A kerékpárosok kötelező sisakviselésének kérdése az egyik legalkalmasabb téma régi jó barátok összeugrasztására. Szinte bármelyik bringás társaságban találunk a sisak viselését drákói szigorúsággal követelő bringást, és igen népszerű álláspont ez azon autósok körében is, akiknek az egyik kedvenc gondolata úgy kezdődik: a mi adónkból.... és folytatják ne kezeljék a felelőtlen bringást, aki nem visel sisakot. 

A másik oldal, a szabadság elkötelezett híve, nem ritkán féknélküli fixivel, el sem tudja képzelni, hogy neki, vagy bárki másnak elő lehetne vagy kelljen írni bármit is a sisakokkal kapcsolatban. A józan ész valahol a sisakviselés mellett szól, sportolók esetében nem is kérdés:nagy sebességgel, a veszélyt nem teljesen kizárva haladunk sokszor, legyen szó országútról vagy az erdőről. Nincs is sok kivétel, a legtöbb sportoló hobbista és profi fején ott figyel egy jó minőségű, jól szellőző és könnyű sisak. Na de mi van az egyszerű ingázóval, aki holland stílusú kerékpárjával a 10-es tempót is alig éri el? Nekik is tegyük kötelezővé a frizurát eltorzító, esetleg zavaró sportos sisakokat?

Az orvosok szerint hiba lenne. A sisakviselés mellett kampányoló felmérések sokszor felületes adatok  alapján állapítják meg a rizikót, ami egy átlagos, magára figyelő ingázónál a töredéke sincs, mint a hivatalosnak vélt adat, állítják az angol orvosok. Nem felelőtlenek ők, hiszen a világítást, fényvisszaverőket igenis fontosnak tartják, egyedül a kötelező sisak ellen lépnek fel. Személyes választást szeretnének, és mivel az átlagember nem lesz hirtelen felelőtlen kamasz, csak mert bringával jár, nagyrészt fel is veszi a sisakot. Ezzel én is így vagyok, a bringás útjaim 98%-án sisakban, kesztyűben tekerek, hiszen első a biztonság. Ugyanakkor ha egy lányt kísérgetek max 15-el, akkor eszembe nem jut izzadnia műanyagban, hiszen a sebesség nem haladja meg egy futó tempóját.

A kerékpározás még ilyen kis intenzitással is jó hatással van az egészségre, és a brit tudósokkal egyetértésben (nem feledve a koppenhágaiak állandó kampányát a sisak törvények ellen), hiszek abban, hogy a több bringás sokkal értékesebb az általános egészséget illetően, mint a kevesebb, de kötelezően sisakot viselő. 

Sydney-ben 1991-ben tették kötelezővé a sisakot, 30%-al csökkent a kerékpárosok száma (ha olvasnák a blogot, a parkoló mozgalmárok már szinte mosolyoghatnak, hiszen akkor látszólag barátian támogathatnák ezt a biztonsági mozgalmat, tovább csökkentve a kerékpárosok számát.). A 30%-os csökkenés azt jelenti, hogy ennyi ember válaszott más közlekedési eszközt, és ennyien élnek valószínűleg kevésbé egészséges életet. Való igaz, a fejsérülések száma is csökkent, de ezt még a törvény támogatói is betudják annak, hogy a városi közlekedés lett ennyivel biztonságosabb.

Ugyanis ez a főlényeg. A bringás elesik magától is, nekem ma például sikerült egy pocsolyába esnem, aszfalton. Szerintem egyet érintettem egész úton, de abban el is dőltem - ne kérdezzétek....Ugyanakkor a veszélyes helyzetek nagyobb részében nincs egyedül a bringás, hanem esetleg egy hozzánk hasonlóan szabálytalanul, agresszívan közlekedő autós is érintett, csak ugye ő 1-2-3 tonna, nem 0,1, kerékpárral együtt. Ha sikerül normalizálni a városi közlekedést, azzal előrébb vagyunk, mintha kötelező sisakviseléssel riasztjuk el az amúgy is kevés bringást. Az már szinte csak hab a tortán, hogy a sisakot viselő kerékpáros mellett kisebb oldaltávolságot hagynak az autósok, ezt saját magamon is gyakran tapasztaltam. 

Szóval legyen-e kötelező sisak viselés? A doktorok szerint ne, és szerintem se. Ne nyílvánítsuk a kerékpáros közlekedést veszélyessé, ne riasszuk el a kezdőket. A sisak viselése legyen ajánlott, és mutassunk példát. Kötelezővé pedig inkább a durva szabálysértések, agresszív megnyílvánulások megtorlását tegyük a rendőrség részéről, kialakítva így egy élhetőbb közlekedéssel rendelkező országot. És ez még pénzbe sem kerül, sőt gyarapítja az államkasszát. Hajrá police! 

A kerékpározás nem csak élmény és szórakozás, hanem sokaknak komoly edzés vagy pénzkereseti forrás. Ahol pedig edzés van, ott fontos a visszajelzés is. Kezdetben volt a stopper, majd a mechanikus kilométerszámláló (talán van még rajtam kívül más is, aki nem tudja feledni azt a kis szerkezetet, amit a villára kellett rakni, és egy kis pöcök a küllön lökdösve forgatta a számlálót), ami a rendszerváltás után nálunk is digitális lett.

Ekkor már léteztek pulzusmérők is, de mi még annak is örültünk, ha a pedálfordulatot, átlagsebességet is számolta a kompjúterünk. A pulzusmérő egy újabb dimenzió, ez már egész használható visszajelzést ad a teljesítményről, és a laktátgörbe, (azaz a tejsavasodás mértéke vs. pulzus) alapján már edzészónák is meghatározhatóak vele. Nem kell szakértőnek lenni, hogy belássuk, ez ma a legelterjedtebb edzéskontroll módszer, szakirodalma is kiterjedt, szinte mindenki tud valamit a különböző zónákról. A pulzusmérő azonban még mindig nem a valós teljesítményt méri, hanem a szervezet reakcióját, azaz terhelésre az anyagcserefolyamatok igénye felgyorsul, a keletkező széndioxidot el kell szállítani, és helyette villámgyorsan oxigénre van szükség. Ennek megoldása a keringés feladata, aminek a motorja a szív. Így a terhelést követően késik a reakció, nagyjából 20-25 másodpercet, ami nem gond egy hosszabb edzésen, de intervall jellegű feladatokat igen nehéz így kivitelezni. A pulzusmérés másik nagy hátránya, hogy még ha az egyéni zónákat pontosan és rendszeresen meg is állapítjuk lépcsőteszttel (ami nem lépcsőház, hanem fokozatosan növelt terhelés közben tejsavszint mérés), a pulzust ezernyi más dolog befolyásolhatja, hőmérséklet, stressz, fáradtság többek között. 

Persze nekünk, amatőr hobbistáknak már így is túl sok az elérhető információ, de léteznek olyanok is, akik ennél még többet akarnak tudni, az ő eszközük a wattmérő. Ez nem azonos néhány olcsó saccolóval, amik a sebesség, emelkedés és súly vagy más paraméterek alapján számolnak, hanem komoly műszerek. A lelkük egyszerű, jellemzően a hajtókarban pici nyúlásmérők mérik az erőt, majd ebből számolják ki a teljesítményt. A legismertebb a német SRM, de ennek ára nagyjából egy használt autójéval vetekszik, és a konkurensek sem annyira olcsóak, nagyjából 1200-1500 euró tájékán mozog egy teljes készlet. A wattmérés annyira sok infót ad ezért a pénzért, hogy használata bizonyos edzésminőség felett mindenképpen indokolt, más kérdés, hogy itthon hány ilyen szintű kerékpáros van, és ami még fontosabb, hányan tudnak ezzel az infóval kezdeni valamit. 

Mindenesetre a tudomány rendelkezésünkre áll, és a wattmérő egy amatőr versenyzőnek is megahatékonnyá teheti a limitált edzésidejét, persze ha megfelelő elemzés áll rendelkezésére. Ez persze sok pénz és energia, de aki szeret tudományoskodni, annak talán megéri. És hogy közelítsünk is a Garmin felé, korábban említettem, hogy a jobb wattmérők jellemzően a hajtókarba vannak beépítve, azaz ha van 4 bringánk, akkor vagy szerelünk, vagy veszünk 4 darab wattmérőt, vagy az edzéseink egy része kimarad az elemzésből, ami persze rontja a hatékonyságot. A megoldás tehát egy olyan eszköz lenne, amit  az egyik bringáról könnyen át lehet rakni egy másikra, és ezt sérülés nélkül több százszor is meg lehet ismételni. Van ilyen alkatrész, és ez a pedál. Ugye nem nehéz kitalálni, hogy miért tetszik nekem a Garmin új fejlesztése?

Így van, a pedélba építik a wattmérő elektronikát, ami még közvetelebb módon méri a teljesítményt, mint a hajtókaros verzió, és könnyen át is szerelhető egy másik bringára. Ez az ötlet persze nem új, hallottunk már legalább két ilyen fejlesztésről, de életképes, boltban kapható verzióról még nem tudok. A Garmin alapvetően a GPS alapú eszközeiről ismert, így nem meglepő, hogy a pedálos erőmérő a saját kompjútereivel működik a legjobban együtt, az Edge 500 és 800 egyébként is igen kiváló szerkezetek. Csak hát nem olcsóak, 70-120.000 forint között vannak pulzus és pedálfordulatméréssel, és ehhez jön még a Garmin Vector elnevezésű wattmérő pedál. A Look Keo kompatibilis szerkezet ára... Ezzel várjunk még. 

Ki ne hagyjam, hogy a pedálos erőmérő arra is alkalmas többek között, hogy a két láb erejét külön mérje, lehetővét téve az ideális hajtástechnika kialakítását, és más wattmérőkhöz hasonlóan például az aerodinamikusabb pozíció felvételét, etc. Nagy levegő, és az ár: 1500 dollár. Tehát az EDGE 500 vagy 800 eszközzel együtt úgy bő négyszázezer forint, ami egy nagyon jó karbok kerékszett, vagy egy karbon, 105-ös edzőbringa ára. Megéri? Én még számolgatok, 2012 márciuásig még van időm, mire ez kapható lesz...

A tegnapi Danny a XXI. századi Red Bull generáció legjobb képviselőinek egyike, de mi a helyzet Afrikában? A fekete kontinensről mindeni agyában másféle kép forog, és még mi, kerékpárosok is nehezen tudjuk elképzelni, hogy a nehéz körülmények között sokszor hasonló élet folyik, mint Európában, csak másképp néz ki. Erre példa a következő pár ghánai kerékpáros, akik nagyjából olyasmi dologból élnek, mint itthon a stuntmotorosok, azaz bemutatóznak, ahol lehet. Nemis rosszul:

Bikelordz : Stunts and Styles from Accra, Ghana from Bikelordz on Vimeo.

Danny Macaskill nem csak ügyes, hanem  remek videóklippek főszereplője is, nem véletlenül kerül most már harmadszor rivaldafénybe a bici blogon. Jó szórakozást!

Az elmúlt hetekben nem csak a Millenárisra jutottam ki, hanem kipróbáltam egy szabadgörgőt is, ami meglepően tetszett. Alapból rosszul vagyok a teremben végzett kerékpáros gyakorlatoktól, spinningelni egyszer sikerült, és mégegyszer megpróbáltam szobabringán is edzeni - de ehhez nekem nincs elég akaraterőm. A szabadgörgő viszont tetszik, ott ugyanis nem az erőt lehet jól fejleszteni, hanem a kerékpáros egyensúlyérzéket, egyenesen haladást valamint a körkörös, kiegyensúlyozott hajtást. Az már szinte biztos, hogy egy ilyennel meglepem magam az első hó megérkezésekor, addig pedig gyűjtöm az inspirációt. Az első videó arról, hogy mire alkalmas egy ilyen görgő unalmas téli estéken:

 A második egy japán keirin iskolában készült, hajtásfrekvencia fejlesztése:

És hogy mennyire veszélyes?