Mi történik, ha valaki 20.000 kidobásra ítélt bringát juttat el egy harmadik világban található szegény városba? Életet biztosít az embereknek, az egyéni mobilitásuk megteremtésével, hasonlóan a Biblia tanításához, miszerint nem élelmiszer kell a szegényeknek, hanem eszköz, amivel maguk is előteremthetik.

Amerikában a civil adományozás elképesztő erőforrásokat mozgat, ugyanakkor a sok pénz sok csalót is vonzott, ami bizalmatlanságot is szül az emberekben, hiszen nem lehetnek biztosak abban, hogy amiről ők lemondtak, az máshol életet menthet. David Schweidenback elképzelése ezért is működik ennyire hatékonyan. Kidobásra ítélt kerékpárokat gyűjt be az Egyesült Államokban, és azt a világ egyik legszegényebb országába szállítja egy alapítványon keresztül. Már korábban is írtam arról, hogy a kerékpár egy ilyen országban mekkora változást hozhat, a Ruanda Projekt Tom Ritchey szervezésében a kávétermesztés fellendülését segítette, a Kona az AIDS betegek ellátásának támogatását segíti, de még az olyan gazdag országokban, mint Japán is segít a kerékpár, ha baj van: a cunami után 1000 darab Giant érkezett a polgári védelemnek. Hazánkban sem ismeretlen az adományozás, a Bringakonyha jó példa erre.

Visszatérve a Pedals for Progress alapítványra, David 1991-ben kezdte működését, a nicaraguai Rivas városát megcélozva az első 20.000 kerékpárral. Igen, óriási számokról van szó, ezt 2006-ban Bob Uhlendorf is megtapasztalta, amikor 70-es évekbeli Rampar versenykerékpárját végül letolta a szomszédos parkolóban felállított gyűjtőhelyre, és 35 fős tömeg fogadta tapsolva, ünneplve. Ő volt a 100.000-ik adományozó, ami hatalmas eredmény egy ilyen kicsi, alulról építkező szervezetnek.

A Pedals for Progress már 129.000 kerékpárnál, és 1700 varrógépnél jár, melyet jelenleg 28 fejlődő országban osztanak szét. A begyűjtött kerékpárokat  - tárolási lehetőség híján - 500-as tételekben konténerre rakják, és elküldik a célállomásra, ahol partnerszervezetek osztják ki alacsony díj ellenében a rászorulóknak. A bevételből helyi szociális programokat, mint az ingyenes fogorvosi kezelés, finanszíroznak.

A 100.000-ik kerékpár, a Rampar, egy éjjeli őr, Mateo Patzan figyelmét keltette fel a FIDESMA telephelyén, mely a P4P helyi partnere. Patzan éjjel őrködik, nappal viszont a helyi híresség, a regionális kerékpárbajnok, akit szponzor híján a FIDESMA támogat alkatrésszel. A Rampar ugyan nehezebb és lassabb is, mint a mai versenykerékpárok, 10 dollárért azonban Patzan megvette a gépet, és reményei szerint ez hozzásegíti, hogy végre országos szinten is megmutathassa magát, és a pénzdíjjal egészítse ki jövedelmét - ötgyermekes apaként erre szüksége is van. Más embereknek a kerékpár a távolabbi munkavállalást teszi lehetővé, vagy szállítóbringává alakítva mozgó büfét, elárusítóhelyet biztosít.

Ezek a célok támasztják alá az elsőre furcsa helyzetet: miért kell fizetni a szegényeknek az ingyen kapott bringákért? A szervezet célja a gazdaság fejlesztése, nem csak az adományozás. A jelképes összeg egyrészt biztosítja, hogy a kerékpár ahhoz kerüljön, akinek szüksége van rá, másrészt ez a pénz további projektek finanszírozását teszi lehetővé. Ha a kerékpár eszköz a munkába jutáshoz, a varrógép még jobb - maga a munka. Ezt 1999-ben ismerték fel, mikor David felesége új varrógépet vett, és a régivel nem tudtak mit kezdeni.

Amerikában évente 22.000.000 millió kerékpárt adnak el, többségük szemétdombon végzi. Van tehát utánpótlás, és a P4P egyik legnagyobb felismerése, hogy közvetlenül a gazdasági fejlődést próbálják elősegíteni, nem csak gyűjtenek és szétosztanak tárgyakat. Ténykedésükről hamarosan egy film is készül, íme az előzetes: