Szenzációhajhász cím, ami körbejárta az amerikai médiát egy átlagos tanulmány során. És 2,3x annyi kormot nyelnek el a bringások, mint a gyalogosok. Kezdhetjük temetni a városi bringázást, irány a kék busz?

Persze hogy nem, nézzük a kontextust: a new yorki számok a kerékpárosok számának megduplázása ellenére csökkenő tendenciát mutatnak, azaz kevesebb, jellemzően könnyű sérülést látnak el a kórházak, ahol a baleset oka egy kerékpáros. Arról nem esik szó, hogy mennyi kerékpárost látnak el a sokmilliós nagyvárosban, vélhetően nem keveset, a több mint 100 kórházban összesen egy év alatt.

A belélegzett korommal kapcsolatos tanulmány sem állja ki a tudományosság próbáját, hiszen mindössze 10 embert néztek meg Londonban, ennyi kerékpáros bármelyik piros lámpánál összegyűlik a Cityben még télen is. A 10 embert a londoni egyetemről válogattak ki, 5 kerékpáros, 5 nem kerékpáros. A kerékpárosok idősebbek voltak, többet voltak a szabadban, kitéve a szennyeződésnek, így talán nem is meglepő a különbség. Ugyanakkor a tanulmány készítői is elismerték, hogy valószínűleg ez a különbség nem áll fenn más városok esetén, vagy ha a kerékpáros kerüli a főutakat, valamint hozzátették azt is, hogy a kerékpározás élettani előnyei (súlykontroll, keringés javítása, izmok aktivitása) messze meghaladják a belélegzett szennyeződés okozta veszélyt, különösen, hogy a kerékpárosok nagy része nem a belvárosban, és ha mégis, javarészt nem csak ott kerékpározik, így összeségében valószínűleg tisztább, fejlettebb is lehet a tüdeje.

Bringafutár

Igazán nagy veszélynek azok vannak kitéve, akik eleve a kocsik között tekernek, és jellemzően a belvárosban, azaz a futárok. Valószínűleg azonban nem sokkal jobb a helyzete azoknak a letekert ablakkal ingázó tízezreknek sem, akik a dugóban szívják az előttük haladó, rejtélyes módon zöldkártyát szerző dízelek spórolásának eredményét, a fekete füstöt. Köszönjük is ezt meg nekik, és kerüljük a belvárost. A közeledő tél hozza magával a kötelező porszennyeződés emelkedését is, így érdemes lassabban, kisebb intenzitással közlekedni a szmogriadós napokon, ne akkor szívjuk mélyre a friss, koromdús levegőt. Ha edzeni kell, ott van Normafa, a Margit-sziget, és a Népliget, ahol valamivel kisebb a levegő szennyezettsége.