A bambuszból készült bringák elvben felkészültek a világ megmentésére, mint a bioüzemanyagos autók. Az elmélet ragyogó: újrahasznosítható, környezetbarát elemeket használó jármű, mely ráadásul csak széndioxidot bocsájt ki, azt is emberi légzőszervekből.

A bambuszból készült kerékpárokat azonban nem ezért szeretjük, hanem mert szépek. Nem mondom, hogy 3 műanyag és egy alu sportcélszerszám birtokosaként elsőszámű célcsoportja lennék egy a lentihez hasonló kerékpárnak, de nagyon szeretném, ha sok ilyen lenne a városban, a jellegtelen technokrata, de ugyanakkor esetlen városi bringa helyett. Kicsit olyan ez nekem, mint a Lancia Thesis, Renault Avantime, hogy újra autós példákkal éljek, különleges szobrok, amikből több kell Budapestre (és persze vidékre is).

A bambuszt acélfűnek is hívják más nyelveken, mivel technikai adottságai alapján akár az acélt is képes helyettesíteni. A bamboocycles a többi hasonló profilú gyártóhoz hasonlóan a váz csöveit cserélte ki természetes anyagra, és a bambuszcsövek összekötésére hagyományos acél és karbonszálas megoldást alkalmaz. A bambusz kerékpárvázként pont ennek a két anyagnak a jó tulajdonságait ötvözi, merev és rugalmas egyszerre, szemben az alumíniummal, ami elsősorban merev. A természetes anyagból készült városi bringa mindössze 8,8 kg, ami részben az anyagfelhasználásnak köszönhető, részben a minimalista designnak. Természetesen nincs rajta otromba felnifék, csak egy diszkrét kontrás agy, és a fokozatok száma is csupán egy. A kerékpár furcsa kinézetéhez hozzájárul a rövid tengelytáv, amitől fordulékony lesz, a nagy sebességű stabilitásra úgy sincs szükség ebben az esetben.

Az alapanyag Veracruzból, Mexikóból származik, és minden egyes cső teljes (elvárható módon környezetbarát) kezelést kap. A természetes anyag hátránya itt egyben előny is: nincs két teljesen egyforma cső, így két egyforma kerékpár sem.

Az egyediségnek azonban ára van, jelen esetben 1526 amerikai dollár, szállítással (amire a magyar hatóság egy vám+áfát még rá is dobhat rosszabb esetben). Ha azt vesszük, olcsóbb, mint egy átlagos citybike, amit a németek, osztrákok vesznek elképesztő mennyiségben (1-2000 eurós jellegtelen bringákkal van tele az összes nagy kerékpárbolt, és viszik, mint a cukrot), és mennyivel, de mennyivel jobban néz ki. Egyszer talán lesz is egy ilyenem....

Szombaton újra a Pilisben tekertünk, első körben a Királykúti nyereg felé indultunk, a lankás emelkedőn volt időnk a befagyott patakban gyönyörködni, 130-150-es pulzusú tekerés volt előírva, nem szakadtunk meg az erőlködésben. Sokat beszélgettünk a négy napos versenyről, nem mindennapi kihívás lesz ez az edzettségünk ismeretében, de eltökéltek vagyunk, és ha rajtunk múlik, akkor ott leszünk a rajtvonalnál, és Tokajban, a befutónál is.

A híd alatt már nem volt annyira jeges, de kis tó melletti fehér folt gy jégoszlop - ez még nem a tavasz.

Az út minősége nem romlott drámai mértékben, csak a szokásos módon. Kicsit nagyobbak a rések, gödrök, és a foltozások néhány részt rendbehoztak, de komoly esőzés kell ahhoz, hogy a fűrészporos-saras részeket is elvigye a víz.

A hideg miatt egy idő után megfordultunk, és a faluból Pap-rét felé vettük az irányt. A sorompónál egy országútis kolléga érdeklődött az útviszonyokról, csak bíztatni tudtuk, cx-szel pont tökéletes. Szerencsére tévedtünk, egészen Pap-rétig szinte sár és vízmentes volt az út. Pap-réttől a kis emelkedőt megnyomtuk az edzői előírás szerint, és mielőtt belelendültünk volna a lejtőzésbe, egy olyan sár-fűrészpor szakaszra értünk, ami országútival egyáltalán nem lett volna vicces, karvastagságnyi fadarabokkol vegyítve. Mindenesetre a nyomókból ítélve, egy kolléga átjutott, de biztos nem erre számítva indult el otthonról. A lejtőn annyira átfagytam, hogy vissza is tértünk Szentendrére, elég volt a két és fél óra tekerés bemelegítésnek, a szezon úgyis csak március végén indul, addig marad a faltól-falig úszás és szauna minden munkanap.

A kép még a Királykúti-nyereg fele készült, utána már nem akart rendesen működni a telefonom, pedig nem Iphone, ami 0 fokig szabványosított:)

Az elmúlt hetek csontfagyasztó hidege után végre elolvadt a hó, és járható lett a Pilis hétköznapi halandóknak is. A Szentendre-Pap-rét-Visegrád-Fellegvár és vissza útvonal hómentes, nem mondható el ez a sárról és vízről. Az útmenti hóbuckák sok helyen vízátfolyást okoznak, az erdészeti munkáknak köszönhetően a sár sem kevés. Az útvonalon meglepően sok hobbikerékpáros volt, szorgalmasan tekertek a tizenfokban, még nagyon télies öltözékben. Az utat két CX-szel tettük meg, ez most a legideálisabb az erdészeti utakon, a favágás miatti fűrészpor szőnyegek, sárhegyek, kövek miatt az ünneplős országúti bringák még hónapokig pihenhetnek.