Kora délelőtt egy hülye ötletem támadt: mi lenne, ha utolérném a Táncsics kirándulóhajót Esztergomig, ami már 45 perce úton van? Hogy sikerült-e? A befutó a Top Gear hasonló versenyeit megszégyenítően giccses lett.

Eredetileg egész napra számítógép bűvölést terveztem egy félig elsötétített szobában, miután előző nap egy erősebb kétórás edzést követően esküvőre voltunk hivatalosak, ahol a bort pálinkával kellett öblíteni a sportolói életmódot szem előtt tartva. Bár az eseményhez képest korán hazaértünk, reggel örömmel bocsájtottam útjára barátnőmet, aki a Táncsics kirándulóhajóval kísérte el édesanyját Esztergomba. A hajó 9-kor indult, én nem sokkal előtte keltem, némi emésztési problémával és enyhe apátiával. Valami kis reggelit legyűrtem, bekapcsoltam az internetet, de a félig felhúzott függöny mögül besütő nap csak kirángatott a szobából. Egy gyors telefonhívás háromnegyed tízkor és megtudtam, hogy a hajó az M0 hídnál jár éppen. Nem késlekedhettem, bevillant egy korsó sör Párkányban, a Dunamenti kerékpárút, a Pilis és már pattantam is fel a ciklokrossz jellegű túrakerékpáromra, a hűséges Kona Jake-re. Az egyébként télibringának használt Kona alapvetően hosszabb távú túrázásra készült, és mivel ilyet már vagy 15 éve nem csináltam, a mai nap lett az első nagy teszt, és rögtön cél is akadt: befogni a Táncsicsot, kizárólag legális utakat használva.

A tárolóban gyorsan felfújtam 4-4,5 bárra a gumikat, beraktam pár bringáskaját, és elindultam a "nagy" túrára. A térképet elfelejtettem ellenőrizni, és komputerem sincs, így csak saccolni tudtam, hogy nagyjából Visegrád-Nagymaros körül fogom először utolérni a hajót, és bíztam benne, hogy a letkési kerülővel (ott van híd az Ipoly felett) együtt is közel egyszerre érünk célba. Aki ismeri a Top Gear műsort, annak bizonyára ismerősek ezek az elemek, és az élet megmutatta ma, hogy nem kell megrendezettnek lenni egy versenynek, hogy giccses lehessen a vége.
10 óra előtt pár perccel hagytam el a házat Kőbányán, és a Rákos-patak menti kerékpárúton nyitottam, majd kis flik-flakkal az M3-as felett áthajtva Káposztásmegyer felé fordultam. Dunakeszire tudomásom szerint csak erre lehet legálisan kimenni, bár lehet, hogy tavaly óta változott a helyzet. Káposztás után az áruházak mellett a Lidl melletti földúton át lehet a Dunakeszi Shell kúthoz eljutni, innen már csak száz méter a kerékpárút kezdete, mely hol a Duna mentén, hol a kertvárosi utcákon kanyarog egészen Szobig. A kerékpárút országúti kerékpárral nem éppen ideális, rossz a minősége, nagy a forgalom, szűkek a kanyarok. Ugyanakkor a Konával nagyon egyenletes kényelmes tempót tartva 25-28 km/h között még éppen elviselhető, hála a sokkal szélesebb és puhább gumiknak.

Vácon még majd fél óra hátrányban voltam, a hajó 11:00-kor kötött ott ki, én 11:30-ra értem oda. Bár nem tudtam, mennyire van innen Nagymaros pontosan, úgy tippeltem, hogy ott már közel leszek a Táncsicshoz. Az egyenletes tempót igyekeztem tartani, bár nagy volt a nyomás a sietésre, nyugtattam magam, hogy túra, nem verseny. 12:00-kor, a Nagymaros előtti ártér jellegű földek között elveszettnek éreztem magam a betonúton, de hirtelen aszfaltos lett a kerékpárút, ami a falu közelségét jelzi, és először éreztem valószínűnek, hogy a bugyuta versenyben még akár jól is állhatok. A hajóállomástól pár száz méterre lehet először rendesen látni a Dunát, és feltűnt a Táncsics is - éppen velem egyvonalban, Visegrádról Nagymarosra tartva. Kihasználva a pillanatnyi előnyt, megtöltöttem a két kulacsot, és integettünk egymásnak a kikötőben. Innen már sima győzelemnek tűnhet a dolog, de a Duna északi oldalán voltam, ahol nincs végig út a part mellet az Ipoly miatt.

Az egyenletes sebességet tartva jutottam el Szobig (nem tudtam, hogy arrafelé is van kerékpárút már), innen azonban irányt kellett váltanom, híd ugyanis csak Letkésen van az Ipoly felett, ami bő 20 kilométeres kerülő. A szlovák oldalon már jártam párszor motorizált járművel, eddig nem tűnt fel hogy a puklik az úton hosszú emelkedők valójában, és a nap melege, valamint a közel négy órája tartó folyamatos tekerés miatt már kezdtem egy kicsit pilledni. Mindenesetre nem álltam meg, Párkány már nem volt messze, és az eurók a zsebemben motoszkálni kezdtek. Mielőtt azonban sörre válthattam őket, meg kellett néznem, hogy áll a hajó. Az utolsó faluban 13:33-at mutatott az óra, és 5 km-re jelezte Sturovót. A hajó 13:45-re érkezik. Kicsit csaltam a túratempóval és egy fokozattal leváltottam, növelve a tempót. Sturovót 13:43-kor értem el, és már csak egy kilométer volt a hídig. A hídra felhajtva a Top Gear adásaiban látható fej-fej melletti küzdelem bontakozott ki. A hajó pontos volt, és alig 50-100 méterre lehetett a hídtól, míg nekem még volt egy kis emelkedő, majd kacskaringó a végén. Szerencsére a kikötéshez a hajónak lassítania kellett, így nagyjából egy perccel előbb értem a stéghez. Hihetetlennek tűnt, különösen, hogy sosem voltam még erre bringával, és se kilométerórám nem volt, sem a távolságokkal nem voltam tisztában.

A sikert jól megérdemelt Radlerrel és egy Döner Kebabbal ünnepeltem családi társaságban, majd 40 perccel később elindultam hazafelé.

Innen már sokak számára ismerős lehet az út: Esztergom-Pilismarót, templomnál egy jobbos, patak mellett az erdészeti úton az Y elágazásig, és innen balra felfelé egészen a Dobogókői sípálya aljáig vezet az erdei út, melynek minősége csapnivaló lett az elmúlt években, országútival már nem is járok erre, csak a cx-szekkel. Bár az emelkedőt pianóban teljesítettem, hiszen túrázunk, a lejtő aljára mégis kijött a fáradtság, így egy fokozattal lassabban haladtam Szentendre után a Dunamenti kerékpárúton, mint addig, és egy figyelmetlen kerékpáros miatti vészfékezéskor a fékbowdent is elszakítottam. Emiatt a tervezett belvárosi örömkerékpározást kihagyva, az M0 hídon átvágva Káposztásmegyer felé mentem haza. A túra az internetes saccolás alapján valahol 160-170 km között lehetett és összesen 7 órát voltam nyeregben, mindkettő új idei rekord... Azért az látszik, hogy ez az év nem a legerősebb eddig, de sosem késő elkezdeni az alapozást, az egyik antikerékpáros cimborám is ma nyomta le első edzését, szóval lehet róla példát venni, aki még csak olvas, de a lába nincs használva...

A mai kerékpárok nagyrészét vagy lelketlen robotok készítik valamelyik ázsiai gyárban, vagy a karbonok esetén lelkes emberek egy szintén ázsiai gyárban, függetlenül attól, milyen matrica van rajta. Nem mindig volt ez így, az index fórumon találtam ezt az 1945-ös videót arról, hogyan készültek még a klasszikus kerékpárok bő hatvan évvel ezelőt. 17 perces videó, kimondottan a hétvégi edzés utánra!

Bár a meteorológia megint hideggel riogat, ne dőljünk be. Szinte ideális edző idő lesz, 10-20 fok közötti hőmérséklettel, és ritkás napsütéssel. Most hétvégén is számtalan program vár mindenkit, Derecenben pl. BringaMánia Extrém Mcdonalds nap lesz, budapestieknek a Velencei-tó körül lesz családi, országúti és montis program, mi azonban a Vértesbe megyünk egy monti maratonra.

Bár alapvetően az országúti vagy országútias cross kerékpározás vonzz, van egy nagyon jó montim, amit sajnos mérete és kihasználatlansága miatt el kell adnom, és fél év alatt még egyszer sem jutottam vele ki az erdőbe. Az első hosszabb tekerésem vele az egy órás Szentendrei Citicross volt múlt szombaton, és még a tavalyinál is jobban sikerült. Az időjárásra idén sem volt panasz, ahogy a szervezők is, a Hegyimazsola SE példamutató hozzáállást tanusított: rugalmas és gyors regisztráció, minden kereszteződésben a versenyzőknek szurkoló rendező irányított és alig pár perccel az utolsó beérkező után nyomtatott és végleges eredménylista volt a templom ajtajára kitűzve. Ugye láttunk már olyan versenyt, ahol ez 2-3 hetet csúszott?

A saját szereplésem igazán rövid megjegyzést érdemel: ugyan a tavalyi 11 kör idén is sikerült, kicsit lassabban talán, de a plusz 5 kg testsúly, és a minusz sok tíz óra alapozás erősen éreztette hatását. Valószínűleg legtöbbet a bringának köszönhetek, az össztelós versenymontival gyakorlatilag az összes macskaköves lejtő sima aszfaltnak tűnt, így amikor éppen leköröztek, könnyen tudtam az élversenyzőkkel is együtt haladni az első kanyarig vagy emelkedőig. Végig ülve a lábam is tudott pihenni, az átlagpulzusom jóval alacsonyabb lett mint tavaly, így nem kétséges, hogy ha találok vevőt rá, aki nem nőtt 181-2 centinél magasabbra, akkor az utódja is egy össztelós monti lesz. Öregeknek, lustáknak a legjobb megoldás terepre. Azért viszonyításképpen, Tóth András edző kollega két kört adott a merevfarú, merevvillás, egysebességes acélvázas montival (a győztes 3-at). Szóval mindent még a két teleszkóp sem pótol...

További képek, videó, eredménylista

Kilencven kilométer per órás sebességgel száguldani egy kamion mögött nem éppen nagy értelemre vall, még ha remek élmény is lehet. Nem olyan régen én is belinkeltem egy videót, ami egy tökéletes kamu, de igen látványos. A kerékpáros abban kikerülte a járműveket, ami persze lehetetlen, hiszen a légellenállás már 50-60km/h felett annyira nagy, hogy még a legjobbak is csak pár másodpercre tudják átlépni, és akkor sem sokkal.

Ellenben sok más közlekedési eszközzel ellentétben, a szerkezet ellenállása (azaz hajtásveszteség, gördülési ellenállás) egy jó országúti kerékpáron annyira minimális, hogy szélárnyékban könnyedén 100km/h felé lehet jutni, ennek egyik legjobb hazai szakértője, Nagy Gyuri a KSI edzője ezt prezentálja is az origo videóján.

Ugyanakkor lehet ezt agyatlanul is művelni, például közúton, egy távolsági busz, vagy teherautó, kamion mögött, ahol jóformán csak az áttétel szab határt - és persze a minimális énszeretet. Az egyik leggyorsabb mód ugyanis az öngyilkosságra vakon, egy méterről követni egy olyan járművet, ami bármilyen veszélyhelyzetben jobban lassul, mint a legjobb fékkel szerelt országúti kerékpár. Nem vagyok ártatlan ebben a témában, tizenévesként kedvenceim voltak a vidéken max 60-al közlekedő csuklós távolsági buszok és pótos IFA-k, de néhány nagyon necces helyzet, észrevétlen úthiba okozta durrdefekt után azért az adrenalingőzös agyamban is felsejlett, hogy nem lesz ez így jó hosszabb távon. A lenti srác még nem jutott el idáig, és nem kimondottan gyenge teljesítményt nyújt az átlagos kerékpárjával a kamion mögött. Mégis, inkább ne próbáld utánozni, főleg ne a magyar utakon és magyar autósok között...

Egy régi kedvenc videóm, a Top Gear autós műsorból. Egyrészt Lisszabon a kedvenc városaim egyike, pár hónapot töltöttem pont ezeket az utcákat járva Erasmus ösztöndíjjal, a macskakövek, az arab városrész emlékei, a szűk utcák felejthetetlenek. Másrészt mindig érdekes egy bringa vs autó összecsapás, különösen, ha mesterien van rendezve és tökéletes az operatőr, mint ami a Top Gear műsorait általában jellemzi.

És ha megtetszett a hangulat, akkor ne feledd, hogy két hét múlva Citicross Szentendrén, ahol meglepően hasonló (csak sokkal könnyebb) pályán lehet száguldozni fel-le, egy órán keresztül. Én ott leszek. Te?