a fák közé.) fordultunk. Innen jön még egy pár kilométernyi lankás pukli, egy pici lejtő, majd megint egy pár száz méter emelkedő, és véget is ér a szenvedés. A barátom arcán a lelkesedést alig látom, ez jó jel, megdolgozott a mezért. Innen már gurulunk, az út minősége igen kiváló egy montival, talán még a cx-szel is, de a 23-as, 10 bárra fújt kerekekkel annyira nem. Pár perc gurulás után egy elágazás balra - ez a pilismaróti út, a pilismaróti Y másik ága, amit kihagytunk Dobogókő miatt. Innen tovább gurulva elérünk az első Y-ig, Kisrigó felé balra, Szentendre egyenesen, hátunk mögött a Fagyos Katona, mi egyenesen megyünk. Még 3-5 kilométer gurulás, és vége. 86 kilométer, 1400 méter szint, küldetés teljesítve. A leírt útvonalakon gyakorlatilag 30-100 kilométer között bármennyit lehet menni, egy dolog azonban biztos, vízszintesen szinte semennyit sem, aki elfárad a hegyen az Visegrádról ballaghat haza a kerékpárúton - egyébként az sem csúnya látvány. A kedves olvasók ha ezt még kiegészítenék a közismert helynevekkel is, akkor még használhatóbb leírást készítünk közösen...
