Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
bici

Mobiltöltés kerékpárral.



A kerékpár sokoldalú előnye egy elmaradott afrikai vagy dél-kelet ázsiai országban már többszört terítékre került, legyen szó az aids-es betegek segítéséről, a kávé eljuttatását segítő cargo-bike-ról, és most a legújabb érdekesség, a mobiltelefon töltő kerékpár.

A Smartmobil '12 budapesti konferencián rengeteg érdekes adat hangzott el a mobiltelefonok elterjedéséről és használatáról, de ami különösen megütötte a fülem, az a fejletlenebb országokban a mobilok töltésének problémája. Telefonja ugyanis már majdnem minden felnőttnek van a világon, míg az áram még százmilliós tömegű embercsoportnak elérhetetlen. Az előadásban mint lehetséges jövedelemforrást emelték ki, hogy léteznek olyan kerékpárosok, akik abból élnek, hogy faluról-falura járva, a kerékpárokra erősített áramfejlesztő segítségével egyszerre több telefont is fel tudnak tölteni. Akinek azonban van mobilja és kerékpárja is, annak még hasznosabb lehet ez az afrikai találmány, ahol a dinamóra kötve, saját dolgait intézve tudja a kerékpáros tölteni telefonját. Igazából az ötlet egy fejlettebb formában az európai turistáknak is éredekes lehet, ugyanis a mobilt egyetlen kütyüként használva (számítógép, GPS, levelezőkliens, fényképezőgép, etc) viszonylag gyors lemerüléssel számolhatunk, és nem biztos, hogy mindenhol van lehetőség a töltésre. Legalábbis én el tudnék képzelni egy olyan egy hetes, vadkempingezős túrát, ahol menet közben töltöm a telefont az agydinamóról, pl. a lejtős vagy könnyebb szakaszokon, így gyakorlatilag sosem merülne le, és nem kéne sok fölösleges extra kütyüt magammal vinni, mégis tudnám frissíteni a blogot, tájékozódni, fényképezni. Létezik ilyen találmány már?

És az afrikai projekt:

 

Tovább
0

Whiskey Drome - a hordozható kerékpáros pálya



Pár évtizeddel ezelőtt kerékpáros akrobaták járták a világot, cirkuszi mutatványokkal fűszerezett előadásukat egy hordozható velodromban mutatták be. Konkrét tervek ugyan nem maradtak fenn, de egy csapat őrült kerékpáros sikeresen rekonstruálta a mobil pályát fennmaradt fényképek alapján. Nem hiszem, hogy a magyar kerékpáros életet egy ilyen pálya mentené meg, hiszen sportcélokra szinte teljesen alkalmatlan, ugyanakkor amilyen állapotban van a Millenáris, lassan ez lesz az egyetlen "alternatíva"...

Tovább
0

bici

blogavatar

A kerékpározás nem csak Tour de France vagy fogyókúra. A kerékpározás közlekedés, sport, társasági esemény, de leginkább életforma.