A Paris - Roubaix, vagy ahogy sokan hívják, az Északi Pokol, a leghíresebb egynapos verseny a világon. Ismertsége a macskaköves mezőgazdasági utaknak köszönhető, amik rendkívüli technikai és erőnléti követelmények elé állítják a versenyzőket. A múlt heti flandriai versennyel ellentétben, az emelkedők itt nem játszanak szerepet, csupán a macskaköves szakaszok nehézsége, és az elképesztő, 40 feletti átlagtempó. Az idén magyar induló is lesz, a Lampre színeiben Szeghalmi Bálint képviseli hazánkat a versenyen.
A legrégebbi versenyek egyike
1896-os kezdettel ez a legrégebbi, folyamatosan megrendezett események egyike, egyfajta emlék is a régi idők rendkívül hosszú és nehéz versenyeiről. A rajt 1968 óta Compiégne-ben van, 60km-re Párizstól, a befutó azonban változatlanul Roubaix-ban maradt. Ami persze érthető is, hiszen a verseny ötlete két helyi textílgyáros fejéből pattant ki, akik 1895-ben egy velodromot építettek a városba, és az a remek ötletük támadt, hogy a létesítmény reklámozására kiváló lehetőség lenne egy kerékpárverseny a fővárosból. Egy sportújság
szerkesztőségét keresték meg az ötlettel, akik hamar érdeklődét mutattak, egyfajta könnyű, 280 km-es előversenyként a saját Bordeux-Paris versenyük előtt. A fődíjat a textílgyárosok ajánlották fel, az 1000 frank egy bányász hét havi keresetének felelt meg. Az első helyezett mögött egyébként egy órán belül csak négyen értek be...
Az utolsó őrült verseny
A Paris-Roubaix-t ugyanaz a veszély fenyegette a II. Világháború után, ami a flandriaiakat, azaz az úthálózat fejlődése megváltoztatta a verseny karakterét, eltűntek a macskaköves szakaszok. A főutakról így ők is leszorultak a mezőgazdasági utakra, elhagyott vidékekre. Egy időben a helyi falvak szégyenként élték meg, ha a verseny érintette őket, hiszen az egyet jelentett a rossz utakkal, és sokszor inkább leaszfaltoztak mindent. A fennmaradt macskaköves utakat azóta egy társaság tartja karban, a "Les Amis de Paris Roubaix" a Paris-Roubaix barátai, Alain Bernard vezetésével. A társaság évente 10-15.000 eurót költ az
utak felújítására, mezőgazdasági iskolág diákja, önkéntesek segítségével pótolják a rajongók által ellopott köveket. A jelenlegi 260 kilométeres táv első 100 km-e aszfalton halad, itt érik el a macskaköves szakaszokat, ami összesen 50 kilométernél is többet tesz ki. Jelenleg 28 szakasz van, közülük három a legnehezebb szintű, ezek 3 illetve 2 km-esek. A versenyt sok profi nem tartja komolynak, mivel a rengeteg defekt, a nehézségek kiszámíthatatlanná teszik az eredményeket, nem beszélve az esőről, sárról, vagy 2006-ban egy tehervonatról, ami megállítota a mezőnyt. Ha azonban a kerékpározás korai kihívásaival állítjuk párhuzamba, látható, hogy mennyire megváltozott a sport, hiszen szerelő nélkül, 3-400km-ek, kocsmákban
frissítve, végig macskakövön egészen más kihívást jelentettek, mint a mai száguldás a hi-tech bringákon.
Speciális kerékpárok
A Paris-Roubaix a világ egyik legjobb tesztcentruma, rengeteg fejlesztést próbálnak itt ki élőben, volt már teleszkópos országúti kerékpár is, de sok hétköznapi "kényelmes" országúti kerékpár eredeztethető az itt használt speciális vázakból. Ezek a vázak jellemzően hosszabb tengelytávval rendelkeznek, nagyobb hely van a gumiknak (és a sárnak), kicsit a ciklokrosszos trükköket felhasználva, vagy konkrét ciklokrossz bringát, bár a magasabb kormány és canti fék nem éppen ideális országúti versenyen. Az elmúlt héten próbáltam kicsit beleélni magam a versenyzők helyébe, és többször direkt kerestem macskaköves utcákat. Országútival ez
ocsmány rossz élmény, és a 35-ös gumival szerelt Cx-szel sem éppen leányálom, a váron keresztül tekerni a macskakövön több energiát igényel, mint kétszer felmenni a Citadellához lendületesen. A versenyzők természetesen egészen más tempót mennek, és a karbontechnológia fejlődésével újféle, rezgést jobban csillapító vázakat fejlesztettek ki, melyeknek hétköznapi verziója is van, pl. a Specialized Roubaix, Cervelo R3 vagy a Lapierre Sensium. Ezek a vázak az átlagos bringásnak is tökéletesek, mivel jobban "rugóznak" és a kormány is kicsit magasabban van.
Cancellara tavalyi szökése
A kerekek újabban szintén karbonból készülnek, és eleve a szélesebb gumik igényeire tervezve - ez ugyanis segít a rezgések elnyelésében, és a sérülékeny karbont is jobban védi. Az Easton EC90SL egy népszerű választás 27mm-es gumikkal, de a Bontrager, Mavic (M40), HED is képviseli magát a versenyen. Néhány csapat marad a hagyományos, 32 küllős alu keréknél, 6,5 bárra fújva a gumikat, bár a szélesebb, 27-es gumiknál és könnyebb versenyyzőknél ez még kevesebb is lehet. A kormányt sokszor alura cserélik a karbon helyett, és több versenyző a dupla bandázst választja, szintén a rezgések miatt. Még egy fontos változtatás az áttételt érinti: az elől 44-46-os "kis" tányért használnak, míg hátul 11/23 vagy 11/21-es sort.
Macskaköves verseny egyébként lesz itthon is, de a szintkülönbségek és a pálya tempója miatt inkább montival érdemes indulni. A Szentendrei Citycross a belváros macskaköves útjain halad, és mindössze egy óra. Bár a pálya bejárása után, garantálom, hogy az is elég lesz ahhoz, hogy a legnagybb elismeréssel adózzunk a Paris-Roubaix indulói előtt!
És végül egy film, a Sunday of Hell, mely erről a versenyről készült:
