A kerékpározás fellendüléséről divat beszélni, de valójában kisebb-nagyobb hullámvölgyeket leszámítva, az elmúlt száz évben mindig is markánsan jelen volt a kétkerekű drótszamár az emberiség jelenjében. Amint gyengült a szerepe az autózás elterjedésével Nyugaton, Ázsiában százmilliók tekertek munkába reggelente. Mire ott is elkezdték a kismotorok, autók visszafoglalni a terepet, Nyugaton talált helyet magának a kerékpározás. Egy túléló mém, amely mindig megtalálja a táptalajt. És milyen volt a helyzet pár évtizeddel ezelőtt, amikor az autó még európában is luxus volt? Ilyen:

A Flying Pigeon, azaz repülő galamb a kínai mobilizáció mintaképe, A KERÉKPÁR, melyik millióknak tette lehetővé a közlekedést. A klasszikus, II. Világháború körüli európai kerékpárok másolata a mai napig kapható Kínában, dacára a gagyi montik áradatának. Azonban nem csak hazájába lehet siker, a nosztalgia hullám elért Amerikába is, első körben Kanadába.

Az amerikaiak amúgy is imádják a kommunista relikviákat, jó példa erre az Ural motorkerékpárok sikere (ami gyakorlatilag egy BMW koppintás, szintén a II. VH idejéből), a cég gyakorlatilag az amerikai piacból él, bár az angoloknál is szeretik az oldalkocsis őskövületeket. Jobban megnézve, a Flying Pigeon sem más, mint egy elavult kerékpár a maga 61 éves történelmével, ósdi műszaki megoldásokkal, ráadásul nem is "OT", hanem új.

Kimondottan az ára sem túl alacsony, a kanadai adóknak köszönhetően csak nagy igyekezettel tudják 500 dollár alatt tartani, ennyiért már normális bringát is lehet venni, viszont egy darabka történelmet és kultúrát biztosan nem. Innen nézve még akár jó vétel is lehet, különösen az ázsiai származású, gyökerüket büszkén vállaló fiatalok szemében. Vajon a Csepel képes lesz olyan bringákkal és marketinggel folyamatosan megújulni, hogy a fiatalok azonosulni tudjanak vele?

The Flying Pigeon Bicycle from yulu canada on Vimeo.

A cyclocross szezon sajnos véget ért, a sok finomítás és technikai fejlődés ellenére még mindig a leglátványosabb kerékpáros események közé tartoznak, amit a nézők magas száma is mutat. Találtam egy 1950-es versenyről kérszült videót, ami jól mutatja, mennyit változott az elmúlt hatvan évben a sportág, és azt is, hogy van alapja annak, hogy újra divatba jönnek az egysebességes CX bringák.

Át lehet-e dobni a patak felett egy bringát, vagy érdemesebb inkább áttolni? Meg lehet állni a lejtőn tárcsafék nélkül? Minden kiderül az első videóból, míg a második videón az idei VB utolsó két köre, az összehasonlítás miatt.

A Tour de France a világ leghosszabb professzionális állóképességi versenye, ahol még a legutolsó vízhordó is emberfeletti teljesítményt nyújt, nem beszélve az élmezőnyről. Hogy mindezt a teljesítményt tisztán, vagy serkentőszerekkel érik el, lényegtelen abból a szempontból, hogy nekünk még a legtutibb kémiai labor is kevés lenne egy rövid szakaszra is. Bár a videóban nem szerepel, a 2007-es VB-n Cancellara mögött második Bodrogi László egyetlen magyarként vett részt 2005-ben a Touron, másnak ez a bravúr még nem sikerült hazánkból - talán ez is helyreteszi a sokszor leszólt "doppingos" mezőny színvonalát.

És hogy mi változott az évek alatt? A technika rengeteget, ma már acél alig található a kerékpárokban, a súlynak alsó határt kell szabni, a versenyzőket a tavalyi évig rádióval segítették, és sok száz autós karaván kíséri a versenyzőket, akikre több százezres tömeg kíváncsi élőben, naponta, három héten át. És mi nem változott? Az izzadtság, szenvedés, emberfeletti teljesítmény, és a győzelem öröme. Nosztalgia felsőfokon:

A fából készült felnik évtizedeken át uralták a kerékpárversenyeket. Legyen szó Tour-ról, olimpiáról vagy világbajnokságról, országúti vagy pálya bringákról, 70 éven keresztül az egyetlen elfogadott felni anyag a fa volt.

Egyeduralkodásának az egyre jobb acél és alumínium ötvözetek vetettek véget, és bár az élsportból szinte teljesen eltűnt a tradícionális anyag, a világon mégis létezik egy műhely, ahol még mindig készülnek laminált kerekek.

A Ghiselli felnik többféle verzióban készülnek, szingós és peremes gumikhoz is, pálya, túra, vagy országúti versenycélra. A fa egy szlovén erdőből származik évtizedek óta, melynek helyszíne természetesen titkos, és kivágás után 5 évig szárítják. A felni mai napig úgy néz ki, mint az ősidőkben, azonban a modern epoxi ragasztó és egy réteg vászon a farétegek közé sokkal tartósabb és csendesebb terméket eredményez. A súlyuk 4-500 gramm között mozog, ami nem kevés az 1 kg alatti kerékszettek korában, de az átlagos felnikhez képest azért elviselhető.

A fa azonban nem csak a súlya miatt maradt le az alumínium mögött. Először is, érzékeny a nedvességre: nem száradhat ki teljesen, mert törékeny lesz, és a vizet sem szereti, ha sok van belőle. Elvileg elég kiszárítani eső után, és ha évtizedeken keresztül megfelelt a profiknak, akkor valószínűleg annyira azért nem sérülékeny. A fékezés is nehéz kérdés, nem valószínű, hogy a bőrfékpofák a sarki bringaboltban kaphatóak, ráadásul néhány hosszabb lejtőzés után elkopnak. Megoldás lehet egyes karbon felnikhez ajánlott betét, de ezek nyomot hagynak a fán. A teljesítményre már többször utaltam - ugyan az Alpokot azóta leaszfaltozták, de Belgiumban (vagy Budapesten) remekül lehet utánozni a macskaköves szakaszokat, ahol valaha ezeknek helyt kellett állniuk.

A legnagyobb előny ugyanis a csendes és kényelmes futás. Egy mai merev kerék a legkisebb úthibán is döccen, és Budapest környékén nem nehéz ilyet találni. Ha nem megy sokat hegyre az ember, a fékekkel sem lesz akkora gond, az országúti bringákat pedig amúgy sem jó esőben használni. Utolsó kérdés lehet még az ár - nos nem olcsóak. 200 dollár körül árulják darabját Amerikában, itthoni forgalmazójuk a Rob4bike (Thanx Ficus!). Egy jó kis Reynolds vázzal, retró Campa szettel ideális választás lenne a hétvégi lazítós bringának, de ez az álom jelenleg még álom is marad.