Tegnap meg volt az óraátállítás, de ezt talán senkinek nem kell mondanom, hiszen a többség még csak ásítozik a monitor mögött, megpróbálva elfelejteni az elveszített egy órát.

Aki viszont ma is bringával ment dolgozni, jól tudja, hogy egy órát nem veszítettünk, hanem nyertünk, így már a legtöbbünket nem fenyeget a sötétedés veszélyes hazafelé - és végre nem kell pár villogó ledre bízni az életünk. Az időjárás még nem vett tudomást a változásról, de hamarosan annak is eljön az ideje, hogy azért megyünk lassabban, hogy ne izzadjunk annyira, türelem, tényleg lesz idén is nyár.

A "Bringázz a munkába" jelszó azonban nem csak az egyéneknek szól, hanem egy több éve tartó kampány is. A különböző kategóriákban meghirdetett versenyek (Bringázz az egyetemre, Bringázz és vonatozz, etc) buzdítanak az autó elhagyására, és ahol lehet, a kétkerekű használatára. Maximum 5 fős céges csapatokkal lehet nevezni - és nyerni. A kampány április 4. és május 8. között zajlik, érdemes tehát elkezdeni a szervezkedést. A tekerésen kívül plakátkészítéssel is lehet nyerni egy jó kis Magellán/Merida kerékpárt, de ennek határideje március 30., azaz bele kell húzni. A szervezők, a Magyar Kerékpáros Klub és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az európai Lifecycles projekthez kapcsolódtak.

Nos ennyit mára a tudományról, remélem holnap legalább annyi bringást látok reggel az utakon, mint a napsütötte hétvégeken. A benzin ára elérte a fájdalomküszöböt, így egyre kevesebben autóznak, tehát a szmog sem lehet kifogás. És nem, a többi kifogás sem ér!