A kerékpárosok kötelező sisakviselésének kérdése az egyik legalkalmasabb téma régi jó barátok összeugrasztására. Szinte bármelyik bringás társaságban találunk a sisak viselését drákói szigorúsággal követelő bringást, és igen népszerű álláspont ez azon autósok körében is, akiknek az egyik kedvenc gondolata úgy kezdődik: a mi adónkból.... és folytatják ne kezeljék a felelőtlen bringást, aki nem visel sisakot. 

A másik oldal, a szabadság elkötelezett híve, nem ritkán féknélküli fixivel, el sem tudja képzelni, hogy neki, vagy bárki másnak elő lehetne vagy kelljen írni bármit is a sisakokkal kapcsolatban. A józan ész valahol a sisakviselés mellett szól, sportolók esetében nem is kérdés:nagy sebességgel, a veszélyt nem teljesen kizárva haladunk sokszor, legyen szó országútról vagy az erdőről. Nincs is sok kivétel, a legtöbb sportoló hobbista és profi fején ott figyel egy jó minőségű, jól szellőző és könnyű sisak. Na de mi van az egyszerű ingázóval, aki holland stílusú kerékpárjával a 10-es tempót is alig éri el? Nekik is tegyük kötelezővé a frizurát eltorzító, esetleg zavaró sportos sisakokat?

Az orvosok szerint hiba lenne. A sisakviselés mellett kampányoló felmérések sokszor felületes adatok  alapján állapítják meg a rizikót, ami egy átlagos, magára figyelő ingázónál a töredéke sincs, mint a hivatalosnak vélt adat, állítják az angol orvosok. Nem felelőtlenek ők, hiszen a világítást, fényvisszaverőket igenis fontosnak tartják, egyedül a kötelező sisak ellen lépnek fel. Személyes választást szeretnének, és mivel az átlagember nem lesz hirtelen felelőtlen kamasz, csak mert bringával jár, nagyrészt fel is veszi a sisakot. Ezzel én is így vagyok, a bringás útjaim 98%-án sisakban, kesztyűben tekerek, hiszen első a biztonság. Ugyanakkor ha egy lányt kísérgetek max 15-el, akkor eszembe nem jut izzadnia műanyagban, hiszen a sebesség nem haladja meg egy futó tempóját.

A kerékpározás még ilyen kis intenzitással is jó hatással van az egészségre, és a brit tudósokkal egyetértésben (nem feledve a koppenhágaiak állandó kampányát a sisak törvények ellen), hiszek abban, hogy a több bringás sokkal értékesebb az általános egészséget illetően, mint a kevesebb, de kötelezően sisakot viselő. 

Sydney-ben 1991-ben tették kötelezővé a sisakot, 30%-al csökkent a kerékpárosok száma (ha olvasnák a blogot, a parkoló mozgalmárok már szinte mosolyoghatnak, hiszen akkor látszólag barátian támogathatnák ezt a biztonsági mozgalmat, tovább csökkentve a kerékpárosok számát.). A 30%-os csökkenés azt jelenti, hogy ennyi ember válaszott más közlekedési eszközt, és ennyien élnek valószínűleg kevésbé egészséges életet. Való igaz, a fejsérülések száma is csökkent, de ezt még a törvény támogatói is betudják annak, hogy a városi közlekedés lett ennyivel biztonságosabb.

Ugyanis ez a főlényeg. A bringás elesik magától is, nekem ma például sikerült egy pocsolyába esnem, aszfalton. Szerintem egyet érintettem egész úton, de abban el is dőltem - ne kérdezzétek....Ugyanakkor a veszélyes helyzetek nagyobb részében nincs egyedül a bringás, hanem esetleg egy hozzánk hasonlóan szabálytalanul, agresszívan közlekedő autós is érintett, csak ugye ő 1-2-3 tonna, nem 0,1, kerékpárral együtt. Ha sikerül normalizálni a városi közlekedést, azzal előrébb vagyunk, mintha kötelező sisakviseléssel riasztjuk el az amúgy is kevés bringást. Az már szinte csak hab a tortán, hogy a sisakot viselő kerékpáros mellett kisebb oldaltávolságot hagynak az autósok, ezt saját magamon is gyakran tapasztaltam. 

Szóval legyen-e kötelező sisak viselés? A doktorok szerint ne, és szerintem se. Ne nyílvánítsuk a kerékpáros közlekedést veszélyessé, ne riasszuk el a kezdőket. A sisak viselése legyen ajánlott, és mutassunk példát. Kötelezővé pedig inkább a durva szabálysértések, agresszív megnyílvánulások megtorlását tegyük a rendőrség részéről, kialakítva így egy élhetőbb közlekedéssel rendelkező országot. És ez még pénzbe sem kerül, sőt gyarapítja az államkasszát. Hajrá police! 

Az elmúlt hetekben nem csak a Millenárisra jutottam ki, hanem kipróbáltam egy szabadgörgőt is, ami meglepően tetszett. Alapból rosszul vagyok a teremben végzett kerékpáros gyakorlatoktól, spinningelni egyszer sikerült, és mégegyszer megpróbáltam szobabringán is edzeni - de ehhez nekem nincs elég akaraterőm. A szabadgörgő viszont tetszik, ott ugyanis nem az erőt lehet jól fejleszteni, hanem a kerékpáros egyensúlyérzéket, egyenesen haladást valamint a körkörös, kiegyensúlyozott hajtást. Az már szinte biztos, hogy egy ilyennel meglepem magam az első hó megérkezésekor, addig pedig gyűjtöm az inspirációt. Az első videó arról, hogy mire alkalmas egy ilyen görgő unalmas téli estéken:

 A második egy japán keirin iskolában készült, hajtásfrekvencia fejlesztése:

És hogy mennyire veszélyes?

A kábelzárak leginkább attól védenek, hogy egy felkészületlen, de birtoklási vágytól megszédült járókelő ne vigye el a bringát, de egy profi ellen nem sokkal ér többet, mintha selyem masnival kötnénk ki a kedvenc kétkerekűnket. Az erővágó egy másodperc alatt hatástalanítja a gyengébb lakatokat, és a tolvaj huss, el is szaladt. Leszámítva, ha még időben kapcsolnak a szemtanúk, és el nem kapják. Azért elég szerencsés a tolvaj, nem minden esetben úszhatná meg a rosszember az incidenst...

A Flying Pigeon, azaz repülő galamb a kínai mobilizáció mintaképe, A KERÉKPÁR, melyik millióknak tette lehetővé a közlekedést. A klasszikus, II. Világháború körüli európai kerékpárok másolata a mai napig kapható Kínában, dacára a gagyi montik áradatának. Azonban nem csak hazájába lehet siker, a nosztalgia hullám elért Amerikába is, első körben Kanadába.

Az amerikaiak amúgy is imádják a kommunista relikviákat, jó példa erre az Ural motorkerékpárok sikere (ami gyakorlatilag egy BMW koppintás, szintén a II. VH idejéből), a cég gyakorlatilag az amerikai piacból él, bár az angoloknál is szeretik az oldalkocsis őskövületeket. Jobban megnézve, a Flying Pigeon sem más, mint egy elavult kerékpár a maga 61 éves történelmével, ósdi műszaki megoldásokkal, ráadásul nem is "OT", hanem új.

Kimondottan az ára sem túl alacsony, a kanadai adóknak köszönhetően csak nagy igyekezettel tudják 500 dollár alatt tartani, ennyiért már normális bringát is lehet venni, viszont egy darabka történelmet és kultúrát biztosan nem. Innen nézve még akár jó vétel is lehet, különösen az ázsiai származású, gyökerüket büszkén vállaló fiatalok szemében. Vajon a Csepel képes lesz olyan bringákkal és marketinggel folyamatosan megújulni, hogy a fiatalok azonosulni tudjanak vele?

The Flying Pigeon Bicycle from yulu canada on Vimeo.

Múlt hét pénteken egy kerékpáros okítás keretében eljutottam a Millenárisra, ahol életemben először fix hajtású, azaz fixi kerékpárral közlekedtem. Rendszeres olvasóim előtt nem titok, hogy az egyszerű kerékpárok esztétikailag mindig is vonzottak, de saját magamnak inkább csak váltós bringákat veszek, ha lehet legalább 20 sebességgel. Könnyen változhat ez. 

A pálya egyébként szakadt, törött lelátóval és betonnal, az egész helyben van valami Csernobilra emlékeztető lepukkantság - sajnos ez jutott nekünk, bár a javulás reményét jól jelzi, hogy a közeli bécsi fapálya is kihasználatlansággal küzd, pedig ott kicsit más a bringás élet és a pénztárca vastagsága. Visszatérve a Millire, és az ezeréves sólymokra, amiket kipróbálásra kaptunk, az egész élményt még mindig emésztem. Furcsa ez, hiszen mindenféle karbon bringákhoz szokva, legkevésbé sem vártam, hogy az év egyik legnagyobb bringázása egy alig pár kilométernyi tekerés lesz egy 412 méteres betonteknőben, egy vasvázas bringával. Még kevésbé gondoltam volna, hogy az országúton normálisnak ható áttétel a pályán sok lesz számomra: egyszerűen nem is tudtam felpörögni annyira, hogy sebességélményem legyen. Ellenben felkapaszkodni a falra, és onnan legurulni - az érzés nehezen megfizethető. Van valami szürreális abban, ahogy a gumi tapad a meredek betonfalon, és nem esik le az ember, és azt hiszem ez még elkísér egy darabig. Az idei évben már valószínűleg nem, de alapos felkészülés, és egy megfelelő pályagép beszerzése után, már látom, mi lesz a jövő évi cél. Egy fixi. Pályára. És persze egy utcára. Mondjuk egy ilyen: Bianchi Pista Sei Giorno, 2012-es modell, alu vázzal, karbon villával, és persze egy sebességgel és egy fékkel. 

Egyelőre még nem vagyok felkészülve a fixen hajtásra, de ami késik nem múlik. Végülis az első "komoly" országútim, egy acélvázas Peugeot Ventoux, egy  pincében várja az újjáélesztést, lehet, hogy az egysebességessé alakítás nyárra ideális lenne, míg télen szaladhatna sok sebességgel és sárvédővel alapozó bringaként. De igazából mégis egy ilyen Bianchi kéne, ha más nem dísznek a lakásba...