Most, hogy már ismerjük az 1974-es Giro történetét, és nem utolsósorban Cristiana-t, az idei verseny házigazdáját, nézzük meg, milyen fontosabb események voltak az elmúlt 93 Giro d'Italia-n. A verseny maga jelenleg a világ második legfontosabb kerékpáros eseménye, sok százezer kilométernyi út vezetett idáig.

Mint oly sok verseny esetében, a Giro d'Italia születése is egy újsághoz köthető, a La Gazzetta dello Sport szerette volna így növelni népszerűségét. Az első, 1909-es futamon 127 induló állt a startvonalon, hogy 2448 km-t tegyenek meg, mindössze 8! szakaszon. Nem csoda, hogy hatalmas tömeg volt kíváncsi a 49 túlélőre, hiszen ezek a versenyek még nem napi néhány órás megerőltetést jelentettek, hanem akár éjszakába nyúló tekeréseket. A 27-es átlagsebesség alapján ez napi 11,5 óra tekerés az elsőnek, 8 napon keresztül. És ekkortájt még nem másodpercek választották el a dobogósokat...

A következő 15 évben szinte kizárólag olasz belügynek lehetett tekinteni a Giro-t, külföldi versenyzőknek nem sok babér termett. 1925-ben kezdődött a Binda korszak, Alfredo uralta a szakaszokat - és az összetettben is első lett. Az utána következő években rendszeresen a szakaszok felét nyerte, és hogy ne fulladjon érdektelenségbe a verseny, 1930-ban már komoly vagyont adtak neki - hogy ne induljon.

1931-ben vezették be a rózsaszín trikót, mely az újság színét tükrözte, ezt Binda pár napon belül magára is ölthette, egészen a nagy bukásig, ami miatt fel kellett adnia a versenyt. 1932-megint nem jött ki neki, de a következő évben nem csak az akkor bevezetett hegyek királya zöld trikót, és az első időfutamot nyerte, hanem a rózsaszínt is magára húzhatta a verseny végén.

Coppi és Bartoli

A következő generációból Bartali, és minden olasz kedvence, Fausto Coppi dominált a Girók sorában, csatájuk az ötvenes évek közepéig tartott, velük együtt az olasz hegemónia is távozott a három hetesre nőtt körversenyről. Ma már ugyanúgy nemzetközi, mint a Tour de France, de ha egy olasz nyer, mint tavaly Basso, akkor mégiscsak nagyobb az öröm odahaza.

Na akkor néhány könnyed statisztikai adat:

5-szörös győztesek: Alfredo Binda, Fausto Coppi és Eddy Merckx

7-szeres hegyek királya: Gino Bartali (háromszor az összetett versenyt is megnyerte)

Szakaszgyőzelmek: Cippolini 42, Binda 41

Legtöbb nap rózsaszín trikóban: 76, Merckx

Legtöbb induló: 298 - 1928-ban

Legkevesebb befutó: 8 - 1914-ben

1922:

 

Coppi és Bartali:

 

és végül a 2010-es események: