Öt éves éber álom után, enyhe kómából riadtan ugrik talpra a bici.blog: oly sok álom vált valóra ezidő alatt, aminek eljövetelét csak titokban remélhettük 2013-ban. 

1. Kevesebb defekt

A hagyományos belsőgumis rendszert a gépjárművek már évtizedekkel ezelőtt túllépték, de a kerékpárok küllős kereke sokáig nem tette lehetővé a belső elhagyását. A tubeless rendszerek néhány éve a montikon jelentek meg. A kisebb guminyomás, szélesebb felnik és a gyakoribb felütések, tüskék ideális teszt terepet jelentettek a belső nélküli rendszereknek. Az elv egyszerű, a külső egy határozottabb peremen támaszkodik a felnin, a küllőket egy speciális felniszalag takarja, a gumiban pedig egy tömitőfolyadék kering, ami megakadályozza a levegő elszökését. A technikai részletekre még visszatérek később, az előnyöket viszont most sorolom: nincs felütéses defekt, alacsonyabb nyomással lehet menni, ami nagyobb tapadást jelent, kisebb lyukakat minimális nyomásvesztéssel eltömít a lötyi. A montimat több mint egy éve alakítottam át tubeless rendszerre, számos defektet kaptam az erdőben azóta, de minimális pumpálás után mindig sikerült folytatni az utat. A tubeless rendszerek időközben az országúti kerékpárokon is megjelentek, és hogy miért nem terjedtek el annyira, szintén egy későbbi poszt témája lesz.

2. Elektromos kerékpárok

Csak nyugdíjasoknak? Már messze nem ez a helyzet. Az úttörő szerepet évek óta a kevésbé sportos túra és városi bringák vitték, de szép lassan eljutott a trend a sportosabb montik világába is. A hardcore ősmontisok nem tudnak eléggé megvetően nyilatkozni az elektromos bringákról, tudomást sem véve arról, hogy mennyire sok új embert vonz a sportba, hogy olyan helyekre is eljutnak, ahová egyébként önerőből - életkoruk, testsúlyuk, időhiány miatti edzetlenségük miatt nem lennének képesek. Arról nem is beszélve, hogy egy aktívan sportoló kerékpárosnak is pont ugyanezt az előnyt tartogatja, ahol éppen feljut szárazon, max pulzussal szenvedve a hagyományos kerékpárjával, egy ebike-kal hóban, sárban is képes haladni. Az országútisok ebben is konzervtívabbak, az elektromosságnak más szerepe van.

3. Elektromos váltók, tárcsafék országúti kerékpáron

Végre valamiben az országútisok az élen. 2013-ban már létezett az elektromos váltás, de hasonló idegenkedés vette körül, mint minden újdonságot a kerékpáros világban. Ma már szinte eladhatatlan egy bowdenes váltós top kategóriájú bringa, amin a legtöbb esetben a váltóbowden is hiányzik, a hidraulikus tárcsafék alkalmazása miatt. Azt már meg sem merem említeni, hogy hamarosan az 1x11(12)-es rendszerek is divatosak lesznek országúton, bár a versenypsortban a két tányéros rendszer finomabb átmenetei továbbra is kívánatosabbak. 

Folytatás hamarosan, olyan csemegékkel, mint gravel, 28-as az új 23-as, duci nyereg és hosszú "short", integráció és Zwift!

Angolszász országokban nagy hagyománya van a sport és a jótékonykodás összekötésének, számtalan külföldi kollégám kalapozik pénzt egy-egy nagyobb teljesítmény előtt - nem saját célra.

A nagyobb teljesítmény lehet egy maratoni futás, egy európai kerékpáros túra, vagy akár egy ironman is. A sportoló nem saját magának gyűjt pénzt, hanem jellemzően egy támogatásra szoruló alapítványnak, így motiválva azokat az ismerőseit és ismeretlen embereket, akiket elér, hogy ők is tegyenek valamit a civil szféra megsegítése érdekében. 

Barátaimmal mi is hasonló célon gondolkodtunk, és a Bátor Tábor programjához csatlakoztunk a nagyatádi ironman váltóban való teljesítésével. Az úszónk az elmúlt hónapokban 40 kilogrammot adott le, és a terve az egy órán belüli teljesítés. A futónk a mindennapi irodai munka mellett egy 4 órás maratont tűzött ki célul. Rám a kerékpározás maradt, időfutam kerékpár híján egy országútival indulok, és szeretnék 5:30-at menni a 180km-es távon. Mivel edzettségünk, életkorunk alapján nem az érmekért hajtunk, a Bátor Tábor támogatása lett a fő célunk, és mindent megmozgatunk azért, hogy 200.000 forint támogatást összegyűjtsünk, és ezzel néhány igazán beteg gyermek életét kicsit jobbá tehessük. Segítesz nekünk ebben? Nincs az a kicsi összeg, ami ne számítana. És igérjük, minél több támogatás jön össze, annál jobban dolgozunk mi is verseny közben! A részleteket itt olvashatod és előre is köszönjük segítséged!

http://elmenykulonitmeny.hu/team?id=439

Május utolsó vasárnapján minden bringás gyereknek a Népligetben a helye, mert változatos programokkal vár minden tekerni vágyó családot az I. Decathlon Kerékpáros Gyereknap.

2013. május 26-án, vasárnap 9 órától kerékpáros parkká változik a budapesti Népliget, ahol túrázhat, versenyezhet, okulhat és szórakozhat az egész család. A Liget útjain és ösvényein hangulatos túrán vehetnek részt a családok, a 3 km hosszú körpályán biztonságos körülmények között tekerhetnek kicsik és nagyok. De a versengők se maradjanak otthon, mert a legjobb sprintert értékes ajándékcsomaggal jutalmazzák. Hozd el a barátokat, osztálytársakat is, hogy kiderüljön, ki a Decathlon Kerékpáros Gyereknap leggyorsabb bringása.

Azoknak, akik még bizonytalanabbak a kétkerekűn, a népligeti Decathlon Kerékpáros Gyereknapon gyakorlott oktatók segítenek  abban, hogy biztonságosan tudjanak közlekedni a mindennapokban. A tanultakat később az ügyességi pályán, vagy a lassúsági versenyen is használhatod. Az igazán profi kerekesek is ott lesznek, és a nap folyamán többször tartanak lélegzetelállító freestyle és triál bemutatót a közönségnek.

Lesz még ugrálóvár, vattacukor, kürtős kalács, ingyenes arcfestés és még sok-sok szórakozás, hogy aktívan és vidáman teljen a Gyereknap. És még nyerhetsz is! Azok, akik a Vuelta Sportiroda honlapján május 24-ig előre regisztrálnak, Decathlon ajándékcsomaggal gazdagodhatnak.

A I. Decathlon Kerékpáros Gyereknapon a részvétel mindenki számára ingyenes.

A programok eső esetén is megrendezésre kerülnek.

További információk és regisztráció a www.kerekparinfo.hu oldalon

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/156157314557826/

Nem tartom magam igazi montis arcnak, de a maratonversenyeket kimondottan megszerettem az elmúlt évben. Tavaly egy össztelós 26-ossal éreztem rá a kényelmes haladás ízére, méretproblémák miatt azonban idén új bringára váltottam, a legolcsóbb 29-es karbon Meridára esett a választásom. A túrázós csavargások után rögtön két eléggé eltérő jellegű nemzetközi maratonon is sikerült vizsgáztatni a bringát.

Április végén Kolozsváron jártam a többszörös bajnok Buruczki Szilárddal, a Maratonul Fagetului, magyar Bükk Maratonon. A főszervező Kertész Levente igazán kitett magáért, szállással, nevezéssel várt minket, és mindig volt egy perce, hogy ügyes-bajos dolgainkban segítsen minket. A verseny 70 kilométer volt, kb 1800 méter szintkülönbséggel, dimbes-dombos terepen. Mivel a 30 és 70 kilométeres táv is egyszerre indult, az első emelkedőn sokan megelőztek, nem ismerve a pálya nehézségét, igyekeztem tartalékolni a későbbi dombokra.

A frissítés után szétvált a mezőny, innentől élvezhettem igazán az erdélyi tájat és falvakat, valamint a 29-es előnyeit a göröngyös, de gyors utakon. A Merida érdekessége, hogy a nyeregcső nagyon vékony, mindössze 27,2mm-es, ás látványosan mozog, főleg, hogy nekem a maximumig ki van húzva. Méretezésnél a 19-es és 21 collos váz közé estem pont, a kisebbet választottam, terepen könnyebben irányítható egy rövidebb bringa.

A kevéssé technikás pályán sok ellenfelet sikerült behozni az egyenletes tempóval, mindössze az utolsó, 30% feletti emelkedő előtt ment el egy idősebb versenyző mellettem, őt már nem értem utol a tolós szakaszon sem. Mármint nekünk tolós, Szilárd itt próbálta eldönteni Blazsó Marcival a kiegyensúlyozott küzdelmet, és nagytányéron tekert fel, pár tíz méter előnyt szerezve.
Marci azonban az össztelóssal az utolsó két kilométeren visszajött a lefelében, és sprintbefutó döntött a Meridás csapattársam javára. Fölényüket jelzi, hogy a legjobb helyi versenyző, Kelemen Árpi is több percet kapott tőlük, a dobogóról leszorult ellenfelek pedig még többet. Én egy órával később értem be, a Masters mezőny kb. első harmadába volt elegendő, bár a megszokott magyar mezőnyhöz képest azért jóval kevesebb induló volt.

Egy héttel később a Garda-tó mellett indultam a Riva Del Garda maraton középtávján, ami 77 km, 2800 méter körüli szintkülönbséggel. Az erdélyi 4 óra után bizakodtam egy 6 órán belüli időben, bár ekkor még az emelkedőket tartottam a nagy ellenfélnek, révén 85 kilogrammos testsúlyommal azért nem a könnyűsúlyban indulok.

Az első emelkedő itt is közös volt a rövidebb távval, több, mint egy órán keresztül mentünk felfelé, nagyrészt aszfalton és sotteren. Nagyon vártam már a lejtőzést, hiszen az előző hétvégén is ott sikerült a versenytársakat utolérni a 29-essel. Kicsit gyanús volt, hogy az enyémen kívül alig volt merevfarú a közelemben, de gondoltam a jóléti nyugati társadalomban természetes a karbon-xtr-es 29-es-es össztelósok megvétele. Az első lejtőn kiderült, hogy nem erről van szó: a köves-avaros-meredek vízmosásban rögtön át is ugrottam a kormányt, ekkor akartam felhívni az első maratonozó öcsémet és vele tartó edzőtársamat, hogy mégis a rövidebb utat válasszák, mert itt tolás lesz nekik.

Nagy nehezen leóvatoskodtam a lejtő aljáig, elengedve a gyorsabb osztrák, olasz és német bringásokat. A következő hegy 20-30% közötti emelkedőkkel várt, itt én voltam előnyben a könnyebb és merevebb bringámmal, tizesével előztem vissza a bringásokat. Bíztam abban, hogy a következő lejtő könnyebb lesz, de persze ez hiú remény volt, megint visszaelőztek, amíg pattogtam lefelé a köveken. Az öcsém a tartalék 26-os bringámat itt újra kénytelen volt tolni, az országútis háttér miatt sem a technika, sem a technikai tudás nem volt egyikőnk erőssége sem. Az utolsó emelkedő megint vérfakasztó volt, de innen a szintrajt szerint már a rövid táv lejtőjén gurultunk le a célig, ami szerencsére már könnyebb volt, leszámítva egy meredek letörést, ahol már nem volt lelkierőm kísérletezni, és lefutottam a bringával. Természetesen a "lejtőben" még voltak pár száz méteres 10-20%-os emelkedők, csak hogy égjen a comb, és a legvégén egy kb. római korból maradt macskaköves út, ahonnan a kövek már elmozdultak, kisebb gátakat alkotva a lyukak után.

Itt újra sokat gondoltam az öcsémre, aki a 26-ossal lépésben tudott csak lejönni, míg a 29-es viszonylag könnyen átlépte az akadályokat. Végül 5:30-on belüli idővel a mezőny második harmadában végeztem, és a többiek is beértek szintidőn belül. Negyedik cimboránk a rövidebb távon indult, neki a futás volt a téli sport, de igen jól érezte magát, egyrészt kimaradtak a legrosszabb emelkedők és lejtők, másrészt egy magyar maraton középtávnál alig könnyebb útvonalon tekerhetett egy jót a Garda-tó környéki szenzációs hegyek között.

Nekem meg nincs más hátra, mint meglátogatni a szervízt a hétvégi szentendrei Citycross után, mert a kormánycsapágyban az elfordulás gátló mechanizmust a néhány esésem valamelyike kiiktatta. A Merida azonban bezonyít, mert ezt leszámítva hibátlanul üzemel!

Kihasználva az utolsó havazást a tavasz beköszönte előtt, a Rákos-patak partján próbáltam ki az új bringámat, a 29-es rombolót. A Rákos-patak külső szakasza, nem messze az Örstől indulva egészen az M0-ás hídig, ideális edzőterep, ha rövid, forgalommentes gurulásra vágyok.Otthonról normális időjárásban 1:30-1:45 perces a kör, az új bringával ez közel 3 órásra sikeredett a hóhelyzetnek és a reggeli eléhezésnek köszönhetően.

Hóátfuvás, kérjük ne hagyja el a járművét!

A Rákos-patak valaha gazdag élővilággal rendelkezett, nem meglepő módon, rákok is éltek benne. Ma már egy betonteknőben hömpölygő vízfolyam csupán, korábbi élővilágának töredéke sem található meg környékén. Bár partján szinte mindig lehet látni kacsákat, időnként rókát vagy őzet is, azért alapvetően nem a természetbúvárok kedvenc helye. Öröm az ürömben, hogy a szabályozott vízfolyás partján viszont lehet kerékpározni és futni is, némi természethez hasonló környezet a város határain belül.

Jégcsapok a vasúti híd alján

Kerékpárral többféle terepen lehet itt edzeni, van ahol széles, kivilágított, aszfaltozott kerékpárút van, máshol egy vagy kétnyomon futó földút, a legnagyobb szakaszokon azonban még ösvény sem nagyon van, csak a tehenek által rövidre rágott fű. Ennek megfelelően ciklokrosszal kimondottan izzadós, kemény edzést lehet itt végezni, 26-os montival hasonlóan küzdeni kell a buckákkal, az össztelósokkal kicsit kényelmesebb. Kiváncsi voltam, hogy a 29-es monti tényleg jobb a füves-göröngyös terepen, ezért első utan ide vezetett a Meridával.

Nagy kerék a hó ellen

Az ünnepi hóesés eredménye határozta meg az út nagy részét, a göröngyök legyőzése helyett 5-20 cm-es hóban kellett haladni, szinte a legrövidebb áttétellel néhol, síkon pár km/h-s tempóval. A nagyobb kerék már itt is előnyt jelentett, az aszfalton kicsit rövidnek tűnő bringa könnyen irányíthatónak bizonyult. Vásárláskor nagy dilemma volt, hogy a 185cm-es magasságomhoz 19 vagy 21 collos vázat válasszak-e, de mivel ez terepbringa, nagy kerekekkel, így a kisebb mellett döntöttem. A nyeregcsövet teljesen kihúzva még pont kényelmes a tekerés, viszont a pár centiméterrel rövidebb váznak köszönhetően a fordulékonyság sem áll messze a 26-osoktól.

A kék szín elsőre nem tetszett, de a matt fényezéssel állat

A rövid hómentes szakaszokon kiderült, hogy kicsit sok a 3 bar nyomás a gumikban, így engedtem belőle, a bringa komfortja elkezdte közelíteni a korábbi össztelósom szintjét, aminek a helyére lépett a 29er. A kerékméret változott, a felszereltség alig: a Shimano XT szett bevált már korábban, a Merida Big Nine Carbon XT-M legtöbb alkatrésze is az, leszámítva a fékeket, ami SLX. A 29-es egy kilóval nehezebb, mint a korábbi Trek Top Fuel 9.8-asom, ami részben a méretnek köszönhető, részben a Merida Pro alumínium kiegészítők is nehezebbek, mint a Bontrager karbon alkatrészei, de a két kerékpár ára sem egy kategória, még listaáron is nagyjából feleannyiba kerül a Merida. És hogy fél kerékpár-e? Nem igazán. A Top Fuel kicsivel kényelmesebb volt a hátsó rugózás miatt, de nagyobb a küönbség a haladásban és hajtáshatékonyságban a 29-es javára.

Merida Pro kormány és kiegészítők - az árkategóriában ez a megszokott szint, van dupla ennyiért teljesen karbon bringa is a Meridától.

Tavaly egy jó barátomnak köszönhetően kipróbálhattam az alu merevfarú, alu össztelós és karbon merevfarú 29-eseket is, és arra jutottam, hogy az alu merevfarúhoz már egy kicsit kényelmes vagyok, gyors, de rázós. Az alu össztelós 29-es mintha varázsszőnyeg lenne lefelé, de felfele túl nehéznek bizonyult. A karbon 29-essel alig voltam lassabb lefelé menet, nem vagyok egy downhill menő, hogy a két bringa tudásának különbségét ki tudjam használni, felfelé viszont mindig a legkönnyebb, legmerevebb bringa az előnyös. Ha belefér a keretbe, akkor 180cm feletti bringásoknak a karbon 29-est javaslom, alacsonyabbaknak a 27.5-ösök nyújtanak alternatívát.

A váz csak 19"-es, így pont jó. A kormány alól még ki kell venni a turista hézagolókat.

Egy karbon bringa soha nem olcsó, érdemes belépni egy egyesületbe már csak ezért is, a támogatók több-kevesebb kedvezményt nyújtanak az egyesületi tagoknak, én a Merida KTC tagjaként nem csak Buruczki Szilárd többszörös magyar bajnok csapattársa lehet, hanem az Örs vezér téri Big Bike kerékpárboltban kedvezményt kapunk sok mindenre, többek között a Merida bringákra is.