Az autós-kerékpáros együttélés sok veszélyhelyzetet szül, az egyik ilyen tipikus probléma a kerékpáros sebességének helytelen felmérése - akár alá, akár fölé sikerül. A másik probléma a láthatóság, az 500 forintos lámpák korában még mindig vannak kivilágítatlan kerékpárosok sötétedés után. A lenti eszköz nem is nekik szól, hanem azoknak, akik még jobban javítani szeretnék biztonságos észlelésüket. 

sebesség mellény

Ugye milyen jól látható? A mellény ráadásul kiírja az aktuális tempónkat is, ami egyrészt akkor is hasznos, ha lassan megyünk, másrészt akkor is, ha gyorsan, hiszen talán nem készteti konstans előzésre a sorban haladó autóst, ha látja, hogy előtte a bringás is bizony 40-50-el megy a forgalommal.

A Speed Vest, azaz Tempó Mellény egy ruhadarab, melyen világítócsíkok (EL, azaz elektrolumineszcens) mutatják a kerékpáros sebességét, az érzékelők segítségével, valamint egy hatalmas My Speed felirat is van rajta, fényvisszaverő anyagból. A "neoncsövek" mellett azért döntöttek, mert áramfelvétele kisebb, mint a ledeké, ugyanakkor fényereje hasonló. 

Speed Vest

Természetesen hiba lenne azt hinni, hogy a termék egyetlen és kizárólagos célközönsége az éjszakai aggódó kerékpárosok serege. Szerintem igen sok srácnak (és lánynak) tetszene az a lehetőség, hogy versenyen, edzésen mutassa a tempóját, amivel előz, már csak bosszantásként is. Egyelőre még csak prototípusról van szó, nem lennék meglepődve, ha népszerű kínai oldalakon hamarosan kapható lenne valami hasonló szerkezet