Október 23-a sokaknak az ünneplésről, vagy tüntetésekről, esetleg az otthoni punnyadásról szólt, nem úgy, mint annak a 250 embernek, akik Kazincbarcikán és a cseh Táborban úgy gondolták, hogy nincs is annál szebb módja egy vasárnap eltöltésének, mint 10 fok alatti hőmérsékletben rövidnadrágban biciklizni sáros utakon egy módosított országúti kerékpárral. Ezeket az embereket hívjuk ciklokrossz versenyzőknek, és nézzük meg, mit is műveltek ebben a sportághoz képest kellemes hétvégén?

A magyar versenyről csak a sajtóközleményt olvastam, de a 100 induló minden kétséget kizáróan jelzi, hogy a krossz hazánkban is erősödik, és a télből egyre több ember kovácsol előnyt. Az esemény beszámolójában egy dinamikus videó is látható, érdemes megnézni, hátha a legközelebbi versenyen még több induló lesz. Ha fel tudom emelni a pohos seggem, akkor talán még én is nevezni fogok, bár jelenlegi állóképességem alapján egy óra tekerés még sík terepen, lassú tempóban sem esne jól.

Ennek megfelelően mi a versenyzés helyett inkább a cseh Táborban rendezett Világkupa futamot néztük meg, volt is újra nagy álmélkodás. A fiatalok versenyét lekéstük, így a női futammal indult a napunk. A csehek már ekkor kezdtek szállíngózni a nézőtérre, 1-2000 ember már a rajtnál és a pályán körbe várta, hogy a helyi lány, Katerina Nash rendet tegyen a Benelux államokból származó szőke ciklonok között. A mezőnyben ugyanis dominálnak a holland, belga versenyzők, és nem csak létszámban, a szépségversenyen is eséllyel indulnak.

ciklokrossz

A nézelődés részünkről egészen a rajtig tartott, onnan elszabadult a pokol. A rajtnál az esélyesek rakétaként lőttek ki, alig pár száz méter után tisztázva az erőviszonyokat: a női mezőnyben nagyjából 10 kerékpáros megy rendkívül erősen, a többiek már az első kör végére jelentős hátrányt halmoztak fel, és néhányuknak az 5 kört sem sikerült teljesíteni lekörözés nélkül. A lassabb lányok jellemzően olyan országokból érkeztek, ahol még gyengébb a kerékpársport, de lelkesedésük motiváló, kicsit sajnálom is, hogy Barbit nem láttuk közöttük, de neki ugye dolga volt, nyerte a magyar futamot éppen. 

 

A mezőny elején gyorsan cserélődtek a szerepek, az első kört meghúzó Konás lány hamar a boly végén találta magát, és a cseh Nash, valamint a két szőke holland, Daphny Van Den Brand és Sanne Van Paassen tisztázták, hogy a dobogóra ők fognak felállni, bár néhány kör kellett, hogy a sorrend is egyértelmű legyen.

Nash és a hollandok

A hollandok bánatára, és a cseh ezres tömeg örömére Nash bizonyult a végén a legerősebbnek, az utolsó körben már minden méterét síp, dob, nádihegedű, sziréna kisérte, és szerény, hat másodperces előnnyel az aranyat is megszerezte. a holland lányok mosolya nem volt őszinte a dobogón, de nemsokára hozzájuk utazik a karaván, lesz idejük visszavágni.

A férfiak versenye egy órával később kezdődött, a nézők létszáma is duzzadt, a tavalyi (cseh) világbajnok Stybárra sokan voltak kíváncsiak. Szintén benelux össztűzben kellett erősnek lennie, és ismételni Nash sikerét a tömeg elvárása szerint.

Stybar fanok

A mezőny kb. 60 fős, ebből egy embernek volt tárcsafék a kerékpárján, és ha jól láttam, wattmérő is csak egy volt, mindketten a mezőny harmadik harmadában mentek. Tehát a technika jelenleg még a mini V-fék és a minél könnyebb Dura-Ace hajtómű, karbon váz és persze 1000 wattos teljesítmény. 

Stybar, Albert, Pauwels

A rajt itt még elképesztőbb volt, mint a nőknél, a 8 sornyi versenyző állórajtból 3 másodperc alatt haladt át a célvonalon, és gyorsvonatként száguldottak a kanyarokban. A nőkkel ellentétben, nem csak a tempó volt elképesztően látványos, hanem a tömeg is, ugyanis az elején még mindenki együtt ment, és csak lassan nőtt a távolság az egyes csoportok között.

Lépcső ciklokrossz

Így nem volt ritka a kanyarban, féktávon előzés - és továbbra is egynyomtávú, füves pályáról beszélünk. Az élen 7 ember formált egy kezdeti bolyt, melynek tagja volt Stybar, Pauwels, Mouray és Nys is. 2 kör után Stybar és a két Sunwebs menő, Pauwels és Vantornout formáltak egy erős triót, minimális előnyt kiharcolva az üldözőkkel szemben. Stybar a harmadik körben kerékpárt cserélt (defektet említettek), és Pauwels robbantott.

Pauwels cyclocross

Innentől a verseny eléggé leegyszerűsödött. Pauwels egyre nagyobb előnnyel, kiegyensúlyozottan kerékpározott egyedül a néma tömegben, csupán néhány külföldi, elsősorban a belgák, hollandok szurkoltak neki, míg mögötte pár tíz másodperccel haladó, hetedik helyről visszakapaszkodott csehnek szurkolt mindenféel zajgenerátorral, és a jellegzetes poty-poty-poty  (kb. hop-hop-hop, csak sokkal viccesebben hangzik a csehek szájából) üvöltésekkel biztatták, de hiába. Az üldözést Niels Alberttel felváltva sem tudták sikerre vinni, miközben Pauwels csapattársa végig a harmadik helyen utazott, neki nem volt érdeke saját emberét betámadni.

Stybar

Az üldöző boly nem sokat segített Stybarnak, így hamarosan majd egy percre nőtt a hátrányuk a vezetővel szemben. Az utolsó körökben Stybar és a folyamatosan ráragadó Vantornour szereztek némi előnyt a többieken, így köztük dőlt el a dobogó alsó két fokának sorsa - a cseh közönség izgatásának köszönhetően is - végül a volt világbajnok három másodpercet adott a táv nagyrészén a hátsó kerekére ragadó belgának. 

Összesen tehát 1 arany, 1 ezüst a világkupán a cseheknek, 2-2 érem a belgáknak és hollandoknak. Arrafele kell a ciklokrossz hajóját irányítanunk, hogy a mostani 100 indulónkból évek alatt legalább 1-2 versenyzőnk ezekkel a srácokkal és lányokkal tudjon küzdeni. Szorítunk!

Köszönöm Csabinak a képeket, és Tibinek a fuvart! :)