Scott Cutshall megdöbbent, amikor orvosa közölte vele, hogy hat hónapja van hátra, ha nem tud leadni 501 fontos, azaz 227 kilogrammos súlyából. Akkor 10 lépést tudott megtenni pihenés nélkül. 10 lépés. Egy átlagos lakásban az ágytól a konyháig hosszabb az út! A lábán állni nagyjából egy percig bírt. Főzni szeretett, de csak egy padról ülve tudott. Talán nem túlzás azt állítani, hogy nem volt élete legjobb formájában.

Kövér kerékpáros


Egy alkalommal az ablakon kinézve egy bringást látott, és átfutott az agyán, hogy így talán ő is le tudna fogyni. Persze semmi sem olyan egyszerű, mint aminek látszik. Egy átlagos kerékpár nem 227 kilogrammra lett tervezve, így Scott azonnal beleütközött az első akadályba: az általa megvásárolt kerékpár úgy hajlott alatta, mintha főtt tésztából lenne. Ekkor felkeresett egy vázépítőt, aki kétkedve fogadta a kövér ember elhatározsáát, de végül legyártotta a vázat, tandemkerékpár alkatrészekkel és kerekekkel, hogy bírják a terhelést. A leszállított kerékpár azonban pár hónapra azonban letámasztva várta a gazdájának a felismerését, miszerint egy egész pulyka és egy megrakott asztal nem a jó irány, és tényleg lépnie kell.


Az első alkalmakkor, ahogy várható volt, méterekben volt mérhetőa  teljesítménye. Nem elég, hogy alig bírt menni, még a járókelők, gyerekek csúfolódását is el kellett viselnie.
Azonban 3 éves kislányára, és saját életére gondolva tovább folytatta az edzést. Egy hónap után már 5 kilométert is tudott tekerni, feleségével sírva ünnepelték az eredményt. Hamarosan 8, 16, majd 30 kilométert is elért, ami fizikailag óriási fájdalommal járt számára, de a lelke örömtűzben égett. Minden alkalommal egy mérfölddel többet akart tekerni. A súlya csak ekkortájt kezdett észrevehetően csökkenni, néhány hónap alatt 10%-ot veszítette, de ez az ő esetében 25 kilogramm volt!

Az első év végére 1932 mérföldet, kb. 2500 kilométert tekert és 75 kilogrammot adott le. A blogja 4 évvel később ért véget, amikor egy (európai értelemben véve) átlagos külsejű családapa tekintett ránk, messze maga mögött hagyva a hájpacnit, aki valaha volt. És hogy mennyi súlyt veszített? Nagyjából 7 óvodásnak megfelelő tömeget, vagy annyit, amennyit Contador ÉS Armstrong nyom kerékpárjával együtt.

fogyókúra kerékpárral

És mi volt Scott Cutshell hat nagyon egyszerű elve, hogy megmentse életét és felnevelhesse kislányát?

1. Ne diétázz.
Amint már én is sokszor leírtam, a diéta nem működik. Az 5-10%-os súlyveszteség csak időleges, és a diétázók többsége egy éven belül kövérebb, mint kezdéskor volt. Ugyanez igaz a műtétekre is: a zsírleszívás csak időleges megoldás a problémára, ami a kövér ember életstílusa.

2. Az életmód változás működik.
Nehezebb, de sokkal jobb megoldás: változtass a napi rutinodon, az ételeiden, a kinéeztedek. Tegyél fel nehéz kérdéseket magadnak, és légy nyitott a válaszokra. Ez sokkal nehezebb, mint később maga a legnehezebb edzés.

3. Kerüld a túlságosan feldolgozott ételeket és az üres cukros italokat.
Ne fogyassz szemetet (mondom ezt én, aki rendszeresen eszik gyorsétteremben), a kalória nem egyenlő a tápértékkel. A fogyókúra az egészséges életmód felé tett lépés, ezért nagyon fontos, hogy mit eszünk. Egy érdekes adat: egy liter szénsavas, cukros üdítő közel egy tábla csokinak felel meg.

4. Hallod azt a vékonyka hangot, ami azt súgja neked, hogy mit kéne tenned, de lustaságból vagy a változástól való félelemtől nem hallgatsz rá? Kezd el figyelni. Tudod a megoldást. Az egész életed megváltoztathatod. (és csak te, senki mást nem érdekel)

5. Legyél egészséges azért, mert az jó neked, és ne csak azért, hogy jól nézz ki. Cutshall 331 fontot, 150 kilogram körüli zsírt vesztett, mert élni akart, látni kislányát felnőni.

6. Higyj magadban. Fogalmad sincs arról, hogy mennyi mindenre vagy képes, ha elhallgattatod a rengeteg embert, aki azt bizonygatja, hogy mennyi mindenre nem (és ezért ők megcsinálják helyetted.)