A legtöbb mániákus kerékpárgyűjtőnek az álma egy saját méretre készített acélváz. Szerencsére hazánkban is vannak vázépítők, akikre vissza fogok térni, de most egy amerikai cég videójába futottam bele, ami talán kedvet csinál a gyűjtemény bővítéséhez.

A videó egy acélváz építésének fázisait mutatja be igen látványosan, a kaliforniai Soulcraft, pontosabban az alapító Sean Walling közreműködésével.A vállalkozás a kézműves munka értékeire épít a nagysorozatban készülő alumínium és karbon vázakkal szemben, kínálatuk a kerékpározás majd minden ágát lefedi, országúti, cx, monti vázak is készülnek, illetve komplett kerékpárokat is kínálnak.

Az FAQ-ot böngészve kiderül, hogy egy igazi büszke iparosemberrel van dolgunk, csak saját designnal dolgozik, az ügyfelek terveit nem önti formába, nem készít össztelós bringát, és bemutató kerékpárt sem tart, hiszen teli van megrendeléssel. A kiváló weboldalon túl a szájhagyományra hagyatkozik, kerékpárjai összesen két kereskedőnél kaphatóak, és nem is tervezi a hálózat és így a forgalom bővítését sem.

Összeségében, ha nem is kedves, de őszinte, és láthatóan erősebb oldala a csövek megdolgozása, mint a PR építése.Az persze természetes, hogy egy ilyen kézimunka nem az átlagos magyar zsebnek készült, a kicsivel 5000 dollár, azaz 1,2 millió forint értékű bringák az elszántaknak valók, egy lottóötösből azért egy Dirtbombot beválllanék.

FROM STEEL: The Making of a Soulcraft from michael evans on Vimeo.

Ha mindannyian tekernénk, edzettebbek lennénk. Az ökológiai lábnyomunk egy bringás cipő nyomával vetekedne. Az olajvállalatok fontossága sokadjára esne - bár a lánc olajozásához szükség lesz mág rájuk. És nem utolsósorban, több emberen mutatna jól a bringásruha - miközben napi 6000Kcal-t ehetnénk... További érvek:

Human-Powered Health from solve on Vimeo.

Mi lehet vajon egy varrógép és egy kerékpár szerelmének gyümölcse? Természetesen egy kerékpáros sapka.

Érdemes figyelni a blog spanyol szövegét, a blog nevét is adó bici spanyolul kerékpár, igen szépen hangzik a hölgy szájából. Kellemes vasárnapozást! 14:15-től Liege-Bastogne-Liege az Eurosporton!

The Bicycle Cap by peSeta for the New Museum

Tetszett? Még több peSeta videó itt!

Az 5 nagy klasszikus legrégebbi versenye, melynek nehézségét nem az út minősége, hanem a hosszú és meredek emelkedők sora, holnap az Eurosporton 14:15-től élőben!

A futam - nem meglepő módon - Belgiumban kerül megrendezésre, az Ardennek hegyei között. Az első verseny 1892-ben egy újság reklámozására szervezték - úgy látszik ez a kerékpársport fricskája, akkor egy újságot lehetett vele promotálni ma meg inkább töltelékanyag még egy sportújság hátulján egy nemzetközi verseny, a hazait meg sem említik (és nem az amatőr kupákra gondolok...). A verseny gyakorlatilag a flamand Tour of Flandres tükörképe, azzal a különbséggel, hogy a Liege-ből induló verseny ma már nem része az UCI ProTour sorozatnak, a népszerűségének ez azonban nem sokat ártott.

Visszatérve az első versenyre, a 33 indulóból csak 17-en értek célba, az első helyezett Leon Houa az amatőr versenyt 30perc előnnyel nyerte. 1893-ban szintén ő nyerte a 250 kilométernél is hosszabb versenyt, és ebben az évben a belga amatőr bajnokságot is. 1894-ben, az első profi futamon szintén első lett, ezúttal 7 perc előnnyel. Ezután a verseny 14 évig nem került megrendezésre, és még utána is inkább amatőr-félprofi szinten.

A verseny két ok miatt érdemelte ki a különleges státuszát. Az egyik a nehézsége, 250 kilométernél is hosszabb, viszonylag rövid, de meredek emelkedőkkel tarkított pálya, ami jó lehetőséget ad az agresszív stílusú bringásoknak a támadásra - de csak a verseny végén, mert itt nem lehet több órás szólózást bevállalni, az igazán kemény hegyekre a végéig kell várni. A másik fontos tényező az időjárás. 1980-ban végig esett a hó, a győztes Bernard Hinaultnak két ujja 3 hétig nem mozgott utána. Az eső, vihar egyébként sem ritka a tavaszi Belgiumban, és ez a hegyekben még az átlagosnál is kellemetlenebb tud lenni. És nem szabad elfeledni, hogy a távot magát egy amatőr is tudná teljesíteni, fogát összeszorítva, de itt tempót is mennek, és az adja az igazi kihívást, ahogy Szeghalmi Bálint is elmondta a napokban.

Végül a hivatalos weboldal, holnap kiderül, hogy vajon Gilbertnek sikerül-e zsinórban ezt a trófeát is hazavinnie?

Vasárnap rendezték a Hegyek Pokla nevű versenyt a Pilisben, sok indulónak korai volt még a szezon eleji kihívás.

Egy hete még pesszimista voltam az indulók számát illetően, úgy gondoltam, hogy talán leszünk százan, de szerencsére tévedtem. Az esztergomi Bazilika előtt felállított rajthelyen szokatlan tömeg fogadott minket, bár ezt már pár perccel korábban is sejtettük, amikor kiderült, hogy a szomszédos lakótelepen maradt már csak ingyenes parkolóhely. Ez ugyan okozhatott volna pillanatnyi bosszúságot, de összeségében ez jó hír, hiszen újra népes mezőnyben lehet tekerni. A tömeg talán a szervezőket is meglepte, ugyanis a rajt előtt pár perccel, az eligazítás alatt is még javában regisztrálták a rajtszámokat az időmérők, de végül időben el tudtunk indulni.

A Bazilika körül a macskakő többeknek nem tetszett, hallottam a Roubaix, Roubaix szavakat, de csak mosolyogtam - messze van ez attól, főleg egy lassúrajtnál. Mire kikeveredtünk az Alagútból, a mezőny eleje már tempósan távolodott, így bemelegítés helyett (ami elmaradt a későn érkezés, parkolóhelykeresés és regisztráció miatt) lehetett is rögtön egy sprintet indítani, szerencsére a szokatlan tömegben a "FÉK, fék, fék", azaz az állandó torlódás lassított annyit, hogy pár tucat induló még fel tudott zárkózni.

Ha sok a lelkes amatőr egy csapatban, akkor szinte törvényszerű, hogy előbb-utóbb esés is lesz. Bár minden versenyen elhangzik, hogy maradjunk a saját sávban, ez sosem történik meg, és egy szemben megálló jármű miatti torlódásnál sikerült is borítani a mezőny egy részét a balról befékezőknek. Szerencsém volt, nem estem át az előttem piruettező kollégán, bár a mögöttem érkező srác a láncomat leakasztotta az első kerék gyorskioldójával. Rövid útmenti szerelés, és sprint a mezőny után az enyhe ellenszélben. Na ez volt az első találkozás a kalapácsos emberrel, Pilismarótra messze az eltervezett 150-160-as pulzus feletti értékkel érkeztem, kimerülve, és még csak akkor kezdődtek a hegyek.

Mielőtt a mászás elkezdődött, az erdészeti úton konfliktusba kerültünk egy Transittal: dudaszó helyett nagy gázzal jelezte, hogy ő menne, és bár libasorba fejlődtünk fel, neki ez kevés volt, és a legelől haladót a tükörrel hátbaverte, még vissza is lassított utána, hogy kifejezze az okot - nem húzódott le eléggé. Az érett korban versenyző sporttárs nem volt ismerős errefelé, reméljük ennél szebb élményeket is gyűjtött később. Az esetet jeleztem a pár száz méterre posztoló rendésznek, illetve az Erdészetnek is, akik rendkívül gyorsan és korrekten kezelték a bizonyíthatatlan panaszt, a Transit nem az ő autójuk volt, és mostantól nem is közlekedhet az Erdészet útjain. Bár rosszat nem akarok a sofőrnek, ez az agresszió sehol nem tolerálható, de ráadásul egy versenyen, zárt erdészeti úton főleg nem. Ezúton is köszönöm a gyors intézkedést a főmérnök úrnak!

Az első emelkedőt sokan igen lelkesen kezdték, én csak ámultam a mellettem elhúzó sporikon. Mi már eleve több perces hátrányban érkeztünk az emelkedőhöz, tehát itt nem az élmezőny versenyzett, és többen lihegve, izzadva küzdöttek a szintkülönbséggel, komoly tempót erőltetve. Oké, a győztes Fejes Gábornak ez nyilván nem probléma, de pár száz kilométer idei edzéssel a lábban az lehet. Az emelkedő tetején már lehetett is látni a billegő bringásokat, és a csalódott arcokat a frissítőnél: a zsíroskenyér ásványvízzel nem a sporttudomány mai állása szerinti legjobb táplálék menet közben (zsír van rajtunk is...).

A lejtő tetején bevárt a csapattárs is, aki nem keveredett a bukásba, és egy KSI-s sráccal összeállva gyakoroltuk a lánctalpazást, majd hármasban elhúztunk egy kisebb csapatot a második körre. Itt szokás szerint megint az emelkedőn indultak meg az addig túlélő kollégák, többükkel még találkoztunk később...

A második emelkedő után már előjött az elégtelen vízpótlás (erről holnap bővebben) és az indulás utáni sprint ereje a csapattársnál, így igyekeztem többet vezetni, de persze "tempo moderato" stílusban. A harmadik hegyen aztán eljött a kalapácsos ember újra, a csapattárs ennek ellenére megállás nélkül feljött, bár nem éppen jókedvűen.

Az emelkedő után egy hatos grupettot szedtünk össze, és együtt mentünk a célig, ahová nagyon sokadikként érkeztünk. Az eredménylistát megtekintve másnap szomorúan konstatáltuk, hogy az elméleti edzések kevésnek bizonyultak, minimális vigaszt jelentett a szervezővel történt beszélgetés, amiből kiderült, hogy sokan hamarabb feladták, a gyors kezdés megbosszulta magát.

Ez lehetne is a következő két verseny mottója, ami a Buda Maraton és Kínok Kínja lesz: oszd be az erőt és a táplálékot, és a célban téged is vár a szendvics!

Részletes beszámoló videóval pedig itt, eredménylista itt!