A kerékpár, mint minden közlekedési eszköz, a sebességről is szól, nézzük meg mennyivel lehet menni két keréken, saját erőből vagy a gravitáció segítségével.

30km/h - egy átlagos edzetlen ember csúcssebessége síkon, profiknál ez zsírégető alapozó edzés

40km/h - egy amatőr mezőny erős tempója, a profiknak laza pihenés a mezőnyben

50km/h - egy erős amatőr csúcssebessége ekörül van, egy profi ennyivel tud szökni rövidebb távon, illetve egy sík időfutamot ennyivel lehet megnyerni

60km/h - az ezerméteres állórajtos időfutam átlagsebessége

75km/h - a sprinterek sebessége egy sík szakasz végén, vagy pályán 200 méteren

100km/h - egy gyors lejtő a Tour de France-on

120km/h - egyetemisták, sík terepen, áramvonalas kerékpárral

210km/h - havas lejtőn...

240km/h - egy dragstar mögött:

Több országban is felmerült a korábban energiatakarékossági indokokkal bevezetett téli-nyári időszámítás újragondolása. Alapos okokat lehet felsorolni erre, az egyik ilyen például az emberek életében bekövetkezett változás: Európában egyre nagyobb szerepe van a szolgáltatásoknak a termelés helyett, így mind kevesebb ember jár reggel 6-ra dolgozni, viszont este többen maradnak fenn - tehát a reggeli világosság egyre kevesebb embernek jelent előnyt.

A döntés részben politikai is egyes országokban, mint például Angliában, ahol egyes politikusok az ágyban elvesztegetett reggeli világosságról beszélnek, míg a skót politikusok a változtatás ellen vannak, mivel náluk akár több hónapnyi sötét reggelt is jelenthet egy drasztikus változtatás. Ukrajnában ugyanakkor szó sem volt különböző tesztperiódusokról, mint az angoloknál, az idei évtől egyszerűen megszüntették az átállást, és ezt fontolgatják több országban is.

Magyarország amúgy is érdekes helyzetben van, hiszen Nyíregyháza és az Atlanti-óceán parti spanyol Vigo is ugyanabban az időzónában van, és amíg nálunk nyáron már hajnalban süt a nap, a spanyoloknál este 10-kor is világos van. Hogy melyik a jobb? Ez nyilván életmódtól is függ, de a reggel 8-9 órára járó irodistáknak nyilván nem sok előnyt jelent, hogy akár már ébredés előtt két órával világos van kinn. Kerékpárosként még egyértelműbb a helyzet. Én a nyári meleg miatt 8-ra járok dolgozni a korábbi kilenc helyett, és sokszor már így is kánikulában kellett tekernem, ellenben reggel 7 előtt szinte üresek a kerékpárutak. Az erőltetett téli időszámítás miatt novembertől - februárig sötétben kell hazatekernem, a 8 óra munkától megfáradt autósok között. Itt azért megjegyezném, hogy látszik, hogy itthon váratlanul ért sok bringást az átállás, mert kb. minden harmadik kerékpár lámpa nélkül gurult a sötétben, sokszor még a kerékpárúton is veszélyes helyzetet teremtve. Egy alap ledes villogó pedig kb 1000 forint alatt van elemmel az áruházakban, az internetről is max. 2 dollárért lehet békás villogót rendelni. Legalább ennyit mindenki rászánhatna...

Visszatérve az időszámításra, angol kutatások szerint, reggel még akkor is kisebb a baleset esélye, ha sötét van, és megfelelő időszámítási zónákkal biztonsági szempontból ez a legjobb választás, azaz ha valamikor 7 körül kel fel a nap, plusz-minusz egy óra. Gyakorlatilag ez lenne az amit én is támogatnék, mivel jellemzően este van jobban időm edzeni, kutyát sétáltatni, vagy szabadtéri programot szervezni, de erre az év egy harmadában a korai sötét miatt nem sok esélyem van. A korai világos mellett is szól ugyanakkor egy érv: a nap leghidegebb időszaka a napfelkelte idején van, az egész éjszakás kihülés után, a nappali felmelegedés előtt. Ha később kelne a nap, a reggeli tekerések nagyobb része pontosan ebbe az időszakba esne. De azt hiszem, ezt a kompromisszumot inkább vállalnám, mint hogy hónapokon át csak az iroda ablakából, és hétvégén lássam a napot, esténként meg az életemet a villogókra bízzam a reggeli forgalomhoz képest egyébként érezhetően figyelmetlenebb autósok között...

A lenti videót megnézve eszembe jutott május elseje, a Buda Maraton, ahol a Race King gumikkal (természetesen túlfújva), nagyjából egy sánta csiga tempójában csúszkáltam, estem-keltem az alig néhány százalékos lejtőkön. Szóval nem vagyok a sárban sem nagy ász, így különös tisztelettel tekintek azokra, akik képesek jól menni a csúszós talajon. Erre a srácra, Danny Hartra azonban a világ összes downhillese is felnéz, ő ugyanis a világbajnok, és a címet egy szappanos takonyra emlékeztető tapadású pályán érte el, elég komoly különbséggel. A mozdulatai, magabiztossága, ügyessége lenyűgöző, meg is nézem mégegyszer! A második videó egy, az MBUK által vele készített interjú, érdemes megnézni azt is, hogy ez a kissrác azonos a világ leggyorsabb sarazójával - nem a nyugdíjasok sportja ez, az már egyszer biztos.

Danny Hart, világbajnok.

Mielőtt bánatosan lemondanánk a kalandokról, mivel a világ minden sarkát felfedezték, és amúgy is a Google választ ad a kérdésekre, álljunk meg egy percre. A természet nem lesz kopottabb, csak mert már valaki látta előttünk, és az emberek nem lesznek szürkébbek, csak mert más is beszélt már velük előttünk. Felfedezni tehát mindig lehet, a probléma inkább az, hogy az élet mennyire rövid ehhez, különösen, ha nap mint nap ugyanazt csináljuk, ahelyett, hogy útra kelnénk. Itt jegyzem meg, irigylem azokat az embereket, akik képesek egy stégről horgászni 40 évet, nekik nem feltétlenül fáj a fejük a sajtkukac miatt, ami állandó mozgásra késztet. 

Léteznek olyan emberek is, Jamie Bianchini, akik évekig járják a világot, naponta új emberekkel ismerkednek, engednek a hívó szónak. 81 országot járt be egy tandemmel, amin elől ülve utazik, míg útitársra nem lel, legyen szó hetekről vagy percekről. Elképesztő galériája már önmagában megérne egy bejegyzést, de az afrikai videótól a szavam elállt. Először csak nézegettem, hogy mi ebben a jó, aztán egyre jobban magával ragadott. Kalandok, amiket ha nem is élhetek meg, de Jamie segítségével átélhetek. Elvileg TV sorozat lesz belőle:

Lehet, hogy ezek az utolsó meleg napok. Keep Calm and Pedal On!