Az Erstetour egy példamutató sorozat a magyar kerékpároséletben, egészen kevésen múlik, hogy csak pozitív visszhangja legyen. Holnap, azaz április 17-én vasárnap lesz az idei első futam.

A versenysorozat tavaly debütált három versennyel, tisztességes díjazással és marketinggel. A három verseny méretes mezőnyt vonzott az időjárási viszontagságok ellenére, és a szervezés is rendben volt. Az első, esztergomi menés sokáig emlékezetes marad annak a néhány tucat résztvevőnek, aki sikeresen teljesítette a távot. Az eső, az akár 100 km/h-s széllökések, az árvíz a versenypályán még azok közül is elriasztott pár embert, akik végül megjelentek a rajtnál. A rajt egy órát csúszott, addig a szervezők egy B terv-et raktak össze, kissé rövidebb, de legalább árvízmentes pályát. A résztvevőket hamar szétzilálta a szél és a meredek dombok, az esztergomi Vaskapunál felállított célba egyesével érkeztünk, remegve, összefagyva. Hazafelé össze is törtem az autót egy körforgalomban, az eső miatt bepárásodott üvegeket nem takarítottam le eléggé, és elbújt egy Mondeo az A oszlop mögé...

A második verseny Tihanyban volt, a hírhedt Balaton Bike Fest alatt, szenzációs időben, Tihany körül, a strand mellett, hatalmas mezőny, és lelkes szurkolók - szokatlan ez egy kerékpárversenyen. Ezt a versenyt sajnos fel kellett adnom, kivételesen egy szerelő állította be a váltóm, de a végállást nem eléggé pontosan, így beleért a küllőkbe, azonnal letörve a váltót és egy küllőt. A harmadik, szerencsi versenyre más kis szorongással mentem, de ott végül semmi nem történt, a nagy vihar éjszakára jött, a versenyen nem voltak extrém időjárási körülmények, a mezőny sem volt kicsi, és a pálya is jó volt. Itt újra feltűnt, hogy a mezőny második felében már több lógós bringás van - ugye a helyezésért már vicces harcolni, ezért ha az erő engedi, illik vezetni - ez még nem mindenkinek világos, a cél előtti emelkedőn hirtelen többen "feltámadtak"... Ezek mellett is, maguk a versenyek példamutatóak voltak, nem is ezek okoztak problémát a kritikusoknak.

Az egyik legérdekesebb vita az élversenyzők kizárása volt - állítólag az Erste ragaszkodott az eseménysorozat amatőr jellegéhez - ezzel nekem semmi bajom nem volt, nem voltam érintve, bár a díjazás nagysága miatt többekben ez visszatetszést keltett. A nyeremények tényleg nem voltak szerények, egy karbon versenybringa, kerékszettek, vásárlási utalványok. Gyakorlatilag aki teljesítette a három versenyt, szinte biztosan nyert valamit. Aki előre nevezett, eleve kapott egy mezt, és erre jött még rá a pár tízezertől több százezer forintig terjedő nyeremény. A díjakat ugyanis sorsolták, nem a pontszámok alapján lettek kiosztva - ez is furcsa volt a bírálóknak.

Bár az idénre nem terveztem sok eseményt, az Erstetour nem volt kérdés. Előnevezéssel a három esemény 8000 ft, ezért jár egy mez is az első száznak, amibe jó eséllyel megint majdnem mindenki beleesik - sajnos itthon kevés országúti verseny tud több százas rajtlistát felmutatni a Balaton Maraton kivételével, míg a montisoknál akár több ezren is rajthoz állnak. Az idei sorozat három eseménye lesz a holnapi Esztergom: 120km, három Mexikó mászással, Gyömrő és Tihany, népszerű, hagyományos helyszínek a magyar kerékpársportban. Számomra ezek a versenyek felkészülést jelentenek az idei két nagyobb eseményre, a Balaton Maratonra és a Transz Hungáriára, bár élményben biztosan egyenrangúak lesznek.

A sorozat sok mindent megőrzött tavalyról, többek között a bőkezű díjazást is, valamint a kommunikáció nehézségét, nekem is több email kellett, mire kiderült, hogy sikeres volt-e a nevezésem, és ugyanezt olvastam fórumokon is. A másik érdekes pont éppen a főszponzor szolgáltatásához tartozik, a fizetés ugyanis nem volt zökkenőmentes, legalábbis a visszaigazolást illetően. Reméljük ezen a két ponton sikerül még javítani, biztos vannak mások is rajtam kívül, akik értékelik a szponzorok munkáját, és akár szolgáltatót, bankot is váltanak, ha ugyanazt megkapják ott, mint korábban, de egy sportágat támogató cégtől. A fizetés azonban ezt az elvárást nem erősítette meg, reméljük jövőre már gördülékenyebben megy! Addig is sok sikert a szervezőknek és a versenyzőknek, találkozunk holnap a rajtnál!

Bár a kerékpározás legfelsőbb szintjén a pulzusmérő már nem számít kizárólagos eszköznek, hiszen sokkal pontosabb adatok is rendelkezésre állnak a teljesítmény mérésre, nekünk, amatőröknek még mindig ez a legelérhetőbb megoldás teljesítményünk monitorozására. 

Meglepő talán, de leginkább a kezdő kerékpárosoknak van a legnagyobb szükségük erre az eszközre, hiszen őket fenyegeti leginkább a helytelenül végzett edzés, legyen szó mennyiségről vagy minőségről. A hibás kezdés, túledzettség, fájó izmok, fáradtság, sérülések és általában a rossz közérzet a sporttal ismerkedők nagyobb részét az első két hétben elriasztja. A múlt héten írtam a test energiaigényéről és a tápanyagok felhasználásáról, kiderült, hogy a háromféle 
kalorigén csoport, a fehérjék, szénhidrátok és zsírok egyaránt alkalmasak energia előllítására és tárolására is, azonban felhasználásuk eltér, ez ugyanis függ a mozgás hosszától és intenzitásától is. Hogy a megfelelő tápanyagot hasznljuk fel, ami leggyakrabban a zsír, mint jelentős többlettartalék a testen, szükségünk van arra, hogy tudjuk, éppen mit csinál a szervezetünk. 

Az elején úgy tűnik, az az alapigazság, hogy minél többet és intenzívebben edzünk, annál több súlyt veszítünk, nem működik rendesen. Ennek legfőképpen az az oka, hogy az edzetlen test sokkal több pihenést igényel túlzott terhelés esetén, így összeségében nem is tudunk eleget edzeni. Megfelelő aerob terheléssel azonban akár a kezdetektől heti több alkalommal képesek leszünk a zsírpárnák ledolgozására. A következőkben elsősorban azoknak a sportolóknak szeretném bemutatni a pulzusmérő helyes használatát, akik a testsúlykontroll, általános egészség, állóképesség fejlesztése miatt aktívak. Aki maratonokra, versenyekre készül, annak egyrészt sokkal komplexebb edzéstervezés kell, másrészt a zónákat is pontosabban, személyre szabottan kell megállapítani.

Kezdésnek bőven megteszi egy egyszerűbb pulzusmérő, amik ugyan nem olyan pontosak,  ellenben pár ezer forintét birtokba vehetők. Akkor érdemes beruházni egy komolyabb darabba, ha kiderült az edzések alatt, hogy használod is, nem csak dísznek van. Az első időszakban, hosszabb kihagyás, újrakezdés esetén néhány hétig érdemes a zsírégető zónban tekerni, 
akkor is, ha ez nagyon lassúnak tűnik, ugyanis az állóképesség, kapillarizáció (hajszálerek) fejlesztésére hosszú idő kell, míg az izmok sokkal hamarabb reagálnak. Néhány hét elteltével folyamatosan lehet növelni a terhelés intenzitását, mondjuk 60% zsírégető zóna mellett 40% állóképességi zónában tekerni.Nézzük, milyen zónákról van szó.

1. Első lépésként meg kell határozni a maximális pulzust. A legdurvább módszer a 220-életkor száma években, egyáltalán nem veszi figyelembe az edzettséget és az egyéni különbségeket. A legalaposabb módszer egy terheléses vizsgálat, orvosi felügyelettel. A kettő között van a saját terheléses vizsgálat, amely minimum 15 perces bemelegítés után 2-4 fokozatos terhelés egymás után, először egy kb 60-70%-os erőkifejtés (futás, emelkedőn tekerés), majd kb. fél perc után egy 90%-os terhelés 1-2 percig, ez kb. az a tempó, aminél még éppen tudnál 
kicsit többet menni. És fél-egy perc pihenés után teljes terhelés 1-2 percig. Elvileg ez a pulzus lesz a maximális pulzusod. Érdemes ezt a tesztet két különböző nap elvégezni, és ha max 3-5 az eltérés, akkor elfogadni az eredményt. A teszt elvégézése csak néhány hónapnyi alap edzés után javasolt idősebbeknek vagy jelentős túlsúllyal rendelkezőknek, illetve mindig legyen kísérő, aki segíthet, ha baj van. Addig elegendő a 220 (ill 226 nőknél) minusz életkor években képlet.

2. Zsírégetés, regeneráció: A zsírégető zóna 50-65% között van. Alapvetően türelemjátékról beszélünk, hiszen ez nem túl nagy tempót engedélyez, ugyanakkor minimum 1-3 órát kell menni edzettségtől függően, hogy valódi eredményt érjünk el. Keveseknek fér bele ebbe emelkedő, vagy terep, tehát javasoltak pl. a Duna melletti kerékpárutak, kisebb forgalmú mellékutak. Ha a regeneráció a cél, akkor 45-60 perc elegendő egy nehéz edzés másnapján.

3. Állóképesség. Ha már nem csak a fogyás a cél, akkor érdemes kicsit erősebben tekerni, a 65-75%-os állóképességi zónában. Ilyenkor még aerob edzés folyik, azaz oxigénadósságot nem tapasztalunk, a légzés nem lesz nehezebb, kapkodó. a zsírégetés itt is hatékony, de a terhelés intenzitása miatt valószínűleg kevesebb ideig bírjuk, és ezért súlyvesztéshez mindenképpen az alsó határ, azaz 65% körül kell maradni, amennyire csak a szél és domborzati viszonyok engedik.

4. Erőállóképesség: 75-85%-os terhelés, ahol az erőt fejlesztjük, illetve a terhelés gyakran anaerob, oxigénadósság lép fel. Ebben a zónában a zsírégetés nem hatékony, csupán edzés után, az erősen felborult homeosztázis helyreállítása közben. Igazából az első évben ez a zóna nem kimondottan javasolt tartósan, hiszen erőt akkor kell fejleszteni, ha már állóképesség van. Ha valaki már a versenyzés, teljesítménytúrák felé kacsingat, akkor érdemes egy éves edzéstervet felépíteni, leginkább szakember segítségével.

5. Alappulzus. Az alappulzus legfontosabb szerepe, hogy visszajelzést ad állapotunkról, edzettségünkről. Mérése közvetlenül ébredés után, még fekvő helyzetben történik, 5 egymást követő napon. Egészséges, nem túl edzett embernél ez a közismert 72-es érték lesz, ha ennél magasabb rendszeresen, akkor érdemes óvatosan kezdeni az edzést, illetve ha ideiglenesen magasabb, az túledzettség, betegség tünete lehet. 55-65-ös érték már edzett szívre utal, míg ennél alacsonyabb értékek már azoknál mérhetőek, akik tisztában vannak a fentiekkel, hiszen évek óta edzenek...

6. A zónák kiszámolása. Az 50%-os alsó limit, 30 éves féfinál, 60-as alappulzussal: 0.5*(190-60)+60= 125 azaz a maximális pulzus-ból kivonjuk az alappulzust, megszorozzuk a százalékértékkel, és végül hozzáadjuk az alappulzust. A zsírégető zóna felső határa így 0.65*(190-60)+60= 150.

Összefoglalva a pulzusmérők használatának első lépései a készülék megvásárlása, a maximális és nyugalmi pulzus meghatározása, valamint a sok edzés a megfelelő, alsó két zónában. Ha lehetőség van rá, érdemes terheléses vizsgálatra menni, és meghatározni az egyéni zónákat, ezek ugyanis nagyon eltérhetnek az általános adatoktól. A pulzusmérő használatának legfontosabb kezdeti előnye, hogy kiderül, az eddig mozgásunk túl intenzív, ideális, vagy túl könnyű volt-e? Ha ez meg van, lehet tovább lépni, akár szakember segítségével, hiszen egy jó edző egyben erős motivációt is jelent.

Szombaton egy remek napot töltöttünk a Vértesben bringás edzőtársammal (ezúton is köszi a taxizást), ahol még korábban ilyenformán egyikőnk sem járt. Mivel a 4 napos montis túraversenyre készülünk, kihasználva a jó időt, a sarazós bringákat vettük elő. Nem vagyok elkötelezett rajongója ezeknek a traktoroknak, lassúak normális úton, furán ül rajtuk az ember, és közel sem vagyok elég ügyes ahhoz, hogy igazán élvezzem a technikás részeket.

Ugyanakkor azok a területek, amiket montival érünk el, mint a Vértes ezen a hétvégén, a Pilis, de akár a Budai hegység is, bőven kárpótolnak a bringa furcsasága miatt. Kicsit azért túlzok, nem sírnék, ha csak ez az egy bringám maradna, de ha választani lehet, akkor a kerékpár az koskormányos, legyen az országúti vagy ciklokrossz. Várgesztes környéke azonban lenyűgöző, az erdőben alig találkoztunk valakivel (bár a Bringabandásokba sikerült belebotlani hazafelé, épp egy szamárra fotózkodtak:), ligetes, jól átlátható részekkel teli, őzek, kilátók, lankás utak, minden, ami egy szombati napot teljessé tesz. A csavargás közben jutott eszembe, hogy mekkora találmányok vannak ezen a bringán, amik alapvetően emészthetővé teszik az élményeket.

Elsőként minden mai kerékpár közös áldása, az indexes váltó. Akinek még volt enélkül bringája sok-sok évvel ezelőtt, az tudja különösen értékelni a váltás pontosságát, ami valamilyen mértékben már egy teszkós vacakon is elérhető. Emelkedő közepén egy húzás a karon, katt-katt-katt, és máris nem kell leszállni, nézegetni a láncot, recsegve keresni a tökéletes áttételt. Biztos létezik olyan finomkezű kerékpáros, akinek ez megy a kövek között pattogva, de a többségnek ez az első láthatatlan segítő kéz. Igazán akkor tűnik fel, hogy mennyire jó dolgunk van, amikor valamiért nem tökéletes a váltás.

Másodikként szintén egy olyan dolog, ami a kerékpározás több formáját is megreformálta, és ez a klipsz nélküli vagy patent pedál, montinál jellemzően SPD. Tökéletes hajtási pozícióban rögzített láb, ami mind a tekerés hatékonyságát sokban javítja, mind a pihenést megkönnyíti. Nehéz terepen különösen jól jön a fix pozíció, könnyebb megőrizni az egyensúlyunkat, a kerékpár összefor a kerékpárossal. A kioldás egyszerű, fél óra alatt bárkit hozzá lehet szoktatni. Egyetlen hátránya, hogy az SPD pedálok is öregszenek, és pont a kioldás lesz nehezebb, de mivel ez fokozatosan történik, nem veszünk tudomást róla. Tavaly az edzőtársam csuklóját törte egy ilyen balesetben, azóta az összes bringákon új pedál virít...

Harmadik helyre egy monti specifikus találmány érkezik, a teleszkópvilla. Nagyobb kényelem és jobb tapadás amivel hozzájárul az egészhez, ugyanakkor egy mozdulattal merevvé alakítható, ha a hajtáshatékonyság azt kívánja. Könnyebbé teszi az akadályok felett az első kerék átemelését, és nem csak a profiknak előnyös. A kezdőknek lehetővé teszi, hogy olyan helyeken is élvezzék a bringázást, ahol egy merevvillás vasat csak tolni tudnának. Ezt sokszor érzem a ciklokrossz bringán, amin akár egy sima macskakő is kínzás, nem beszélve az enyhén köve földutakról.

Negyedik helyre a hidraulikus tárcsaféket tenném, ami a korábbi felnifékkel ellentétben mindig, minden körülmények között fog, jól adagolható, és megfelelő méretválasztás esetén durván terhelhető. A felnifék az egyik legintenzívebben igénybevett alkatrész életét nehezíti tovább, ráadásul mennyivel egyszerűbb egy sáros, koszos hónap után fékbetétet cserélni, mint a drágán vett és befűzött könnyű alufelnit. Arról nem is beszélve, hogy egy küllőszakadás esetén sem szűnik meg a fékhatás.

Végül egy olyan találmány, ami még nincs birtokomban, de ha megszeretem még jobban a traktorozást, és az árak is javulnak, akkor biztosan lesz. Ez pedig a hátsó rugóstag. Nem, nem a teszkós hintázós vackokra gondolok, azok nem kerékpárok. Sokáig ellene voltam még a gondolatnak is, hiszen az igazi bringa merevvázas, legyen az országúti, cx, vagy monti. Nem billeg, hintázik felfelé, és a tekerésből előrehaladás lesz, nem rugónyomogatás. Aztán mentem a Top Fuellel, a Trek versenymontijával, és megváltozott minden. Nem hintázik felfelé, és nagyon gyors lefelé. Egy ilyen bringa még egy nagymamának is élvezetessé tenne egy lankás földutat. Sok fejlesztés kimaradt, mint a karbonváz, 29-es kerék, különböző alkatrészek, de mégis úgy érzem, hogy teljes a lista. Ezek a találmányok sokkal jobbá, könnyebbé teszik a tekerést, és a kényesebb, aszfalthoz szokott divatbringások, mint magam is, élvezni tudják az erdei csavargást.

És egy rövid megjegyzés a tegnapi Paris-Roubaix-ról: Cancellara, az abszolút favorit nem tudott nyerni. Későn kezdte az üldözést, 50 km-re a céltól 1 perc feletti hátrányt kellett ledolgoznia, és mivel egyedül volt a csapatából, így mindenki rajta élősködött, különösen a szintén világbajnok Hushovd, hiszen ha ő megy, elég tenni rá a kereket, és a végén lesprintelni. Felmerült ez Fabianban is, és sokszor össze is veszett az ellenfelekkel, mert szabotálták az összedolgozást. A nagy taktikai játékban egy viszonylag esélytelen vízhordó, Johan Van Summeren jött ki jól (bár véletlenek nincsenek, két Top10-es helyezése már volt korábban), ő a szökevények közül aratott szóló győzelmet. Cancellara az utolsó kilométerekig harcolt, végül 19 másodperccel lemaradva második lett, nem sokon múlott (bár valójában sok esélye sem volt a nyerésre ezen a versenyen).

Ma van a Paris-Roubaix, az év legnagyobb egynapos versenye, és remélhetőleg a svájci Fabian Cancellara nagy napja! Az ünnepi alkalomból ma egy jó tanács ingyen van: Ride, eat, sleep, repeat. Azaz tekerj, egyél, aludj, ismételj. Vizuális olvasóink kedvéért az eredeti angol nyelvű plakátot is feltöltöm, amit ki lehet nyomtatni, és minden nap tanulmányozni!

 Itt letölthető az A4-es verzió.

A Paris - Roubaix, vagy ahogy sokan hívják, az Északi Pokol, a leghíresebb egynapos verseny a világon. Ismertsége a macskaköves mezőgazdasági utaknak köszönhető, amik rendkívüli technikai és erőnléti követelmények elé állítják a versenyzőket. A múlt heti flandriai versennyel ellentétben, az emelkedők itt nem játszanak szerepet, csupán a macskaköves szakaszok nehézsége, és az elképesztő, 40 feletti átlagtempó. Az idén magyar induló is lesz, a Lampre színeiben Szeghalmi Bálint képviseli hazánkat a versenyen.

A legrégebbi versenyek egyike

1896-os kezdettel ez a legrégebbi, folyamatosan megrendezett események egyike, egyfajta emlék is a régi idők rendkívül hosszú és nehéz versenyeiről. A rajt 1968 óta Compiégne-ben van, 60km-re Párizstól, a befutó azonban változatlanul Roubaix-ban maradt. Ami persze érthető is, hiszen a verseny ötlete két helyi textílgyáros fejéből pattant ki, akik 1895-ben egy velodromot építettek a városba, és az a remek ötletük támadt, hogy a létesítmény reklámozására kiváló lehetőség lenne egy kerékpárverseny a fővárosból. Egy sportújság 
szerkesztőségét keresték meg az ötlettel, akik hamar érdeklődét mutattak, egyfajta könnyű, 280 km-es előversenyként a saját Bordeux-Paris versenyük előtt. A fődíjat a textílgyárosok ajánlották fel, az 1000 frank egy bányász hét havi keresetének felelt meg. Az első helyezett mögött egyébként egy órán belül csak négyen értek be...

Az utolsó őrült verseny

A Paris-Roubaix-t ugyanaz a veszély fenyegette a II. Világháború után, ami a flandriaiakat, azaz az úthálózat fejlődése megváltoztatta a verseny karakterét, eltűntek a macskaköves szakaszok. A főutakról így ők is leszorultak a mezőgazdasági utakra, elhagyott vidékekre. Egy időben a helyi falvak szégyenként élték meg, ha a verseny érintette őket, hiszen az egyet jelentett a rossz utakkal, és sokszor inkább leaszfaltoztak mindent. A fennmaradt macskaköves utakat azóta egy társaság tartja karban, a "Les Amis de Paris Roubaix" a Paris-Roubaix barátai, Alain Bernard vezetésével. A társaság évente 10-15.000 eurót költ az 
utak felújítására, mezőgazdasági iskolág diákja, önkéntesek segítségével pótolják a rajongók által ellopott köveket. A jelenlegi 260 kilométeres táv első 100 km-e aszfalton halad, itt érik el a macskaköves szakaszokat, ami összesen 50 kilométernél is többet tesz ki. Jelenleg 28 szakasz van, közülük három a legnehezebb szintű, ezek 3 illetve 2 km-esek. A versenyt sok profi nem tartja komolynak, mivel a rengeteg defekt, a nehézségek kiszámíthatatlanná teszik az eredményeket, nem beszélve az esőről, sárról, vagy 2006-ban egy tehervonatról, ami megállítota a mezőnyt. Ha azonban a kerékpározás korai kihívásaival állítjuk párhuzamba, látható, hogy mennyire megváltozott a sport, hiszen szerelő nélkül, 3-400km-ek, kocsmákban 
frissítve, végig macskakövön egészen más kihívást jelentettek, mint a mai száguldás a hi-tech bringákon.

Speciális kerékpárok

A Paris-Roubaix a világ egyik legjobb tesztcentruma, rengeteg fejlesztést próbálnak itt ki élőben, volt már teleszkópos országúti kerékpár is, de sok hétköznapi "kényelmes" országúti kerékpár eredeztethető az itt használt speciális vázakból. Ezek a vázak jellemzően hosszabb tengelytávval rendelkeznek, nagyobb hely van a gumiknak (és a sárnak), kicsit a ciklokrosszos trükköket felhasználva, vagy konkrét ciklokrossz bringát, bár a magasabb kormány és canti fék nem éppen ideális országúti versenyen. Az elmúlt héten próbáltam kicsit beleélni magam a versenyzők helyébe, és többször direkt kerestem macskaköves utcákat. Országútival ez 
ocsmány rossz élmény, és a 35-ös gumival szerelt Cx-szel sem éppen leányálom, a váron keresztül tekerni a macskakövön több energiát igényel, mint kétszer felmenni a Citadellához lendületesen. A versenyzők természetesen egészen más tempót mennek, és a karbontechnológia fejlődésével újféle, rezgést jobban csillapító vázakat fejlesztettek ki, melyeknek hétköznapi verziója is van, pl. a Specialized Roubaix, Cervelo R3 vagy a Lapierre Sensium. Ezek a vázak az átlagos bringásnak is tökéletesek, mivel jobban "rugóznak" és a kormány is kicsit magasabban van.

Cancellara tavalyi szökése

A kerekek újabban szintén karbonból készülnek, és eleve a szélesebb gumik igényeire tervezve - ez ugyanis segít a rezgések elnyelésében, és a sérülékeny karbont is jobban védi. Az Easton EC90SL egy népszerű választás 27mm-es gumikkal, de a Bontrager, Mavic (M40), HED is képviseli magát a versenyen. Néhány csapat marad a hagyományos, 32 küllős alu keréknél, 6,5 bárra fújva a gumikat, bár a szélesebb, 27-es gumiknál és könnyebb versenyyzőknél ez még kevesebb is lehet. A kormányt sokszor alura cserélik a karbon helyett, és több versenyző a dupla bandázst választja, szintén a rezgések miatt. Még egy fontos változtatás az áttételt érinti: az elől 44-46-os "kis" tányért használnak, míg hátul 11/23 vagy 11/21-es sort.

Macskaköves verseny egyébként lesz itthon is, de a szintkülönbségek és a pálya tempója miatt inkább montival érdemes indulni. A Szentendrei Citycross a belváros macskaköves útjain halad, és mindössze egy óra. Bár a pálya bejárása után, garantálom, hogy az is elég lesz ahhoz, hogy a legnagybb elismeréssel adózzunk a Paris-Roubaix indulói előtt!

És végül egy film, a Sunday of Hell, mely erről a versenyről készült: