Már csak egyet kell aludni a nagy versenyig, és most nem a szentendrei Citycrossra gondolok, ahol én is indulok néhány tucat sorstárssal. A Giro d'Italia 94-ik kiadása Olaszország egyesítésének 150. évfordulójával esik egybe, így a taljánoknál holnaptól ez lesz a VV4 ottani megfelelője - az esemény, amit mindenki követ, és amiről beszélnek.

Az első napon egy rendkívül látványos csapat időfutam lesz, az Eurosport háromnegyed négytől közvetíti, és nagyjából minden nap három héten keresztül az aktuális napi eseményeket. Az első izgalmas hegyi szakasz 13-án, pénteken lesz, reméljük egyik élversenyző sem babonás. Hazánkhoz legközelebbi szakasz 20-án lesz a Grossglockneren a következő pénteken, ide megyünk mi is, másnap pedig a félelmetes Zoncolanra, amit a tegnapi Contador videón lehet megnézni. Még hó van, és nem kicsi, szóval a téli ruhát elő kell venni.

Nézzük kit kell figyelni, melyek a kiemelt mezek:

Maglia Rosa (EstaThe sponsor), rózsaszín trikó, az összetett első helyezettje, lesz rajta egy olasz trikolór csík az ország évfordulója miatt

Maglia Verde (Banca Mediolanum sponsor), zöld trikó, a hegyek királya

Maglia Bianca (Ministero dell’Ambiente sponsor), fehér trikó, a legjobb fiatal versenyzőn

Maglia Rosso (Passione Saint Gobain sponsor), piros trikó a leggyorsabb sprinteren

Az olaszok nem fukarkodnak a szimbólumokkal, a 150-es rajtszámot is kiosztották, ami jellemzően nem szokás, hiszen a csapat első emberének egyesre végződik hagyományosan a rajtszáma, kivétel, ha Olaszország ünnepel, és a csapat első embere az olasz bajnok. Giovanni Visconti, a Farnese Vini-Neri Sottoli vezére lett a szerencsés kiválasztott.

A verseny igazi esélyes a spanyol Contador (hacsak ki nem zárja az UCI menetközben), az olasz Nibali, de Mencsov, Scarponi is befuthat a rózsaszín trikóban. A táv 3524 kilométer, az Alpoktól az Etnáig sokféle kihívás vár az indulókra. Az utolsó szakasz időfutam, ez egyértelműen azoknak a versenyzőknek kedvez, akik sokoldalúak, így nem elég a hegyekben nyerni. A többi indulót a verseny honlapján lehet megtekinteni, nincs ugyan akkora sztárparádé, mint a Touron, de tavaly is sokkal érdekesebbnek bizonyult az olasz körverseny, és nincs kétségem afelől, hogy idén is jó lesz.

Aki hozzám hasonlóan egy irodában tengeti munkanapjait, a cyclingfans.com oldalon talál élő közvetítéseket a versenyről, néha nem árt egy IP cím változtató program, mivel a magyar IP címeket több szolgáltató visszautasítja. És végül ha valaki hiányolná az indulók listáját:

Acqua & Sapone
1  Stefano Garzelli (Ita)
2  Massimo Codol (Ita)
3  Claudio Corioni (Ita)
4  Alessandro Donati (Ita)
5  Ruggero Marzoli (Ita)
6  Vladimir Miholjevic (Cro)
7  Danilo Napolitano (Ita)
8  Cayetano José Sarmiento Tunarrosa (Col)
9  Fabio Taborre (Ita)


AG2R La Mondiale
11  Rinaldo Nocentini (Ita)
12  Julien Berard (Fra)
13  Mickaël Chérel (Fra)
14  Cyril Dessel (Fra)
15  Hubert Dupont (Fra)
16  John Gadret (Fra)
17  Ben Gastauer (Lux)
18  Yuriy Krivtsov (Ukr)
19  Matteo Montaguti (Ita)

Androni Giocattoli
21  Jose Rodolfo Serpa Perez (Col)
22  Emanuele Sella (Ita)
23  José Rujano Guillen (Ven)
24  Alessandro De Marchi (Ita)
25  Giairo Ermetti (Ita)
26  Roberto Ferrari (Ita)
27  Carlos José Ochoa (Ven)
28  Jackson Rodriguez (Ven)
29  Angel Vicioso Arcos (Spa)

BMC Racing Team
31  Alessandro Ballan (Ita)
32  Chad Beyer (USA)
33  Mathias Frank (Swi)
34  Martin Kohler (Swi)
35  Alexander Kristoff (Nor)
36  Mauro Santambrogio (Ita)
37  Johann Tschopp (Swi)
38  Danilo Wyss (Swi)
39  Simon Zahner (Swi)

Colnago - CSF Inox
41  Domenico Pozzovivo (Ita)
42  Manuel Belletti (Ita)
43  Sacha Modolo (Ukn)
44  Stefano Pirazzi (Ukn)
45  Filippo Savini (Ita)
46  Federico Canuti (Ita)
47  Simone Stortoni (Ita)
48  Gianluca Brambilla (Ukn)
49  Manuele Caddeo (Ita)

Euskaltel-Euskadi
51  Igor Anton Hernandez (Spa)
52  Daniel Sesma (Spa)
53  Miguel Minguez Ayala (Spa)
54  Inaki Isasi Flores (Spa)
55  Pierre Cazaux (Fra)
56  Francisco Javier Aramendia Llorente (Spa)
57  Jorge Azanza Soto (Spa)
58  Juan Jose Oroz Ugalde (Spa)
59  Mikel Nieve Ituralde (Spa)

Geox-TMC
61  Denis Menchov (Rus)
62  Carlos Sastre Candil (Spa)
63  Juan Jose Cobo Acebo (Spa)
64  David Blanco Rodriguez (Spa)
65  Giampaolo Cheula (Ita)
66  Dmitry Kozontchouk (Rus)
67  Fabio Andres Duarte Arevalo (Col)
68  Mauricio Alberto Ardila Cano (Col)
69  Rafael Valls Ferri (Spa)

HTC-Highroad
71  Mark Cavendish (GBr)
72  Marco Pinotti (Ita)
73  Patrick Gretsch (Ger)
74  Craig Lewis (USA)
75  Lars Ytting Bak (Den)
76  Frantisek Rabon (Cze)
77  Alex Rasmussen (Den)
78  Mark Renshaw (Aus)
79  Kanstantsin Siutsou (Blr)

Katusha Team
81  Filippo Pozzato (Ita)
82  Joaquím Rodríguez Oliver (Spa)
83  Danilo Di Luca (Ita)
84  Giampaolo Caruso (Ita)
85  Daniel Moreno Fernandez (Spa)
86  Luca Paolini (Ita)
87  Alberto Losada Alguacil (Spa)
88  Joan Horrach Rippoll (Spa)
89  Aliaksandr Kuchynski (Blr)

Lampre - ISD
91  Michele Scarponi (Ita)
92  Alessandro Petacchi (Ita)
93  Marco Marzano (Ita)
94  Diego Ulissi (Ukn)
95  Danilo Hondo (Ger)
96  Przemyslaw Niemiec (Pol)
97  Adriano Malori (Ita)
98  Daniele Righi (Ita)
99  Simon Spilak (Slo)

Leopard Trek
101  Daniele Bennati (Ita)
102  Dominic Klemme (Ger)
103  Thomas Rohregger (Aut)
104  Tom Stamsnijder (Ned)
105  Bruno Pires (Por)
106  Davide Viganò (Ita)
107  Fabian Wegmann (Ger)
108  Wouter Weylandt (Bel)
109  Oliver Zaugg (Swi)

Liquigas-Cannondale
111  Vincenzo Nibali (Ita)
112  Valerio Agnoli (Ita)
113  Eros Capecchi (Ita)
114  Mauro Da Dalto (Ita)
115  Tiziano Dall'antonia (Ita)
116  Fabio Sabatini (Ita)
117  Cristiano Salerno (Ita)
118  Sylvester Szmyd (Pol)
119  Alessandro Vanotti (Ita)

Movistar Team
121  David Arroyo Duran (Spa)
122  Marzio Bruseghin (Ita)
123  Andrei Amador Bipkazacova (Crc)
124  Vasili Kiryienka (Blr)
125  Pablo Lastras Garcia (Spa)
126  Sergio Pardilla Bellon (Spa)
127  Luis Pasamontes Rodriguez (Spa)
128  Branislau Samoilau (Blr)
129  Francisco José Ventoso Alberdi (Spa)

Omega Pharma-Lotto
131  Jan Bakelants (Bel)
132  Adam Blyth (GBr)
133  Francis De Greef (Bel)
134  Bart De Clercq (Bel)
135  Gert Dockx (Bel)
136  Olivier Kaisen (Bel)
137  Sebastian Lang (Ger)
138  Jussi Veikkanen (Fin)
139  Klaas Lodewyck (Bel)

Pro Team Astana
141  Roman Kreuziger (Cze)
142  Paolo Tiralongo (Ita)
143  Francesco Masciarelli (Ita)
144  Robert Kiserlovski (Cro)
145  Maxim Gourov (Kaz)
146  Josep Jufre Pou (Spa)
147  Fredrik Kessiakoff (Swe)
148  Evgeni Petrov (Rus)
149  Gorazd Stangelj (Slo)

Farnese Vini - Neri Sottoli
150  Giovanni Visconti (Ita)
151  Francesco Failli (Ita)
152  Leonardo Giordani (Ita)
153  Oscar Gatto (Ita)
154  Matteo Rabottini (Ita)
155  Luca Mazzanti (Ita)
156  Diego Caccia (Ita)
157  Andrea Noe' (Ita)
158  Davide Ricci Bitti (Ita)

Quickstep Cycling Team
161  Marco Bandiera (Ita)
162  Dario Cataldo (Ita)
163  Gerald Ciolek (Ger)
164  Marc de Maar (Ned)
165  Addy Engels (Ned)
166  Davide Malacarne (Ita)
167  Jérôme Pineau (Fra)
168  Kevin Seeldrayers (Bel)
169  Kristof Vandewalle (Bel)

Rabobank Cycling Team
171  Theo Bos (Ned)
172  Rick Flens (Ned)
173  Steven Kruijswijk (Ned)
174  Tom Leezer (Ned)
175  Tom Slagter (Ned)
176  Bram Tankink (Ned)
177  Jos van Emden (Ned)
178  Dennis van Winden (Ned)
179  Pieter Weening (Ned)

Saxo Bank Sungard
181  Alberto Contador Velasco (Spa)
182  Laurent Didier (Lux)
183  Volodymir Gustov (Ukr)
184  Jesus Hernandez Blazquez (Spa)
185  Kasper Klostergaard Larsen (Den)
186  Gustav Erik Larsson (Swe)
187  Daniel Navarro Garcia (Spa)
188  Matteo Tosatto (Ita)
189  Benjamin Noval Gonzalez (Spa)

Sky Procycling
191  Thomas Lövkvist (Swe)
192  Michael Barry (Can)
193  Kjell Carlström (Fin)
194  Dario David Cioni (Ita)
195  Russell Downing (GBr)
196  Davide Appollonio (Ukn)
197  Lars Petter Nordhaug (Nor)
198  Serge Pauwels (Ned)
199  Morris Possoni (Ita)

Team Garmin-Cervelo
201  Tyler Farrar (USA)
202  Julian Dean (NZl)
203  Jack Bobridge (Aus)
204  Murilo Antonio Fischer (Bra)
205  Christophe Le Mevel (Fra)
206  Cameron Meyer (Aus)
207  David Millar (GBr)
208  Peter Stetina (USA)
209  Matthew Wilson (Aus)

Team RadioShack
211  Yaroslav Popovych (Ukr)
212  Robbie McEwen (Aus)
213  Tiago Machado (Por)
214  Fumiyuki Beppu (Jpn)
215  Manuel Antonio Leal Cardoso (Por)
216  Philip Deignan (Irl)
217  Ben Hermans (Bel)
218  Robert Hunter (RSA)
219  Ivan Rovny (Rus)

Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team
221  Matteo Carrara (Ita)
222  Borut Bozic (Slo)
223  Maxim Belkov (Rus)
224  Michal Golas (Pol)
225  Johnny Hoogerland (Ned)
226  Sergey Lagutin (Uzb)
227  Alberto Ongarato (Ita)
228  Mirko Selvaggi (Ita)
229  Frederik Veuchelen (Bel)