Igen, eljutottunk végre oda, hogy a nagy oktatási átalakításban a kerékpározás már két kerettanterven belül is választható lesz az általános iskolákban. Ennek a jelentősége sokkal nagyobb, mint elsőre tűnik, végre lehetőség nyílik arra, hogy gyermekeink elsajátíthassák a KRESZ, kerékpáros közlekedés biztonságos alapjait az iskolákban is, és talán az utámpótlás sport is elindul kifelé az évek óta tartó gödörből.


A két program közül a Bejárható Magyarország kapott nagyobb publicitást, ami hazánk tájainak megismeréséről szól, és részben kerékpáros programokat is kínál. Számunkra azonban sokkal érdekesebb a Bringaakadémia kerettanterve, ami tényleg csak és kizárólag a kerékpároktatásról szól. Magyaroszágon, 2013 őszétől. Még elhinni is nehéz.

Bringaakadémia kerékpáros oktatás

A kerékpározás alapjait legjobb már gyermekkorban elsajátítani - ezt segíti a Bringaakadémia


A kerettantervi rendelet módosítása napokon belül, március elején jelenhet meg, ennek mellékletében várhatóak majd a minket érintő, szabadon választható kerettantervek is, a Bringaakadémia és a Bejárható Magyarország. Bár sok kritika éri az oktatás átalakítását, a mindennapos testnevelés beveztése és a pedagógusok óraterhelésének átgondolása egyben lehetőség is azoknak a pedagógusoknak, akik eddig tanterven kívüli programokban vitték a gyerekeket sportolni, kirándulni, kerékpártúrákra. Reméljük, hogy ezek az iskolák, pedagógusok minél nagyobb számban élnek majd a lehetőséggel, és a kerettantervet beépítik a helyi tantervükbe, pedagógia programjukba. A Bejárható Magyarország és Bringaakadémia egy rendszerezett, összetett ismeretanyag is egyben, ami évtizedekre meghatározhatja a közlekedési kultúra, közlekedésbiztonság, kerékpározás, sport és túra jövőjét hazánkban.

A kerettantervek a tervezhető órakeret terhére vezethetik be az iskolák, ami azt is jelenti, hogy az emeltszintű oktatással is versenyezni kell például, de képzeljük el azt az ideális világot, ahol a gyermekek már akár 3. osztályos kortól elsajátíthatják a biztonságos közlekedés és kerékpározás alapszabályait a Bringaakadémia tervén belül, majd később a Bejárható Magyarország programban kerékpárral fedezik fel az országot. Irigylésre méltó helyzet lenne.

Bringaakadémia kerékpáros oktatás ötelete nem új

Eisenkrammer Károly már évek óta foglalkozik a gyerekek kerékpáros oktatásával

A Bringaakadémia kerettantervet már évek óta fejleszti Eisenkrammer Károly, akit sokszoros magyar bajnokként, olimpikonként is ismerhetünk, de a sikeres Top Maratonok egyike, a Mátra Maraton is az ő nevéhez fűződik. Lelkes elkötelezettséggel már évekkel ezelőtt elkezdett dolgozni ezen a programon, a Bringaakadémia terve évről évre finomodott és bővült, mire eljutott arra a szintre, hogy az Oktatási Hivatal is felfigyelt rá.

A Bringaakadémia program ezt a lehetőséget testesíti meg, két éven át, heti 1 órában (ennyit biztosít a választható kerettanterv), ami évi 32 órát jelent a 3-4. illetve 5-6. osztályos gyerekek megismerkedhetnek a KRESZ alapjaival, a kerékpáros technikai alapismeretekkel, gyakorlati ismeretekkel és a túrázással is. Mindez a tudásanyag sok felnőttnek is jó lenne, talán eljutunk addig is, hogy az iskolás gyerek segíti szüleit még jobb kerékpárossá válni...

Bringaakadémia technikai oktatás

A Bringaakadémia 10 órában foglalkozik a technikai oktatással, sisakhasználattól a defektjavításig

És hogy mit tehetünk mi ezért? A kerettantervek száma miatt fontos, hogy az érintett szülők a gyermek általános iskolájában felhívják a figyelmet erre a programra, különösen a 4-5. osztályosok esetében, ahol heti 2-2 óra szabadon választható órakeret van, ennek egyike lehet a Bringaakadémia is akár. Érdemes megkeresni a pedagógusokat, akik ezt vezetnék, informális beszélgetésekkor az igazgatók, iskolai vezetők figyelmét felhívni a programra, lelkesíteni a többi szülőt. Nagy lehetőség ez, hogy valami változzon a közlekedésben, több kerékpáros lehessen az utakon 10-20 év múlva, akik már az iskolában megismerkedtek az alapokkal. Te mit teszel az ügy érdekében?