Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
bici

Hősök régen és ma - Tour de France videó



A Tour de France a világ leghosszabb professzionális állóképességi versenye, ahol még a legutolsó vízhordó is emberfeletti teljesítményt nyújt, nem beszélve az élmezőnyről. Hogy mindezt a teljesítményt tisztán, vagy serkentőszerekkel érik el, lényegtelen abból a szempontból, hogy nekünk még a legtutibb kémiai labor is kevés lenne egy rövid szakaszra is. Bár a videóban nem szerepel, a 2007-es VB-n Cancellara mögött második Bodrogi László egyetlen magyarként vett részt 2005-ben a Touron, másnak ez a bravúr még nem sikerült hazánkból - talán ez is helyreteszi a sokszor leszólt "doppingos" mezőny színvonalát.

És hogy mi változott az évek alatt? A technika rengeteget, ma már acél alig található a kerékpárokban, a súlynak alsó határt kell szabni, a versenyzőket a tavalyi évig rádióval segítették, és sok száz autós karaván kíséri a versenyzőket, akikre több százezres tömeg kíváncsi élőben, naponta, három héten át. És mi nem változott? Az izzadtság, szenvedés, emberfeletti teljesítmény, és a győzelem öröme. Nosztalgia felsőfokon:

 

Tovább
0

Világbajnokság amatőr kerékpárosoknak 2011



Az UCI, azaz a nemzetközi kerékpáros szövetség tovább nyitott a szélesebb tömegek felé, 2011-ben világbajnokságot rendeznek "amatőröknek" is.

A kerékpársport megítélése az elmúlt bő évtizedben sokat változott. Bár a legjobban ellenőrzött sportág, mégis napi szinten kerülnek elő doppingügyek, és gyakran buknak el a hősök, de legalábbis kerülnek a hírekbe - Floyd, Pantani, Viranque, vagy Contador, akit egyébként lehet, hogy holnap hivatalosan is felmentenek. Ugyanakkor az amatőr kerékpársport erősebb, mint valaha, sok nemzetközi maratonon a nevezés maximum pár óráig érhető el, és betelnek a többezres létszámok, virágzanak a kerékpármárkák, szinte már át sem látni a versenyek, bringák és kiegészítők kínálatát. Ezt a hullámot lovagolja meg az UCI a Cycling for All programmal.

Az UCI World Cycling Tour három kontinensen, nyolc eseményből áll. A rendező UWCT Corporation az UCI és a belga Golazo Sports közös vállakozása, ők felelősek a versenyekért. Az első Ausztráliában lesz, nekünk, magyaroknak a július 18-i Grand Fondo Eddy Merckx jöhet leginkább szóba. Itt érdemes azt is megemlíteni, hogy az amatőrség nem teljesen azonos azzal, amit itthon annak hiszünk, inkább a hazai élversenyzőkre kell gondolni, akik nem indultak még Olimpián, VB-n, EB-n, és jelenleg sem aktívak a nemzetközi versenyeken, ugyanakkor legtöbben munka, iskola mellett tekernek eredményesen.

Az események elnevezése nem véletlenül hasonlít a profi versenyekére, a szervezők minél élethűbben próbálják reprodukálni a speciális érzést, amit ezek a nevek jelentenek. A távokat azonban az amatőrökhöz igazították, 100-180 kilométer közötti szakaszokon kell a legjobbak közé kerülni, hogy kvalifikációt szerezzen a versenyző az őszi amatőr vb futamra.

A lehetőség tehát adott, örömmel számolnék be azokról a sportolókról, akik megmérettetnék magukat, és lehetőségük is van részt venni például a belga futamon. Nevezni itt lehet, rajtam nem múlik, szóltam időben. Biztatásképpen a verseny névadója, Eddy Merckx:

Tovább
0

Mit szeretsz a legjobban?



Ma a szerelmesek napján végre elmondhatod mindenkinek, kit szeretsz a legjobban a világon. Ha ezt a blogot olvasod, akkor jó eséllyel egy kétkerekű is előkelő helyet foglal el szívedben, ahogy az enyémben és sok milliós társunkéban is.

A következő videó nem túlságosan komoly, és nem is túl pörgős. Mindenféle kerékpár, és annak felhasználása a szeretet jegyében. A bónusz a muzsika, a maga olasz egyszerűségével. Dőlj hátra, és engedd el magad.

 

<

Tovább
0

Pilisi tekergés - a helyzet javulóban



Szombaton újra a Pilisben tekertünk, első körben a Királykúti nyereg felé indultunk, a lankás emelkedőn volt időnk a befagyott patakban gyönyörködni, 130-150-es pulzusú tekerés volt előírva, nem szakadtunk meg az erőlködésben. Sokat beszélgettünk a négy napos versenyről, nem mindennapi kihívás lesz ez az edzettségünk ismeretében, de eltökéltek vagyunk, és ha rajtunk múlik, akkor ott leszünk a rajtvonalnál, és Tokajban, a befutónál is.

A híd alatt már nem volt annyira jeges, de kis tó melletti fehér folt gy jégoszlop - ez még nem a tavasz.

Az út minősége nem romlott drámai mértékben, csak a szokásos módon. Kicsit nagyobbak a rések, gödrök, és a foltozások néhány részt rendbehoztak, de komoly esőzés kell ahhoz, hogy a fűrészporos-saras részeket is elvigye a víz.

A hideg miatt egy idő után megfordultunk, és a faluból Pap-rét felé vettük az irányt. A sorompónál egy országútis kolléga érdeklődött az útviszonyokról, csak bíztatni tudtuk, cx-szel pont tökéletes. Szerencsére tévedtünk, egészen Pap-rétig szinte sár és vízmentes volt az út. Pap-réttől a kis emelkedőt megnyomtuk az edzői előírás szerint, és mielőtt belelendültünk volna a lejtőzésbe, egy olyan sár-fűrészpor szakaszra értünk, ami országútival egyáltalán nem lett volna vicces, karvastagságnyi fadarabokkol vegyítve. Mindenesetre a nyomókból ítélve, egy kolléga átjutott, de biztos nem erre számítva indult el otthonról. A lejtőn annyira átfagytam, hogy vissza is tértünk Szentendrére, elég volt a két és fél óra tekerés bemelegítésnek, a szezon úgyis csak március végén indul, addig marad a faltól-falig úszás és szauna minden munkanap.

A kép még a Királykúti-nyereg fele készült, utána már nem akart rendesen működni a telefonom, pedig nem Iphone, ami 0 fokig szabványosított:)

Tovább
0

Trans Hungaria - az éves cél



Minden hobbi bringásnak van egy célja, amit az adott évben el szeretne érni. Tavaly a 8 órán belüli Dreilandergiro-t tűztem ki és teljesítettem, az idénre azonban egy sokkal nehezebb cél vár rám és csapattársamra  - 4 napos Maraton, Nagymaróstól - Tokajig.

A kezdeményezés egyelőre egyedülálló hazánkban, külföldön azonban nem ismeretlenek a többnapos maratonok. Harangvölgyi András ismert név a versenyszervezők és résztvevők körében, most azonban úgy tűnik, hogy nem kis fába vágta a fejszét. Egy olyan kerékpárversenyt szerveztek, mely összesen 377 km, többezer méter szintkülönbséggel, táborhelyekkel, frissítőkkel, keresztül az országon. A nevezési díj is tükrözi az esemény nagyságát, előnevezésben 38.000 ft fejenként, ami teljes mértékben indokolt, ha minden úgy lesz, ahogy a honlapon ismertetik.

A versenygép.

A versenyre állandó edzőpartneremmel közösen nevezünk Master párosként, és legszebb reményünk is az, hogy szintidőn belül minden nap beérünk. Neki a munka mellett két kislány, nekem egy iskola nehezíti a felkészülést, de a kifogásokat félretéve is kicsit tartunk a versenytől, ez azért nem egy egynapos kihívás, amit minimális felkészüléssel is lehet vért izzadva teljesíteni.

A felkészülésben csapattársamat Oli segíti, igen szigorú edzéstervvel, amit szorgalmasan teljesít is, engem a lendület és az egyetemi élettan órák tapasztalata visz előre. Január-február hónapban heti 3-4 úszás, és amikor az idő engedi, hétvégén egy kis tekerés, aztán február végén két hét pihenő. Március elején újraindul a program némi úszással, majd az óraátállítás után indul a bringás ingázás.

Az elmúlt évekeben minden nap tekertem, de ez sokszor oda vezetett, hogy júniusban már kezdtem unni az edzéseket, így az idén váltottam erre - és persze az sem elhanyagolható szempont, hogy nem szeretek sötétben, hidegben, szmogban tekerni, és nem is hiszek abban, hogy sokkal hasznosabb lenne az a nap 2x10km, mint 45 perc úszás. Ez persze tavasszal derül majd ki, április 17-én Hegyek Pokla lesz Esztergomban. Addig terv szerint lesz pár hét 2x10 km ingázás óra átállítás után, illetve mivel közel vagyok a Budai-hegyekhez, némi Erzsébet-kilátó, Citadella körök hazafelé. Mára pedig, ha nem esik a hó, egy kis montis zúzás a város környékén.

Tovább
0

bici

blogavatar

A kerékpározás nem csak Tour de France vagy fogyókúra. A kerékpározás közlekedés, sport, társasági esemény, de leginkább életforma.