Örök vitatéma a magyarországi kerékpáros helyzet. Pontosabban annak hiánya. Nyugat-Európában robbanásszerű fejlődés következett be az elmúlt 1-2 évtizedben, ami százalékosan talán nálunk is igaz, de ez nagyjából azt jelenti csak, hogy néhány száz helyett néhány ezer hobbikerékpáros van az utakon. Tekintsünk most el egy kicsit a mediterrán országoktól, vagy az olyan bringásparadicsomoktól, mint Hollandia vagy Dánia.

Munkámból adódóan évente többször is eljutok Londonba, és mindig meglepődök azon, mennyi kerékpáros van az utakon. Itt most nem a futárokra gondolok, és nem is csak a hozzánk hasonló csicsás cicanacis hobbistákra. A City-ben átlagos fiatalok, középkorúak, mindenféle bringával és ruhában közlekedési céllal tekernek. Ami érdekes, hogy nálunk az egyik kifogás az időjárás - a hideg tél, eső, köd, sötét. Ez alól én sem vagyok kivétel, az idei évben szinte csak hétvégén tekerek. Az időjárás azonban néhány napot leszámítva Londonban sem sokkal jobb. Persze minuszok ritkán vannak, de 1-2 fokos, szemerkélős téli reggelek annál gyakrabban, és a kerékpáros tömeg ilyenkor sem fogy el.

Az okok sokrétűek, egyik a dugódíj bevezetése. Mielőtt ideérnek az autós trollok, kiemelném, hogy a tömegközlekedés ott tökéletesen végzi a dolgát, sosem hiányzott az autó, ami Budapestről nem mondható el, és még a belváros is álmos falucska London belvárosához képest. Visszatérve a dugódíjhoz, ennek két kerékpárosbarát következménye van: az egyik, hogy kisebb a szmog, a másik, hogy kisebb a forgalom. A kevesebb autós jobban halad, így türelmesebbek is, érdekes módon az emeletes buszok sofőrjei talán a legkevésbé toleránsak a puhatestűekkel, de tőlük sem láttam olyat, amit itthon gyakran, hogy kielőzi a kerékpárost, és féltávnál visszahúz az út szélére, vészfékezésre kényszerítve a másikat. Nem mellékesen, a buszsáv nyitott minden kétkerekű számára (itthon csak a motorosoknak, reméljük a tapasztalatok pozitívak a városháza felé).

Fontos különbség a politikusok hozzáállása a témához, ennek megfelelően a kerékpározással kapcsolatos kommunikáció egyértelműen pozitív, és bár a ténykedést sokan kritizálják (pl a kerékpáros főutak elvezetése, kialakítása), szeretném én is az új kerékpárutakat kritizálni, mert csak egy autónyi szélességet érnek el, és nem csak az autósok tüntetéséről olvasni, mert nem tudnak parkolni a kiskörúton. Londonban igen népszerű a Barclays kerékpár kölcsönző program, ennek a főpolgármester, Boris Johnson az egyik fő támogatója. Nálunk a BuBi program nem indul el mostanában. A Cycle-to-Work programról meg később írok részletesen, ez nálunk egészen elképzelhetetlen lenne a mai helyzetben.

A hosszas bevezető után pedig a címben felsorolt adatokról. A legnépszerűbb hazai országúti események egyike a Balaton Maraton, ami az angoloknál sportive néven futna. 2011-ben legalább 243 ilyen esemény lesz, az online nevezési lehetőség a legnépszerűbb eseményeken mindössze pár óráig él, és utána betelik a többezres keret. Persze az Egyesült Királyság mind lakosságát, mind méretét tekintve sokkal nagyobb, mint hazánk, az anyagi lehetőségekről ne is beszéljünk. Ugyanakkor, ha csak az anyagiakon múlna, akkor nálunk is az erős középréteg bringázna csak, de a Balaton körül sem csak karbonbringákat látni, tavaly 6 óra körüli időt ment egy fixis srác is túra mezőnyben.

A 243 esemény csak egy dolog, sokkal érdekesebb a résztvevők számának fejlődése. 2008-ban 14.841-en indultak, 2009-ben 29.118 fő, míg tavaly 47.750-en tekertek. Impresszív fejlődés, alig három év alatt, mióta adóból leírható a kerékpárvásárlás, népszerű lett a bérbringa program, és dugódíj van Londonban és épülnek az új kerékpárutak (az események időbeli egybeesése a véletlen műve is lehet).

A sportive-k résztvevői 84%-ban férfiak, a 16%-os női részvétel talán magasabb, mint a hazai. A távok jellemzően 100-200km között vannak, és a versenyek száma is 72-ről (2008) 243-ra nőtt (2011). Az események színvonala ott sem egyforma, 60%-nál van átöltözési lehetőség és elektronikus időmérés, 87%-nál frissítő zóna, 43%-nál lehet nevezni a rajtnál, és ami különösen érdekes, 48%-a a versenyeknek valamilyen jótékonysági célt is szolgál. Azaz a nevezési díj nem a hőbörgés tárgyát képezi, hanem sokan többszörösét is adják, hogy mindenféle helyi, vagy közösségi célokat támogassanak.

Összefoglalva: kormányzati szándék és pozitív kommunikáció kell a magyar bringásnak is. Mindenki jobban jár, ez garantált.

A tegnapi elméleti okoskodás után némi gyakorlati tapasztalat az úszás és a kerékpározás viszonyában. A kellemes, fagypont feletti hőmérséklet, Szentendrén még száraz utak üdítő edzést ígértek a heti robot után. Az úszást nem tudom szórakozásnak felfogni, minden alkalommal érzem, hogy edzésre megyek, és csak a csapkodást záró szauna motivál napról napra.

Az indulás meglepően könnyűnek tűnt, a bemelegítési szakasz mindig nehézkes és fájdalmas szokott lenni, de úgy látszik hogy a csupán heti egy tekerés és a lazító tréningek megkönnyítik az izmok beindulását. Pár száz méter után már csak nevetünk magunkon, alig haladunk, az előírt 130-150-es pulzus tartomány a nénikék tempóját diktálja. Az alapozó tréning egyik szépsége, képes vagy-e elég lassan menni. Bízva az időjárás javulásában Dömörkapu felé indultunk, a múlt héten innen fordultunk vissza a sár miatt. Az út nedvesnek indult, minimális hóolvadékkal középen. A Királykúti-nyeregnél már kicsit komolyabb a helyzet:

Az emelkedő után több montissal is összefutottunk, többjüknek semmilyen sárvédője nem volt, ami azért nem sok jót jelent ilyen időben. A Fagyoskatonánál Dobogókő felé fordulva sokat javultak az útviszonyok, a főút szinte száraz. Itt a köd rontott sokat az élményen, meg a hirtelen felbukkanó autók. Kis tanácskozás után az elágazó előtt visszafordultunk Pilisszentkeresztre, mert a tegnapi szaunázás után nem volt elég a kulacs víz a kiszáradás ellen. A kedvenc kocsmánkban (ahol tavaly a mentőre vártunk a Duna Maratonon) víz helyett két deci forralt bornak titulált üdítőt ittunk, az alkohol tartalom tendált a nulla felé. Innen Pomázig váltott vezetéses tempózás, majd a hátsó úton Szentendre. Ekkor jött elő az eléhezés kérdése, és egy rövid sprint a Petrocelli büféig.

Itt rá is térnék az elméleti részre.... Az úszás egyik hátránya, hogy megfelelő technika nélkül nem vagyok képes erős hajtásra, hamarabb elfárad a kezem. Azaz tempózás van, de maximális erőkifejtés csak rövid ideig, és fejben sem tudok átállni erre. Amíg tartjuk a 150-160-as pulzusnak megfelelő tempót, semmi gond, 180-as pulzus felett viszont nincs fejben elég kitartás, hamar feladom. Szóval lehet, hogy be kell iktatni valami komolyabb erőállóképesség fejlesztést is. Ez most két hetet csúszik víz alatti időtöltés miatt, utána pedig talán már a napi ingázás a szokásos Erzsébet-kilátó érintéssel következik, a vízi kínzás helyett. Kiváncsi lennék, hogy a kerékpáros olvasók hogyan oldják meg az alapozást, ide alulra a kommentbe lehet elsőzni és utána okosságokat írni.

Addig is egy kis mosás előtti állapot, csak nyáron, kizárólag napos időben használt, szobában tárolt kerékpár, középkorú első tulajdonostól...

Pontosan egy hete említettem, hogy az idei szezont úszással alapozom, aminek létjogosultságát nem minden kerékpáros osztja. Mint az autóknál a köbcentitörvényt (A köbcentit semmi nem helyettesítheti, csak még több köbcenti), a kerékpárosoknál a kilométereket kezelik sokan konzervatívan, mélyen hisznek a mennyiség mindenhatóságában.

A víz és a kerékpárosok kapcsolata nem felhőtlen, néhány kivételtől eltekintve. A triatlonosokat emiatt sokan nem is tartják "igazi kerósnak", bár hosszútávú időfutamot kevés mezőnyben megbújó amatőr tud úgy menni, mint ők. A triatlonosok testfelépítése is más, a futás még szálkásabbá teszi őket, az úszásnak köszönhetően pedig valamiféle felsőtesttel is rendelkeznek, szemben az átlagos kerékpárversenyzőkkel, ahol 180 cm-re a 65 kg még szinte soknak is tűnik.

Edzés szempontjából, különösen a mi klímánkon, nem elhanyagolható az úszás sokféle előnye. Először is, a hideg, eső és hó még a legjobb ruhák mellett is kellemetlen élménnyé teszi az ingázást sokszor, estefelé, a szmogban, sötétben a türelmetlen autósok között cikázva, 9-10 óra munka után. Az elmúlt években majd minden nap tekertem, szinte csak az legnagyobb esők idején nem, de állóképességben ez nem jelentett túl nagy előnyt, mivel sok kedvem nem volt este hat után Budapesten edzeni. Márpedig a tekeréshez idő és kilométer kell, de legalábbis intervallumozás, ami az egészségügyi határérték feletti porkoncentrációban annyira azért nem egészséges.

A kulcsszó az intervallumozás, a téli edzés egyik alapvető célja, hogy az anaerob rendszert megerősítse, kialakuljon a kapillarizáció, az erezettség. Az intervallum edzés néhány kutatás szerint ezt képes bizonyos szinten kiváltani "edzett" atlétáknál, mivel az alapvető keringésük már rendben van, így annak szintentartása az elsődleges. Erre alkalmas lehet a heti 3-4 intervallum edzés mellett egy hosszabb tekerés is, legalábbis holtidőben. Az edzés célja ilyenkor az általános hatékonyságjavítás, nem csak az erőfejlesztés, és itt kapcsolódik az úszás a kerékpáredzéshez. Mellúszásnál kellemes terhelést kap a láb (60% körül), és erősödik a felsőtest is. A pulzusszámot ugyanúgy lehet tartani, és 50-100 méteres gyorsúszások beiktatásával az emelt pulzusú szakaszok is könnyen megvannak, fejlesztve a magasabb pulzust igénylő aerob energiatartalékok mozgósítását.

Az úszás azonban nem csak a pulzusszámot követő edzéseket helyettesíti, hanem több más előnnyel bír. Egyik ilyen, az elhanyagolt felsőtest megerősítése. Élversenyzők edzői hangsúlyozzák, hogy nem probléma, ha izomtömeget szed fel az ember a felsőtestre, a nyáron ez úgyis elfogy. A probléma inkább az, ha egyáltalán nincs izomzat a felsőtesten, vagy satnya, mint amivel én is rendelkezem, mert egyrészt a montizást, hegymászást abszolút mértékben hátráltatja, másrészt ha eléhezik az ember, és elkezdi az izmot bontani a szervezet, akkor tegye inkább ezt a mellizomból, mint a combból (extrém példa, nagyon képletesen értendő).

A bringások híresen merevek is, élénken él bennem az a nyereg reklám, ahol már kaméleonnak hívják az extrém hajlékony bringást, aki ujjbeggyel eléri a talajt nyújtott lábakon állva. Az úszás ezen természetesen segít, a zárt, ciklikus mozgás helyett szabadon, kirúgva, megnyúlva mozog az ember, így két hónap után majdnem 10 centivel lejjebb tudok hajolni, és végre bemelegítés nélkül is meg tudom érinteni a talajt. Az izületeim is sokkal jobbak, idén télen semmi sem fájt, nem recsegett (tavaly két hónapot pihentem, miután a második futóedzésen megerőltettem a térdem)

Végül, de nem utolsósorban, sok uszodában a szauna is ingyenes, így edzés után még lehet folytatni a keringési rendszer terhelését, izzadni méregtelenítés céljából, és szokni a teljes kiszáradás állapotát, ami egy-egy nyári versenyen szinte biztosan bekövetkezik.

Pár szó a hátrányokról: alkalmanként 8-1200 forint közötti összegért, heti 4 edzés nem túl olcsó, és lelkileg is komolyan rá kell készülni a 45-60 perc dögunalomra, az úszás ugyanis nem társas sport. Egy idő után meg lehet szokni, de a tekeréssel ellentétben, az úszásnak mindig edzés szaga van, és sosem szórakozás.

Holnap azonban újra megyünk a Pilisbe, a heti egy 3 órás edzést is le kell tudni, hiszen az igazi állóképességben mégiscsak a kilométergyűjtés a titka. Beszámoló holnap. Tekerjetek ti is!

Az elmúlt napokban rengeteg dolog történt, amivel kapcsolatban kicsit még várok a véleménynyílvánítással, például Contador "váratlan" felmentése és első versenye, Armstrong visszavonulása, és a 2012-es olimpia jegyárusításának kezdete, valamint a pálya ismertetése.

Ezek az események várhatnak hétvégig, ahogy a Shimano titkos új szettjei is, hiszen történt más is a világban: a montis ruandai Niyonshuti kvalifikálta magát az olimpiára, elsőként hazájából a szakág történelmében. A Team Ruanda sikertörténete folytatódik.

Photo: © Zoon Cronje

Adrian Niyonshuti 20 év után első ruandai kerékpárosként kvalifikálta magát az afrikai kontinentális bajnokságon megszerzett negyedik helyével. Utoljára 1992-ben, 6 ruandai országútis képviselte az országot a barcelónai olimpián. Az edzője kiemelte, hogy az elmúlt két évben Adrian nem csak a mountain bike szakágban lett egyre sikeresebb, hanem megnyerte hazája országútis bajnokságát is, és részt vett például a Tour of Ireland-on (videó alul)

A 23 éves kerékpáros éhes a sikerre, szorgalmát minden ismerőse kiemeli. Számára csak az utolsó verseny eredménye mérvadó, nem a babérjain ücsörgő típus. Magánéletében rengeteg szenvedéssel nézett szembe, 7 bátyját vesztette el a népírtásban, édesapja másfél éve halt meg ismeretlen betegségben, míg nemrégen ifjú pártfogoltja, egy árva fiú halt meg közúti balesetben - kerékpározás közben.

Niyonshuti rengeteg ruandai fiatal példaképe lett, reménysugár, hogy van kitörés a nyomorból, népírtásból és tragédiákból. Kíváncsian várjuk a további híreket róla, talán egyszer még hazai követője is akad (szakaszgyőzelemmel egy kontinensviadalon).