Május már szinte főszezonnak számít a hazai kerékpáros életben, de az enyémben mindenképpen, hiszen minden hétvégére bőven jut esemény. Ezek közül választottam ki néhányat, amin a tervek szerint részt is veszek, és eddigi tapasztalatom alapján ajánlani is tudom, lezárva a kört az egyik legjobb magyar országúti eseménnyel.

Az április 30-i Criticalmass is elég nagy esemény a városi bringásoknak, és aki fogékony rá, regenerációs tekerésként is felfoghatja a Buda Maraton előtt, ami május elsején kerül megrendezésre a Hármashatár-hegyi repülőtéren a 2. Samsung Olimpiai Zöld fesztivál keretein belül. Idén még látványosabb lesz a rendezvény, hiszen az egész repülőtér le lesz zárva, így óriási terület áll a kerékpárosok és a futók rendelkezésére. A repülőtéren hosszan fog kanyarogni a pálya. Még valamit érdemes nem elfeledni: május elseje az idén Anyák Napja is, a megnyert kupában lehet virágot vinni haza verseny után.

A következő hétvégén, május 7-én szombaton a Szentendrei Citycross következik, szintén montis esemény, de abból elég különleges, ugyanis klasszikus terepen egy métert sem kell menni. A templomdomb környékén a macskakövek veszik igénybe a kerékpárt és gazdáját, cserébe olyan élményt kap az ember, amit máshol nem tud átélni, és a nevezés itt sem drága, mindössze 2000 Ft.

A jól sikerült Hegyek Pokla után 15-én, vasárnap jön a Kínok Kínja. A szintén 120km-es verseny sok mindenben hasonlít a korábbi rendezvényhez, többek között abban is, hogy hegyet mászni itt is lesz lehetőség, különösen a cél előtt, ahol a Bazilika huplija helyett a Vaskapunál van a befutó - rendes, 10%-os szerpentinnel a végén. A verseny útvonala a Pilis helyett a környező falvakban lett kijelölve, így változatos tájban gyönyörködhetnek az élbolytól leszakadt túristák, nagy valószínűséggel rám is ez vár. Érdemes május 7-ig nevezni, addig 3000 ft-ból meg lehet úszni.

A következő hétvégén is lesz több esemény, mi ekkorra időzítettük az idei alpok túrát. Ennek az oka egyszerű, a Giro d'Italia  pénteken az osztrák Alpokba látogat, míg szombaton a híres Zoncolan emelkedője kerül sorra. Igyekszünk még a versenyzők előtt feljutni a hegyekbe, mindenesetre nekünk még az is kihívás, hogy az utolsó emelkedőn épségben felérjünk. Ha valakinek van információja arról, hogy mikor zárják a mezőny miatt az utat, a kommentben ossza meg velünk, vagy az ocisp1@ gmail címen!

 Május 29-én egy rendes "alföldi" kerékpáros esemény várja kicsiket és nagyokat - Gyömrőn. A 20. Tour de Gyömrő több kategória és korosztály indulhat a díjakárt, az Erstés mezőny 11:45-kor indul a 80km-es verseny, itt kedvező időjárás esetén sokkal többet lehet a mezőnnyel menni amatőr versenyzőknek is, mint a hegyi futamokon, így lehet gyakorolni a bolyozást és az akciózást.

Erre szükség is lehet, a június 4-i Balaton Maraton 203 km-ét egyedül nem egyszerű teljesíteni, különösen rövid idő alatt. Az eseményen többszáz fős mezőny, 4 frissítő és a balatoni panoráma garantált. Aki nem szeret sokat tekerni, két választása is van, az egyik a rövidebb táv, a másik a nagyobb tempó. Mi tavaly az öcsémmel benéztük az első frissítőt, a fóliázott másfél literes vizespalackok nem segítették a gyors továbbhaladást, így néhány tucat kilométeren keresztül üldöztük a mezőnyt látótávolságból, mielőtt lemaradtunk. A tavalyi 5:45-ös időt így azzal próbáljuk javítani, hogy viszünk magunkkal mindent, esetleg a táv második felére szervezünk ismerősökkel saját frissítőt, ha nagyon meleg lesz. Azonban ha valaki szeret tekerni és nem siet, azaz 6 órán túl tervezi a befejezést, akkor igencsak értékelni fogja a hazai versenyekhez képest bőséges frissítőt.

További versenyeket a kommentekben lehet ajánlani, ki mit és miért választott az utolsó tavaszi hónapra!

Az 5 nagy klasszikus legrégebbi versenye, melynek nehézségét nem az út minősége, hanem a hosszú és meredek emelkedők sora, holnap az Eurosporton 14:15-től élőben!

A futam - nem meglepő módon - Belgiumban kerül megrendezésre, az Ardennek hegyei között. Az első verseny 1892-ben egy újság reklámozására szervezték - úgy látszik ez a kerékpársport fricskája, akkor egy újságot lehetett vele promotálni ma meg inkább töltelékanyag még egy sportújság hátulján egy nemzetközi verseny, a hazait meg sem említik (és nem az amatőr kupákra gondolok...). A verseny gyakorlatilag a flamand Tour of Flandres tükörképe, azzal a különbséggel, hogy a Liege-ből induló verseny ma már nem része az UCI ProTour sorozatnak, a népszerűségének ez azonban nem sokat ártott.

Visszatérve az első versenyre, a 33 indulóból csak 17-en értek célba, az első helyezett Leon Houa az amatőr versenyt 30perc előnnyel nyerte. 1893-ban szintén ő nyerte a 250 kilométernél is hosszabb versenyt, és ebben az évben a belga amatőr bajnokságot is. 1894-ben, az első profi futamon szintén első lett, ezúttal 7 perc előnnyel. Ezután a verseny 14 évig nem került megrendezésre, és még utána is inkább amatőr-félprofi szinten.

A verseny két ok miatt érdemelte ki a különleges státuszát. Az egyik a nehézsége, 250 kilométernél is hosszabb, viszonylag rövid, de meredek emelkedőkkel tarkított pálya, ami jó lehetőséget ad az agresszív stílusú bringásoknak a támadásra - de csak a verseny végén, mert itt nem lehet több órás szólózást bevállalni, az igazán kemény hegyekre a végéig kell várni. A másik fontos tényező az időjárás. 1980-ban végig esett a hó, a győztes Bernard Hinaultnak két ujja 3 hétig nem mozgott utána. Az eső, vihar egyébként sem ritka a tavaszi Belgiumban, és ez a hegyekben még az átlagosnál is kellemetlenebb tud lenni. És nem szabad elfeledni, hogy a távot magát egy amatőr is tudná teljesíteni, fogát összeszorítva, de itt tempót is mennek, és az adja az igazi kihívást, ahogy Szeghalmi Bálint is elmondta a napokban.

Végül a hivatalos weboldal, holnap kiderül, hogy vajon Gilbertnek sikerül-e zsinórban ezt a trófeát is hazavinnie?

Vasárnap rendezték a Hegyek Pokla nevű versenyt a Pilisben, sok indulónak korai volt még a szezon eleji kihívás.

Egy hete még pesszimista voltam az indulók számát illetően, úgy gondoltam, hogy talán leszünk százan, de szerencsére tévedtem. Az esztergomi Bazilika előtt felállított rajthelyen szokatlan tömeg fogadott minket, bár ezt már pár perccel korábban is sejtettük, amikor kiderült, hogy a szomszédos lakótelepen maradt már csak ingyenes parkolóhely. Ez ugyan okozhatott volna pillanatnyi bosszúságot, de összeségében ez jó hír, hiszen újra népes mezőnyben lehet tekerni. A tömeg talán a szervezőket is meglepte, ugyanis a rajt előtt pár perccel, az eligazítás alatt is még javában regisztrálták a rajtszámokat az időmérők, de végül időben el tudtunk indulni.

A Bazilika körül a macskakő többeknek nem tetszett, hallottam a Roubaix, Roubaix szavakat, de csak mosolyogtam - messze van ez attól, főleg egy lassúrajtnál. Mire kikeveredtünk az Alagútból, a mezőny eleje már tempósan távolodott, így bemelegítés helyett (ami elmaradt a későn érkezés, parkolóhelykeresés és regisztráció miatt) lehetett is rögtön egy sprintet indítani, szerencsére a szokatlan tömegben a "FÉK, fék, fék", azaz az állandó torlódás lassított annyit, hogy pár tucat induló még fel tudott zárkózni.

Ha sok a lelkes amatőr egy csapatban, akkor szinte törvényszerű, hogy előbb-utóbb esés is lesz. Bár minden versenyen elhangzik, hogy maradjunk a saját sávban, ez sosem történik meg, és egy szemben megálló jármű miatti torlódásnál sikerült is borítani a mezőny egy részét a balról befékezőknek. Szerencsém volt, nem estem át az előttem piruettező kollégán, bár a mögöttem érkező srác a láncomat leakasztotta az első kerék gyorskioldójával. Rövid útmenti szerelés, és sprint a mezőny után az enyhe ellenszélben. Na ez volt az első találkozás a kalapácsos emberrel, Pilismarótra messze az eltervezett 150-160-as pulzus feletti értékkel érkeztem, kimerülve, és még csak akkor kezdődtek a hegyek.

Mielőtt a mászás elkezdődött, az erdészeti úton konfliktusba kerültünk egy Transittal: dudaszó helyett nagy gázzal jelezte, hogy ő menne, és bár libasorba fejlődtünk fel, neki ez kevés volt, és a legelől haladót a tükörrel hátbaverte, még vissza is lassított utána, hogy kifejezze az okot - nem húzódott le eléggé. Az érett korban versenyző sporttárs nem volt ismerős errefelé, reméljük ennél szebb élményeket is gyűjtött később. Az esetet jeleztem a pár száz méterre posztoló rendésznek, illetve az Erdészetnek is, akik rendkívül gyorsan és korrekten kezelték a bizonyíthatatlan panaszt, a Transit nem az ő autójuk volt, és mostantól nem is közlekedhet az Erdészet útjain. Bár rosszat nem akarok a sofőrnek, ez az agresszió sehol nem tolerálható, de ráadásul egy versenyen, zárt erdészeti úton főleg nem. Ezúton is köszönöm a gyors intézkedést a főmérnök úrnak!

Az első emelkedőt sokan igen lelkesen kezdték, én csak ámultam a mellettem elhúzó sporikon. Mi már eleve több perces hátrányban érkeztünk az emelkedőhöz, tehát itt nem az élmezőny versenyzett, és többen lihegve, izzadva küzdöttek a szintkülönbséggel, komoly tempót erőltetve. Oké, a győztes Fejes Gábornak ez nyilván nem probléma, de pár száz kilométer idei edzéssel a lábban az lehet. Az emelkedő tetején már lehetett is látni a billegő bringásokat, és a csalódott arcokat a frissítőnél: a zsíroskenyér ásványvízzel nem a sporttudomány mai állása szerinti legjobb táplálék menet közben (zsír van rajtunk is...).

A lejtő tetején bevárt a csapattárs is, aki nem keveredett a bukásba, és egy KSI-s sráccal összeállva gyakoroltuk a lánctalpazást, majd hármasban elhúztunk egy kisebb csapatot a második körre. Itt szokás szerint megint az emelkedőn indultak meg az addig túlélő kollégák, többükkel még találkoztunk később...

A második emelkedő után már előjött az elégtelen vízpótlás (erről holnap bővebben) és az indulás utáni sprint ereje a csapattársnál, így igyekeztem többet vezetni, de persze "tempo moderato" stílusban. A harmadik hegyen aztán eljött a kalapácsos ember újra, a csapattárs ennek ellenére megállás nélkül feljött, bár nem éppen jókedvűen.

Az emelkedő után egy hatos grupettot szedtünk össze, és együtt mentünk a célig, ahová nagyon sokadikként érkeztünk. Az eredménylistát megtekintve másnap szomorúan konstatáltuk, hogy az elméleti edzések kevésnek bizonyultak, minimális vigaszt jelentett a szervezővel történt beszélgetés, amiből kiderült, hogy sokan hamarabb feladták, a gyors kezdés megbosszulta magát.

Ez lehetne is a következő két verseny mottója, ami a Buda Maraton és Kínok Kínja lesz: oszd be az erőt és a táplálékot, és a célban téged is vár a szendvics!

Részletes beszámoló videóval pedig itt, eredménylista itt!

Az Erstetour egy példamutató sorozat a magyar kerékpároséletben, egészen kevésen múlik, hogy csak pozitív visszhangja legyen. Holnap, azaz április 17-én vasárnap lesz az idei első futam.

A versenysorozat tavaly debütált három versennyel, tisztességes díjazással és marketinggel. A három verseny méretes mezőnyt vonzott az időjárási viszontagságok ellenére, és a szervezés is rendben volt. Az első, esztergomi menés sokáig emlékezetes marad annak a néhány tucat résztvevőnek, aki sikeresen teljesítette a távot. Az eső, az akár 100 km/h-s széllökések, az árvíz a versenypályán még azok közül is elriasztott pár embert, akik végül megjelentek a rajtnál. A rajt egy órát csúszott, addig a szervezők egy B terv-et raktak össze, kissé rövidebb, de legalább árvízmentes pályát. A résztvevőket hamar szétzilálta a szél és a meredek dombok, az esztergomi Vaskapunál felállított célba egyesével érkeztünk, remegve, összefagyva. Hazafelé össze is törtem az autót egy körforgalomban, az eső miatt bepárásodott üvegeket nem takarítottam le eléggé, és elbújt egy Mondeo az A oszlop mögé...

A második verseny Tihanyban volt, a hírhedt Balaton Bike Fest alatt, szenzációs időben, Tihany körül, a strand mellett, hatalmas mezőny, és lelkes szurkolók - szokatlan ez egy kerékpárversenyen. Ezt a versenyt sajnos fel kellett adnom, kivételesen egy szerelő állította be a váltóm, de a végállást nem eléggé pontosan, így beleért a küllőkbe, azonnal letörve a váltót és egy küllőt. A harmadik, szerencsi versenyre más kis szorongással mentem, de ott végül semmi nem történt, a nagy vihar éjszakára jött, a versenyen nem voltak extrém időjárási körülmények, a mezőny sem volt kicsi, és a pálya is jó volt. Itt újra feltűnt, hogy a mezőny második felében már több lógós bringás van - ugye a helyezésért már vicces harcolni, ezért ha az erő engedi, illik vezetni - ez még nem mindenkinek világos, a cél előtti emelkedőn hirtelen többen "feltámadtak"... Ezek mellett is, maguk a versenyek példamutatóak voltak, nem is ezek okoztak problémát a kritikusoknak.

Az egyik legérdekesebb vita az élversenyzők kizárása volt - állítólag az Erste ragaszkodott az eseménysorozat amatőr jellegéhez - ezzel nekem semmi bajom nem volt, nem voltam érintve, bár a díjazás nagysága miatt többekben ez visszatetszést keltett. A nyeremények tényleg nem voltak szerények, egy karbon versenybringa, kerékszettek, vásárlási utalványok. Gyakorlatilag aki teljesítette a három versenyt, szinte biztosan nyert valamit. Aki előre nevezett, eleve kapott egy mezt, és erre jött még rá a pár tízezertől több százezer forintig terjedő nyeremény. A díjakat ugyanis sorsolták, nem a pontszámok alapján lettek kiosztva - ez is furcsa volt a bírálóknak.

Bár az idénre nem terveztem sok eseményt, az Erstetour nem volt kérdés. Előnevezéssel a három esemény 8000 ft, ezért jár egy mez is az első száznak, amibe jó eséllyel megint majdnem mindenki beleesik - sajnos itthon kevés országúti verseny tud több százas rajtlistát felmutatni a Balaton Maraton kivételével, míg a montisoknál akár több ezren is rajthoz állnak. Az idei sorozat három eseménye lesz a holnapi Esztergom: 120km, három Mexikó mászással, Gyömrő és Tihany, népszerű, hagyományos helyszínek a magyar kerékpársportban. Számomra ezek a versenyek felkészülést jelentenek az idei két nagyobb eseményre, a Balaton Maratonra és a Transz Hungáriára, bár élményben biztosan egyenrangúak lesznek.

A sorozat sok mindent megőrzött tavalyról, többek között a bőkezű díjazást is, valamint a kommunikáció nehézségét, nekem is több email kellett, mire kiderült, hogy sikeres volt-e a nevezésem, és ugyanezt olvastam fórumokon is. A másik érdekes pont éppen a főszponzor szolgáltatásához tartozik, a fizetés ugyanis nem volt zökkenőmentes, legalábbis a visszaigazolást illetően. Reméljük ezen a két ponton sikerül még javítani, biztos vannak mások is rajtam kívül, akik értékelik a szponzorok munkáját, és akár szolgáltatót, bankot is váltanak, ha ugyanazt megkapják ott, mint korábban, de egy sportágat támogató cégtől. A fizetés azonban ezt az elvárást nem erősítette meg, reméljük jövőre már gördülékenyebben megy! Addig is sok sikert a szervezőknek és a versenyzőknek, találkozunk holnap a rajtnál!

A Paris - Roubaix, vagy ahogy sokan hívják, az Északi Pokol, a leghíresebb egynapos verseny a világon. Ismertsége a macskaköves mezőgazdasági utaknak köszönhető, amik rendkívüli technikai és erőnléti követelmények elé állítják a versenyzőket. A múlt heti flandriai versennyel ellentétben, az emelkedők itt nem játszanak szerepet, csupán a macskaköves szakaszok nehézsége, és az elképesztő, 40 feletti átlagtempó. Az idén magyar induló is lesz, a Lampre színeiben Szeghalmi Bálint képviseli hazánkat a versenyen.

A legrégebbi versenyek egyike

1896-os kezdettel ez a legrégebbi, folyamatosan megrendezett események egyike, egyfajta emlék is a régi idők rendkívül hosszú és nehéz versenyeiről. A rajt 1968 óta Compiégne-ben van, 60km-re Párizstól, a befutó azonban változatlanul Roubaix-ban maradt. Ami persze érthető is, hiszen a verseny ötlete két helyi textílgyáros fejéből pattant ki, akik 1895-ben egy velodromot építettek a városba, és az a remek ötletük támadt, hogy a létesítmény reklámozására kiváló lehetőség lenne egy kerékpárverseny a fővárosból. Egy sportújság 
szerkesztőségét keresték meg az ötlettel, akik hamar érdeklődét mutattak, egyfajta könnyű, 280 km-es előversenyként a saját Bordeux-Paris versenyük előtt. A fődíjat a textílgyárosok ajánlották fel, az 1000 frank egy bányász hét havi keresetének felelt meg. Az első helyezett mögött egyébként egy órán belül csak négyen értek be...

Az utolsó őrült verseny

A Paris-Roubaix-t ugyanaz a veszély fenyegette a II. Világháború után, ami a flandriaiakat, azaz az úthálózat fejlődése megváltoztatta a verseny karakterét, eltűntek a macskaköves szakaszok. A főutakról így ők is leszorultak a mezőgazdasági utakra, elhagyott vidékekre. Egy időben a helyi falvak szégyenként élték meg, ha a verseny érintette őket, hiszen az egyet jelentett a rossz utakkal, és sokszor inkább leaszfaltoztak mindent. A fennmaradt macskaköves utakat azóta egy társaság tartja karban, a "Les Amis de Paris Roubaix" a Paris-Roubaix barátai, Alain Bernard vezetésével. A társaság évente 10-15.000 eurót költ az 
utak felújítására, mezőgazdasági iskolág diákja, önkéntesek segítségével pótolják a rajongók által ellopott köveket. A jelenlegi 260 kilométeres táv első 100 km-e aszfalton halad, itt érik el a macskaköves szakaszokat, ami összesen 50 kilométernél is többet tesz ki. Jelenleg 28 szakasz van, közülük három a legnehezebb szintű, ezek 3 illetve 2 km-esek. A versenyt sok profi nem tartja komolynak, mivel a rengeteg defekt, a nehézségek kiszámíthatatlanná teszik az eredményeket, nem beszélve az esőről, sárról, vagy 2006-ban egy tehervonatról, ami megállítota a mezőnyt. Ha azonban a kerékpározás korai kihívásaival állítjuk párhuzamba, látható, hogy mennyire megváltozott a sport, hiszen szerelő nélkül, 3-400km-ek, kocsmákban 
frissítve, végig macskakövön egészen más kihívást jelentettek, mint a mai száguldás a hi-tech bringákon.

Speciális kerékpárok

A Paris-Roubaix a világ egyik legjobb tesztcentruma, rengeteg fejlesztést próbálnak itt ki élőben, volt már teleszkópos országúti kerékpár is, de sok hétköznapi "kényelmes" országúti kerékpár eredeztethető az itt használt speciális vázakból. Ezek a vázak jellemzően hosszabb tengelytávval rendelkeznek, nagyobb hely van a gumiknak (és a sárnak), kicsit a ciklokrosszos trükköket felhasználva, vagy konkrét ciklokrossz bringát, bár a magasabb kormány és canti fék nem éppen ideális országúti versenyen. Az elmúlt héten próbáltam kicsit beleélni magam a versenyzők helyébe, és többször direkt kerestem macskaköves utcákat. Országútival ez 
ocsmány rossz élmény, és a 35-ös gumival szerelt Cx-szel sem éppen leányálom, a váron keresztül tekerni a macskakövön több energiát igényel, mint kétszer felmenni a Citadellához lendületesen. A versenyzők természetesen egészen más tempót mennek, és a karbontechnológia fejlődésével újféle, rezgést jobban csillapító vázakat fejlesztettek ki, melyeknek hétköznapi verziója is van, pl. a Specialized Roubaix, Cervelo R3 vagy a Lapierre Sensium. Ezek a vázak az átlagos bringásnak is tökéletesek, mivel jobban "rugóznak" és a kormány is kicsit magasabban van.

Cancellara tavalyi szökése

A kerekek újabban szintén karbonból készülnek, és eleve a szélesebb gumik igényeire tervezve - ez ugyanis segít a rezgések elnyelésében, és a sérülékeny karbont is jobban védi. Az Easton EC90SL egy népszerű választás 27mm-es gumikkal, de a Bontrager, Mavic (M40), HED is képviseli magát a versenyen. Néhány csapat marad a hagyományos, 32 küllős alu keréknél, 6,5 bárra fújva a gumikat, bár a szélesebb, 27-es gumiknál és könnyebb versenyyzőknél ez még kevesebb is lehet. A kormányt sokszor alura cserélik a karbon helyett, és több versenyző a dupla bandázst választja, szintén a rezgések miatt. Még egy fontos változtatás az áttételt érinti: az elől 44-46-os "kis" tányért használnak, míg hátul 11/23 vagy 11/21-es sort.

Macskaköves verseny egyébként lesz itthon is, de a szintkülönbségek és a pálya tempója miatt inkább montival érdemes indulni. A Szentendrei Citycross a belváros macskaköves útjain halad, és mindössze egy óra. Bár a pálya bejárása után, garantálom, hogy az is elég lesz ahhoz, hogy a legnagybb elismeréssel adózzunk a Paris-Roubaix indulói előtt!

És végül egy film, a Sunday of Hell, mely erről a versenyről készült: