Szombaton egy remek napot töltöttünk a Vértesben bringás edzőtársammal (ezúton is köszi a taxizást), ahol még korábban ilyenformán egyikőnk sem járt. Mivel a 4 napos montis túraversenyre készülünk, kihasználva a jó időt, a sarazós bringákat vettük elő. Nem vagyok elkötelezett rajongója ezeknek a traktoroknak, lassúak normális úton, furán ül rajtuk az ember, és közel sem vagyok elég ügyes ahhoz, hogy igazán élvezzem a technikás részeket.
Ugyanakkor azok a területek, amiket montival érünk el, mint a Vértes ezen a hétvégén, a Pilis, de akár a Budai hegység is, bőven kárpótolnak a bringa furcsasága miatt. Kicsit azért túlzok, nem sírnék, ha csak ez az egy bringám maradna, de ha választani lehet, akkor a kerékpár az koskormányos, legyen az országúti vagy ciklokrossz. Várgesztes környéke azonban lenyűgöző, az erdőben alig találkoztunk valakivel (bár a Bringabandásokba sikerült belebotlani hazafelé, épp egy szamárra fotózkodtak:), ligetes, jól átlátható részekkel teli, őzek, kilátók, lankás utak, minden, ami egy szombati napot teljessé tesz. A csavargás közben jutott eszembe, hogy mekkora találmányok vannak ezen a bringán, amik alapvetően emészthetővé teszik az élményeket.
Elsőként minden mai kerékpár közös áldása, az indexes váltó. Akinek még volt enélkül bringája sok-sok évvel ezelőtt, az tudja különösen értékelni a váltás pontosságát, ami valamilyen mértékben már egy teszkós vacakon is elérhető. Emelkedő közepén egy húzás a karon, katt-katt-katt, és máris nem kell leszállni, nézegetni a láncot, recsegve keresni a tökéletes áttételt. Biztos létezik olyan finomkezű kerékpáros, akinek ez megy a kövek között pattogva, de a többségnek ez az első láthatatlan segítő kéz. Igazán akkor tűnik fel, hogy mennyire jó dolgunk van, amikor valamiért nem tökéletes a váltás.
Másodikként szintén egy olyan dolog, ami a kerékpározás több formáját is megreformálta, és ez a klipsz nélküli vagy patent pedál, montinál jellemzően SPD. Tökéletes hajtási pozícióban rögzített láb, ami mind a tekerés hatékonyságát sokban javítja, mind a pihenést megkönnyíti. Nehéz terepen különösen jól jön a fix pozíció, könnyebb megőrizni az egyensúlyunkat, a kerékpár összefor a kerékpárossal. A kioldás egyszerű, fél óra alatt bárkit hozzá lehet szoktatni. Egyetlen hátránya, hogy az SPD pedálok is öregszenek, és pont a kioldás lesz nehezebb, de mivel ez fokozatosan történik, nem veszünk tudomást róla. Tavaly az edzőtársam csuklóját törte egy ilyen balesetben, azóta az összes bringákon új pedál virít...
Harmadik helyre egy monti specifikus találmány érkezik, a teleszkópvilla. Nagyobb kényelem és jobb tapadás amivel hozzájárul az egészhez, ugyanakkor egy mozdulattal merevvé alakítható, ha a hajtáshatékonyság azt kívánja. Könnyebbé teszi az akadályok felett az első kerék átemelését, és nem csak a profiknak előnyös. A kezdőknek lehetővé teszi, hogy olyan helyeken is élvezzék a bringázást, ahol egy merevvillás vasat csak tolni tudnának. Ezt sokszor érzem a ciklokrossz bringán, amin akár egy sima macskakő is kínzás, nem beszélve az enyhén köve földutakról.
Negyedik helyre a hidraulikus tárcsaféket tenném, ami a korábbi felnifékkel ellentétben mindig, minden körülmények között fog, jól adagolható, és megfelelő méretválasztás esetén durván terhelhető. A felnifék az egyik legintenzívebben igénybevett alkatrész életét nehezíti tovább, ráadásul mennyivel egyszerűbb egy sáros, koszos hónap után fékbetétet cserélni, mint a drágán vett és befűzött könnyű alufelnit. Arról nem is beszélve, hogy egy küllőszakadás esetén sem szűnik meg a fékhatás.
Végül egy olyan találmány, ami még nincs birtokomban, de ha megszeretem még jobban a traktorozást, és az árak is javulnak, akkor biztosan lesz. Ez pedig a hátsó rugóstag. Nem, nem a teszkós hintázós vackokra gondolok, azok nem kerékpárok. Sokáig ellene voltam még a gondolatnak is, hiszen az igazi bringa merevvázas, legyen az országúti, cx, vagy monti. Nem billeg, hintázik felfelé, és a tekerésből előrehaladás lesz, nem rugónyomogatás. Aztán mentem a Top Fuellel, a Trek versenymontijával, és megváltozott minden. Nem hintázik felfelé, és nagyon gyors lefelé. Egy ilyen bringa még egy nagymamának is élvezetessé tenne egy lankás földutat. Sok fejlesztés kimaradt, mint a karbonváz, 29-es kerék, különböző alkatrészek, de mégis úgy érzem, hogy teljes a lista. Ezek a találmányok sokkal jobbá, könnyebbé teszik a tekerést, és a kényesebb, aszfalthoz szokott divatbringások, mint magam is, élvezni tudják az erdei csavargást.
És egy rövid megjegyzés a tegnapi Paris-Roubaix-ról: Cancellara, az abszolút favorit nem tudott nyerni. Későn kezdte az üldözést, 50 km-re a céltól 1 perc feletti hátrányt kellett ledolgoznia, és mivel egyedül volt a csapatából, így mindenki rajta élősködött, különösen a szintén világbajnok Hushovd, hiszen ha ő megy, elég tenni rá a kereket, és a végén lesprintelni. Felmerült ez Fabianban is, és sokszor össze is veszett az ellenfelekkel, mert szabotálták az összedolgozást. A nagy taktikai játékban egy viszonylag esélytelen vízhordó, Johan Van Summeren jött ki jól (bár véletlenek nincsenek, két Top10-es helyezése már volt korábban), ő a szökevények közül aratott szóló győzelmet. Cancellara az utolsó kilométerekig harcolt, végül 19 másodperccel lemaradva második lett, nem sokon múlott (bár valójában sok esélye sem volt a nyerésre ezen a versenyen).
